Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-29 / 202. szám

>(c Egy a kimaradt sok helyzet közül... Sarkadi átemeli a labdát a kifutó Dohány felett, de a jókor érkező Zumpf még menteni tudott. (Szabó István felv.) Egy hét múlva, harmadszor: Katowice-Miskolc saiakmotor csapatverseny Géráék Barcelonában Nem titok, hogy a magyar kerékpáros országúti válo­gatott Barcelonába történő utazását sok vita, huza-vona előzte meg. A „nem kielégiíő forma” miatt heteken ke­resztül szőnyegen volt a kér­dés: induljanak-e, vagy sem? A múlt két végén megszü­letett a döntés: az országúti vádogatott az elmúlt evek „hagyományaihoz” hűen ve­gyen részt a világbajnoksá­gon, de a pályaversenyzök maradjanak itthon. A ma­gvar válogatott Géra Imre (MVSC), Peterman József <Ű. Dózsa), Debreczeni Ti­bor (Csepel) és Takács And­rás (BKV Előre) összeállítás­ban, Szabó István főtitkár Pásztor István vezető edző kíséretében már meg is ér­kezett Barcelonába. A ICO km-es csapatverseny „útvo­nal-kóstolgatására” nem sok idejük maradt, hiszen e vi­adalt ma (!) rendezik meg. Az egyéni versenyekre szep­tember X-én kerül sor. Hírt kaptunk a szlovák or­szágúti kerékpáros körver­senyről is, melyen a magyar' csapat tagjaként részt vesz a miskolci Szikszói is. A ma­Tavaly kezdődött, s a jövő héten folytatódik a testvérvá­rosok legjobb salakmotorosainak vetélkedése: a jövő héten (szerdán) harmadszor találkozik egymással a lengyelországi Katowice és Miskolc csapata. A városok közötti találkozónak még nincsenek nagy hagyományai, de a tavaly először meg­rendezett csapatversenyek rövid története mégis tartalmaz egy nagyszerű emléket. A katowicei versenyen elszenvedett vereség után Miskolcon sikerült a visszavágás; városunk vá­logatottja 41:36-ra — teljesen váratlanul — legyőzte a világ legjobbjai közé tartozó lengyeleket. Egyik itt-tartózkodó len­gyel kollégánk akkor ezt mondta: „Ha én ezt megtelefoná­lom. nem fogják elhinni!” Meglepetése érthető volt, hiszen a magyar versenyzők korábban nem értek el ilyen ered­ményt. Most azonban már azzal is dicsekedhetnek, hogy ott voltak Balakovóban, a csapat VB európai döntőjében, s ez már jelentős előrelépésnek számít. Bizonyos, hogy a katowi- ceiek sem veszik már köny- nyen a soron következő vá­rosok közötti versenyt, hi­szen a magyar válogatott nagyobb része Miskolcról ke. rül ki. A szeptemebr 5-én, Swietochlowiceben — Kato­wice Diósgyőrhöz hasonlít­ható külvárosában —, az ot­tani stadionban sorra kerülő harmadik találkozón Mis­kolc ^ „vendégjátékosokkal” kiegészített csapatot szerepel­tet, mert a Papp J. SE ver­senyzői ebben az időszak­ban a baráti hadseregek tor­náján vesznek részt, A ver­senyt hetes csapatok vívják, s így a csatasorba állítható öt Volán versenyzőt két debreceni meghívásával kel­lett kiegészíteni. Miskolc vá­logatottja tehát a következő­ket indítja a lengyelek ellen; Szőke, Csathó, Bernáth, Ja­kab, Dávid, valamint Peré- nyi és Danka alkotják az együttest. A lengyelek össze­állítása még ismeretlen, de bárkit is állítanak rajthoz, nagyon erős lesz a csapatuk, hiszen Katowice a lengyel salaksport fellegvára. * A lengyelek salaksportjá­nak rangját egyébként az is bizonyítja, hogy vasárnap — szeptember 2-án — ők ren­dezik az egyéni VB döntő­jét — ugyancsak Katowicé­ben. A miskolciak csapata ezt is megtekinti. (Lesz mit tanulni a chorzowi Slanszki stadionban, ahol 120 ezer ember szurkol majd a világ legjobbjainak.) Lapunk a VB döntőről, s a Miskolc—Katowice verseny­ről másnap, kiküldött tudó­sítójának jelentése alapján számol be! A lengyelek öt legjobbja selejtező nélkül jutott be az egyéni VB vasárnapi döntő­jének 16-os mezőnyébe, s közöttük lesz az a — már Miskolcról is ismert — Wa- loszelc és Mucha, akik a jö­vő szerdán a katowicei csa­patban pályára lépnek vá­rosunk válogatottja ellen. * Javában zajlijt tehát a sa­lakmotoros versenyidény, ami a napokban újabb ma­gyar sikert hozott. Most bo­nyolították le Csehszlovákiá­ban a több fordulás Szom­széd Kupa második forduló­ját, ahol a magyar váloga­tott a második helyet sze­rezte meg az ugyancsak ran­gosnak számító csehszlová­kok mögött. Harmadik Ausztria, negyedik Jugosz­lávia lett. Mindkét előbbi verseny a miskolci közönségnek is nyújt majd élményt, hiszen szeptember 15-én Miskolcon lesz a Szomszéd Kupa har­madik fordulója (Szőke, Szi- ráczky, Berki és Perénvi itt1 próbálnak meg visszavágni a csehszlovákoknak). Októ­Ott lesznek-e lányaink? Az 1976. évi nyári olimpiai Já­tékok műsorán már a női kosár­labda is szerepel. Ezzel kapcso­latban Jelentette be William Jones, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség elnöke, hogy már adott a hatos mezőnybe jutás kidolgozott rendszere is. Esze­rint három együttes jut Mont- realba az 1973. évi, a kolumbiai Caliban megrendezésre kerülő világbajnokságról (az 1—3 helye­zett), a negyedik csapat a ren­dező Kanada lesz, A további két együttes az 1976. július 1—10 közötti, kanadai olimpiai selej­tezőben harcolhatja ki a döntő­beli részvétel jogát. Az út bizony nem látszik könnyűnek. Vajon „megváltják-e repülőjegyüket” a magyar kosa­ras lányok, vagy ök „kapnak kosarat”? berben pedig Miskolcon lesz a 4.. Miskolc—Katowice csa­patverseny;, a jövő szerdai találkozó visszavágója. HORVATH KAIMAN gyár versenyzőknek válto­zatlanul gyengén megy. a „pörgetés”, hiszen a negyedik^ szakasz lefutása után Kiss a 1 66., Szikszai pedig a 72. he-/ lyen áll. f A harmadik óra / „Felgyorsult az idő.” Mire hozzászokik fülünk e divatos megállapításhoz, ismét nagyobb sebességre kapcsol rohanó korunk. S mi mepróbálunk „kapaszkodni”. Valahogy így vagyunk az oktató-nevelő munka bizonyos területeivel is, jóllehet a régi, merev kereteket évről évre újak és rugal­masabbak váltják fel. Az idén már csökkent a tananyag. A lexikális tudás helyett megnőtt az önálló gondolkodás és az alkotó fantázia kibontakoztatásának szerepe. Fejlődőben van az egészséges életszemléletre való felkészítés gondolata is. S ez utóbbit tekintve, arról a bizonyos „harmadik” test- nevelési óráról van szó. Idézőjelbe tettük a „harmadikat”, mint ahogyan külön ki­hangsúlyozta azt a tegnapi szakmai tanácskozáson a városi általános iskolák testnevelő tanárai- előtt Horváth József szakfelügyelő is. — Az eddigi heti két testnevelési óra mellé még egy csat­lakozik. De ez nem „harmadik” óra! Egyszerűen: ezentúl három azonos értékű órán kell a tanulók mozgásigényét ki­elégíteni. A továbbiakban részletesen elemezte a miniszteri határo­zatot, majd a városi tanács művelődésügyi osztályának az új óra beiktatására, annak levezetésére utaló intézkedéseit ismertette. Elmondta, hogy ezt az órát Miskolcon csak két esetben lehet „tömbösíteni”; egyébként a heti normál óra­rendbe kell szervesen beilleszteni. A tömbösítésre csak az adhat okot, ha az illető iskola nem rendelkezik megfelelő tárgyi és személyi feltételekkel, vagy ha az intézményhez olyan közel van az uszoda, hogy az órarendi beosztás helyett célszerűbbnek látszik annak igénybevétele. A követelményekkel kapcsolatban is konkrét választ kap­tak a tanárok. A három óra közül egyet — amit az osztály­könyvben „III.” jelzéssel kell rögzíteni — a lehetőségek leg­messzebbmenő figyelembevételével a szabadban kell tar­tani. Ez azonban nem szolgálhatja úttörő tömegsportverseny vogy honvédelmi munka céljait! A létesftménygondokkal küzdő iskolák a „ki a szabadba!” elv érdekében ősszel és tavasszal akár tömbösíthetnek is. Az elvi cél azonban az, hogy hetenként minél több olyan órát biztosítsanak a ta­nulóknak, amelyek sikerélményekben gazdagok, játékos ver­sengésekkel telítettek. Így lehet és kell is a szellemi túlter­helést mozgással csökkenteni, a testet felfrissíteni. Érdekes, hogy az órák játékos mozgásanyaggal történő megtöltése mellett lehetőséget kell adni a tanulók igényei, kívánságai kielégítésére is, de úgy, hogy a tanári önállóság, az óra szer­vezése és irányítása szinkronban maradjon. A cél: sokrétű, változatos, színes legyen az órákon a foglalkoztatott anyag. Sommázva: azért kell az a bizonyos „harmadik” óra, hogy tét — szintigény — nélkül ízlelgessék a tanulók a mozgás örömének, s az ebből fokozatosan megszülető edzettségnek semmi mással nem pótolható ízét. És mindnyájan megsze­ressék — ezen keresztül — a másik kettőt is! MONOSTORI GYULA Kutya-meleg Amikor forró nyári napokon magasra szökik a hőmérő hi­ganyszála, kutyáink hűvös he­lyet keresnek. Jól ismert látvány a szélesre nyitott száj, kilógó nyelvvel. Az emberről tudjuk, hogy verejtékmirigyei rendsze­rint 25—28 fokos hőmérsékletnél lépnek működésbe. Minél maga­sabbra emelkedik a hőmérséklet, annál több verejték képződik és párolog el a test felületén. Ti­zenegy liter viríték is képződ­het. A verejtékképződés a test hőszabályozásának szolgálatában áll. Az izzadságképződés a test­ből vizet és sót von el. A test felszínén elpárolog a folyadék és eközben a testtől vonja el az ehhez szükséges hőt. Ilyen mó­don kerüli el a szervezet a túl- lieviilést és tartja állandó szinten a testhőmérsékletet. A kutya, amely nem rendel­kezik verejtékmirigyekkel, hő­ségben lihegni kezd, azaz a be­lélegzett levegőt a légutakban lökésszerűen ide-oda mozgatja. Ezzel eléri, hogy még több víz­gőzt adjon le. mint normális lélegzéskor ... A párologtatás­hoz szükséges hőt a légcsövek belső feléről és a nyálkahártyá­ról vonja el. Ezzel az állat érez­hető megkönnyebbülést érez. A lihegés és az izzadas azon­ban csak addig teszi lehetővé a test lehűlését, amíg a testnek elegendő folyadék áll rendelke­zésére. Minél több vizet ad Ic a szervezet a hőszabálvozás révén, annál több vizet kell ismét fel­vennie. Ebből adódik állatok és emberek esetében egyaránt az erős szomjúságérzés forró nvári napokon Ezért nem is szabad elfeledkezni arról, hogy forró napokon naponta többször is friss vízzel töltsük meg a kutya edényét. Antibiotikumok — futószalagon Nem messze Mongólia fő­városától, Szongino faluban üzembe helyezték Ázsia leg­hatalmasabb biokombinátját. Az új gyárat magyar szak­emberek segítségével építet­ték, magyar gyártmányú gé­pekkel szerelték fel. Az új kombinátban vakci­nákat, antibiotikumokat és más állatorvosi készítménye­ket 1 fognak előállítani. A gyár üzembe helyezése elő­segíti a mongol állattenyész­tés termelékenységének nö­vekedését. Nagyvonalúság Egy texasi olajmágnás kilép egy firenzei fodrászüzletből, majd egy óra múlva visszatér és megkérdi: — Nem hagytam itt véletlenül egy tízezres címletekből álló pénzköteget gumival átkötve? — Nem uram. Nagy összeg volt? Öh, engem nem a pénz érdekel, de a legfelső bank­jegyre felírtam egy római barátom telefonszámát: Hogyan látja a világot a sziámi macska? Napjainkban divattá vált a sziámi macska tartása, s így ez a fajta messze szülőhazája, Thai­föld határán túl is elterjedt. Sok macskatulajdonos azonban észre­vette, hogy kedvence kancsal, sok sziámi macskánál pedig a pupilla gyors, akaratlan mozgá­sa figyelhető meg. A szakemberek, akik tisztázni akarták ezt a jelenséget, megál­lapították, hogy a sziámi macs­káknál a többi állatnál gyakrab­ban mutatható ki egy olyan gén, amely az albinizmusért „felelős”, és ez az egyezés távolról sem véletlen. Amint kiderült, az al­binizmus génje idézi elő a sze­met az aggyal összekötő idegszö­vetnek a normálistól eltérő tevé­kenységét. . Ezt a jelenséget az utóbbi idő* ben hat különböző fajta emlősál­latnál fedezték fel, s a rendel­lenesség forrása nyilvánvalóan mindegyiküknél az albinizmus génje. A tudósok feltételezése szerint az albino embereknél, akiknél az effajta szemműködési rendellenességek nem mennek ritkaságszámba, ugyanitt rejlik a defektus oka. Több mint 2 ezer éves múmia A Peking Information cí­mű folyóirat szerint, a kí­nai Hunan tartományban 2100 éves ép és sértetlen holttestet ástak ki. Egy haj­dani kinaj arisztokrata nő­ről van szó, aki a nyugati Han-dinasztia uralkodása alatt élhetett. Kamasztitkok

Next

/
Oldalképek
Tartalom