Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-24 / 198. szám
A békeharc tábornoka Huszonkilenc esztendeje, 1944-ben egy tizennyolc éves lengyel fiatalember — ezer és ezer társával együtt — a szovjet hadsereg által felszabadított területen önként beállt a második lengyel hadsereg katonáinak sorába. Három hónap sem telt el, s már hadnagyként harcolt a népének tengernyi szenvedést okozó német fasiszták ellen. Korábban szinte valamennyi nagybátyja partizánként elesett, s öt semmi más nem érdekelte, csak az, hogy erejét nem kímélve, fegyverrel küzdjön a megannyi szenvedést, gyászt, hatmillió lengyel pusztulását előidéző betolakodók megsemmisítéséért, a világháború mielőbbi befejezéséért. Tegnap délután az MHSZ- székházban üdvözölhettük Zbigniew Szidlowski brigádtábornokot, az egykori hadnagyot. a lengyel honvédelmi szervezet, a LÓK központi vezetőségének elnökét. Miként szérdán közöltük, kedd óta tartózkodik városunkban — Tapolcán, a honvédelmi szövetség országos központi üdülőjében tölt el a feleségével együtt néhány napot. A már 35 éves korában tábornokká előléptetett Szidlowski elvtárs kapcsolata nem újkeletű az MHSZ megyei és miskolci vezetőségével. Néhány éve járt már városunkban. s a hazájában mindig szívélyesen fogadta, fogadja ezután is a mi delegációinkat. Szavát idézve ez így természetes, hiszen a szocialista országok honvédelmi szervezeteinek együttműködését — amelynek szorosabbá tétele végett négy éve megállapodást írtak alá — elősegítik a személyes kapcsolatok. Felelevenítette a honvédelmi sportágak. a lövészet, könnyűbúvárkodás. repülés, rádiózás miskolci és a testvérvárosunkban, Katowicében élő űzőinek vetélkedőit, melyek mind a fiataljaink közötti testvériség és barátság elmélyítését szolgálták. Elmondotta, hogy hazánkba érkezése előtt felkeresték három város több olyan nagyvállalatának a vezetői, amelyek üzleti kapcsolatban állnak magyar vállalatokkal, s megkérték: működjön közre e gazdasági egységeknél tevékenykedő LOK-, illetve j MHSZ-szervezetek kapcsolatának a megteremtésében. Mindebben az a szándék dominál. hogy erősödjék a békéért küzdők egysége. A véletlen müve, hogy éppen a nemzetközi békemozgalmat elindító wroclawi értelmiségi világkongresszus 25. évfordulója „előestéjén” beszélgettünk minderről kedves J vendégünkkel, akinek könnybe lábadt a szeme, amikor a jubileumot megemlítettük. — Ennyire számon tartják a hazámban lezajlott fontos eseményt? — kérdezte. Igen. mert, mi is tudjuk: mi a háború. S azért erősítjük mi is honvédelmünket, hogy a tizennyolc éves fiataloknak ne kelljen a harctereken gyilkolniuk egymást, hanem békés sportvetélkedőkön mérjék össze képességeiket. T. I. Táborzáró Tárlat vezető Egy ebéd tíz perc Mozart-est 4 loroalom háromszoros REFLEKTOR * Gép végzi a mosogatólányok munkáját. kiadvány A Kcesuth Lajos szülőházában berendezett emlékmúzeumot évente több tízezer látogató keresi fel a Borsod megyei Monok községben. A Kossuth-emlékmúzeum gyűjteményéről nemrég egy olyan kiadvány készült, amely a tárlatvezető szerepét tölti be. Kossuth kézzel írott leveleinek fénymásolatait. fényképmásolatokat és a Kossuth-bankókból összeállított pénzgyű.i temény egyes darabjait tartalmazza. Miskolc nyár végi zenei programjai közül kiemelkedik a Muzsikáló udvar '73 című rendezvénysorozat Mozart-est je: a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyét augusztus 26-án vasárnap este hét órakor a Kossuth Művelődési Ház udvarán tartják meg. Műsorukon az Idomeneo-nyitánv, két szimfónia s egy kürtverseny szerepel. Mura Péter vezényel. A koncertet a Hanglemezgyártó Vállalat is lemezre veszi. Magyar öntözőberendezés a Nílus partján Csütörtökön elutazott hazánkból dr. Eattah Fahmv, az egyiptomi öntözési miniszter első helyettese által vezetett küldöttség, amelynek tagjai a vízgazdálkodás helyzetével ismerkedtek hatnapos magyarországi látogatásuk alkalmával. Elutazása előtt dr. Fattah Fahmy elmondotta: megállapodást kötött az Országos Vízügyi Hivatal és az Egyiptomi Öntözési Minisztérium a magyar esőztető-öntözési mód egyiptomi meghonosítására. A megállapodás szerint kísérleti telepen kipróbálják majd az EAK-ban a magyar berendezést, s ha beválik, szélesebb körben is használják a Nílus mentén. A vendéglátásban az önki- szolgáló üzletek létesítését a szükség kényszerítette ki. Az elfoglalt, siető embereknek nincs ideje kivárni a hagyományos vendéglátás szolgáltatásait. továbbá az étkezési igény olyan tömegesen jelentkezett, hogy azt hagyományos formában képtelenség lett volna kielégíteni. Az önkiszolgálás mellett szól a vendéglátóipar krónikus munkaerő-gondja is. Mivel pedig a vendég átvállal bizonyos értékesítési tevékenységet, gyorsabban étkezik. kevesebb időt tölt az étteremben. így nagyobb a vendégforgás, s kedvezőbbek a gazdaságossági mutatók is. Az önkiszolgáló éttermek egy dolgozóra eső forgalma másfélszerese, az egy órára eső forgalma pedig háromszorosa a hagyományos éttermekének. Expressz és Gyors A jövedelmezőségi mutatókat nézve, az önkiszolgálás olyan jó üzlet a vendéglátó vállalatoknak, hogy az ember szinte nem is érti, miért nem nyitnak több ilyen éttermet, (Az önerejéből fejleszteni alig tudó vállalatokra amúgy is ráférne, hogy a jövedelmezőség kedvezőbben alakuljon.) Az Expresszhez hasonló éttermeket azonban csak olyan helyen érdemes és kifizetődő nyitni, ahol folyamatosan nagy a kihasználtság, ahol nagy a forgalom. Ilyen meggondolásból nyitotta meg az ugyancsak önkiszolgáló Gyors éttermet a Búza téren a Bükkvidéki Vendéglátó Váljjc a vendég 12 féle készétel közül választhat. Jövőre lesz tízéves a város egyik legforgalmasabb vendéglátó helye, az Expressz étterem. A rossz nyelvek által „pörkölt-gyárnak” titulált intézmény megnyitásától kezdve számíthatjuk az önki- szolgáló vendéglátás miskolci történetét. Az önkiszolgáló gazdaságosabb Ma zárja be kapuját a Nehézipari Műszaki Egyetem építőtábora Nyolc hét alatt négy csoportban mintegy hétszóz fiatal dolgozott a különböző munkahelyeken. A léhi, a Hejő menti állami gazdaságokban gyümölcsöt szedtek a lányok. A fiúk a Miskolc környéki építkezéseken segédkeztek, többek között a gyermekvárosban, az ÉPFU-telepen, a diósgyőri városközpontban. Többségük a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatója volt. de az építőtáborokban vendegeket is fogdtak a NME dunaújvárosi és kazincbarciCsütörtökön délután a Komlói városi Tanács dísztermében ünnepélyesen megnyitották az V. rádió-iránymérő Európa-bajnokságot. Tizenegy ország 60 versenyzője vesz részt. Az Európa-bajnokság két kategóriában kerül megrendezésre: a rövidhullámú kategóriában ma. az ultrarövidhullámú kategóriában holnap kezdődnek a küzdelmek a Komló környéki hegyekben. Az ünnepélyes eredményhirdetésre augusztus 27-én, hétfőn 18 órakor kerül sor. kai kihelyezett főiskolai tagozatáról, a szegedi József Attila Tudományegyetemről, a budapesti Kertészeti Egyetemről.- valamint NDKbeli, bulgáriai és szovjetunióbeli felsőoktatási intézetekből. Az é'pítőtáborozók munkájukkal hatszázezer forintot kereslek: ez az összeg a NME KISZ- bizottság évi költségvetésének fele. Ma Budapesten a Magyar Vadászok Szövetsége székházában ülésezik a KISZ mezőgazdasági ifjúsági tanácsa, íjc Fehérvárcsurgón víztározót adnak át rendeltetésének. yfc Harkányban megrendezik a „Pannónia 73” nemzetközi szövetkezeti találkozó záró- ülését. ^ Hatvanban nyolctantermes szakmunkásképző iskolát avatnak. * Nagybá- tonyban átadják rendeltetésének a FÜTÖBER 360 millió forintos költséggel létrehozott új gyárát. Szombathelyen megrendezik a Sava- ria nyári egyetem záróünnepségét. lalat. Várható, hogy még ebben az évben átadják a Po- lonia önkiszolgáló, éttermét. Hogy mennyire meghatározó a hely (tudniillik, hogy mekkora a tömegmozgás), azt jól példázza a Széchenyi utcai Ínyenc és a kevésbé forgalmas helyen levő, de ugyanolyan nagyságú Eszemiszom bisztró bevételi különbsége. A tányér már porcelán Az Expressz ez év első felében 6,1 millió forint forgalmat bonyolított le, kétszer- annyit, mint például a hagyományos kiszolgálási rendszerű Katowice. Ennél is többet mond az a tény, hogy míg az előbbi, az üdítő ital kivételével, a nagy bevételt ételből érte el, addig az utóbbi kisebb forgalmának csak egyharrhada adódott ételből. Érdemes megjegyezni, hogy az Expressz 1,7 millió forin- tos nyereséget ért el egy fél év alatt. A Katowice viszont csak húszezer forintot... Persze, a vendéget nem a jövedelmezőségi kimutatás, hanem az étlap érdekli. Naponta 12-féle készétel, háromféle tészta, kétféle főzelék közül választhatnak a vendégek a város legforgalmasabb éttermében, amely bizony már kinőtte, az egyébként bővíthetetlen épületet. Apróbb újításokra van csak lehetőség, így például a mosogatólányok nehéz, s eléggé meg nem fizethető munkáját most már gép végzi, s a korábbi, nem túl gusztusos műanyag edények helyett porcelántálakban kínálják az ételt, amelyet egyébként mindig megkóstol a főnök is. (brackó) Tanév előtt Tanévkezdés előtt mindig hall az ember — főleg a kisebb — srácoktól egy-egy jó bemondást. Íme a legújabbak. * Péter az idén második általánosba megy. A gondos mama természetesen hetekkel az évkezdés előtt megvásárolta a „csomagot”. Amint hazavitte. Péter tüstént nekilátott a mustrának. Szemrevételezte a könyveket, füzeteket, az íróeszközt. Külsőre mind ismerős, hasonló a tavalyihoz. Ám az itatóspapír egészen új dolog. Mi a csuda lehet ez!— morfondírozott, miközben óvatos-idegenkedéssel forgatta a kezében. Hirtelen felcsillant a szeme, s így kiáltott: — Anyuú. most már szőrös papírra is írni fogok!? * — No, Lacika. — szólt a szomszéd bácsi, s megsimogatta a borzas szőke kobakot. — hát lassan-lassan kezdődik . .. Másodikos voltál tavaly, ugye? Aztán tudsz-e számolni? Mondd csak, mennyi az: háromszor hétből elveszek hatot? Töpreng a gyerek, megadóan hallgat. — Cöccö, ez bizony nem megy! Elfelejtetted a nyáron? — Nem én! — feleli a kölyök önérzetesen. — Hogy felejtettem volna el azt, amit a nyár előtt se tudtam! * — Szeretsz iskolába járni, Ferike? — Háát... — Nem mondtad valami meggyőzően. Mégis, mi hiányzik legjobban az iskolából? Néhány másodperc gondolkodás, majd: — A karácsonyi szünet! * Kati belázasodott. Kati beteg. No nem komolyan: kis nátha az egész. Mondja is a doki néni: Sose búsulj, Katalin mire megkezdődik az iskola, makkegészséges leszel! Kati kisandit a paplan alól, s félreértések elkerülése végett megkérdezi: — Ez biztos? — Persze. Kutyabajod se lesz akkorra. — Kár, — sóhajt a csitri, — olyan jó ez a táppénzes állomány ... * — Zolika, a harmadik általánosban már fogalmaztatok is. Ha azt mondja majd nektek a tanító néni: no, gyerekek, most pedig szépen írjátok le, kinek hogy’ telt el a vakáció, te mit fogsz írni? — Én azt fogom írni... aztat, hogy ... voltunk a Balatonon, aztán hazajöttünk. aztán az apu mindenkinek azt mesélte, hogy fogott egy nagy süllőt, pedig csak én pecáztam ki egy snecit. Meg aztat írom, hogy sok fagyit ettem, meg hogy ment a hasam a dinnyétől, így mondta az anyu. pedig én tudom, hogy az anyu tejfeles galuskája csinálta ezt... meg írok még olyat is. hogy minden oké volt, csak a tanító néni hiányzott nagyon. — És őszintén írod ezt le? — Hát persze. Hiszen az apu mondta. hogy tudni kell bevágódni a főnöknél ... —a \