Déli Hírlap, 1973. szeptember (5. évfolyam, 205-229. szám)
1973-09-11 / 213. szám
Mire jó zöld beton? + „Ez a szál jó lesz...” (bal oldali képünk). „Az ipart is beadhatnánk...” (jobb oldali képünk). A verébre nem kell patkó Vasat vegyenek! Haszon vas? Hasznos vas. A nyelvünk spórol, aki vesz és aki elad, egyformán haszonvasat mond a MÉH 3- as számú nyersanyaghasznosító telepén. Botos Lajos telepvezető szinte minden állandó vevőjét név, de legalább foglalkozás szerint ismeri: — Könnyű nekem, öt éve vagyok itt, annyi a törzsvendégünk, hogy az ismeretség természetes. Filléres árukból évi 13 milliós forgalmat ' másképpen csinálni nem is lehet... — Tizenhárom millió? — A tavalyi eredmény, öt éve nyolc-kilenc millió forint volt a forgalmunk. Évi nyolc-tíz százalékos emelkedéssel számolunk, de ez nem is csoda. Szállít hozzánk a Csepeli Csőgyár, szállít több pesti üzem, az ellátó telepek, Özd, az LKM. — És a vevők? — Szövetkezetek, üzemek, kisiparosok, magánosok. A Sajó-parti telepünkön még nagyobb a választék. Volt itt már rézdomborító művész, aki régi fürdőszobakályhát keresett. A Sajó- parton az is van. Az alapelv, hogy a hasznosítható fémhulladékot — szívesen Minden boltot végigjártam .. (Agotha Tibor felvételei) mondanék értéket is — megtartsuk a kereslet számára. Olcsón újra forgalomba hozzuk... — Jó bőit? Nevetve kínálta: kérdezzem a vevőket inkább. A Hernádmenti Építőipari Szövetkezet teherautója éppen indulni készült. — Mit vettek? Mi lesz belőle? — Százhuszas U-acált. Máshol nem lehet kapni. Diósgyőrbe visszük, sajtkád és tejkezelő alá építünk pódiumot ... Szoboszlai József, a szövetkezet részlegvezetője 1965 óta vásárol itt. Botos Lajos mondja: — Vannak, akik tonnaszámra vesznek... Nos, igen! Ám vannak( akik csak „mázsaszám” vásárolnak. Papp Lajos alsó- zsolcai lakatos éppen szekérre pakol. — Mióta vásárol itt? Mit vett? Gyermekkorom óta, amikor a vasba beleszerettem. Itt sok olyat találok, ami máshol nincs. Ha itt se lenne, a lakosság látná kárát. Az ipart is beadnánk, uram. Van, aki csupán kilószám vásárol, Sárközi Sándor miskolci kertész kötözéshez keresett és talált huzalt: — Minden boltot végigjártam érte. Egy asszonyka szennyvízlevezető csövet, egy házaspár kerítésnek valót keres. — Még az üdülőépítés divatját is megéreztük r— mondja Botos Lajos. Balogh István sajószent- péteri kovács patkóvasat válogat: — Ügy vettem, hogy tartson. Űgyse kell már soká. Verébnek nem kell a patkó, ló meg alig van. Vesző mesterség ez, csak az öregje csinálja ... Amíg panaszkodik, hajlítja, próbálja a kiválasztott vasat. És letagadni se tudná, hogy nagyon elégedett... „Verébre nem kell majd a patkó” — mondom a telepvezetőnek. Nevet: „Tojást is patkoltak a jókezű kovácsok”. Mutatja a vásárlókkal teli telepet: — Szükség van ránk, és ezt érezzük is. Haszon vas? Menthető érték. A sokféleképpen hasznos vasak telepe inkább. B. G. Vért adtak az üveggyáriak Jól sikerült véradónapot rendeztek tegnap a Miskolci Üveggyárban. A gyár dolgozóinak negyedrésze ajánlotta fel, hogy térítésmentesen vért ad. Összesen mintegy negyven liter vér gyűlt ösz- sze. Különösen jó példát mutattak az' üveggyári szocialista brigádok tagjai, akik elsők között jelentkeztek véradásra. Nem számít a (Hiküiiibséi Furcsa kalandba keveredett a 130 font súlyú bernáthegyi nősténykutya, Liesl és .30..-font --SU-» lyú tacskó udvarlója, Pat. A kedves kutyapár váratlan családi örömök elé nézett. A rövid szőrű tacskónak, „aki egy udvarban élt a bernáthegyivel, el kellett ismernie az apaságot. A kilenc kutyakölyök közül ugyanis három teljesen az anyja „vonásait’* örökölte, hat kiskutyán pedig határozott tacskóbeütés látszott. Az állatorvos csak nézett és csóválta a fejét, de végül is meg kellett hajolnia a tények előtt. Busz váltja fel a villamost Szombathelyen Szombathely közlekedése eddigi legnagyobb változására készül: előreláthatólag a jövő év végén megszűnik a villamosforgalom a 70 000 lakosú megyeszékhelyen. Hetven éve rójják utcáit a kis sárga kocsik, a lokálpatrióták tűzzel-vassal ragaszkodnak hozzá, elképzelhetetlennek tartják a várost nélküle. A villamos egyetlen keskeny nyomközű városi tömegközlekedési eszközünk. Megszüntetése elkerülhetetlen : elavult egyvágányú vonalvezetése bénítja a város belső közlekedését, balesetveszélyes. A pályát és a kocsikat fel kellene újítani, ez azonban drága a 2,8 kilométer hosszú pályán, észszerűbb autóbuszokra terelni a forgalmat. Tíz Ikarusz 260-as legújabb típusú panoráma autóbusszal pótolják majd a villamost. Egy négyzetméternyi gyep egyévi rendben tartása Miskolcon tíz forintba kerül. Más városokban hat forintba sem. Nem azért vagyunk ilyen nagyvonalúak az egységnyi zöldterület költségkalkulációjánál, mert sok a pénzünk, vagy mert a „legszebb parkú város” büszke címére pályázunk... A magyarázat sokkal prózaibb. Az a tény, hogy más városoktól eltérően a miskolci parkok, belvárosi zöldterületek nagyon elaprózottak, eleve növeli a fenntartási költséget. Ez, ha úgy tetszik, objektív tényező. Ám van a dolognak egy szubjektív oldala is, nevezetesen a miskolci parkoknak az átlagosnál nagyobb igény- bevétele. S itt nemcsak a fokozott használatról van szó, hanem a szándékos rongálásról is. A Tizenhonvéd utcai szökőkút parkjában a sarkokat lánckorláttal vették körül a kertészeti vállalat dolgozói, mert a környékbeliek — az utat lerövidítendő — a gyepen vágtak át. A fű hamar kipusztult ezeken az alkalmi gyalogösvényeken, így nem volt mit tenni... A korlát nem szép, de hasznos. Hasonlóan jártak el a Bajcsy-Zsilinszky utcában, s azóta itt is megszűnt a fűtaposás. Továbbra is tart viszont a gyepkoptatás a Kiliánban levő zöld sávon. Ügy tűnik, hogy a kertészek rakta tipegő-kövek csak dísznek vannak. Nem rá, hanem mellé tapos a siető láb, akármilyen széles is a járda. Mit lehetne tenni a füvek védelmében? A mindössze néhány éve életre hívott parkőri hálózat nem jelent, nem jelenthet teljes oltalmat. A karszalagos nyugdíjasok csak szép szóval győzik, erővel nem. Szomorú rekord, hogy egyiküket már másodszor verték meg az idén a füvet, fát és embert sem tisztelő huligánok. Mit lehetne tenni, hogy a vas és a beton városában több legyen a zöld? A sokféle módszer közül egyről ejtenénk szót bővebben. Tudják, hogy mi a zöld beton? Olyasmi, mint ami — az egyébként most sem szökő — Hoffmann Ottó utcai szökőkút környékén látható. A betonkockák közét fűmaggal szórják be, s ez a megoldás nemcsak tetszetős, hanem tartós is. A továbbfejlesztett változattal már a Győri kapu új házai előtt találkozhatunk. O-betű mintázatú betonöntvények fúgáit ültetik be fűvel, s ez az alapjában véve roppant ellenálló terület már pár méter távolságból is zöldnek látszik, ilyen zöld beton borítja egyébként az autóparkolókat is. Az így kialakított kocsitároló helyeknek nemcsak a színe, hanem a mikroklímája is más lesz. A parkgyarapításnak sokféle módja van, de kincsnél többet érő városi fáinknak, füveinknek a védelmét csak egyféleképpen szervezhetjük meg. Bölcs szigorral; amely lomtárba küldte a „Fűre lépni tilos!” táblákat, s amely — mert erre is volt példa — börtönnel sújtotta a csemetetördelőket. (brackó) Városi tanácstagok fogadóórái 1973. szept. 11. Dr. Farkas József, Vízügyi Igazgatóság. Vörösmarty u. 77., 17 órától; Sebők Ferenc. Közdomb u. 46.. 18 órától. 1973. szept. 12. Dr. Ivánkiewicz Dénesivé. Szemere u. 3-, 16 órától. 1973. szept. 15. Garami Károly, Csőszerelő Vállalat Béke-szállói kultúrterem, Emyebán u. 4.. 16 órától. 1973. szept. 17. Drótos Iárszló és Szűcs Sándor; m. kerületi Hivatal kistanácsterme, Marx K. u. 96., 16 órától; dr. Iglai Tibor. Kemény Je- nőné, Keszthelyi Zoltán és Sári László* Forgács utcai általános iskola, 18 órától: Majoros Ferenc, 1/6. sz. területi pártalap- szervezet, Tanácsház tér 2., 17 órától. 1973. szept. 18Tóth Imre, Tizseshonvéd \i. 16.« 18 órától. 1973. szept. 19. Boda Józsefivé, 11. sz. ált. isk.„ Felszabadítók u. 20.. 18 órától; Hajdú Bálint. 40. sz. ált. isk., Győri kapu, 18 órától. Mit szól hozzű} hogy... ... szabványosítják a „mesterséges ember”-t? — Miiit? — Ja, persze, maga még azt sem tudja, mi az a „mesterséges ember”. — Röstellem, de nem. — így nevezik összefoglaló néven az emberi szervek működését javító, vagy ezeket pótló különféle fém- és műanyag „alkatrészeket”: a szívingerlő készülékeket, a szívbillentyűket, fémízületeket, műanyag ereket. — És miért kell ezeket szabványosítani? — Azért, mert ma már óriási mennyiségben készülnek a „pótalkatrészek”, az Egyesült Államokban például 1971-ben mintegy 280 millió dollár értékű szívingerlőt és egyebet gyártottak egy év alatt. Nomármost. Az orvosok azt kívánják, hogy a szervezetbe beültetett anyagok méretét, összetételét, tisztaságát, csomagolását, tárolását, csírátlani- tását nemzetközi szabványban rögzítsék. Így csak olyan alkatrészek kerülhetnek forgalomba, amelyek a szervezettel összeférhető anyagból készülnek, i m okoznak semmi bajt, így például rákot. — Elképedve hallgatom ezt a tudományos szintű előadást. Sohasem tudtam, hogy egy kandidátussal, mi több: professzorral költőm el a délutáni feketémet. — Most mit gúnyolódik? Kettőnk közt csak az a különbség, hogy én a sporton és a krimin kívül mást is elolvasok az újságban. — Tudja, mit mondok? Szerintem ez a szabványosítás már nagyon régi keletű dolog. — Maga is olvasott erről? — Én tapasztalatból beszélek. — Tapasztalatból? Nem értem. Csak nem ketyeg magában is egy szívingerlő? — Ingerel engem az élet eleget. Például az is ingerel már régen, hogy megpróbálják szabványosítani az embert, de nem a mesterségest ám, hanem az igazit. — Ha jól sejtem, most keserű élet- Hlozófiájából következik néhány tétel — Jól sejti. De biztos vagyok benne hogy egyetértünk a végén. Maga is szerzett hasonló tapasztalatokat, arra mérget vennék. — Halljuk! — Bizonyára megfigyelte, hogy nem minden munkahelyen veszik jó néven, ha a beosztott eltér az átlagtól, az egyes főnökök által kialakított szabványtól. — Aha! Sejtem már, mire céloz. De azért, ha lehet, egy kicsit konkrétabban! — Vannak, akik nem rejtik véka alá a véleményüket. Szóvá tesznek ezt meg azt. Van úgy, hogy tévednek, de van, hogy fején találják a szöget. Szóval eltérnek az átlagtól. — Mert az átlag ugyebár hallgat, vagy legfeljebb csöndben bólint. — Ahogy mondja. — No és? — Aki túl gyakran észrevételez, javasol, mozog, az előbb-utőbb a saját bőrén kénytelen tapasztalni, hogy nem célszerű elütni az átlagtól — Maga is tapasztalta ezt már a saját vállalatánál? — Na tessék! Most elkezd személyeskedni. Én nem konkrétan egy vállalatról, és különösen nem a sajátomról beszéltem. — Hanem csak úgy, általánosságban, igaz? — Igen, úgy általánosságban. — Mint ahogy általában beszélni szoktak azok. akik vem akarnak elütni c szabványtól — Milyen gerinces, egyenes beszédű — ha másró! van szó. Maguknál mi újság a szabványosítással kapcsolatban? — Tudja mit? Beszéljünk inkább a „mesterséges emberrőlAz nem kerül lelki válságba, ha szabványosítják és ami a legfontosabb: nincs főnöke. BÉKÉS DEZSŐ a .V
