Déli Hírlap, 1973. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1973-07-09 / 159. szám

Alaposabb ellenőrzési a szövetkezeti kereskedelemben! A mádi húsbolt vezetője, amikor az ellenőrök betop­pantak, bent sem volt az üz­letben. Ezúttal mégis ő „húz­ta a rövidebbet”. S nem is véletlenül. Akkor az ellen­őrök mindössze azt állapí­tották meg, hogy a szerencsi áfész említett húsboltjában hiányoznak az árjelzők, és az eladó a megengedettnél ki­lónként 5 forinttal magasabb áron akarta eladni nekik az előhűtött baromfit. A próbavásárlásnál az ár­drágítás csak 7 forintot tett ki, a megszeDpent eladó azonban mentegetni akarta a becsületét. Arra hivatko­zott, hogy neki ebből sem­mi haszna nincs: a helytelen árat a boltvezető közölte ve­le, s mert az adminisztráci­ót és az elszámolást — sza­badsága ideje alatt — is az üzletvezető végzi, ő sohasem látja a számlákat. Ráadásul szakképzettséggel sem ren­delkezik és a kétszemélyes üzlet gyakran durva, gorom­ba vezetőjétől is fél. egy boltra, a szövetkezeti ke­reskedelemben ennek még a negyede sem. Nem mintha az állami kereskedelem néhány húsbolti dolgozója a remélt haszon felében a sűrűbb el­lenőrzés ellenére nem vállal­ná olykor a büntetés kocká­zatát. .. Hiányoztak az árjelzők A Borsod megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat ú.i. vasgyári vásárcsarnoká­ban levő húsboltjában példá­ul még most sem riadnak attól, hogy a könnyen össze­téveszthető 42 forintos sop­roni felvágottat, a kilogram­monként 6 forinttal drágább olasz felvágott árán adják el a vásárlóknak. Annál is elgondolkoztatóbb ez a merészség, hiszen a hús­ipari vállalat saját üzletéről van szó és az elmúlt években városszerte gyakran előfor­dult hasonló esetek miatt több helyen igen tekintélyes (Ágoíha Tibor felvétele) Dús legelőn a csipkéskúti ménes ■ Hircsügiogók vakációja Amint véget ért a tavaszi hörcsöginvázió, beköszöntött az uborkaszezon a MÉH Bú­za téri nyersbőr-szaktelepé- re is. S ez annál is inkább szembetűnő, mivel a „hör­csögfogók” 120 ezer rágcsá­lót gyűjtöttek össze megye- szerte. Most legfeljebb egy­két marhabőrt. juhbőrt hoz­nak a telepre, ahol azonban ilyenkor sem tétlenkednek: már az őszre és a télre ké­szülődnek, amikor újra mun­kába állhatnak a „hörcsög­fogók”, s hozzák a pézsma­patkányok. görények, szarva­sok. nutriák. nyestek, bor­zok bőrét is. Az igazolvány- nyal rendelkező általános és hörcsöggyűjtőket most levél­ben keresik meg és munká­ra buzdítják őket (120 „hiva­tásos” él a megyében). Minek örülnek a legjob­ban? Ha nyúlbőrrel jelent­keznek náluk. Ezt ugyanis a kalapgyárak minden mennyi- • ségben átveszik. Nemzetközi Borozó, fagylaltozó „Élelmességért” — ötezer forint büntetés Az eladó bevallotta azt is, hogy az árjelzők akkor sin­csenek szabályosan kihe­lyezve az árukra, ha a főnö­ke az üzletben tartózkodik. Ezért nem ismerte a hűtött baromfi valódi árát, s így a megengedettnél drágábban, ennél az egy tételnél többet is eladott belőle. Az ellenőrök hitték is, nem is, amit az asszonyka véde­kezésként előadott. A bizton­ság kedvéért azonban visz- szatértek az üzletbe (akkor már a boltvezető is bent volt) és egy kicsit alaposabban kö­rülnéztek. A megvizsgált bol­ti bizonylatok alapján kide­rült, hogy az üzletvezető tu­datos árdrágítással sorozato­san megkárosítja vásárlóit:a 34 forintos sertésoldalast például kilónként 36 forint­ért árusítja, s ő is magasabb, jogtalan áron adja a hűtött csirkét. Sőt a bolt egyik kö­zületi számláján még a ser­tésmájat is jobban megszá­mította a kelleténél. Az üzletvezető semmit sem tagadott. Mindössze azzal vé­dekezett, ho"’' az árdrágítá­sokat azért követte el, hogy elkerülje az esetleges leltár­hiánytól Ezeket az átlátszó, gyerme­teg érveket a megyei tanács kereskedelmi felügyelősége nem méltányolta: az „élel­mes” boltvezetőt ötezer fo­rintra, a „naiv” eladót Pe­dig kétezer forintra bírságol­ták. Az eset a húsos szakmában korántsem számít egyedül­álló, kirívó visszaélésnek. Szövetkezeti húsboltról lé­vén szó, azonban feltét­lenül megérdemli a nyil­vánosságot. Márcsak azért is, mert míg az állami kereske­delemben évente átlagosan 28 házi ellenőrzés jut egy­Gépoyári pártciíoporlvezetó'k értekezlete Ma délután X órakor ösz- szevont pártcsoportvezetői értekezlet kezdődik a Diós­győri Gépgyárban. Juhász Barnabás, a DIGÉP pártbi­zottságának osztályvezetője tart előadást a pártcsoportok előtt álló feladatokról. Ifjúsági holt a szolgáltatóházha Szocialista szerződést kötöttek bírságokat szabtak ki a ha­tóságok. Igaz, itt a tetten ért eladó azzal védekezett, hogy mindössze két hete dolgozik ebben a boltban és még nem rendelkezik kellő szakmai gyakorlattal. A boltvezető pedig bizonyára igen, de ta­lán mondanunk sem kell, hogy ebben az üzletben is hiányoztak az árjelzők. Ez az ellenőrzés azonban feltárt még egy kirívó sza­bálytalanságot: a bolt veze­tőjének van ugyan megfelelő szakképzettsége és gyakorla­ta, mégis „megfeledkezett” arról az előírásról, hogy a húst tilós előre ledarálni. En­nek ellenére a húsioari vál­lalat említett szaküzletében csaknem 4 kilogramm előre darált húst találtak az ellen­őrök. A felelőtlen boltvezetőt 700, a gyakorlatlanságát is meg- hazudtolóan számoló eladót pedig 400 Ft pénzbírság ki­fizetésére kötelezte a fel­ügyelőség. Ez. a vásárlók érdekeit sér­tő két durva visszaélés jog­gal kérdőjelezi meg ismét a belső ellenőrzés módszerei­nek enyhén szólva kétséges hatékonyságát. A két sza­bálytalanságot megelőzően nvilván mind a két üzletben többször is megfordultak az üzletek központjának ellen­őrei. Az elmúlt évek vizsgálati tapasztalatai már többször bebizonyították, hogy a húsos szakmáról nem véletlenül beszélnek fenntartással a vá­sárlók. E két durva szabály- sértés kapcsán — úgy gon­doljuk — nem árt erre is­mét felhívni az illetékesek figyelmét. (lahucsky) hitellevél A nyugati országokba szóló nemzetközi hitellevelet adtak ki júlus 1-től a Magyar Au­tóklub tagjanak. A Szemere utcai megyei szervezetnél is sokan jelentkeztek, nálunk is nagy az érdeklődés a hitel­levél iránt. A csekkfüzetet a klubtagok 100 forintért vált­hatják ki, s ekkor 500 fo­rintot letétbe helyeznek. Ez­ért kapják a 300 svájci frank­ról szóló csekket, repülőjegy­gyei, amelyet karambol, sé­rülés esetén felhasználhat­nak. Ha nem szükséges a hitellevéllel élniük, az 500 forintot természetesen visz- szakapják. Kevesebben totóznak A nyári hónapokban álta­lában 20—25 százalékkal visszaesik a lottó-totó vásár­lási kedv. Az OTP miskolci 5. számú körzeti irodájá­ban most azonban arról tá­jékoztattak bennünket, hogy a hatáskörükbe tartozó Bor­sod és Heves megyében nem csökkent a lottózók száma: hat-hétszázezer szelvény fogy el hetente. Ehhez azonban bizonyára a Lottóigazgatóság és a Centrum Áruházak lot­tópályázata is hozzájárul. Totószelvényeket viszont sokkal kevesebben vesznek — a két megyében mintegy százezren — a két labdarú­gó-idény között. A déli összekötő város­részben épülő Tokaj étter­met, presszót ifjúsági bolt­ként fogja üzemeltetni a Miskolci Vendéglátóipari Vál­lalat. Barna György, a vállalat KISZ csúcstitkára elmondta, hogy az ifjúsági bolt bizo­nyaira ösztönzően hat majd a többi üzemegységben dol­gozó fiatalok számára is. Miskolc vendéglátóipari el­látása nagyrészt a MIVÉ feladata. Ezért biztosítani kell a vállalat gerincét ké­pező fiatal szakembergár­da továbbképzését. Itt lehe­tőség nyílik arra, hogy A Szakma Ifjú Mestere, Kiváló Ifjúmunkás, Kiváló Ifjú Szakmunkás ifjúsági ver­senymozgalmak révén a fia­talok szakmai és politikai fejlődését segítsék. A vál­lalat 500 fiatalja közül 155 KISZ-tag. Először fordul elő náluk, hogy ifjúsági szocia­lista brigádokat hoznak lét­re. Korszerű munkamódsze­reket vezetnek be és meg­próbálják ezeket népszerűsí­teni. A MIVÉ a város jobb ven­déglátóipari ellátása és a szakemberképzés megoldása érdekében döntött úgy, hogy a Győri kapu déli szolgálta­tóházban épülő Tokaj étter­met a vállalat fiatal dolgo­zóinak munkahelyéül jelölte ki (körülbelül 70—80 fiatal fog itt dolgozni) és ifjúsági egységként kívánja üzemel­tetni. A hagyományostól el­térő szervezésű és belső tar­talmú bolt várhatóan kiin­dulópontja lesz egy, kereske­delmen belüli ifjúsági ver­senymozgalomnak. Az üzemeltető MIVÉ KISZ csúcsszervezete és a kivite­lező BÁÉV KlSZ-bizottsá- ga június 13-án szocialista szerződést kötött azért, hogy az ünnepélyes átadás októ­berben megtörténhessék. A BÁÉV KISZ-fiataljai vállal­ták, hogy az építőipari át­adás októberben meglesz. Garantálják a kivitelezés jó minőségét és a hiba jegyző­könyvben rögzített hiányok gyors pótlását. A MIVÉ KISZ-csúcsszervezete a ki­vitelezés során felmerülő, nem szakipari természetű munkák elvégzésére társa­dalmi munkát szervezve se­gíti elő a gyors befejezést. Az új ifjúsági boltba kerülő fiatalok kiválogatására kü­lönös gondot fordítanak. A megnyitást követően a vá­ros fiataljai a kialakított kü­löntermekben KlSZ-gyűlése- ket, politikai foglalkozáso­kat, klubdélutánokat, szerve­zeti és vállalati rendezvé­nyeket bonyolíthatnak le. A két KISZ-szervezet képvise­lői a helyszínen ellenőrzik a munkafolyamatokat. Az if­júsági vendéglátóipari üzem megnyitásával gazdagabb lesz városunk egy szép mo­dern szórakozóhellyel. A szocialista szerződést jú­nius 22-én jóváhagyta Vin- cze Géza, a BÁÉV vezérigaz­gatója, dr. Makai Tibor, a MIVÉ igazgatója és Teszáro- vics Miklós, a városi KISZ- bizottság titkára. Az új Tokaj étteremben a földszinten hidegkonyha, bo­rozó és fagylaltozó lesz, az első emeleten a tulajdon­képpeni étterem, a másodi­kon a presszó és a bár. Az új létesítményhez négy kü­lön terasz kapcsolódik. A Tokaji Borkombinát szállít­ja majd az italokat. Külön KISZ-alapszervezetet is léte­sítenek itt, ez lesz a vállalat ötödik alapszervezete. B. Gy. Négyezer Polski Fiaíot vásárolunk Három Polski-Fiat 125 márkájú személygépkocsit adtak át a Mer­kur Martinéin téri autószalon­jában a napokban. A 19 999., a 20 000. és a 20 001. Fiat 125 P tulajdonosai 15 OOo kilométerig „élvezhetnek” garanciát, majd a kisebb javításokra is kedvez­ményi kapnak. A Pol-Mot len­gyel külkereskedelmi vállalat már 1970-től szállítja ezt a tí­pust Magyarországra. Hazánk ugyanis az első külföldi vevője volt a Fiat 125—P-nek. A tervek szerint jövőre további 4000 sze­mélygépkocsit vásárolunk ebből a típusból a lengyel ipartól. lianyapk Szerződés a háztartásban! vemhesüszőkre JÚLIUS 10-TŐL 20-IG A tenyészpolitikai elvek egységes megvalósítása érdekében műanyag háztartási eszközök vására 1973. JÚLIUS 1-TÖL a MISKOLCI ÁFÉSZ 100. sz. ABC-áruházában (Szentpéteri kapui lakótelep), 10. sz. 5ZUPERETT áruházában (Thököly u. 1.) MISKOLC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ a vemhesüsző-szerződéskötést kizárólag a Megyei Állattenyésztési Felügyelőség végzi Felhívjuk az érdekelt tenyésztők (tsz, egyéni, háztáji) figyelmét, hogy szerződéskötési igényüket a Megyei Állattenyésztési Felügyelőségnek, illetve a felügyelőség járási, körzeti megbízottjának jelentsék be BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI AMFORA-UVÉRT ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT, MISKOLCI LERAKATA Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom