Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1973-12-01 / 282. szám

OS&B. * REFLEKTOR Legyen neve az iskolának felnőttoktatás — tizenéveseknek Soorttal az egészségért Dr. Günter Erbach pro­fesszor. a testkultúra és a sport ügyeivel foglalkozó államtitkárság helyettes ve­zetője a Dehtsches Sportec- honak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: a sportorvosi szolgálat nemcsak a spor­tolók egészségügyi ellátott­ságát javította meg lényege­sen, hanem példát szolgálta­tott az oktatás- és egészség­ügy más területeinek is. Ma már sok betegség (szívin­farktus. cukorbetegség, tü­dő- és vesebaj) kezeléséhez hozzá tartozik a megfelelő adagú és méretű sportolás. Jelenleg 600 vizsgázott sportorvosa van az NDK- nak. A városi diáktanacskoza­son figyeltem fel Drótos Eri­kára ... Másképpen beszélt, mint a többiek. Egy kicsi' szomorúan, egy kicsit vára­kozóan. Nincs ifjúsági klub az iskolájukban, nem vehet­nek részt a diákönkormány­zati nap programjában. Dró­tos Erika, a Dolgozók Gimná­ziuma ifjúsági tagozatának KlSZ-ffiikára. Hallók Gyulától, az intéz­mény igazgatójától előszór azt tudtam meg. hogy a mis. kolci Dolgozók Gimnáziuma az ország legnagyobb közép­fokú oktatási intézménye: 3370 hallgatója van. Erre nem is gondolna az ember, amikor belép a Déryné utca: boltíves kapun a földszintes házba, s meglátja az égre nyíló hét tanterem ajtaját. No, meg a társbérleteket. Ugyanis itt kapott helyet a beszédjavító és pályaválasz­tási tanácsadó is. Az igazság­hoz tartozik, hogy a Földes Ferenc Gimnázium tanter­meit is bérlik esténként. Hallók Gyula a hőskor­szakra emlékezik, amikor a tanári szobának, meg az igazgatói irodának megkap­ták a Földes Ferenc Gimná­zium orvosi szobáját 11 év­vel ezelőtt. S nem voltak szé. kék. meg padok. Azóta pe­dig. . . Az ifjúsági tagozat tulaj­donképpen az esti tagozat délelőtti változata 14—18 éves fiataloknak, ők is hetenként Ünnepség a Mi\-nál A MÁV-igazgatoságom is megemlékeznek december 3- án reggel 8 órakor Miskolc felszabadulásának 29. évfor­dulójáról. Az évforduló tisz­teletére rendezett ünnepé­lyen fellép Győri Jenő. a Miskolci Nemzeti Színház fnűvésze „Az igazak harca'’ című önálló műsorával. Utá­na Miskolc 1970. címmel filmvetítés következik, majd megnyitnak egy fotókiállí­tást. háromszor járnak iskolába de nagyobb részük — külö­nösen az alsóbb évfolyamon — nem dolgozik még Nyel* veket és készségtárgyaka; nem tanulnak, magatartás és szorgalom jegyet sem kapnak. Félévenként vizsgáznak. A tagozatról való lemorzsoló­dás nem nagyobb mértékű, mint más középiskolákban , A Dolgozók Gimnáziumá­ban 17 tanár és 30 óraadó tál nít a szó szoros értelmében látástól vakulásig. A nap minden szakában, délelőtt, délután, s este egyaránt ta­nítanak — a három műszak örök körforgásaként. Kékköpenyes lányok lép­nek be az irodába. Elsősök, másodikosok. Drótos Erika. Balla Hona. Fodor Aranka, Farkas Ilona. Sallai Katalin, Gyurcsó Erzsébet. Miskolci­ak. Csak Gyurcsó Erzsébet sesztelyi. Gimnáziumokat, szakközépiskolákat, . szak­munkásképző intézeteket so­rolnak — ahová nem vették fel őket. Pedig akad közöt­tük 4.5-es bizonyítványú is! S miután felvételi kérelmü­ket visszautasították — a Dolgozóik Gimnáziumába jöttek, ifjúsági tagozatra. — Ide mindenkit felvesz­nek — így mondják. De dac­cal mondják! Bizonygatják, hogy jól érzik magukat, nem cserélnének a nappalisokkal. A következő tervidőszakban • 16 tantermes iskolát kap a Dolgozók Gimnáziuma. Ott már biztosan könyvtár és if. júsági klub is lesz. .) Sze­retnék, ha neve és jelvtnye lenne a gimnáziumnak, mint a többi középiskolának. Döntő többségük munká­sok. fizikai dolgozók gyer­meke. Megvizsgálták családi körülményeiket. Hátrányos helyzetűek. S hogyan hozzák be a hátrányt, egy hátrányos helyzetű iskolában? A tanárok — nem túlzás — a felnőttoktatás misszioná­riusai. Fekésházy Attiláné a mi­nap felmérést végzett osztá. lvában. Ebből kiderül, hogy a gyerekek sokat vannak otthon, egyikük-másikuk ma­gányos. barátok nélküli. Az egyik pedagógus — tár­sadalmi munkában — irodal­mi szakkört szervezett, a másik nevelő pedig vonós­négyest. Az osztályfőnöki munkatervekből látszik — pótolni akarják a tantervből hiányzó világnézetünk alap­jai című tantárgyat. Rend­szeresen viszik a gyerekeket kiállításokra, színházba, mo­ziba. könyvtárba. Eszembe jut Ilosvay Ferenc tanulmá. nyának egyik gondolata: mi­nél magasabb általános mű­veltséget kell szereztetni ezekkel a gyerekekkel. Az ebben az iskolában érettségizők közül is egyre több orvos, pedagógus, mér­nök kerül ki...' S. J. A közösség formálja az embert Brigád vezetők tanácskoznak Heves nagyközségben ven­dégszerepei a szolnoki Szig­ligeti Színház, ^ Komárom­ban megnyitják Szalay Vince festőművész kiállítását, a+c Salgótarjánban • ünnepélyes keretek közt kiosztják a KISZ megalakulásának 15. évfor­dulója tiszteletére meghirde­tett Nógrád megyei szakdol­gozat-pályázat díjait. * Szé­kesfehérvárott új bölcsőde nyílik. 4c Szügy községben (Nógrád megye) magyar— szlovák barátsági estet ren­deznek. Moszkvában tárgyalnak Kábelgépek, szovjet megrendelésre íovács'Zoltán, a Diósgyőri agyár vezérigazgató-helyet- e vezetésével DIGÉP— CHNOIMPEX kereskecjelr delegáció tárgyal Moszk- ban. Hint ismeretes, a Szovjet- ió évek óta a Diósgyőri pgyárban készülő, világ- nvonalon álló kábglgép- iri berendezések legna- obb importőre. A diósgyőri llalat évről évre növeli a ovjetunióba irányuló ex- rtját. Hatékonyan együtt­működik a DIGÉP a szovjet gyárakkal, kutatóintézetekkel a gyártmányok műszaki szín­vonalának emelése érdeké­ben. A most folyó tárgyalások minden eddiginél nagyobb lehetőséget kínálnak. Tegnap megkötötték az első üzletet: az aláírt szerződés alapján a diósgyőriek 1975-ben 5.9 mil­lió rubel értékben szállítanak húzó-, sodró- és szigetelő­gépeket szovjet kábelgyárak­nak. A tárgyalások kiterjednek a magyar—szovjet műszaki­tudományos együttműködés eredményei fokozására. Szó esik a következő ötéves terv üzletkötéseiről is: már most bizonyos, hogy a Diósgyőri Gépgyár az ötödik ötéves terv éveiben a jelenlegi szállítá­sok volumenének többszörö­sét jelentő megrendelésekre számíthat. (böröczk) Tegnap délelőtt értekezle­tet tartottak a szocialista bri­gádvezetők az Észak-magyar­országi Állami Építőipari Vállalatnál. Mogyorósi Ká­roly szakszervezeti bizottsági titkár megnyitó szavai után Juhász László, a vállalat igaz­gatója beszámolt a gazdálko­dás eredményeiről. Elrrtondta. hogy építőipari tevékenysé­gük 680 millió forint lesz az év végéig. A 11 nagyberuhá­zásból hétben érdekelt az ÉÁÉV és valamennyi mun­kahelyen a tervezett ütem­ben dolgoznak. Ebben nagy részük van a vállalat szocia­lista brigádjainak. Egy év alatt 9,5 százalékkal nőtt a bérszínvonal, ami egy főre. egy évre 2500 forint kereset- növekedést jelentett. A vállalati helyzetkép fel­vázolása után az igazgató is­mertette a munkaverseny- mozgalom tapasztalatait. El­mondta, hogy az öt évre szóló versenyszabályzatban rögzí­tett céloknak a munkakol­lektívák nagyobbrészt eleget tesznek. Az előző évek gya­korlatához képest új elemek is jelentkeztek: előre megha­tározták a különböző szintű gazdasági, munkahelyi veze­Az óriás siló gyomrában Városunk új épületóriá­sát, a malom udvarán fel­épített gabonatárolót, kívül­ről már mindenki ismeri. A csúszózsaluzással felhúzott betontömb még korántsem kész. A belső rész -építése még hátra van. Ácsok, vas­betonszerelők, hegesztők dol­goznak. olykor szédítő ma­gasságban is. A tetőn körül­belül 50 méter magasságban a hideg metsző szélben kell helytállniuk a BÁEV dolgo­zóinak. Képeinken most igyekszünk olyan részeit be­mutatni a gabonatárolónak, amelyeket csak akkor látha­tunk, ha feívisz bennünket a lift az épület tetejére. (Kerényi László felvételei) tők feladatait is a versenyek­kel kapcsolatban. Magasab­bak lettek a minőségi köve- telményi szintek és az emelt mércének is egyre több kol­lektíva tud megfelelni. Az anyagi megbecsülés formáit is kialakították. A tegnapi tanácskozáson 116 brigádvezető volt jelen, valamennyien olyan kollektí­vák vezetői, akik már leg­alább egyszer vagy többször is elnyerték a szocialista bri­gád címet. Negyvenkilenc kollektíva az idén tett elő­ször vállalásokat. Juhász László az eredmé­nyek ismertetése után rátért azokra a feladatokra, ame­lyek 1974-ben várnak a vál­lalatra. Ezekhez kapcsolód­hatnak majd a jövő évi vál­lalások is. A beszámoló után hozzá­szólások következtek. Egyön­tetű vélemény, hogy a szo­cialista munkakollektívákban jobban érvényesül a közös­ség emborformáló hatása. N. J. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom