Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)
1973-09-03 / 206. szám
Waldheim jelenlétében II héten kezdődik az el nem kötelezettek csúcsértekezlete Waldheim ENSZ-fötitkár jelenlétében nyitják meg szerdán az el nem kötelezett országok negyedik csúcsértekezletét, amelyre csaknem 100 országból érkeznek küldöttségek. Az ENSZ főtitkára közel-keleti körútjáról jön az értekezlet színhelyére, Algírba. A 16 el nem kötelezett ország képviselőiből álló előkészítő bizottság mimikájának végeztével, tegnap ösz- szeültek az érdekelt külügyminiszterek, akik ma is tárgyalnak a csúcskonferencia napirendjéről. Az értekezletre mái- Algírba érkezett Tito, Fidel Castro ma indul tovább Gua- yannából, ahol Algírba utaz- tában megállt. Pekingből pedig elindult Norodom Szihanuk herceg, a kambodzsai királyi kormány elnöke. Szadat egyiptomi és Makariosz ciprusa államfőt is Algírba várják és először vesz részt teljes jogú tagként a „csúcson'’ a DIFK küldöttsége is. Uírmagyaráxati A héten kezdődő el nem kötelezett „csúcs” előestéjén érdemes egy percre odafigyelni arra, ami körülötte történik. A ßan- dungban először megfogalmazott es azóta is „bandungi” szellem emlékét ébresztő el nem kötelezettség lényege ugyanis valóban az el nem kötelezettség, amelynek legfőbb értéke, hogy a hagyományos polgári semlegességgel szemben antiimperialista tömörülésnek indult, és ebben a politikában az első és azóta is legfőbb támogatójának a Szovjetuniót tekinthette. Bandung óta persze az el nem kötelezett államok száma a gyarmatok felszabadulása következtében megnö- vekedett, szerepük az ENSZ-ben — mint a mérleg nyelvét alkotó csoporté — megnőtt. Ezt Waldheim mostani jelenléte is bizonyítja. A megerősödést akarják azonban bizonyos oldalról felhasználni arra, hogy az el nem kötelezettség, antiimperialistaság helyében a régi semlegességet tanácsolják ezeknek az országoknak, egy kalap alá véve a Szovjetuniót és az USA-t, mint nagyhatalmat. Az el nem kötelezett országok antiimperializmu- sa komoly erőt Jelentett az EKSZ- üléseken. Ezért nem jelentéktelen, merre halad tovább a „harmadik világ” azon az úton, amelynek ez a „csúcs” egyik állomása lesz. MÁTÉ IVAN ' Nemes Dezső Prágába utazott Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZMP KB Politikai Főiskolájának rektora és Gulyás Emil, a politikai főiskola tanszékvezető tanára, Csehszlovákia Kommunista Pártja és Politikai Főiskolája rektorátusának meghívására tegnap Prágába utazott, ahol részt vesznek a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Főiskolájának 20 éves fennállása alkat ma bői rendezendő ünnepségeken. Ünnepség Pusztaszeren A Csongrád megyei Pusztaszer határában levő millenniumi emlékműnél, a hatalmas talapzatra emelt Árpád- szobornál tegnap megtartótól Üléseznek a „csúcsot” előkészítő külügyminiszterek az Algírtól 20 kilométerre levő Club des Pins-ben (Telefotó) ták a hagyományos emlékünnepséget és nagygyűlést. Az ünnepség mintegy tizenötezren gyűltek össze a megye városaiból, községeiből. t Az emlékmű előtt emelt dísztribünön délelőtt tíz órakor Péter János külügyminiszter emelkedett szólásra. Ünnepi beszédében méltatta az Anonymus feljegyzése szerint ezen a helyen tartott első magyar országgyűlés, majd az országosan ugyanitt megkezdett „második honfoglalás”. a földosztás jelentőségét. Ezután Péter János a külpolitikai helyzetről beszélt. Győri Imre a megyei pártbizottság első titkára a megye rohamos ipari, mező- gazdasági, kulturális fejlődéséről szólott. Egyebek között elmondotta, hogy ezen a történelmi nevezetességű helyen nemzetközi emlékparkot alakítanak ki. A nagygyűlés után népünnepély, kulturális műsor következett. Ót A KIS ÍRÓASZTALOKRA, TANULÓPADOKRA A JÁTÉKOK MELLÉ FELKERÜLNEK A VADONATÚJ FÜZETEK ÉS KÖNYVEK. „MIKOR ÍROM ÉN EZT TELE... ?!” — GONDOLJA KÉPÜNKÖN A FIATALEMBER AZ IRKÁBAN LAPOZVA. KÖDÖS, PÁRÁS REGGELRE ÉBREDTÜNK. BAR MÉG NINCS ITT A METEOROLÓGIAI ŐSZ, A, HAJNAL HŰVÖS VOLT. A FELKELŐ NAP A TANÉV KEZDETÉT JELEZTE: MISKOLCON 17 000 ÁLTALÁNOS ISKOLÁS ÉS 9500 KÖZÉPISKOLÁS KEZDTE MEG TANULMÁNYAIT. Tánccal, dallal a Szovjetunióban... Ma reggel utazott el szovjetunióbeli vendegszereplesre a Rónai Sándor Művelődési Központ két művészeti csoportja.'az Avas táncegyüttes és a népi zenekar. Első útjuk Moszkvába vezet, majd Jerevánba repülnek. A táncosok műsorán többek között üveges, botos, kard és borsodi táncok szerepelnek. A zenekar népdalokat, csárdásokat ad elő. A 11 napra tervezett vendégszereplés alkalmával több szovjet városban is fellépnek a miskolciak;' ISápolyon és Barin kívül Olaszország más városaiban nincs kolera Nápolyon és Barin kívül, más olasz városból eddig nem érkezett koleragyanús megbetegedés híre. Nápolyban eddig 300 embert kellett kolera gyanújával kórházba szállítani, ezek közül azonban csak hatvannál állapították meg a betegséget. Bariban újabb megbetegedések voltak, eddig már két halott van a délolasz kikötőben. Az egész országban gyors ütemben folyik a lakosság beoltása, valószínűleg ennek eredménye, hogy máshol nem történt megbetegedés. Nyárias idő Ma estig kisebb felhőátvonulások lesznek, néhány helyen esetleg futó zápor is várható, időnként megélénkül a mérsékelt délnyugati szél. Nappali hőmérséklet 24—28, esti 16—21 fok között alakul. Nyárias idő. SZOVJET—AMERIKAI TÁRGYALÁSOK Szovjet kormányküldöttség utazott az USA-ba, a két ország közötti gazdasági együttműködéssel kapcsolatos valu- táris kérdések megtárgyalására. — Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet tanácskozott Henry Kissinger- rel az új amerikai külügyminiszterrel. akit — előreláthatólag — ma iktatnak be hivatalába. KÉT NEMZETKÖZI VÄSÄR Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB. elsőtitkára, az Államtanács elnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg a 29. plov- divi nemzetközi vásárt. Megjelent dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter is. — Horst Solle, az NDK külgazdasági minisztere nyitotta meg az idei lipcsei őszi vásárt. Hazánkat 24 vállalat képviseli. 12 MERÉNYLET — 2 HALOTT Chilében a szélsőjpbboldal továbbra sem nyugszik. A belügyminisztérium mára virradó közlése szerint a jobboldali terroristák tegnap összesen tizenkét provokatív merényletet követtek el. Az egyik merénylet két halálos áldozatot is követelt. — A népi egység kormányának fontos tevékenysége most is az információ megfékezése. EGYIPTOMI—LÍBIAI UNIÓ Kairóban Szadat és Kadhafi aláírásával dekrétumot adtak ki a két ország al- kotmányozó nemzetgyűlésének megalakításáról. Mindkét ország 50—50 tagot delegál. — Szadat megkezdte tárgyalásait Kairóban. Sza- ban el Szalem el Szaban ku- waiti uralkodóval, Kadhafi pedig Burgiba tunéziai államfővel tanácskozott Tripo- liban. HÜSZ RENDŐRREL HARCOLT Húsz rendőrt tartott sakkban két órán keresztül egy férfi New Yorkban. A kétórás tűzpárbaj során a férfi — aki gyermekeit használta fedezékként — puskájával kilenc rendőrt sebesített meg. A lövöldöző ellen gyilkosság gyanújával folyik eljárás és most is csupán elme- kórtani vizsgálat ideijére bocsátották szabadon. y o* POLITIKAI N 1973. SZERT. 3., HÉTFŐ I ARB: 1 FORINT