Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-06 / 183. szám
r Piroskák és csárdák a Balaton mentén Sok a külföldi a Balatonnál, észrevehetően több, mint az előző években, s mindez idegenforgalmunk örvendetes növekedését mutatja. A Balaton nyújtotta örömökön kívül természetesen más módon is gondoskodni kell a vendégek szórakoztatásáról. Ebben a gondban különösképpen egy, néhány évvel ezelőtt készült nvusatnémet film ..segített” a Balaton menti vendéglátóipari szakembereknek. A film alapötletét egy magyar- országi látogatás adta a forgatókönyv írójának, akit meglepett, mennyire vonzza a nyugati nyaralókat nálunk a múlt századi emlékű romantika. Igv született meg a Piroskával álmodom c. film. amelyben .minden benne van. ami csak él a nyugatiak fantáziájában a tschikos-sul- lasch-fokosch magyar világáról. Gulya, ménes, csárda, cigánykaraván, cigánymuzsika és mindenekelőtt a puszta elevenedett meg a vásznon. Paprika-parly, menyegzői vacsora Nos, ezen a ,áyomon indultak el a balatoni szakemberek, hogy a valóságban is tálalják a magyar tengerre érkező vendégeknek ezt a múlt századi „magyar romantikát”. Így aztán egymás után nyíltak köröskörül a Balaton mentén a csárdák, szinte minden kőhajításnyira. Az ismertebbek: a Bari estei. Tölgyfa. Koloska. Visszhang, Szúnyog, Rév. Flekken, Gyöngyös, Malom csárda. Látható bennük a régi csárdák minden kelléke: a lécből ácsolt kármentő, a falakon gyertyák, paprikafűzérek, mindenütt szól a cigányzene és természetesen a vendégeknek népviseletbe öltöztetett lányok, menyecskék szolgálják fel az ételeket, italokat, akiket — a film után — mindenütt, kivétel nélkül Piroskának hívnak. Különféle „magyaros” kirándulásokra invitálják a külföldieket a vendéglátó- ioariak, éspedig Piroska pan- rika-partyra. Szántódra pedig csárdabeli parasztlakodalomba: menyegzői vacsorára — éjféli menyasszonytánccal egybekötve. Aztán — kellő számú jelentkező esetén — találkozót is szerveznek a vendégek számára bö gatyás betyárokkal: „Begegnung mit Betyárén” — hirdetik németül, „meeting with the outlaws” — kínálják ugyanezt a ..műsort” az angol nyelvterületről érkezetteknek. Jó üzlet a betyárromantika Valóságos „betyárstációk” várják a romantikára éhes külhoni vendégeket. Ezek közül is „megkülönböztetett” neve van a Nyugat-Bakony- ban levő rezi csárdának, amelynek Gyöngyös a neve. Hogyne foglalkoztatná ez a csárda a fantáziát, hiszen ide járt annak idején Sobri Jóska, de kedvelt tartózkodási helye volt Savanvó Jóskának is, és itt terítették le a pandúrgolyók Vak Illést és Kö- kes Pistát. Sírjuk ma is látható Hévíz után az országút mellett, a mohos emlékkövén a felírás: „Itt nyugszik Vak Illés és Kökes Pista, 1862.” A Gyöngyös csárdát múlt szá^di „romantikájában” helyreállították. Az izgalmaktól felfűtött vendégek beülhetnek az ivóba, s nézegethetik a két betyár fokosának a bevágását, s amikor már mindent megtudtak róluk, kivonulnak a sírjukhoz, és — a vendéglátóipari forgatókönyv szerint — részt vesznek a szertartásos „betyártemetésen”. Utána bőséges vacsora a nagyivóban, ahol a betyárok is mulattak valamikor, aztán, színültig telve betyárromantikával, indulnak vissza a busszal: ki Földvárra, ki Füredre vagy Siófokra. Egyszóval minden kapható ezekben a Balaton körüli „partykban”, ami csak külhoni szem-szájnak ingere ... afe Oldatos ember (Az Eulenspiegel karikatúrája) Bonyodalom a diósgyőri romok miatt A diósgyőri városközpont Majlát felőli végén épülő újabb kilenc panelház helyén műemlék jellegű romokra bukkantak az építők. A lakótelep szomszédságában levő, az 1700-as évek első felében épült pálos kolostor romjai mellett korábbi eredetű falmaradványok kerültek felszínre, amelyek — a régészek szerint — egy eddig ismeretlen erődítményrendszer létezésére engednek következtetni. A feltárt műemlékmaradványok a diósgyőri várnál is nagyobb területet foglalnak el. Emiatt a diósgyőri városközpont folytatásaként megtervezett kilenc, sorban elhelyezkedő épületből hármat el kellene hagyni. Ebben a változatban azonban az építkezés városképi szempontból megvalósíthatatlan. Ezért a városközpont Majlát felőli részének kivitelezésére új beépítési javaslatot készítenek a tervezők. Ma még kérdéses, hogy a tervezett további 600 lakás felépítésében a gazdasági szempontok, vagy pedig nemzeti múltunk hagyományainak ápolása lesz a döntő. A Varázsfuvola Szombathelyen A Savaria ’73 rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeként pénteken bemutatták Mozart Varázsfuvoláját Koródi András vezényletével. Sarastro szerepét Carlo Zardo, a milánói Scala magánénekese, Taminót pedig Simándy József, Kossuth-dí- jas kiváló művész énekelte a szombathelyi művelődési és sportházban. Univerzális kézikocsi Újdonságok Borsodnádasdról (Tudósítónktól) A Borsodnádasdi Lemezgyár 1968-ban szó szerint a csőd szélén állt. Ha elhangzóit a kérdés: Mi lesz a gyár sorsa?, a válasz az volt: Megszűnik, tönkremegy. Voltak, akik másként-vélekedtek. Egyikük az agilis, mindig újat, mindig jobbat akaró főmérnök, Molnár László, Ö mondta el, milyen fontos állomása volt a gyárnak az a néhány év, amely a megmentéséért folyt. — Tudtuk, egyetlen járható út van a lemezgyár számára. Olyan iparágak igényeihez kell alkalmazkodnunk, amelyek gyorsan fejlődnek. Sorra vettük őket. A járműipar fejlesztése központi elhatározás volt. Megteremtettük hát a feltételeket az au tóbuszkerék-gy irtáshoz. Bevált. Az építőipar is fellendült. Szerkezeti elemeket, különféle építőipari célokat szolgáló eszközöket kezdtünk gyártani. A harmadik, dinamikusan fejlődő iparág a mezőgazdaság. Nem dicsekvésként mondom, de jelenleg már 200 000 tonna gabonát tárolnak a Borsod- nádasdon három év óta gyártott terménytárolókban. Augusztus 20-án ünnepélyesen üzembe helyezik a gyár új acélöntödéjét. Erről csak annyit: a tervezett 88 milliós beruházási költséggel szemben 86*'*’ millióból hozták létre az üzemet. A nádasdi gyár jelenlegi termelési értéke 860 millió forint. A dinamikus fejlődéit jelzi, hogy három éven belül elérik az egymilliárd forintot. A nagy hírű gyárban végbement kedvező fordulat egyik titka a bátor gyártmányfejlesztés. A főmérnök rajzokat tett elénk a gyártáshoz közeledő új univerzális kézikocsiról, amely a rakfelület betétjének cseréjével alkalmassá tehető gázpalack szállítására, bevásárlásra, vagy — a szintén Nádasdon gyártott olajkanna behelyezésevei — háztartási fűtőolaj szállítására. Hazaérve, az olajkályha tulajdonosa egyszerűen behajthatja a kerekeket és a vonórudat, lábra állíthatja a kannát és a kifolyócsappá alakítható beömlőnyíláson át öntheti ki az olajat. Az országban elsőként gyártják a műanyaggal bevont lemezeket. Műanyaggal bevont rácsokat is fognak készíteni, mind a két terméket a háztartási gépeket gyártó vállalatok számára. A korábban csak lemezt készítő Borsodnádasdi Lemezgyárban 68 százalékra csökkent a lemezgyártás aránya. A főmérnök elmondta, hogy 1976-tól termékeiknek már csak 50 százaléka lesz a lemez, a másik felét az új gyártmányok alkotják. MAGYAR TIBOR Nyári vásár augusztus 6-tól 18-ig a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat miskolci és megyei boltjaiban Méteráru, lakástextil 30% Férfi felsőkonfekció 30% női és gyermek felsőkonfekció 40% kötöttáru, fehérnemű 30% Férfi-, gyermekcipő 30% női cipő 40% divatáru és egyéb, pld. camping-áru 40% Többek között: régi ár * • » uj ar Női ruha mintás piqué 2 része« 290,— Ft 174,Ft Női ruha vászon 220,— Ft 132,— Ft Női ruha batiszt 260,— Ft 156,— Ft Női ruha karton 180,— Ft 108,— Ft Női szint, pulóver 255,— Ft 179,Ft Női szint, pulóver 182,— Ft 127,— Ft Női szint, kötöttruha 245,— Ft 172,— Ft Férfi szint, pulóver 422,— Ft 295,— Ft Férfi szint, pulóver rövid ujjal 254,— Ft 178,Ft Női fürdőruha 570,— Ft 342,— Ft Női fürdőruha 490,— Ft 294,— Ft Férfifürdőruha 180,— Ft 108,— Ft Férfiszandál 180,— Ft 126,— Ft Férfi víkend cipő 260,— Ft 182.— Ft Női lakk szandál 192,— Ft 115,— Ft Női szandál m. box. bőrből 162,— Ft 97,20 Ft Női szandál velúr bőrből 290,— Ft 174,Ft Kiskamasz öltöny 434,— Ft 260,— Ft Bakfis selyemruha 175,— Ft 105,— Ft Bakfis kiskosztüm 208,— Ft 125,— Ft Bébiruha 59,50 Ft 35,50 F* árengedménnyel kapható! A vásár ideje alatt, a felsoroltakon kívül még sok száz egyéb cikket is vásárolhat, igen kedvező áron! Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat