Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-25 / 199. szám
★ „Röpgyűlés’ a zöld gyepen... Szentmarjay mester eligazítást tart fiai számára az előkészületi mérkőzés szünetében. Az arckifejezések jó eredményről árulkodnak. Vajon vasárnap. az LMTK ellen is hasonlóan mosolygós képpel magyaráz majd az edző? (Sarkadi, Horváth, Serfözö, Karczagi, Szabó és háttal Kiss hallgatja Szentmarjai) magyarázatát.) (Szabó István felv.) Szentmar jay: Nagy ellenfél az LMTK! Neptun „gyermekeinek” országos bajnoksága A könnyűbúvárok körében rangja van már a Magyar Honvédelmi Szövetség Miskolci Neptun klubja Mályi- tavi bázisának, s az ezen megrendezett versenyeknek. Nem egy országos, sőt nemzetközi versenyt bonyolítottak le a tó vizében. E technikai sportág versenyzőinek küzdelmeiben városunk könnyűbúvárai — akik népgazdasági szempontból is sok hasznos munkát végeznek — még nem értek el olyan eredményeket, mint a másutt működő nagy múltú klubok tagjai, de egyre nagyobb rutinra tesznek szert ahhoz, hogy nem sok idő múlva mint sportolók is az országos élvonalba kerüljenek. Ezt a célt szolgálja a Neptun rendezésében holnap reeeel 8 órakor kezdődő őt- bójás országos tájékozódási verseny is. Ma délelőtt már teljes volt A zöld gyepen ugyancsak „csipkedte” magát a 22 — legalább tízféle melegítőbe és mezbe öltözött — legény. S a nagy igyekezetnek kél oka is volt. Az egyik: többen is szerették volna helyüket biztosítani a vasárnapi kezdő csapatban, mint amennyi poszt van; másodszor pedig: „ftfga volt a nyárnak”! A „fakót” ez utóbbin kívül az is sarkallta, hogy megmutassák az egyistáknak: Ök is értenek valamicskét a labdarúgáshoz. így aztán sem az iramra, sem a hálók zör- renésére nem volt panasz. Bőven estek a gólok, meg Szentmarjav edző utasító, vagy éppen korholó szavai is ... Készül az MVSC a holnapi „borsodi rangadóra.” — Hajtottunk, küzdöttünk Ózdon — mondta a mester egy szusszanásnyi szünetben —. de nem játszottunk jól. Nyertünk az utolsó percben rúgott 11-essel. Igaz viszont, hogy több helyzetünk volt, mint vendéglátóinknak; tehát nyugodtan mondhatom; megérdemeltük a győzelmet. A Kohász pedig jó csapat, kevés együttes hozza majd el Ózdról a két pontot! A rajt szokásos értékelése ezzel meg is történt, de ben. minket már nem a múlt, hanem a közeljövő, pontosabban az LMTK elleni mérkőzés érdekelt. Megvártuk hát a játékoscseréket, s az ezekkel járó utasítások kiadását, majd „rákérdeztünk” a témára. — Az LMTK ellen is nyer a Vasút? — Feltétlenül — volt a gyors válasz —, bár nem lesz könnyű a dolgunk, mert a Lenin város nagy ellenfél' Mindig nehéz meccseket ját. szőttünk velük, s úgy érzem , most sem ülök majd nyugodtan a kispadon. — Marad-e a „győztes csapaton ne változtass" elv? — Egy poszt kivételével igen. Egészséges ugyan Buckó és Gergely is, Krompasz- ky szintén „hozza magát”, mégis csak a balszélső helyén lép új fiú a pályára. Sarkadinak adok játéklehetőséget, mert Nagy teljesítményével sem Ózdon, sem a szerdai edzőmérkőzésen nem voltam elégedett. — S míg az edző ezeket elmondta, mi már fel is vázoltuk a kezdő csapatot jegyzetfüzetünkbe. Aztán odatartottuk a mester szeme elé a Rapcsák — Horváth, Herr, Molnár, István — Szabó, Karczagi — Lukács, Demkó, Kiss, Sarkadi névsort, s ő bólintott. Csereként viszont még feldiktálta Serfőző, Buckó és Krompaszky nevét. Búcsúzóul pedig megjegyezte: — Azért három kívánságom csak lenne. Az egyik: ilyen csípős, hideg idő; mert akkor könyebb a hajtás. A másik: fogadjon olyan szeretettel és biztatással közönségünk, mint ahogyan mi szeretnénk jól játszani. A harmadikról már beszéltem. Igen, a győzelemről. S ez annál is időszerűbb lenne, mivel olyan régen és olyan kevésszer volt része abban a zöld-fehér híveknek! (monostori) a versenyzők gárdája, s holnap délután négy óráig eldől: az ifjak, s. a felnőttek korcsopor*iához tartozó férfi, illetve nő búvárok közül esvénileü és csapatban kik a helvezettek. A Neptun klub egyébként örökös vándorkupát alapított, amelyet először holnap adnak át a győztes csapatnak. Holnap nem lehet „pihengetnr’ Dunaújvárosban játszik a I) f TK Hét közben a Népsport szerkesztőségének egyik szobájában,— ahol a labdarúgó rovat tagjai dolgoznak — a DVTK- ról beszélgettünk. Szó esett természetesen a holnapi erőpróbáról, a Dunaújváros—DVTK rangadóról. Az NB I B-ben most először játszik otthon ez évben a Kohász, és először játszik idegenben a Diósgyőr. A vendéglátók idegenben elszenvedett két vereség, a vendégek két hazai győzelem birtokában készültek a találkozóra. így sommáztuk a találkozó kilátásait, s ezért kapott különös hangsúlyt az egyik kolléga megjegyzése: „Ha a DVTK győzni tud Dunaújvárosban, akkor már nemigen állítja meg senki...” — mondotta, célozva a diósgyőriek visszakerülés! esélyeire. 1 hét vége sporteseményei Vezet a labdarúgás ... Félreértés ne essék, nem a sportágak színvonal-rangsorolásában első a futtball, csupán a hét vége helyi sportműsorában játssza a vezető szerepet. A KUBIKBAN holnap délután 16 órakor hivatalosan, azaz bajnoki mérkőzésen is „bemutatkozik” kedvenceinek a zöld-fehér gárda. Egervári játékvezető irányításával ekkor kerül sor az MVSC—LMTK NB lies borsodi rangadóra. AZ IFJÚSÁGI SPORTTELEPEN is hasonló találkozót bonyolítanak le ma 16 órakor, de egy osztállyal alacsonyabb szinten. Az NB III. újonca, a Borsodi Volán látja vendégül a Miskolci Bányász együttesét. A NÉPKERTBEN is jó mérkőzésnek ígérkezik a holnap 10 óra 30 perckor kezdődő összecsapás, amelyen a Papp József SE ellenfele az Egri Vasas lesz. PERECESEN NB II-es kézilabda-mérkőzést játszik a Miskolci Bányász együttese, vasárnap ll órakor a Beloiannisz csapatával. MÁLYIBAN vasárnap reggel 8 órakor az ország legjobb búvárúszói adnak egymásnak találkozót. Az MHSZ miskolci Neptun klubjának rendezésében ekkor kerül sor az országos bajnokság küzdelmeire. IDEGENBEN hat sportág miskolci képviselői lépnek küzdőtérre. Az atléták két fronton is versenyeznek, hiszen a felnőtt II. osztályú országos bajnokságot a Népstadionban, a serdülő B korcsoportos vidékbajnokságot pedig Szombathelyen rendezik még. Mindkét helyen indulnak borsodi atléták. A kajak-kenuzók is magas szintű versenyen ülnek hajóba, ök a ráckevei Duna- ágban megrendezésre kerülő országos bajnokságon szerepelnek. Kerékpárosaink Tatabányára látogatnak el, ahol a Pruzsina Mihály emlékversenyen vesznek részt. NB-s kézilabda-csapataink közül a Vörös Meteor a fővárosban lép pályára az Egyetértés vendégeként, a DVTK a Hajdúság székhelyére látogat, s ott az MGM Debrecen együttesével játszik, az MVSC női csapata pedig Szombathelyre utazik, a Sa- varia Cipőgyár gárdájához. A röplabdázók is rajtolnak. A Borsodi Volán férficsapata Salgótarjánban a SÜMSE ellen játszik, az MVSC női együttese pedig Jászberényben egy tornán vesz részt. A DVTK NB I. B-s labdarúgói ma Dunaújvárosba utaztak, s ott holnap 16 órakor Petri játékvezető imáyításával a még pont nélküli D. Kohász együttesével szemben igyekeznek a sikeres rajt után veretlenségüket megőrizni. Pénteken délelőtt Preiner Kálmánnal folytattuk ezt a beszélgetést, elmondva néki az előbb idézett megállapítást. A vezetőedző természetesen ellenkezett, hiszen 32 forduló még hátra van. Azt azonban ő is elismerte, hogy ez lesz az első igazi erőpróba az NB I. B-ben, mert az említett körülmények miatt a dunaújvárosiaknak most különösen nagy szükségük van a bajnoki pontokra. Az igazi vizsga valóban most következik. Dunaújvárosban ugyanis nem lesz elég 20—30 percnyi jó játék a sikeres szerepléshez. A DVTK holnapi ellenfele nemcsak a hazai környezet miatt lesz igen nehezen legyőzhető, hanem azért is, mert játékosai nagyobb rutinnal rendelkeznek. Most választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy a legutóbbi két hazai mérkőzésen tapasztalt hosz- szabb idejű visszalépésnek csak a „pihengetési” kedv volt-e az oka, avagy más. A döntetlen vagy a győzelem megszerzése majdnem 90 percnyi olyan játékot kíván, mint amilyet a MÁV DAC és az SZMTE ellen az első félidők elején láttunk. A vendéglátók mozgékony támadójátékot játszanak, s ezt a diósgyőri védelem — együttműködve a megerősített középpályás sorral — képes ellensúlyozni. Mindehhez azonban az is kell, hogy Oborzil és társai végigjátsz- szák és végig bírják a 90 percet. A csapatban jelenleg mindenki egészséges, s ezért az edző nem változtat. Óborai sérülése rövid életűnek bizonyult, s így holnap ismét a következő csapat léphet pályára Dunaújvárosban: Szabó—Kovács, Hajas, Vára- di, Hajdú—Oborzil, Salamon, Kolláth—Tatár, Horváth— Görgei. A tartalékok Veréb, Gál, Földesi és Udvarev közül kerülnek ki. * A DVTK labdarúgó szakosztályának kérésére közöljük, hogy augusztus 31-én, 10 órai kezdettel labdarúgó-to- borzót rendeznek a diósgyőri stadionban az 1958—61- ben született fiúk számára. Kérik a jelentkezőket, hogy tornafelszerelést hozzanak magukkal. HORVÁTH KÁLMÁN Fényszóróbeállító készülék A varsói Gépjárműközlekedési Intézetben olyan új típusú készüléket szerkesztettek, amely alkalmas mindenféle és fajta gépkocsitípus fényszóróinak beállításához. Az eddig használt optikai és fotóelektromos berendezések alkalmazási köre általában igen korlátozott, mivel a fényszórók beállítását csupán függőleges síkban teszik lehetővé. Az új típusú készülékek segítségével azonban mind függőleges, mind vízszintes síkban jól mérhető a gépkocsi országúti és tompított fényszóróinak fényerőssége, „fényessége”, A berendezés külön előnye, hogy kezeléskor a gépkocsi különböző fényszóróinak ellenőrzése nem igényel kiegészítő manipulációkat. A gépkocsi hossztengelyébe beállított készülékkel sorban elvégezhető valamennyi ellenőrző művelet. A berendezés másik, ugyancsak nem elhanyagolható előnye, hogy aránylag kis méretű. A szemüveg varázsa Társaságban megkérdezték Nando Gazzolót: — Te a film világában élsz, talán meg tudod magyarázni, miért viselnek a színésznőpalánták hatalmas napszemüveget, még esőben is? — Elemi dolog: hogy észrevétessék magukat! — De a befutott sztárok is napszemüveget viselnek, miért? — Hogy észre ne vegyék őket! Dinnyetermesztés a mennyezeten A Kertészeti Egyetem fóliasátrai alatt a szőlőhöz hasonlóan karóra futtatva, csaknem a meny- nyezeten terem a sárgadinnye. Hogyan lehetséges ez? Olvan módszert dolgoztak ki, amelynek alkalmazásával a vizes tápanyagadagolás szabályozható, a termés minősége pedig lényegesen javítható. Olyan új fajtákat kezdtek hajtatni, amelyek erőteljes főhajtást fejlesztenek, és ezen nővirágot, majd termést kötnek. A hajtást karóra futtatták és fóliasátorral fedték le. Ezzel olyan hőmérsékletet tudtak biztosítani, hogy már június elején termést hozott a dinnyehajtás. Az eredmény: finom, zamatos gyümölcs. A szakemberek kiszámították, hogy hektáronként 400—500 mázsa termést lehet így betakarítani, míg a szabad földön, ugyanekkora területen mindösz- sze 100 mázsa. E metódus előnye, hogy minimális kézi munkaerőt igényelBizarr kisplasztikák Rendhagyó, bizonyos értelemben bizarr „kisplasztikái” vándorkiállítás indult el országos kőrútjára. E sokféle „izmust” egyesítő kőfigura-gyűjtemény minden egyes darabjának a természet, illetve az ásványvilágot szülő természet boszorkánykonyhája az alkotó művésze. E víz, szél és finom kőzetpor teremtette löszbabáknak pedig dr. Kriván Pál geológus. a neves jégkorkutató a gyűjtője, tulajdonosa, s a kiállítások művészeti rendezője is. Mik is tulajdonképpen ezek a löszbabák, miből és milyen erők „faragták” szobrokká ezeket? Kalciumkarbonátos kötésben létrejött konkréci- ók — mondaná tömör megfogalmazással a szakember — ám a lösz, a löszbabák születése e száraz terminológiánál izgalmasabb magyarázatot érdemel. A lösz a kőzetek mállásából származó púderfinomságú por nagy területeket paplansze- rűen beborító rétegek halmaza. Évezredek, évtizedek alatt milliméterről milliméterre rétegeződnek egymásra, s alkottak helyenként több száz méteres vastagságú lösztakarót. A löszbabák, pedig ebben a csaknem kőzetté tö- mörödő portömegben születnek, ugyanis a csapadék széndioxid tartalma, enyhén savas hatása feloldja a mésztartalmú szemcséket, majd ragasztó gyanánt egymáshoz köti a porszemeket. Ahol a löszben megbúvó gyökereket, kavicsokat folyja körül a meszes kötőanyag, ott különleges alakzatok, embert, állatot és sok egyéb mást imitáló kőformációk keletkeznek. I KISLAKÁS- ÉS TÁRSASHÁZÉPITÖK! OTP-hitelokcióban is azonnal szállítunk KOMFORT TlPUSÜ, OLAJTÜZELÉSŰ, ÖNTÖTTVAS TAGOS, KOMPLETT KAZÁNOKAT automatikus olajégővel. MŰSZAKI ADATOK: KOMFORT 20-AS KOMFORT 40-ES Kazánteljesítmény Fűthető légköbméter Olajfogyasztás Huzatigény a füstcsonkon m. v. o Ára: 20 000 kcal/óra 160—320 1,2—2,4 1,0—1,5 31 600 Ft 40 000 kcal/óra 320—640 2.4— 4,8 1.5— 2 52 100 Ft Beszerezhetők a SZERELVÉNYÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT SZERELVÉNYBOLTJAIBAN Budapesten: VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31. Telefon: 120—775. VI., Liszt Ferenc tér 4. Telefon: 225-232. Vidéken; Csorna, Felszabadulás u. 8. Debrecen, Csapó u. 28—32. Kaposvár, Budai Nagy Antal utca 7. Miskolc, Búza tér 1. *