Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-27 / 200. szám

Jó játék — nehéz győzelem MVSC-LMTK 1:0 (0:0) A két pontot érő rúgás... Demkó a leninvárosiak gyűrű, jében lábát lövésre lendíti, s a következő pillanatban már zörren a háló. Dohány kapus térden állva konstatálja a csa­pata számára szomorú tényt. (Szabó István felv.) „Jó játékkal nyertünk!”. .. Ez a mondat ismétlődött sűrűn tegnap délután a Kubik hivatalos helyiségeiben, s az öltö­zőben egyaránt. A lelátókon helyet foglaló közel háromezer főnyi szurkolótábor hangot is adott ez irányú óhajának, mert az Egervári játékvezető irányításával pályára lépő Rapcsák — Horváth, Herr, Molnár, István — Szabó (Krompaszky), Karczagi — Lukács, Demkó, Kiss, Sarkadi összeállítású csa­patot fergeteges „Hajrá, Vasút!” kiáltással fogadta. Nem csoda ez, hiszen több, mint három hónap telt el azóta, hogy bajnoki mérkőzés után győztesen hagyták el a fiúk a Kubik zöld gyepét! Az NB II. hazai premierjétől tehát mindenki sokat várt. S az utóbbi időben oly sok csalódást okozott lab­darúgók ezúttal meg is örvendeztették hálás szurkolóikat; ha nehezen is, de valóban jó játékkal tartották itthon a két baj­noki pontot a Dohány — Breuer, Zumpf, Tóth, Toperczer — teschlér, Haisz — Pólyák, Vajda, Druzsin, Győri felállításban Igen lelkesen küzdő LMTK-val szemben. Az LMTK kezdte a játé­kot, ám az első veszélyes tá­madást a Vasút vezette. A 3. percben előbb Lukácsot szerelték szögletre, majd a berúgott labda Kiss lábáról perdült közelről a kapufa mellé. Két perc múlva a ki­törő Lukácsot már Dohányon is túl jutott, de kisodródott és nem tudott mit kezdeni a labdával. Rohamozott a Vasút, ám az akciók befejezésével mindig baj volt. Az LMTK szórvá­nyos ellentámadásai egyenlő­re nem jelentettek veszélyt Rapcsák kapujára. Időnként a vendégek védelmére óriási nyomás nehezedett; nemegy­szer Dohány bravúros be­avatkozására volt szükség, ám a háló nem zörrent. A taps viszont gyakran zúgott a tetszetős támadások nyo­mán. A 25. percben az elmélázó hazai védők „jóvoltából” Druzsin 6 méterről tisztán lőhetett kapura, s Rapcsák- nak minden tudására szüksége volt, hogy háríthasson. Egyéb­ként ez volt az LMTK legna­gyobb helyzete az első fél­időben. Aztán még Kiss ke­rült kétszer helyzetbe, majd Karczaginak, illetve Haisz­nak volt egy-egy nagy lövé­se, és pihenőre vonultak a csapatok. Á szünet utáni játékot is a Vasút lendületes támadásai vezették be, s Dohány az első negyedórában szinte félper­cenként volt kénytelen já­tékba avatkozni, úgy zápo­roztak a zöld—fehérek lövé­sei kapuja felé. Jól játszott az MVSC, s egyre inkább „érett a gól”. A 63. percben Breuer kéz­zel ütött el egy labdát a 16- oson belül, a bíró sípja azon­ban néma maradt. Röviddel ezután Pólyák futott el egy labdával, s közeli lövését Rapcsák bravúrral védte. Az ellentámadásnál óriási tűzi­Okölvívás Ozdon maradt a Kohász Kapa 15 sportegyesület 110 ver- enyzője három napon át küz- lött a szorítóban az Ózdon negrendezett Kohász Kupa •ersenyen. A borsodi ökölví­vó szakosztályok mindegyike ndította versenyzőit, s azok öbb első helyet szereztek. Az 3zd, az MVSC, a MÉMTE és i Borsodi Bányász öklözői nellé ezúttal három mező­kövesdi ökölvívó is társult, A jorsodi versenyzők eredmé­nyei : rdülők: ipírsúly: 1. Osváth (MVSC). úl.v: 1. Oláh (MVSC). 2. Pe- (B Bányász), harmatsúly: ,zab’ó (Ózd). 3. Boza (MÉM- pehelvsúly: A-esoport: 1. >gh (Ózd). B-csoport: 2. Bők- MVSC). könnyűsúly: 3. Hűlik 1), nagyváltósúly: 3. Abrahám (B. Bányász), középsúly: 1. Mu- siosz (MVSC). nagyközépsúly: 1. Farkas (MEMTE), nehézsúly: 1. Vasas (Ózd). Ifjúságiak: Papirsúly: 2. Bozsvai (Ózd), harmatsúly: 1. Nyíri (MVSC). 3. Nagy (Ózd), pehelysúly: 1. Né­meth (MEMTE). 2. Osváth (MVSC), 3. Mohácsi (MEMTE), könnyűsúly: 1. Bara (MEMTE), 2. Schmidt (Ózd). 3. Gembrács (MEMTE). kisváltósúly: 1. Ko­vács (MÉMTE). 2. Mustos (Ózd), váltósúly: 3. Pereszlényi (MVSC). nagyváltósúly: 2. Csepcsányi (Ózd), középsúly: 3. Kiss (Ózd), félnehézsúly: 1. Tóth (MVSC). Felnőttek: Papirsúly: 1. Regőczi (Ózd). A Kohász Kupa összesített pontversenyének végeredménye: 1. Ózdi Kohász 40. 2. SBTC 38, 3. petőfibánva 37. 4. MVSC 34, 5. MÉMTE 26 ponttal. játék alakult ki a vendégek kapuja előtt, végül is Lukács lábáról kapu fölé pattant a labda. Keményedett a játék, s a Vasút fölénye tovább tartott. A 78. percben mégis Druzsin nagy lövése fagyasz­totta meg a hazai szurkolók ereiben a vért. Egy perc múlva viszont Lukács lőtt teljesen tiszta helyzetből 10 méterről a kapu mellé. A 82. percben megtört a jég. Kiss 30 méterről a ki­ugró Demkó elé nyesett egy szabadrúgást, s a miskolci csatár a jobb alsó sarokba gurított, 1:0. Jó mérkőzést hozott az NB II. hazai premierje s a szur­kolók — mármint a zöld— fehér érzelműek — elégedet­ten távoztak. Régen játszott ilyen jól a hazai gárda, még­is nehezen született meg a két pontot érő győztes gól. A helyzetek kihasználása úgy látszik, továbbra is prob­léma marad! A két együttes­ből Horváth, Herr, Molnár, Kiss és Demkó, illetve Do­hány (a mezőny legjobbja), Zumpf, Tóth és Pólyák já­tékát emelhetjük ki. MONOSTORI GYULA Asztalitenisz csapataink őszi menetrendje NB l. női Szeptember 2.: MÉMTE— Sabária, szeptember 9.: VM Közért—MÉMTE. szeptem­ber 23.: MÉMTE—Hídépítők, október 7.: Kaposvár—MÉM­TE, október 14.: MÉMTE— Bp. Postás. NB I., férfi Szeptember 2.: MÉMTE— Aknamélyítő Bányász, szep­tember 9.: MÉMTE—Pécsi MSC, szeptember 23.: Ceg­lédi VSE—MÉMTE, október 7.: MÉMTE—Szondi SE, ok­tóber 14.: Kaposvár—MÉM­TE. NB Il-es csapataink sor­solása: Szeptember 2.: DVSC—B, Volán (női), DVTK—DVSC (férfi), Jászberény—M. Spar­tacus (férfi). Szeptember 9.: Magyar Posztó—B. Volán (n.), DVTK —Bp. Építők (f.), DVSC—M. Spartacus (f.). Szeptember 23.: Hazai Fé­sűs—B. Volán (n.), Jászbe­rény—DVTK (f.), M. Spar­tacus—Pénzügyőr (f.). Október 7.: B. Volán—Sze­gedi Spartacus (n.), M. Spar­tacus—DVTK (f.). Október 14.: B. Volán— Hatvani MÁV (n.), Pénz­ügyőr—DVTK (f.), M. Spar­tacus—Bp. Építők (f.). Egy pontért mentek — kettővel jöttek... DVTK—Du nai jva ros i Kohász 3:1 (2:1) Kitűnő labdarúgóidő, remek talajú pálya, és mintegy 2500 néző fogadta a Petri játékvezető vezetésével /pályára lépő csapatokat. Az öltözőkben nagy volt a nyugalom. A ha­zaiaknál Palicskó Tibor a győzelemben, míg a DVTK-nál Preiner Kálmán a döntetlen eredményben reménykedett. Már az első percekben látszott, hogy a Szabó — Kovács, Hajas, Hajdú, Salamon, Váradi. Tatár, Oborzil (Földesi, a szünetben). Horváth, Kolláth (Gál, a szünetben), Görgei ösz- szetételű diósgyőri csapat szoros emberfogásra rendezkedett be. A hazaiaknál Papp — Formaggini, Hrvch, Kerekes, Rup- pert. Márta, Bartók, Szabó (Németh A.), Gábor, Simon (Arn­bach), Dombóvári összetételű csapat területvédelmet válasz­tott. A Diósgyőr kezdte a játé­kot és az első perc végén Kolláth 20 méteres lövése alig csúszott el a bal kapufa mellett. A 3. percben azután a vezetést is megszerezték. Váradi két csel után mint­egy 25 m-röl hatalmas lövést eresztett meg, a labda a felső lécről Papp kezére, onnan a hálóba pattant. 1:0. Két perccel később csak­nem ismét gólt szerzett a Diósgyőr. Kovács szögletét röviden mentették a hazai védők, Horváth nagy lövését Papp a felső sarokból húzta le! A 12. percben Oborzil a jobb szélről lőtt keresztbe egy labdát, a hazai Szabó el­vétette azt, így került Görgei jó helyzetbe. A csatár egy csel után la­posan, erősen a hosszú sa­rokba lőtte a DVTK második gólját, 2:0. A 16. percben Oborzil hoz­ta jó helyzetbe a kiugró Kolláthot, akinek lövésébe Ruppert nyúlt bele és szög­letre pattant a labda. A szögletnél Papp óriásit hibá­zott, de erre még Horváth sem számíthatott... A 25. percben Kerekes rúgott sza­badot a bal oldalról. Szabó felugrott a labdáért, a leve­gőben Gáborral ütközött és a labda kicsúszott a kapus ke­zéből, s már a gólvonal felé gurult, amikor Hajas háríta­ni tudott. A 29. percben óriá­si gólhelyzet maradt ki a ha­zai csatárok előtt. Ruppert ívelt szabadrúgást a kapu elé, Dombóvári ugrott be az el- alvó védők közé, de közvet­len közelről hajszállal a léc fölé fejelt! A félidő derekán élénkült a játék, s egyre nyomasztób­bá vált a hazai csapat fölé­nye. A tehetetlen csatárok nem okoztak gondot a jól tö­mörülő és középpályás sorát kitűnően megszervező DVTK- nak. A 43. percben mégis sikerült a szépítés. A Diósgyőr kapujától 20 m-re Hajas szabálytalanko­dott Szabóval szemben. Ke­rekes nagy erejű szabadrúgása a sorfalról Márta elé pattant. aki a 16-osról, egyből a jobb alsó sarokba bombázott, 2:1. A második félidő elején to­vábbra is a hazai csapat ját­szott fölényben. Egymás után került veszélybe a vasgyáriak kapuja, de a védők — élü­kön Hajassal — menteni tud­tak. Időnként 10 emberrel is védekezett a diósgyőri együt­tes! A 65. percben Gábor cselsorozat után Bartókot hozta helyzetbe, aki 7 mé­terről a földön ülő Szabó kezébe lőtte a labdát! A 68. percben azután eldőlt a mér­kőzés sorsa: Egy rövid felszabadítást Görgei szerzett meg. Az alap­vonal közeléből laposan A lőtte a labdát, melyet a ki­mozduló Papp elvétett. A jó ütemben érkező Horváth a jobb alsó sarokba lőtt, 3:1. A gól után tovább táma­dott a hazai csapat, de Bar­tók 10 méteres nagy erejű lö­vését Szabó óriási bravúrral mentette. Az utolsó percek­ben még Horváth lövését védte üggyel-bajjal Papp, majd a kis számú, de annál lelkesebb diósgyőri szurkoló- tábor örömujjongásban tört ki: Petri véget vetett a ta­lálkozónak. Elsősorban a középpályán nyerte meg a mérkőzést a DVTK, de megmutatkozott a két kapus teljesítménye kö­zötti különbség is. A szoros emberfogást választó vendég­csapat ragyogóan szervezte meg védelmét, s a mezőny­fölényt teremtő középpályá­sok által támogatott csatár­sor sokszor jelentett gólve­szélyt Papp kapujára. Lelke­sedésből jelesre vizsgázott a diósgyőri csapat. Szabó, Ha­jas, Salamon, Horváth, Gör­gei, illetve Németh A. és Ambach nyújtott átlagon fe­lüli teljesítményt. TÓTH ZOLTÁN Pécsre került a Neptun Kupa Vasárnap első ízben ren­dezte meg az MHSZ miskolci Neptun könnyűbúvár klubja országos tájékozódási verse­nyét az örökös vándordíjként alapított Neptun Kupáért. Ezen a versenyen kelleme­sebb dolog volt a víz alatt, mint a parton tartózkodni, hiszen a napos, de szeles idő­ben sokat dideregtek a ver­senyzők. A 23°-os vízbe egymás után 9 csapat 70 versenyzője me­rült le, hogy megpróbálkoz­zék az 5 bóját megtalálni, s megkerülésükkel az előírt pályát teljesíteni. Ez a fel­adat meglepően nehéznek bi­zonyult, hiszen a férfiaknál például csupán a győztes tud­ta mind az 5 bóját „venni” és értékelni is csak ötöt le­hetett a 36 versenyző közül! A legjobban a férfi ifjúsági mezőny tájékozódott, bár a versenyzők nagyobbik felét ott is kiemelték (ez termé­Given százalék az NB Ill-ban A sorsolás szeszélye foly­tán húrom miskolci NB Ill­as csapat játékát is láttuk a hét végén — a MEAFC még nem kapcsolódott be a küz­delmekbe —, de sok örö­münk nem telt azokban. A közlekedési és a perecesi gárda mérkőzése a „kemény­kedés” jegyében zajlott le, a nagy fölényben játszó Hon­véd pedig tehetetlen csatárai miatt „elajándékozta” az egyik pontot. B. Volán—M. Bányász 2:0 (1:0) A városi rangadó azt hozta, amit a szép számú közönség — voltak vagy 300-an — a találko­zótól várt: nagy küzdelmet, szikrázóan kemény összecsapá­sokat és kevés, a szép futballt jellemző játékot. Mindkét együt­tes „nyílt sisakkal” játszott, s szemmel láthatóan a két pont megszerzésére törekedett. A hazai védők végig szorosan fogták emberüket, jól zártak, így a perecesi rohamok kevés ve­szélyt jelentettek Veres kapujá­ra. Igaz, a Volán csatárai sem „dúskáltak'’ a gólhelyzetekben, mert középen erőltették támadá­saikat; ott pedig jól tömörült a Bányász védőfal. A vezető gól sem igazi akcióból, hanem egy váratlan lövésből született. A 23. percben a perecesiek 16- osán pattogott a labda, amikor Tóth hirtelen lövésre szánta el magát, s a jól irányított rú$ás nyomán a jobb felső saroknál zörrent a háló, i:0. Konkoly. Lója és Vasvári nö­velhette volna az előnyt, de Sei- meczi remekül védett. A vendé­gek a 45. percben egyenlíthettek volna, ám Farkas 25 méteres nagy lövése a jobb kapufán csat­tant. Szünet után csökkent a Volán lendülete, jobbára mezőnyben hullámzott az egyre keményebbé váló játék. Sok volt a „törlesz­tés” és a csapkodás a pályán. Feljegyzésre méltó esemény csu­pán kettő akadt. A 63. percben Győri közelről a bal kapufa tö­vét találta el. majd a 80. percben Konkoly nagyszerű lövéssel be­állította a végeredményt, 2:0. A B. Volán Veres — Kónya. Soós. Karacs. Juhász — Tóth, Kertész — Konkoly, Lója. Vas­vári, Boros I. felállításban, a M. Bányász pedig Setmeczi — Faze­kas, Mikesz. Győri. Soltész (Var­ga) — Szabó, Feszner — Jáger, Previtzer. Farkas. Kiss összeté­telben harcolta végig a 90 percet. A két együttesből Kónya, Soós. Tóth. Konkoly, illetve Selmeczi. Fazekas és Jáger játékát dicsér­hetjük. Papp J. SE—Egri Vasas 0:0 Két jóképességű, az NB III. élvonalába tartozó csapat találko­zott egymással a Népkertben, s a mérkőzés nagy részében élve­zetes, jó iramú játék folyt. Az első félidőt nagy lendülettel vé­gigtámadó honvédek akár az első negyedórában eldönthették volna a két pont sorsát, hiszen négy óriási helyzetük is volt! A ven­dégek láthatóan csak az egyik pont megszerzésére törekedtek, s igen jól tömörültek kapujuk előterében, a mezőnyben nedig szorosan fogtak embert. Ennek ellenére az első 45 perc nyo­masztó hazai fölényben telt el. Szünet után visszaestek a mis­kolci középpályások és az utolsó 10 perc kivételével kiegyenlített játék folyt a pályán. Helyzetek mindkét kapu előtt adódtak, de a csatárok ügyetlensége miatt nem zörrentek a hálók. A Hon­véd a hajrában szinte egy ka­pura játszott, ám a hősiesen vé­dekező egriek „kibekkelték” az egyik pontot. A Kun — Miklán, Szűcs. Ba- zsonyi. Forgács — Tamás Ka- rajz — Schuller. Parajdi. Kony­ha, Kapu (Simkó) felállításban játszó miskolci gárdából csak Szűcs és Schuller teljesítménye dicsérhető maradéktalanul. (monostori) szetesen nem azonos a ki­emelés más sportágakban is­mert fogalmával. Itt szó sze­rint kell érteni: kiemelik, az­az felszínre hívják azokat, akik az előírt időn belül egyetlen bóját sem találtak meg.). A négy korosztályban meg­rendezett versenyen mind a négy első helyét az MHSZ pécsi Vízügyi Igazgatóság Könnyűbúvár Klubja szerez­te meg, s ezzel nagy fölény­nyel nyerte el a hatalmas serleget. Férfiak. i. Filótás László (Pécs) 1014 pont, 2. Kazi Gábor (Duna­újváros) 600 pont, 3. Rajna Vil­mos (Dunaújváros) 250 pont, 4. Molnár Ede (Miskolci Neptun) 250 pont. 5. Galambfalvi József (BHG) 100 ponttal. Nők: l. Bányai Rózsa (Pécs) 10o ponttal (a női mezőny többi 9 versenyzőjének teljesítménye nem volt értékelhető). Ifjúsági lányok. 1. Tátrai Esz­ter (Pécs) 100 pont (a többi 5 versenyző „kiemelve”). Ifjúsági fiúk. í. Upor László (Pécs) 600 p., 2. Tóbi József (Pécs) 400 p., 3. Bangó Zoltán (Delfin) 100 p.. 4. Szabó György (Pécs) 100 p., 5. Kecskeméti Sán­dor (Szolnok) 100 p.. 6. Tollas András (Neptun) 100 p., 7. Botos József (Dunaújváros) 50 ponttal. A Neptun Kupáért folj ó csa­patverseny végeredménye: 1. Pécs 1614 pont, 2. MHSZ Mis­kolci Neptun 350. 3. BHG 100. és Szolnok 100 ponttal. Kézilabda ÓZDI KOHÁSZ—FTC 11:10 (8:7) NB I., férfi Üllői út. 800 néző. Vezet­te: Sápi, Szilágyi. Izzó hangulatú mérkőzé­sen, sok gólhelyzetet hagy­tak ki az FTC játékosai, s az ózdiak rászolgáltak a győze­lemre. A gólokat: Bárdos 5, Vörös 2, Noviczki, Marosi, Klein, Závodszky szerezték. A csa­pat minden tagja jó teljesít­ményt nyújtott

Next

/
Oldalképek
Tartalom