Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)
1973-11-16 / 269. szám
1 Az idén is Sportolj velünk pajtás! „A szekrényen már túl vagyok, jöhet a gerenda!..A Sportolj velünk, pajtás’’ vetélkedő részvevői most is hasonló feladatok megoldására készülnek. (Szabó István felvétele) A rövidítés — SVP — ma még nem olyan közismert, mint a BEK, vagy az MNK, de egyre ismertebb lesz elsősorban városunk általános iskoláiban. Tavaly a döntőről készült tv-riport is jól szolgálta az izgalmas játék ismertetését, s a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az 1974. évi döntőn való részvételre 22 csapat igyekszik megszerezni a jogot. Ez pedig arra készteti a rendezőket, hogy a selejtezőket már az idén megkezdjék. A „Sportolj velünk pajtás!” versenysorozatot ebben az évben új módon rendezik meg, hiszen a benevezett miskolci általános iskolák a korábbinál sokkal nagyobb létszámú csapatot indíthatnak. Hét selejtező csoport, majd két középdöntő kerül lebonyolításra a legjobb négy együttes kiválasztása érdekében. És ami még inkább növeli a pajtások versenysorozatának jelentőségét: valamennyi (!) küzdelemre, selejtezőre és középdöntőre — nagyon helyesen — a miskolci sportcsarnok küzdőterén kerül sor, ahol nemcsak a nagy létszámú csapatok versengésének lehet a legjobb feltételeket megteremteni, hanem a várhatóan nagyszámú néző is kényelmesen elhelyezkedhet. Áz SVP 1974. tehát már 1973-ban elkezdődik. Az első selejtező versenyre vasárnap kerül sor a sportcsarnokban. Erre máris sok nézőt várnak, hiszen a későbbi csoportok resztvevői is ott lesznek — már csak tapasztalatszerzés céljából is! A hét selejtező csoportból a győztesek jutnak a középdöntőbe. Minden selejtező csoportnak külön tétje lesz, hiszen a patronáló vállalatok már ekkor is ajándékkal járulnak a siker h«, Az első — most vasárnapi — selejtező résztvevőit, legjobbjait a VI- MELUX kívánja megajándékozni. Ebben a csoportban .— 9 órai.kezdettel — a 39., a 10. és a 19. számú iskolák versenyezhetnek a továbbjutást jelentő első helyért. — s természetesen az ezért járó jutalmakért. Remélhető tehát, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét megtelnek a sportcsarnok lelátói, s szülők, iskolatársak kitűnő hangulatban szurkolnak majd az első csoportban rajtoló 120 kis versenyzőnek. H. K. Ismét hálónál a röplabdázók Az élvonalban még folynak a küzdelmek, az alacsonyabb osztályokban azonban már korábban befejezték a bajnokságot a röplabdázók. A pihenő csak látszólagos volt, hiszen a megyei bajnokok nehéz napjai ezután következnek. November 17-18- án és december 1—2-án osztályozó mérkőzéseket kell játszaniuk a magasabb kategóriába jutás lehetőségéért! A borsodi színeket képviselő Sátoraljaújhelyi Spartacus női csapata és a Trencsényi SE férfi együttese Debrecenben lép háló mellé. Ez utóbbi érdekes körülmények között szerzett jogot az indulásra, a megyei bajnokságot a Leninvárosi Gimnázium együttese nyerte, a második helyen pedig a Mezőkövesdi Gimnázium csapata végzett. Mégis a Trencsényi SE utazik a hajdú városba! Középiskolás együttes — a kiírás értelmében — nem vehet részt ugyanis az osztályozó küzdelmeiben, s miután a le- ninvárosl gimnazisták felett nem vállalt „védnökséget** az LMTK, a mezőkövesdi középiskolások tóközben egyesültek a honvéd-csapattal, a Trencsényi 5>E így képviseli Borsodot Deb- recenben. Miskolcon is lesz egy osztálvo- zo csoport 4—I csapat részvételével. A szombaton 14, vasárnap 8 orakor kezdődő, s az MVSC "bonyolításra kerülő küzdelmekben a Mátészalkai Vörös Meteor, a Szegedi DELÉP SC, az Egri VSC és a Nógrádi SE férfi, illetve a Haj- duboszorményi Óvónőképző SE a Nyíregyházi Palma sc. a Sál- °tvözct MTE és a MAFG női csapatai vesznek részt. A második fordulót december val»szinüleg a sporlcsar- nokban rendezik meg. Ugyanakkor az MVSC termében megyei serdülő és ifiúsáai kupamérkőzéseket rendez a vak- szovetseg. Kár, hogy a megfutott szomszédos megyék röplabjelentkezett, így a tulajdonkén- pem erőfelmérés elmarad. Kö~ zepiskolás röplabdázóink is „sorompóba” állnak a jövő héten. Ok az országos bajnokság megyei selejtezőit kezdik el, mégpedig úgy, hogy az első két for- dűlőt kieséses rendszerben bonyolítják le. Az állva maradt négy csapat januárban körmérkőzéses formában dönti el az országos középdöntőbe jutás jogát a 3. sz. Szak középiskola boci rendezendő tornán. m. Cy. Jehova tanúi a müncheni futba llpályán Izgalmas küzdelmeket vívnak a középiskolások Lehangoló cikkben számol be a nyugatnémet Die Zeit azoknak a sportlétesítményeknek az állapotáról, amelyeket egy évvel ezelőtt olyannyira megcsodált a müncheni olimpia közönsége. A milliárdokat elnyelő olimpiai építmények túlnyomó többsége üresen tátong: elhagyottan, ki hasai álatlanul tűri az idő vasfogának pusztítását. Az uszodát egy évig tartó munkával városi fürdővé alakították át. így abban a medencében, amelyben Mark Spitz emlékezetes hét olimpiai aranyát elnyerte, a müncheniek strandolnak. Ugyancsak strandolásra használják a 30 méter széles, 500 méter hosszú regatta-medencét is. Ezzel szemben a teljes pusztulás képét mutatja Riem ben a pompás lovaglópálya. Itt az olimpia óta senki sem lovagolt, s egy juhászkutya-kiállítás volt az egyetlen esemény. Nem meglepő hát, hogy az üresen tátongó istállók pusztulnak, az automata ajtók csikorognak, a lelátó teteje beázik, pedig csupán erre az egy építkezésre 16 millió márkát költöttek. — „Örülök, ha egy kis felfordulás van a pályán, ha a játékosok igzatottan gesztikulálva vesznek körül. Ekkor én leszek nyugodt és higgadt, mert úgy érzem magam, mintha otthon volSaomoirti látvány a kerékpáros-csarnok, es sokat veszített tavalyi szépségéből a futballstadion is, amelyben — a cikkíró szerint nemrégiben végre ismét „történt valami”: ugyanis a lelátónak mind a 80 000 férőhelyét elfoglalták a Jehova tanúi elnevezésű szekla tagjai. Itt tartották „közösségi összejövetelüket és mellükön az „isteni győzelem” feliratú jelvénnyel, hallgatták a prédikátorokat. Igen ritkán veszik igénybe a kitűnő akusztikájú szabadtéri színpadot, a Theatront is, a hattyúk helyett szemét és piszok úszkál a mesterséges tavon. Az olimpiai falu 2621, eladásra kínált lakásából eddig 1146 talált vevőre. Az árak ugyanis túl borsosak: egy 35 négyzetméteres egyszobás lakás 67 000. a legdrágább lakás pedig 480 000 márkába kerül. „Hátborzongató kísértetvároshoz” hasonlítja a cikkíró az olimpiai falut a maga kő- és beton- építményeivel. Különösen vonatkozik ez a sportoló nők egykori szállására, ahol a csupa földszintes házak a maguk betonfalaival, sivár, szűk utcáival valósággal fogolytábor benyomását keltik. nék...!” — mondta a valóban vasidegekkel rendelkező szicíliai származású Octavio Vezzi olasz játékvezető, akinek — kilenc gyermeke van, s ráadásul még az anyós is náluk lakik!... Tanévkezdés után az iskola sportbizottsága elkészítette a „Legeredményesebb • középfokú iskolai sportkör'* címért folyó értékelő verseny új szabályzatát, melynek pontjaiért, valamint az országos bajnokságokra történő továbbjutás lehetőségeiért izgalmas, helyenként színvonalas küzdelmeket vívnak az intézetek csapatai, versenyzői. Atlétikában 633 indulója volt az első osztályok tehetsegkuta- tó versenyének. A mar eddig is ismert „atlétapalántákon” kívül több új tehetség is feltűnt e viadalon, akikkel azóta már a sportiskola szakemberei foglalkoznak. Az iskolák közötti pontverseny élmezőnye a következőként alakúit: 1. Földes G. 101 p., 2. Kilián G. 72 p., 3. M. 3. sz. Ipari Szakközépiskola 60 p., 4. Villamosipari Szakközépiskola 42 p., 5. 105. sz. ITSK 41 p., 6. Kohóipari Szakközépiskola 38 pont. Leányok: 1. Kilián G. 87 p., 2. Herman Ottó G. 82 p., 3. Földes G. 78 p., 4. M. 3. sz. Ipari Szakközépiskola 44 p., 5. 105. sz. ITSK 40 p., 6. Mezőkövesdi G. 35 pont. A szakosztályok rendszeres munkájának egyik felmerője a megyei szövetség által rendezett középfokú iskolai atlétikai csb, melynek két fordulója után az alábbi sorrend alakult ki az élen a fiúknál: 1. Földes G. 1898 p., 2. Kazincbarcikai Vegyipari Szakközépiskola 1606 p., 3. 105. sz. ITSK 1203 p.. 4. Ózdi Ipari Szaközépiskola 1259 p., 5. Kohóipari Szakközépiskola 1248 p.. 6. Kilián G. 1015 pont. Leányok: Herman Ottó G. 1602 p., 2. Encsi G. 1551 p., 3. Kilián G. 1409 p., 4. Kazincbarcikai G. 1311 p., 5. M. l. sz. Szakközép- iskola 1094 p„ 6. 105. sz. ITSK 1084 pont. A kézilabda-bajnoksagban 30— 30 csapat részvételével folyt az elmúlt két hónapban az országos bajnokság megyei selejtezője. A küzdelemsorozat néhány érdekessége: — Hosszú idő óta ezúttal sátoraljaújhelyi csapat is indult, az elmúlt években szép sikereket eltbt sárospatakiak viszont távolmaradtak a bajnokságtól. — A fiúknál a múlt évi döntősök közül csak a sz. Ipari Szakközépiskola egv**ese jutott be a legjobb négy közé! — A leányoknál már hagyomány a leninvárosi. az ózdi és a mezőcsáti gimnázium jó szereplése. Mellettük az edelényi gimnazisták lesznek a döntő részvevői. — A leányok döntőjében tehát most sem lesz miskolci együttes, s a fiúknál is gyengül a városi hegemónia. Leninváros csapata Is finalista lett! Labdarúgásban is csúcsnevezés volt. A 36 induló együttes száma azt bizonyítja, hogy középfokú iskoláinkban is népszerű ez a sportág. A megyei selejtező legnagyobb meglepetése: a múlt évben az ország legjobb 12 csapata közé bejutott 2. sz. Ipari Szakközépiskola együttese már a második fordulóban kiesett: Ugyanez a sors érte a tavalyi bajnok Ózdi Szakközépiskola és a második helyezett Leninvárosi Gimnázium gárdáját is, méghozzá ez utóbbi otthonában „vérzett” el. Az elődöntő eredményei: Ózdi 102. sz. ITSK—M. Villamosipari Szakközépiskola 2:1, Tokaji G.— M. Gépipari Szakközépiskola 3:1. A két győztes vívja a megyei döntőt, míg a harmadik helyért a vesztesek mérkőznek. A OH tippjei Nyolc magyar és öt oiasr. mérkőzés szerepel a totó 46. heti szelvényén. Az előbbieknél a pályaválasztók, az utóbbiaknál a vendégcsapatok látszanak esélyesebbeknek. Az uralkodó tipp a 2-es. A DH fGY LATJA: 1. Győri MÁV DAC—Komló 1 2. Szekszárd—Pénzügyőr 1 3. Eger—Békéscsaba i 4. Oroszlány—Olajbányász x 5. Vasas Izzó—BVSC x 6. Kisterenye—KVSE 2 7. S.-tarjáni KSF—MVSC x 8. B.-csabai VTSK—Bp. Volán x 9. Cagliari—Bologna i 10. Cesena—Lazio 2 11. Florentina—Napoli 2 12. Lanerossi—Milan 2 13. Sampdoria—Torino 2 PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. RPGÉP—Rudabá n$ra x 15. Váci Híradás—Ózdi Kohász 1 1«. Gyöngyös—Nagybátony 1 Vasidegek... Robotok az iparban Az ipari robotoknak, a manipulátoroknak, amelyek a gyártási folyamatokban segédkeznek, nagy jövőjük van. 1972-ben kereken 1500 ipari robot dolgozott Japánban, 600 az Egyesült Államokban és a . Német Szövetségi Köztársaságban csak 30 — abból is 15 egyetlen cégnél. — Többnyire kényelmetlen és veszélyes segédmunkákat végeztek. Az ipar szükséglete tanulatlan munkaerőből, amely az ilyen jellegű munkákat végzi, állandóan növekszik és belátható, hogy előbb-utóbb már vendégmunkást sem találnak majd erre. Az ipari i-obotok önmagukat ellenőrző, automata programvezérlésű kezelőautomaták, amelyeket — elsősorban — a félig automatizált technikai folyamatok ellátására lehet felhasználni, tehát főként ott, ahol a teljes automatizálás — ellentétben a golyóscsapágyalc, izzólámpák vagy üvegek tömegtermelésével — a túlságosan kis darabszám mait nem lenne gazdaságos. A numerikus vezérlésű szerszámgép az előfutár, a végső cél a szabadon mozgó, köny- nyen átszerelhető robot saját irányítórendszerrel, amelyet egyedi feladatokhok is könnyen alkalmazni lehet és egyúttal szükségtelenné teszi az állandó ellenőrzést. Nyersolajból fehérjéik A Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Mikrobiológiai Intézete a nem hagyományos fehérjék előállításának két ágazatával foglalkozik; egyrészt a fehérje-tartalmú takarmány, másrészt az emberi táplálékra alkalmas fehérjék előállításával. Kidolgozták a nyersolaj szakaszos lepárlási folyamatában az erjesztéssel való takarmány előállítás módszerét. Arról van szó, hogy a nyersolaj, esetleg a földgáz összetevői olyan „televény- nvé” váljanak, amelyekben néhány fajta erjesztőgomba elszaporodhat. Ezeknek az erjesztő gombáknak a sejtjei, a közönséges élesztő rokonai, megfelelő táplálékhoz jutva igen gyorsan elszaporodnak. Ezt a táplálékot a nyersolaj feldolgozásainál keletkező különböző mellékanyagok, az etanol és a parafin nyújtják. Az eljárás során az erjesztőgombák apró mikroorganizmusaiból rövid idő alatt több tonna fehérjeanyag termelhető ki; az erjesztogombák anyaga 50—60 százalékban protein. Mig a nyersolajból és földgázból előállított fehérjéket a kezdeti kísérletek után most mar rendszeresen hozzákeverik a különböző takarmányokhoz* addig az emberek közvetlen táplálására szolgáló fehérjék előállítása még csak kísérleti stádiumban van. Az emberi táplálásra alkalmas fehérje-koncentrá- tumokat már bemutatták egy mezőgazdasági kiállításon. Az erjesztő gombákból nyert íztelen proteint, amely hasonlít a szárított tejporhoz, tíz százalékos mennyiségben hozzákeverték néhány hentesáru (hurka, szalámi és néhány konzerv) anyagához.. Az ilyen hentesáru íze és minősége nem különbözik a „valódi** hentesárutól. Kilogrammja » hús átlagos árának mintegy a fele. a nemzetgazdászok kiszámították: ha Csehszlovákiában, ma a hentesáru gyártására több mint 300 000 tonna húst Kaszásainak fel, akkor ez a 10 százalékos fehérje-pótlék a teljes csehszlovák húsbehozatal 75 százalékát jelentheti. De míg a »»ámítások valóra válnak, számtalan további vizsgálaton kell átesnie a „müfehérjének”. A mestersége« fehérjével dúsított májas- hurkákat és szalámikat egyetme csak a laboratóriumok kísérleti egerei élvezik. »Mikor ültessünk rózsát? A kertészek nem tudnak megegyezni abban, hogy a rózsák legmegfelelőbb ültetési ideje késő ősszel vagy kora tavasszal van-e. A szakemberek többsége az ősz felé hajlik; legvégső időpontként november 20-át jelölik meg. Egyes szakemberek szerint egész télen át lehet rózsát ültetni, amíg a hőmérséklet nem süllyed natta fok afc es a föld nem uélik fagyossá Azok a rózsák, amelyeket ősszel ültetnek, mindenképpen jobban növekednek, mar télen létrehozzák kis szívógyökereiket, s így tavasszal kihajtanak. A tavasszal hitetett tövek több gondozást igényelnek. Szolgáltatás szalmaözvegyeknek (A Quick karikatúrája) Kincsek a földben Valóságos kincseskamrára bukkantak útépítő munkások Moszkva szívében. Éppen távfűtővezeték lefektetéséhez készülődtek, amikor csillogó aranyholmikat fordított ki egyikük ásója. Több mint 56 darab szép veretű régi művű kupa, korsó, teáskanna került felszínre. Most vizsgálják, milyen korból származhatnak az értékes leletek.