Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)

1973-10-29 / 254. szám

Sok évi, szívós munkával Szüretelt a színház Csapó Jánosnak a szüreten is csak a munka jutott... Sőt, még a rögtönzött műsort is vele konferáltatták. Ilyen­kor derül ki, hogy ki, milyen sokoldalú. (Felső képünk.) Igazi szüreti idő köszöntötte — simogató napfénnyel —az LKM csavargyárának és a színház művészeinek közös szüretelő brigádját, a sáros­pataki Kossuth Termelőszö­vetkezetben. A vendéglátók mégsem bíztak eléggé az őszi napsütésben: más melegítőről is gondoskodtak, majd rövi­den felkészítették az újdon­sült szüretelőket a szölősze- dés tudományára. Láthatóan Varga Tibor sajátította el leghamarabb a szükséges is­mereteket; így kerülhetett a brigád élére. Pihentetőül egy- egy forduló után vidám tör­ténetekkel szórakoztatta kö­zönségét. A színházhoz mégis jobban értene, mint a szőlő­höz? . .. (Kerényi László felvételeiJ Ma kezdődik Nagytakarítás Miskolcon Nagyszabású társadalmi akció kezdődik ma Miskol­con. A Tiszta Miskolcért mozgalom keretében a kö­vetkező napokban a város közterületeiről takarítják el a szemetet a diákok és az ifjúmunkások. A takarítási akció első ál­lomása Tapolca. Ma délután több mint 200 fiatal fog itt seprűt és gereblyét, hogy kedvelt fürdőhelyünk képét ne rontsák eldobált papír­darabok. A fiatalok kupacok­ba gyűjtik a lehullott faleve­leket is. A szemét elszállítá­sáról a Miskolci Köztisztasá­gi Vállalat gondoskodik. Ott lesznek ma Tapolcán a Szá­mítástechnikai és Ügyvitel- szervezési Vállalat progra­mozói. a tapolcai általános iskola úttörői, a Miskolci Közlekedési Vállalat kocsi­vezetői, az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság gépírónői és a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói. Holnap a Szentpéteri kapui lakótelepen látjuk majd a városunk tisztaságát szív­ügyüknek tekintő fiatalokat, szerdán pedig a Győri kapui lakótelep szépül meg kezük nyomán. Csütörtökön és pén­teken a Kiliánban dolgoz­nak. November 3-an Lilla­füredre megy a kis csapat. Az őszi nagytakarítási akció utolsó állomása az Avas lesz. Körülbelül 9000 társadalmi mukaóra teljesítésére számí­tanak a szervezők. Az előbb említett közterü­leteken kívül természetesen a város többi része sem ma­rad ki az akcióból. Vala­mennyi üzem és gyár, vala­mint iskola környékét rend­behozzák a helyi fiatalok. A köztisztasági vállalat pedig ezen a héten fokozott erővel, sok géppel veszi ki részét a nagytakarításból. Összesen több mint tízezer fiatal dol­gozik városunk szépítésén a következő napokban. E. A. Felruccantak a fővárosba Kétszázötven dunaújvárosi diák — többségében közép- iskolás — érkezett tegnap a fővárosba az Operaház, illet­ve az Erkel Színház délelőtti előadásának megtekintésére. Délután kiállításokat keres­tek fel; sokan az országos népművészeti kiállításra lá­togattak el. Leszedték az almák körtét Befejezés előtt állnak az őszi munkákkal a Nagymis- kolci Állami Gazdaságban. A napokban véget ért az alma- és körteszüret. Beszál­lították mind a 430 hold ter­mését, amelynek egy részét most indítják útnak a Szov­jetunióba. Ezenkívül 100 va- gonnyi termés a gazdaság saját hűtőjébe kerül. A föl­deken megkezdték a tavaszi vetések előkészületeit és rö­videsen befejezik az őszi ve­téseket. Az olaszországi kolerajár­ványról érkezett riasztó hí­rek siettették a miskolci ci­gánytelepeken élők egészség- ügyi helyzetének a javítását is. A tanács egészségügyi osztálya intézkedett, hogy mind az erdőaljai, mind a Csorba-telepi cigánynegved- ben szervezzék meg a rend­szeres szemétgyűjtést (öt sze­métgyűjtő konténer beszer­zésére 125 ezer forintot utalt ki soron kívül a tanács), ha­tározatot hoztak a nyilvános W. C.-k vendbe hozására, mindkét telepen egy-egy ta­karító munkába állítására és a Csorba-telepen egy jó ivó­vizet adó kút fúrására. Amíg e kút el nem készül, lajtok- ban hordják mindennap a telepre a vizet. Ez bizony, tetemes pénzébe kerül a ta­nácsnak. így az anyagi szem­pontok is a kút elkészítését sürgetik. A tanácstag véleménye Minderről Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyette­se számolt be a cigánylá- kosság helyzetével foglalko­zó koordinációs bizottság leg­utóbbi ülésén. — Jó ezt hallani, de még jobb lenne, ha már mint megvalósult beruházásokról beszélhetnénk a nyilvános W. C.-kröl is és a kútról is — fűzte hozzá Budai József, aki sok ev óta tanácstag­ként és pártmunkásként ki­séri figyelemmel a Csorba­telepi cigányok életét. Hoz­zászólásából kiderült, hogy a múlt hét derekáig a kút fú­rásához még hozzá se kezd­tek, pedig már megvan az anyag is. Meg kell sürgetni a munkálatokat! — foglalt állást a koordinácios bizott­ság. Lám,-meg az utóbbi hóna­pok szerény eredményei mellé is kérdőjelet kell ten­nünk. Pedig ezeknek az el­érése tulajdonképpen csak az anyagiakon és a kivitele­ző vállalatok buzgalmán mú­lik. Családonként más a tennivaló A koordinációs bizottság­ban olyan emberek foglal­nak helyet, akik a Hazafias Népfrontban vagy a tanács­ban végzett munkájuk során alapos ismerőivé váltak a te­lepeken elő cigányok életé­nek. Jó volt nallani, hogy sze­mélyes ismerősként emleget­tek számos cigánycsaládot. Olyanokat is, akik ma már kiszakadtak a nyomasztó, visszahúzó közösségekből, rendszeresen dolgoznak, és tiszta, rendes lakásban élnek Am beszéltek olyanokról is. akik nem jutottak tovább a követeléseken, akik a gyere­küknek adott ruhát eladják és elisszák az érte kapott pénzt. Két véglet — és köz­te mennyi, de mennyi va­riáció! Éppen ez az, ami megnehezíti a sok évre szóló program végrehajtását. Nem­csak itt Miskolcon, hanem országosan. Szinte családon­ként más a tennivaló. Hogyan lehet megfelelni a sokrétű feladatoknak? Erre a kérdésre próbál választ adni újra meg újra a koordinációs bizottság. Nem minden vita nélkül. Van. aki például azt sürgeti, hogy építsenek a Csorba-telep szomszédságá­ban napközi otthonos óvodát. A már működő cigányiskola ugyanis azt bizonyítja, hogy egy oktatási intézmény ió bá­zisul szolgál a szülők neve­léséhez is. Ide össze lehet hívni az egész telep lakos­ságát, egészségügyi vagy más tárgyú előadás meghallgatá­sara. Tanítani, nevelni a szüléket is! Ám az is igaz, hogy a Csor­ba-telep felszámolása, lebon­tása előbb-utobb napirendre kerül. Nem lenne célszerű te­hát az említett beruházás. Ehelyett azokban az iskolák­ban — ilyen például az em­lített cigányiskola mellett a József Attila utcai iskola —. melyekben cigánygyerekeket tanítanak, gondoskodni kell a szüleik nevelését célzó fó­rumok megteremtéséről. Tok Miklós többször is hangsúlyozta a koordinácios bizottság tanácskozásán, hogy a cigánylakosság felemelését, a társadalomba való beillesz- kedesét a legifjabb generáció beiskolázásával kell kezde­nünk, Sőt, gondoskodni kell róla, hogy az óvodákban az eddiginél nagyobb számban vegyenek fel cigánygyereke­ket. Általános tapasztalat ugyanis, hogy akik az óvodai .közösségbe beilleszkednek, azoknak később könnyebb a tanulás az iskolákban. Fon­tos szempont, hogy az álta­lános iskola felső tagozatát is ugyanott végezhessék el a cigánygyerekek, ahol az alsó négy osztályt végezték. Mert minden változástól idegen­kednek ők is és a szüleik is. A feladat világos: több ilyen általános iskolai osztályra és napközi otthonra lenne szük­ség. Később esetleg kollégi­umra is. Bár a cigányszülők nem szívesen engedik ki vé­dőszárnyaik alól a gyerme­keket akkor sem, ha csak zsúfolt, minden komfortot nélkülöző otthont tudnak nyújtani nekik. Sok a koraszülés Örvendetes, hogy a telepe­ken élő cigányasszonyok kö­zül is sok százan rendszeres vendégei ma már a nővédel­mi gondozónak. A Hazafias Népfront városi nőbizottsá­gát is dicséri — az egészség­ügy dolgozói mellett — ez a tény. Jó módszernek bizo­nyult, hogy az ingjenes cse- csemőkelengvét csak azok kapják meg, akik legalább háromszor megjelennek a kötelező vizsgálaton. A fogamzásgátló hurok al­kalmazása is terjed a cigány- nők körében. Ha családterve­zésről még nem is beszélhe­tünk a telepeken élő cigá­nyoknál. az említett szerény eredmények mégis a születés, szám szabályozás irányába hatnak. Helyes és rendszeres táplálkozásra lenne szüksé­gük a terhes asszonyoknak, ehhez viszont rendszeres jö­vedelem szükségeltetik. Ezért örülhetünk neki. hogy nem­csak a térfiaik, hanem a nék­kőre ben is emelkedik a rend­szeres munkát vállalók sza­ma. Egy felmérés szerint a Miskolcon élő cigánynők 42,9 százaléka dolgozik. Lehet, hogj- túl optimista ez a szám, de ha így is van, az biztos, hogy a Lenin Kohászati Mű­vekben. a Diósgyőri Gépgyár­ban a BÁÉV-nál. a köztiszta­sági és a kertészeti vállalat­nál ma már leomlóban van­nak az előítéletek falai es nemcsak alkalmazzák, hanem emberséggel. türelemmel munkához, közösséghez szók. tátják azokat az embereket, akiknek a sorsáért mindany- nvian felelősséggel tartozunk. BÉKÉS DEZSŐ Eladatlan szakszervezeti bélyegek A HVDSZ megyebiznttsá- ga a közelmúltban értékelte a szervezettség és tagdíjfi­zetés alakulását. A megye­Mániás szegedi vasárnap A szegedi gyárak jó részé­ben. elsősorban az élelmi- szeripari üzemekben, tegnap is dolgoztak, hogy a viszony­lag jó termést a betakarítás után gondosan konzerválják A Szegedi Konzervgyárban rekord mennydségű paradi­csomot. őszibarackot. papri­kát és más terményt tartósí­tottak. A Kenderfonó- és Szövő­ipari Vállalat újszegedi szö­vőgyárában, a napokban el­készült tízezer négyzetméte­res szövőcsamokban és kör­nyékén vasárnap végezték az utolsó simításokat. hogy külsőségeikben is méltókép­pen bonyolíthassák le az ok­tóberi szocialista forradalom előestéjére kitűzött avaíasi ünnepséget. Teljes műszakot tartottak az óriáscsatorna építői, a Bányászati Aknamélyítő Vál­lalat dolgozói is. Éppen egy évvel ezelőtt kezdték meg az országban egyedülálló mun­kát. a fúrópajzsos csatorna­építkezést. Azóta már hat­száz métert haladtak előre a föld alatt a metróépitkezés- hez hasonló munkában, a vá­ros új főcsatornájának épít­kezésében. ameljTe több mint 200 millió forintot fordíta­bizottsághoz tartózó 35 bor­sodi—miskolci vállalatnál több mint 11 ezer szervezett dolgozót tartanak nyilván, ami 94,4 százalékos szerve­zettséget jelent. A megvebizottság megálla­pítása szerint több vállalat elmaradt a tagdíjfizetéssel. A Miskolci Finommechani­kai Javító Vállalat . félévi „tartozása’’ például 5244 fo­rint. a Szerencsi Vas- és Fémipari Vállalaté 3552. a Miskolci Kertészeti Vállalaté 3102, míg a Kazincbarcikai Észak-magyarországi Regio­nális Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalaté 42 ezer 355 forint (?) volt. A megyebizottság felszólí­totta az érdekelt vállalatok szakszervezeti bizottságait, legyenek meg mindent a tag- díjfizetési moral javítása ér­dekében. Százéves Házi ünnepségen köszön­tötték tegnap — 100. szüle­tésnapján — Virágh Feren­cet, a kecskeméti szociális otthon lakóját. Az idős em­bert az úttörők is felkeres­ték. s virággal kedveskedve kívántak további jó egészsé­get a jeles nap alkalmából. 4 oiszlráncok nem érzik a hideget Egymásután több éjszaka is jóval fagypont alá süly- lyedt a hőmérséklet és ke­mény fagyok voltak a Bükk- ben. A Garadna mentén le­vő pisztrángos telep halállo­mányát a hideg idő már a telelőtavakban érte. ahol a télen-nyáron egyformán ki­lencfokos vízben nem érzik a hideget a pisztrángok. A cigánylakosság felemelkedéséért

Next

/
Oldalképek
Tartalom