Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-16 / 193. szám (192. szám)

MAGVAR JOGHALLGA­TÓ A VILÁG ESZPERAN- TISTÄINAK ÉLÉN. A jugo­szláviai Szarajevóban nemrég lezajlott 39. nemzetközi esz­perantó ifjúsági kongresszu­son egy pécsi jogászt — Fel- sőné dr. Szabó Flóra ügyvéd­jelöltet — választották a vi­lág eszperantó ifjúsági nak vezetőjévé. A magyar eszpe- rantista 1970-ben került az Eszperantó Ifjúsági Világszö­vetség (TEJO) vezetőségébe. Ö az első nő és az első ma­gyar. aki ezt a magas nem­zetközi eszperantó funkciót betölti. Helyettese egy NDK- beli és egy svéd eszperan- tista, míg a főtitkári funkci­ót egy francia fiatal látja el. ÜJ DIÁKOTTHONOK. Bács-Kiskun megyében újabb hat diákotthont létesítenek 1975-ig. A kiskunmajsai 216 személyes intézmény már az idei tanévkezdésre benépe­sül. Szeptemberre átadhat­ják a 150 személyes kiskun­félegyházi diákotthont is, amelyet példás gyorsasággal alakítanak ki egy régi épü­letből. Az 1974-ben és 1975- ben építendő lajosmizssi, kis­szállás^ bócsai es kecskemé­ti diákotthonok kivitelezésé­nek előkészítését, illetve ter­vezését ugyancsak megkezd­ték. 160 SZEM EGY KALÁSZBAN. Kecskeméten, a Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet gabonaneme- sítő telepén a vártnál jobban szerepeltek a búza-rozs hibri­dek, a tritikálé változatok. A te- nyészkert több ezer kisparcellá- ján a legkülönbözőbb tulajdon­ságú egyedek érlelték be termé­süket. Közül"K jó néhány ver­senyképes a búzával, rövid szá­rú, jól termékenyül, s a beteg­ségeknek ellenálló. A iöbb év óta megfigyelés alatt tartóit faj­tajelöltek egyike hektáronként 63 mázsa termest adott, s szárszi­lárdságánál fegva alkalmas az intenzív termesztésre. A megfele­lő törzsmagasság kialakításához 15 centimétertől 220 centiméter magasságig vizsgálják a típuso­kat, s ezzel együtt a kalász- méreteket. Az idén újabb rekor­dot értek el; az egyik hibrid kalászában 160 szem érett meg; az eddigi legtöbb 30—100 szem volt. CSOKONAI EMLÉKÉRE. A Csokonai évferduló jegyé, ben készült el a Debreceni Csokonai Színház 1973—74. évi műsorterve. A megnyitó előadást szeptember 23-án tartják Szabó Magda erre az alkalomra írt „Kiálts város” című drámájával. Az írónő művében bemutatja Debre­cent, Csokonai szülővárosát. A kétszázéves évfordulóhoz kapcsolódik Tempefői és a Karrtyóné bemutatása is. Ezenkívül ünnepi megemlé­kezést tartanak a költőről, s kiállítást rendeznek művei­ből. HANGVERSENY JÁKON. A magyarországi román stí­lusú építészet remeke, az 1256-ban épült jáki templom idegenforgalmi szempontból az egyik leglátogatottabb va. si nevezetesség. A templom­ban minden évben nagysike­rű hangversenyt rendeznek. Az ideire Alkotmányunk ün­nepén kerül sor. A hangver­senyen szólót énekel többek között Irene Olivier, a Mi­lánói Scala művésze. A ren­dezvényre számos külföldi vendéget is várnak. SZIGETVAK ÜNNEPE. Sziget- vár népe — az évszázados ha­gyománynak megfelelően az idén is emlékünnepséggel adó­zik az 1366-os várvédelem hősei­nek. Szeptember 9-én egész na­pos ünnepségsorozattal emlékez­nek meg az évfordulóról a tör­ténelmi múltú városka lakói. Megkoszorúzzák a hadvezér és a költő-hadvezér Zrínyi Miklós, valamint a vár hajdani kapitá­nya, Horváth Már« szobrát. A városi tanács ünnepi ülést tart és ennek keretében avatják fel Szigetvár új címerét. Az emlék­ünnepség során látványos zászló- játékot rendeznek a várban a szigetvári hősök tiszteletére. A hősöket egy-egy zászló szimboli­zálja majd: Zrínyit a családjá­nak kék-piros, hadnagyait pedig —■ a város színeinek megfelelően — egy-egy fehér, illetve sárga lobogó. Először 808 évvel ezelőtt rendeztek vásárt Lipcsében Szeptember 2 án nyílik Vásár Lipcsében A borsodi levegő védelméért Lipcsében 808 éve rendez­nek vásárokat. Az idei őszi vásár szeptember 2-án nyí­lik. Az előkészületekről tar­tott sajtótájékoztatót tegnap a borsodi újságírók előtt Ottó Meinhard, az NDK budapesti nagykövetségének munkatár­sa. erősítheti az országok közöt­ti gazdasági kapcsolatokat is. A nagykövetség munkatár­sai elmondották, hogy az őszi lipcsei vásároknak nem kis szerepe van abban, hogy ha­zánk és az NDK között az utóbbi tíz évben meghárom­szorozódott az árucserefor­galom. A levegő tisztaságának vé­delmére regionális tervet ké­szítenek a borsodi iparvidé­ken. Ebben Borsodnádasdtól —Leninvárosig mintegy nyolcvan település védettségi határait jelölik meg. A tele­pülések besorolásánál a kör­nyezeti hatásokat is figye­lembe veszik. A munka során felmérik, hogy a településeken milyen tüzelésű fűtőbernedezéseket használnak, megvizsgálják, Befejezték a permetezést Tokaj-Hegyalján, az Állami Gazdasági Borkombinát te­rületén. A növényvédelmi helikopter legközelebb csak jövő tavasszal emelkedik új­ra a táblák fölé. A mosta­ni, hetedik, úgynevezett zá­rópermetezéssel sikerült meg­óvni a lisztharmattól a hegy­aljai szőlőket. Különösen a kisgazdaságokkal szomszédos területeket fenyegette az esős, párás időben gyorsab­ban terjedő szőlőbetegség. Az Megbotlott a Tizeshonvéd utcai villamosmegállóban tegnap délelőtt B. Kálmánná 60 éves miskolci nyugdíjas. hogy a városok és a közsé­gek rendezési tervei szerint a közeli és a távoli jövőben hol épülnek új ipartelepek és ezek ismeretében készítik el a védettségi határokat. A borsodi iparvidéken három kategóriába sorolják a tele­püléseket : kiemelten védett terület, védett terület és az egyéb kategória. A levegő tisztaságvédelmi tervet az Észak-magyarországi Terve­ző Vállalat készíti el. állami gazdaság földjein most 1300-an dolgoznak, be­fejezéshez közeledik a har­madik kapálás. Az idén a szokásosnál va­lamivel korábban érik a sző­lő a tokaji borvidéken is. A kísérletképpen szedett éret­tebb fürtök a furmintnál 6,9, a muskotálynál 10,5, a hárs­levelűnél 2,3 cukorfokot tar­talmaztak. A tavalyihoz ha­sonló jó termést várnak az ide; őszön. Az idős asszony az esés kö­vetkeztében kartörést szenve­dett. A baleseti sebészetre szállították. külföld Mint már bejelentették, Nixon mára virradóra, éjjel két órakor (közép-aurópai iúő szerint), félórás radio­es televízióbeszédben foglal­kozott a Waíergate-botrány- nyal, illetve az ellene felho­zott vádakkal. Ismét han­goztatta, amit május 22-én már leszögezett: nem tudott előzetesen a Watergate-ak- c'óról, nem vett részt annak elkendőzésében és nem ha- talmazzta fel munkatársait sem arra. Sajnálkozott, hogy munkatársai hibákat követ­tek el, és ezért vállalta a felelősséget. Hangsúlyozta: a jövőben a kormány éberebb lesz, nehogy ilyen visszaélé­sek máskor is előfordulja­nak. Élesen szemére hányta a szenátusi vizsgáló bizott­ságnak, hogy őt is beleke­verte a botrányba, majd hangsúlyozta: adják át az ügyet a bíróságnak, az or­szág népe pedig foglalkoz­zék a nemzet sürgős ügyei­vel. Egyáltalán nem gondol visszalépésre elnöki tisztsé­géből, végre akarja hajtani feladatát, amire megválasz­tották. Képünk a beszéd el­hangzása után készült, mert a beszéd közben tilos volt fotózni. BELFAST. Egy ember meghalt és kilencen megsé­rültek Belfastban egy lopott kocsiban időzített bomba robbanása miatt. A merény­lők előzőleg nem figyelmez­tettek a robbanásra és az utca telve volt emberekkel. A katonai szakértő szerint a gépkocsiban kb. 90 kiló- nyi robbanóanyag volt. PAPEETE. Tahitibői ér­kezett jelentések szerint a Mururoa térségében jelenleg kifejtett francia katonai te­vékenységből megfigyelők arra következtetnek, hogy a harmadik idei francia nuk­leáris robbantási kísérletre még a hó végéig sor kerül­het. Négy francia hadihajó indult a papeetei kikötőből az 1200 kilométerre levő robbantási kísérleti térség felé és azóta felderítő repü­lőgépek figyelik az időjárás alakulását. A francia főváros lakosai közismerten szinte egyszerre veszik ki nyári szabadságu­kat. A fotóriporter valószí­nűtlen látványt örökített meg: egy magányos macska kivételével szinte teljesen í kihalt a máskor oly zsúfolt . Champs Elysées. Az augusztus I9-i alkotmánynapi ünnepség közlekedési rendje Az augusztus 19-i munkás-paraszt találkozó közlekedési rendje S. A forgalmi torlódások meg­előzése érdekében a Bükk hegy­ség kirándulóhelyeire igyekvő magánszemélygépkocsik a bükk- szentlászlói utat vegyék igénybe. Városi rendőrkapitányság Augusztus 19-én a Miskolci Közlekedést Vailalat villamos- és autóbuszjáratait az alábbiak sze­rint közlekedteti: A villamosjáratok reggel 6 és 8 óra között 1-es szamjelzéssel ellátva, Tiszai paiyaudvar—Diós­győr végállomás viszonylatban 3 —4 percenkénti követési időben közlekeanck. A vasgyári célfor­galmat fenti idő alatt 0-ás kör- jaratok bonyolitják le. Az 1-es jelzésű autóbuszjárato­kat az Ady-hídtól, illetve a Marx tértől külön is megjelölt, kisegí­tő betétjáratok erősítik meg, Így: Tiszai pu.—Papírgyár között 6 percenként. Ady-híd—Papírgyár között 6 percenként. Marx tél—Papírgyár között 6 percenként. Az 5-ös jelzésű autóbuszjáratok ugyancsak 6 perces időközök­ben közlekednek. Az említett autóbuszjáratokon történő utazás esetén a víteldi- jak a következők: az 1-es vonalon odautazásnál: Tiszai pu.—Gyula utcától—Pa­pírgyárig 2 db 2 forintos (1 Fi), Marx tértől—Papírgyárig 1 db 2 forintos (2 Ft), az 1-es vonalon visszautazás­nál: Papírgyártól—Marx térig 1 db 2 forintos (2 Ft), PaDirevártól—Civnla nira—Ti­A lipcsei termék-sereg­szemlén több mint félszáz or. szág hatezer kiállítója mutat­kozik be, s az összesen 260 ezer négyzetméter alapterü­letű vásár egyaránt jó alka­lom lesz a legkorszerűbb ipari és közszükségleti cik­kek kiállítására. A vásár le­hetőséget nyújt az egyre erő­södő KGST integráció ered­ményeinek reprezentálására. A bemutatón ugyanis jóné- hány olyan gép, illetve gép­sor kap helyet, amelynek az alkatrészei más-más szocia­lista országban készültek. Hazánkat ötven vállalat képviseli Lipcsében. A be­mutatóról nem hiányoznak majd a berlini VIT-en is nagy feltűnést keltett autó­buszok, továbbá a magyar élelmiszeripar mindig sikert arató finomságai sem. A vásár nemcsak a köl­csönös megismerésre teremt jó alkalmat, hanem tovább Gázrobbanás Tállyán Ittas állapotban propán­bután gázpalackot szerelt tegnap tállyai lakásán Sz. János 43 éves segédmunkás. A munka végeztével elaludt, ám feltehetően rosszul zárta el a palackot, mert ébredé­se után cigarettára akart gyújtani, s felrobbant a le­vegőbe vegyült gáz. A fér­fit testfelületének jelentős részén másod- és harmadfo­kú égési sérülésekkel szállí­tották a mentők a baleseti sebészetre. A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság értesíti a vá­ros lakosságát, hogy augusztus 19-én a Majálisparkban, a Kö- püs-völgyben rendezendő ünnep­ségekre érkező járművek közle­kedésével kapcsolatban az alábbi közlekedési korlátozásokat ren­deli el: l. Miskolc III. kerületében a Táncsics tértől a Csanyik-völgy elágazásig terjedő útszakaszon augusztus 18-án 18 órától 19-én 20 óráig az állati erővel vont jármüvek közlekedése tilos! 2. A Táncsics tér és a Csa- nyik-völgy elágazás között levő útszakaszon jármüvek részére a várakozás tilos f 3. Az ünnepségre érkező teher­gépkocsik a Köpüs-völgyben, a személygépkocsik és motorkerék­párok a Csanyik-völgyben. a Volán autóbuszok a Papírgyár és a Ságvári-telep között, a Hegyalja u. déli oldalán levő te­rületen parkírozhatnak. 4. Reggel 8 óra után a Majális­park területére csak külön jel­zéssel ellátott gépjárművek me­hetnek be. szai pu.-ig 2 db 2 forintos (4 Ft). Az l/l-es és 1 2-es bérletek a megfelelő vonalszakaszon érvé­nyesek. Az 5-ös vonalon: Marx tér—Papírgyár 1 db 2 forintos (2 Ft) Marx tér—Lillafüred 2 db 2 fo­rintos (4 Ft), Papírgyár—Lillafüred 1 db 2 forintos (2 Ft). Az egyidejű tömeges vissza­utazás zavartalan lebonyolítását mozgó jegyárusok, valamint a Papírgyár végállomáson erre a célra kiképzett felszállóhelyek segítik elő. Miskolci Közlekedési Vállalat OELl HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ — Kiadja a Borsod megyéi Lapkiadó Vállalat. Feielós kiadó: VERES MIHÁLY — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Bajcsy-Zsi* linszky u. i5. Postacím: 3501 Miskolc. Telefonközpont: 36-132, ib-672. 35-380. Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-223, bel- és város­politikai rovat: 18-221, kulturális rovat: 18-226. sportrovat: 18-222. levelezés: 18-224. — A kiadóhivatal telefonszáma: 36-133 — Hirdetés­felvételt 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A iap ára 80 fillér, hétfőn i forint. — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Jó termés ígérkezik Korábban érik rr 1 rr a szóló Elesett és karját törte

Next

/
Oldalképek
Tartalom