Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)
1973-12-27 / 302. szám
w afe Portré (Kerényi László felvétele) Két enyhe tél után egy harmadik Miskolc hűvös város Két enyhe tél után úgy tűnt, hogy a harmadik, az idei kémény lesz. A hegyekben hamar leesett az első hó. Míg lent. a városban az őszi fények pompáztak. Bánkú- ton már a sípálya vastagságát méregették. Aztán, szinte egyik napról a másikra, beköszöntött a hideg. Miskolcon 22, Putnokon 25 fokot mértek fagypont alatt. Most újra őszies az idő. Köd es eső szitál, s a pincékben megrozsdásodik a szánkók vasa. A fák kétszer virágzottak Így, a várakozással ellentétben, rendhagyónak ígérkezik ez a tél is. Az időjárás-történet ennél kirívóbb rendellenességekre is utal. Az 1286—87-es télről jegyezték fel, hogy „karácsonykor virágzottak a fák, februárban érett az eper, áprilisban virágzott a szőlő”. Ny: nas volt 1420 tele is. „A fák kétszer virágzottak és termettek gyümölcsöt. A cseresznye áprilisban, a szőlő májusban kezdett érni.” Sárospatakon jegyezték fel, hogy 1540. január 31-én „déltájt mennydörgés volt. melyet jégeső előzött meg és villámlás követett. A lágy telet égető nyár követte, s néhol a víz drágább volt. mint a bor.” Érdemes összevetni az ez- évi időjárási adatokat a korábbi évek átlagával. A Központi Statisztikai Hivatal most megjelent kiadványában (Mezőgazdasági adatok 1973.1 olvasható, hogy Észak- magyarországon az 1972—73. évi középhőmérséklet rendre alatta marad az 1931-től számított havi középhőmérsékletnek. Néhány fokkal hidegebb az idő. mint korábban volt. Szeptemberi aszálv Az elmúlt hónapok hőmérsékleti adatai alapján elmondható, hogy Miskolc az egyik leghidegebb magyar város. Ez év januárjában itt mínusz 1,8 Celsius fok volt az átlaghőmérséklet. Budapesten viszont nulla fok fölött alakult. Az augusztusi átlagok alapján is városunk a ieghüvösebb. Szolnokon. Baján 21 fokos középhőmérsékletet mértek. A miskolci átlag a 19 fokot sem éri el. A fentiekből következik, hogy városunk lakói a napot is rövidebb ideig látják, mint máshol. Egy évvel ezelőtt, decemberben a nap csak 34 órán át sütött. A napfényes órák száma júliusban 226 volt, míg például Pécsett több mint háromszáz órán át sütött. A rekorder egyébként Sárospatak. Augusztusban 304 órán át sütött a nap. Az Időjárás szeszélyessége a csapadékhullás egyenetlenségein is lemérhető. Júniusban csaknem 15 centi eső hullott Miskolcra (a legtöbb az országban), a szeptember viszont aszályos volt. mert mindössze négy milliméter eső esett. (brackó) Karácsony az otthoné Karácsony este. A gyerekkorból felejthetetlen. Gyönyörű és csodálatos. Az egyetlen, amikor — így tartja a közhit — jobbak vagyunk a hétköznapi önmagunknál valamennyien. Ügy lett volna szép. ha 24-én este sűrű pelyhekben hull a hó, ha nincs hideg, de mégis szövetségesül szegődik a fagy, hogy a hó egyformán fehér palástot terítsen a városra. Olvadt, már-már nem is volt minek olvadnia, mégis lucskos volt a járda. Ha ezen múlt volna, nem lenne szép az idei karácsony. Jártam az esti utcákon Kora sötétedéstől sűrű estig ök voltak? Nem ók? Nem tudom. Tavaly ugyanígy az utcán kezdtem a karácsonyt, a villanyrendőrnél. Akkor két gyerekről írtam, akik néhány percre itt randevúztak. Nem volt az nagy sztori. Gazdát cserélt két kicsi csomag. Budapestnek sokáig volt a régi Nemzeti Színház előtt órája. Dalban is megénekelt találkahely. A nagyváros Mis- kolcnak villanyrendőre van... És ha nem ők voltak? Ugyanazok voltak akkor is, akiket tavaly láttam, az egymást keresők. Rendhagyó volt a karácsony esti utca. Ezúttal a hétfőre tett vasárnap miatt hiányoztak a csomagokkal szaladó, megkésett vásárlók. A járdán, ahol egy nappal korábban még megállni sem lehetett, most nyugodtan nézelődhetett az ember. Délután 5-kor kezdődött a forgalom- korlátozás. készülődni kezdett az este. Csak hat óra tájban élénkült meg a forgalom. Mint mindig most is jöttek a nagyapák, sétáltatták az unokákat, míg otthon öltözött a fa, mesékkel lopták a gyerektürelmetlenséget. — Mikor lesz karácsony? — Még körüljárjuk azt a házat... Az ablakok mögül, amelyek most utolsó szellőztetésre nyíltak, a karácsonyi ételek, a sültek és tészták illata üzent. Mintha még melegebb lett volna tőle az utca ... Aztán elfogytak a nagyapák is. A máskor világos — ablakok mögül karácsonyi gyertyák fénye sejlett. Csend volt a város máskor forgalmas kapujában. A Tiszai pályaudvar csarnokai szinte kongtak. A városban már bezártak, vagy éppen zártak a presszók, az éttermek, a szórakozóhelyek. A karácsony az otthon ünnepe. Elcsendesedett az utasellátó étterme. Az asztaloknál egy- egy magányos vendég kóka- dozott, akinek nem volt hova menni... Nem kellett sok a beszélgetéshez. Egyik asztaltól a a másikig elért a suttogó szó is: — Én minden karácsonyban itt vagyok... — A család? — Tíz éve nincs... Fiatal házaspár veszekedett az előcsarnokban, ök ketten rosszul nézték a menetrendet. Két órát kellett várniuk: — Gyertyagyújtásra se érünk haza ... — Megvárnak, ne félj. A pádon egy kisgyereket vigasztalt két felnőtt: — Csak holnap lesz karácsony este... — A Tárkányi házaspár jóval éjfél után ér csak haza, a nyírségi kis falujába. Kegyes csalásuk afféle ráadás, ajándékcsomag .., És mint mindig ilyenkor, elnéptelenedtek az utcák. Két egymást támogató, dülöngélő ember, üres pálinkásüveget dugott virágnak egy utcai virágkosárba : — Jaj, de megszid az asz- szony... — Elmegyek hozzád, meg- védelek... Hát igen! őket várták volna otthon, de mentsége legyen a városnak, hogy nagyon kevesen voltak most, akiket hiába vártak. Az előbb még sültek és tészták illatával üzenő ablakok mögül most már az utcára gurult a boldog gyerekzsivaj. Ezer és ezer színes üveggolyó. Az árnyékokról mit se tudó karácsony este. BARTHA GABOR Mila Lopasovska A szeretet ünnepe Tegnap apu egyetlen csapással egyszerre két karácsonyi pontyot ütött agyon, s ezzel megnyitotta házunkban a vidám ünnepeket. Ez jeladás volt á többi lakó számara: egykét perc múlva már sorban álltak a szomszédasszonyok az előszobában, mindegyikük kezében jókora hal, amely arra ítéltetett hogy karácsony estéjén az ünnepi asztal dísze legyen. Apu ugyanis a lakóbizottság elnöke és a pontyok elintézése hagyományosan az ő hatáskörébe tartozik. Igaz, anyu haragszik emiatt, de apu rá se hederít, annál is inkább, mivelhogy e megtisztelő kötelesség maradéktalan teljesítésének eredményeképpen nem marad ideje krumplit pucolni. Szóval, a szomszédasszonyok békésen vártak a sorukra, amikor Monika asszonynak a földszintről hirtelen kiugrott a kezéből a hal és ide-oda kezdett röpdösni a lakásban, mivel a boltban ponty helyett tévedésből repülőhalat adtak el neki. Először az asztal felett körözött, azután néma csöndben letelepedett a csillárra. A lámpa vészjóslóan himbálózott, de némi erőfeszítés árán — hála istennek — sikerült a halat elijeszteni róla. Mintegy búcsúzóul tiszteletkört írt le Monika asszony feje felett, aztán huss! kiröppent a nyitott ablakon. Ezalatt anyunak a sütőben odaégett a bejglije. Elhamarkodottan leakasztott nekem néhány fülest — mindig én vagyok a villámhárító! —, majd kidobta a bejglit — Mónikával és a többiekkel együtt, ami az általános jókedvet lehütötte egy kissé. Mikor a következő — egyelőre . még szénné nem égett — bejglihez verte fel a tojást, berobogott Protová szomszédasszony és könyörögve kérlelte aput, segítsen kinyitni a lakásukat, ahová belülről bezárkózott Igor, a kisfia, amint felfedezte az eldugott karácsonyi ajándékokat — többek között a trombitát is, amin már két álló óraja játszik fáradhatatlanul. Apu mondta, hogy rögtön megy, de Protová nem hallotta, mert még otthon teletömte a fülét vattával, tehát megsértődött és kijelentette: szörnyű, hogy az embereket még az ünnepek sem teszik jobbá, humánusabbá — aztán bevágta az ajtót és elviharzott. Hála az iparnak, örökké tartó játékok még nincsenek, így aztán a trombitaharsogás is abbamaradt végre. Hanem akkor közvetlen közelről hallatszott rettenetes robaj, olyan, akár az ágyúlövés. Szerencsére mégsem ágyú volt, csak apu ejtette el a süteményes tálat, ahogy az ünnepien megterített asztalra akarta tenni. Anyu könnyes szemmel rebegett neki hálát a segítségért, aztán az összes szentek nevével az ajkán fogott hozzá, hogy összeseperje apu szorgoskodásának eredményét. A barátságos családi tűzhely körül hamarosan gyülekezni kezdtek az est többi részvevői — a rokonok és közeli ismerősök. Fáradhatatlanul magasztalták anyut és szakácsművészetét, sőt még attól is el voltak ragadtatva, milyen elegáns borogatást rakott a fejére. A meleg mamuszok, nyak- és zsebkendők ünnepélyes kiosztása után a vacsora fokozott tempóban folytatódott. A karácsonyi éj csöndjét kisvártatva több szólamban előadott művészi dalok törték meg. Éjfél is elmúlt, amikor anyu új nyaklevesek beigérésével aludni indított, maga pedig bevette a következő adag idegcsillapítót. Szlovákból fordította: ZAHEMSZKY LÁSZLÓ II kollektíva részeseként A szervezeti szabályzatban is rögzített alapelv, hogy pártunk minden tagjának azonosak a jogai és a kötelességei. Így — a lenini elveknek megfelelően — minden párttagnak kötelessége részt venni alapszervezetének munkájában, beosztásától, társadalmi rangjától függetlenül. Bár formailag azonosak a kötelezettségeik, az állami, gazdasági, társadalmi élet kommunista vezetőivel szemben mégis nagyobbak a követelmények és az igények. Nem ellentétes ez a szervezeti szabályzattal, sőt, logikusan következik abból, hogy ezek a vezetők — éppen beosztásuknál és tisztségüknél fogva — bizonyos területeken több ismerettel, nagyobb áttekintési lehetőséggel rendelkeznek, mint alapszervezetük tagsága általában. S nagyon fontos kérdés, hogyan hasznosítják ezt a „többletet” az alapszervezet munkájának fejlesztése, politikai befolyásának növelése, más szóval a párt vezető szerepének fokozottabb helyi érvényesülése érdekében. Különösen fontos e kérdés vizsgálata a párttaggyűlések munkájával kapcsolatosan, hiszen a taggyűlés az alapszervezet legmagasabb fóruma, s a párttagság intézményesen e fórum révén kapcsolódik a párt politikájának alakításához és megvalósításához. A párttagok egyenlőségének elvéből következően a taggyűlés részvevőiként is egyenlőek a párttagok jogai. Az ismeretekben, felkészültségben mutatkozó különbözőségek sem változtatnak ezen: a nagyobb tudás nem jár több joggal, mint ahogy a sarzsi hiánya sem kárhoztathat senkit arra, hogy puszta szemlélője és hallgatója legyen egy-egy téma vitájának. S hogy a helyi vezetők ezeket ez elveket helyesen vagy helytelenül értelmezik-e a gyakorlatban, az a legkevésbé sem mellékes: nagyon sokat segíthetnek — vagy árthatnak — ezzel az alapszervezetük pártéletének. Az első fontos követelmény e vonatkozásban a taggyűléseken és egyéb pártrendezvényeken való rendszeres, példamutató megjelenésük és részvételük. Az a tapasztalat, hogy e tekintetben is sokat javult a pártfegyelem, a kommunista vezetők döntő többsége alapszervezetében is becsülettel és példamutatóan teljesíti párttagságából fakadó kötelezettségeit. Éppen e kedvező fejlődés alapján lehetséges és kívánatos, hogy a nem így cselekvőktől a pártalapszervezetek — a minden párttagra nézve azonos mérce alapján — még következetesebben igényeljék ezt. s az irányító pártszervek is adjanak ehhez megfelelő segítséget. Már összetettebb kérdés, milyen legyen a pártcsoport- üléseken és a taggyűléseken, általában az alapszervezet életében való részvételük, hogyan nyilvánítsanak véleményt, milyen formában adják tovább ismereteiket, gondolataikat. Azok járnak el helyesen, akik e vonatkozásban is tartózkodnak a szélsőségektől. Ennek hangsúlyozása azért fontos, mert — ha kis számban is — vannak, akik lebecsülik pártcsoportjukat vagy alapszervezetüket, míg mások, éppen fordítva, szinte „rátelepszenek” azokra. Velük szemben az olyan vezetők sokaságát állíthatjuk követendő példaként, akikben él és hat a szándék, készség és képesség a kommunista kollektíya munkájában való aktív részvételre. Az ilyen vezető nem akar több lenni, mint az alapszervezet más tagjai, ugyanakkor készségesen és szerényen adja tovább, teszi az egész közösség számára hasznosíthatóvá azokat a többlet-ismereteket, azt a nagyobb tudást, amellyel rendelkezik. S mindezt úgy, hogy ezzel erősítse a pártszerű, demokratikus légkört, fejlessze az alapszervezet munkájának színvonalát. Az ismert tapasztalatok szerint célravezető, ha a vezetők mindig a tárgyalt napirendhez kapcsolódva hasznosítják ismereteiket, s nem külön napirendi pontként tájékoztatják a pártalapszervezet tagságát. (Más kérdés és teljesen rendjén levő dolog, hogy rendszeresen vannak külön tájékoztató jellegű napirendek is.) Azt a gyakorlatot lehet tehát ajánlani, hogy a napirenden szereplő téma kapcsán segítsék a helyi viszonyoknak megfelelően megszabni a párthatározatokból adódó tennivalókat. Ezen túlmenően valóban csak a legszükségesebb esetben — a pártvezetőséggel előzetesen egyeztetve, illetve a párttagság igényének megfelelően — célszerű a napirendtől független külön tájékoztatást adni. Sokszor aprónak látszó formai dolgok is lényegesek így például általában hasznosabb, ha egy-egy témáról elsőként nem a vezető beosztásban dolgozó párttag fejti ki a véleményét. Nem könnyű, de fontos megfelelően érzékelni, hogy mikor a legeredményesebb és a leghelyesebb a vitába való bekapcsolódása. Formainak tűnő, ám nagyon is fontos kérdés hozzászólásának időtartama és közérthetősége is. Ez többek közt azt is jelenti, hogy nem szükséges a vezetőnek minden témához, vagy egy témához többször is hozzászólnia. Ez természetesen egyáltalán nem jelenthet igazolást vagy felmentést azok számára, akiknek taggyűlések sorozatán át nincs érdemi véleményük, mondanivalójuk. A párt vezető szerepének helyi érvényesülése, tekintélyének és politikai befolyásának növekedése nagyon sok tényezőtől függ. Ezek egyike a kommunista vezetők magatartása, alapszervezetükben végzett .tevékenysége, példamutató pártszerűsége. LUKACS GYULA, az MSZMP KB munkatársa Közlemény Miskolc városban két I. fokú TEMEB (terhesség-megszakítást engedélyező bizottság) kezdi meg 1974. január 1-től működését. A terhesség megszakítás iránti kérelmek jegyzőkönyveit a területileg illetékes rendelőintézet, szül. nőgyógyászati szakrendelés, valamint a Nővédelmi Gondozó szakorvosai állíthatják ki* Művi abortusz iránti kérelmükkel a lakosok az alábbi I. fokú TEMEB-hez fordulhatnak. I és II. kerület lakosai: Semmelweis Kórház Rendelőintézetben levő Nővédelmi Gondozó helyiségében működő bizottsághoz. (Miskolc I., Csabai kapu 11.). Hétfő 15 órától 17 óráig, csütörtök 8 órától 10 óráig. III. kerület lakosai: Vasgyári Kórház rendelőintézetében levő Nővédelmi Gondozó helyiségében működő bizottsághoz. (Miskolc, III., Kerpely A. u. 1.). Hétfő 15 órától 17 óráig, csütörtök 8 órától 10 óráig. Amennyiben a terhes nő a kérelem elutasítása, vagy a térítési díj miatt fellebbezéssel kíván élni, ezt már az I. fokú TEMEB- nél be kell jelenteni. ahol a további teendőkről a tájékoztatást megkapja. A II. fokú TEMEB működési helyei és ideje: Miskolc ?., Baj- csy-Zsilinszky u i3. II. em., kedden 10 óra, pénteken 15 óra. Házasság előtt tanácsadást is a Nővédelmi Gondozók végzik, ugyancsak a kerületi illetékesség szerint. Semmelweis Kórház rendelőintézetének Nővédelmi Gondozója; rendelési ideje: hétfő 7-től 12 óráig, kedd: 8-tól 17 óráig, szerda 7-től 13 óráig, csütörtök 7-től 14 óráig, péntek: 10-től 17 óráig, szombat 7-től H óráig. Vasgyári Kórház rendelő intézetének Nővédelmi Gondozója; rendelési ideje: hétfő 10-től 15.30- ig, kedd: 7-től 14 óráig, szerda: 7-től 14 óráig, csütörtök 7-tól 14 óráig, péntek: 7-től 14 óráig, szombat; 7-töl 12.30-ig.