Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-18 / 141. szám

Három gazdasági udvar leégett belföld • SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KIADVÁNY. Rövidesen nap­világot lát az idei év egyik .legjelentősebb számítástech­nikai kiadványa. A KGST- országok által kidolgozott egységes számítógép-rendszer (ESZR) leírását és a rend­szer keretein belül gyártott és fejlesztés alatt álló beren­dezések katalógusát tartal­mazza. HORTOBÁGYI LOVAS­NAPOK. A jövő héten ren­dezik meg kilencedik alka­lommal a hortobágyi lovas- napokat. A háromnapos ren­dezvényen mintegy 100 ver­senyző száll nyeregbe, s ösz- szesen 1S7 lovat vonultatnak jel. A versenyen — amelyre körülbelül negyvenezer fő­nyi közönséget várnak — a magyar lovasokon kívül oszt­rákok, szlovákok, nyugatné­metek és lengyelek indul­nak. EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS, öt évre szóló szocialista együttműködési szerződést írt alá a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem gépészmérnöki kara. Az együttműködés cél­ja a vízbe merülő acélszer- kezetek korrózió elleni vé­delme. SVÉD ESKÜVŐ KALO­CSÁN. Különös ötelete tá­madt egy svéd egyetemistá­nak és egy ugyancsak svéd újságírónőnek: Kalocsán es­küdtek örök hűséget egymás­nak. A fiatal pár magyarul és svédül mondta ki a bol­dogító '„igent”, s az esküvői ceremónia is a kalocsai nép­szokások szerint zajlott le. APADNAK A BELVIZEK. A közelmúltban lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására a Dél-Alföld számos területén ke­letkeztek belvizek. Ezek több gazdaságban növénypusztulást okoztak. A jól szervezett véde­kezés eredményeként rohamosan apadnak a belvíztavak; az elöntött területek nagysága öt nap alatt 16 ezer hektárról 3000 hektárra csökkent. A veszélyeztetett terü­leten ma megszüntetik a ké­szültséget. NEM ADTA MEG AZ EL­SŐBBSÉGET. A XVI. kerü­leti Rákosi út és József utca kereszteződésében Jakab Gá­bor 23 éves budapesti gépész személygépkocsijával egy másik személygépkocsinak ütközött. A baleset következ­tében a két gépkocsivezető és a két személygépkocsi négy utasa könnyebben meg­sérült. A baleset oka: Jakab nem biztosított elsőbbséget a másik gépkocsinak. TEAFFIPAX A BALATON PÁRTJÁN. A közlekedési rend­őrség munkáját Veszprém me­gyében is megkönnyíti i kor­szerű Traffipax típusú ellenőrző fényképezö-berendezés. A köz­utakon — így a Balaton partján is — sok a szabálytalanul köz­lekedő, a megengedettnél gyor­sabban hajtó járművezető. A rendőrség a hét végén Balaton­almádi belterületén 144 gépkocsi sebességét mérte be. közülük 84 túllépte a megengedett sebessé­get. DOKTORAVATÄS. Dok­toravató ünnepséget tartot­tak szombaton Szegeden és Debrecenben. A Tisza-parti városban 39 jogi, 23 bölcsész- és 24 természettudományi doktort avattak, míg a haj­dúsági megyeszékhelyen 13 bölcsészeti karon, s ugyan­ennyi természettudományi karon végzett hallgatót avat­tak doktorrá. TOTONYERF.MÉNYEK. A 24. heti totónyeremények az illeték levonása után a követ, kezó'k: 13 találatos 25 darab, nyereményük egyenként 28 863 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos tizennégy darab, a nyeremény és a jutalom együtt 47 952 forint. Tizen­két találatos 552 Air ab, nye­reményük 871 forint. A ti­zenegy taíálatosok 81 forin­tot, a tíztalálatosok 20 forin­tot érnek. Az áílaikert újdonságai A budapesti Állatkertben megnyílt az aranyhal-bemu­tató. A pálmaház tőszom­szédságában már láthatók azok az aranyhal-külpnle- gességek, melyek 1972-ben érkeztek Japánból, így pl. oroszlánfejű halak, pávafar- kú halak, tarka aranyhalak, * Megkezdődött az új rovar­ház építése, de a régi ro­varház helyiségei továbbra is nyitva vannak. Újdonsá­gok a dr. Regős János aján­dékaként Ceylonból érkezett ikerszelvényesek és remete­rákok. * Az emlősosztály sok kis állattal gyarapodott. Szépen fejlődnek a barnamedvebo- csok, kettő hamarosan már az állatóvodában lesz látha­tó. Az afrikai sörényes ju­hot, a szomáli juhot, az eland antilopborjút is meg­csodálhatják a látogatók. A nemrég született vízilóborjút anyja féltve őrzi. Az ele­fántház a látogatók elől még zárva van, hogy a kis bébi nyugodt körülmények között lehessen. Száztíz méteres mélység­ben víz alatti fogságba esett egy amerikai búvárhajó. A különleges, kisméretű kutató tengeralattjáró — úgyneve­zett batiszkáf — a floridai Key West közelében, egy el­süllyedt hadihajó környéké­nek élővilágát tanulmányoz­ta, és eközben a roncsok kö­zé szorult. A búvárhajón tartózkodó négy tudósnak délután 17 óráig van elegendő leve­gője. A mentési kísérletek eddig nem jártak sikerrel, a mtrú- tengeralattjáró „anyahajója”, miután nem rendelkezett megfelelő felszereléssel ilyen feladathoz, segítséget kért. Az amerikai haditengerészet egy tengeralattjáró-mentő hajója a helyszínre érkezett, és két búvára túlnyomásos öltözetben leszállt a fenye­gető mélységbe. Ekkor még azt hitték, elegendő egyetlen kábelt elvágni, hogy kisza­badítsák a búvárhajót. A búvárok csupán mintegy 20 méternyire tudták megköze­líteni a fogságba esett ba- tiszkáfot, mert felszerelésük nem volt elegendő mélyebb­re merülésre, életük vészé­Kondor Béla kiállítása A tihanyi múzeumban Nagy László költő tegnap megnyitotta a Kondor Béla művészi hagyatékából válo­gatott kiállítást. A fiatalon elhunyt képzőművésznek mintegy száz, eddig még be nem mutatott alkotását lát­hatják az érdeklődők. A ti­hanyi tárlatot szeptember végén zárják; 9f. Tantárgy a lovaglás... A Tatai Mezőgazdasági Szak­munkásképző Iskola 1969 óta zsokékat, hajtókát is képez, a Lótenyésztő Vállalat és a Magyar Lóverseny Vállalat részére. A zsokétanulók meg­ismerkednek' az általános ló- tenyésztési ismeretekkel, a versenylótenyésztéssel és a zsokémesterség fortélyaival. Gyakorlati idejüket az ország nagyobb lótenyésztő gazda­ságaiban és a Magyar Lóver­seny Vállalat ügető- és ga­lopptelepén töltik. (Képün­kön: galoppgyakorlat.) (Kozák Albert felvétele) A sátoraljaújhelyi Vámos­újfaluba hívták a tűzoltókat vasárnap délután. Gyufával játszott egy hatéves gyerek és kigyulladt Sípos Gábor gazdasági udvara. A tűz két Balesethez hívták tegnap a mentőket Sajóecsegre B. Ist­ván 35 éves gépkezelő mun­ka közben egy körfűrésszel elvágta a felső karját, ron­szomszédos portára is átter­jedt. Többek között 100 má­zsa takarmányszéna, több nagyméretű csűr vált a lán­gok martalékává. A kár ér­téke 47 ezer forint. csolásos sérülést szenvedett. A mentők a gyors helyszíni ellátás után a baleseti sebé­szetre szállították. luz a TÜZÉP-telepen és a Húsipari Vállalatnál A hét végén sok dolguk akadt a tűzoltóknak. A me­zőkeresztesi TÜZÉP-telepen, öngyulladás következtében, kigyulladt egy 200 mázsás szénahalom. A kár értéke 15 ezer forint, de a tűzoltók be­avatkozásával több millió fo­rintos értéket mentettek meg. Szombaton délután a hús­ipari vállalat Vágóhíd utcai üzemében ütött ki tűz. A kár 30 ezer forint. A tűz okának kiderítésére vizsgálat indult. külföld VARSÖ. A lengyel lapok első oldalukon, vezető helyen ismertettek a magyar és a lengyel párt- és állami veze­tők távirat váltását a két or­szág barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segély- nyújtási szerződése aláírásá­nak 25. évfordulója alkal­mából. „Az 1948. június 18- án aláírt .szerződésünket uz elmúlt negyedszázad alatt konkrét tartalommal töltöt­tük meg. Közben mindkét országban megszilárdultak a szocialista társadalmi viszo­nyok, megerősödött a szocia- lista gazdaság és kultúra. Lengyelország és Magyaror­szág számottevően hozzájá­rult a szocialista országok sokoldalú együttműködésének bővítéséhez és erősítéséhez — írja a Zycie Warszavvy c. lap. OTTAWA. Pierre Trudeau kanadai kormányfő meghí­vására vasárnap nyolcnapos hivatalos látogatásra Otta­wába érkezett Indira Gandhi, indiai miniszterelnök. Kana­dai tartózkodása során az in­diai kormányfő ellátogat Montrealba, Torontóba és más nagyvárosokba, s június 24-én utazik tovább Lon­donba. BELGRAD. Belgrádi láto­gatásának befejeztével visz- szautazott Prágába Andrej Barcak csehszlovák külke­reskedelmi miniszter. Ötna­pos jugoszláviai tartózkodása idején tárgyalásokat folyta­tott Muhamed Hadzsics kül­kereskedelmi miniszterrel a két ország közötti áruforga­lom fejlesztéséről és bővíté­séről, KUSHIRO. Kushiro japán város egyik szállodájában ma reggel tűz ütött ki. A lángok között ketten halálu­kat lelték, 34-en súlyosan megsérültek, s a hatemeletes épületben tetemes anyagi kár keletkezett. A rendőrség vizs­gálja a szerencsétlenség okait. BRÜSSZEL. Véget ért Brüsz- szelben az antifasiszta ellen­állás harcosainak találkozója, amelyen 20 európai ország háborús veteránjai, partizán­szövetségeinek tagjai, a hitleri koncentrációs táborok egykori foglyai vettek részt. A találkozón elfogadott ha­tározat felszólítja az összes jóakaratú embert: küzdjenek a neonácizmus és a neoíasiz- mus maradéktalan felszámo­lásáért, követeljék a dél-viet­nami politikai foglyok szaba­don bocsátását, ítéljék el a fasiszta rezsimeket! LUXEMBURG. Kétnapos tanácskozásra ülnek össze Luxemburgban ma a Közös Piac országainak földműve­lési miniszterei. Az üléssza­kon megvitatják a földközi­tengeri tagországoknak a me­zőgazdasági termékeik beho­zatalához nyújtandó kedvez­ményeket. TOKIÖ. Az Egyesült Álla­mok yokosukai haditengeré­szeti támaszpontján lehor­gonyzóit a Scamp nevű ame­rikai atom-tengeralattjáró. Yokosuka az amerikai 7. flot­ta hadihajóinak állandó ki­kötője lett, jóllehet a japán közvéleményben széles körű tiltakozást vált ki az ameri­kai atomhajók japán vizeken való megjelenése. A tiltako­zó mozgalom különösen az­óta lendült fel, hogy az oki- nawai White Beach amerikai támaszpont körzetében sugár­fertőzött halakat fogtak ki. LOCARNÓ. A svájci Lo- carnótól mintegy nyolc kilo­méterre lezuhant egy kis tu­ristagép. A fedélzeten tar­tózkodók közül ketten életü­ket vesztették, ketten pedig megsebesültek. A szerencsét­lenség oka egyelőre ismeret­len. Amerikai búwárhajó vís alatti fogságban lyeztetése nélkül. Így is meg tudták állapítani, hogy drót­vágókkal lehetetlen kiszaba­dítani a kutatóhajót, mert az teljesen beszorult a roncsok közé. A mentési munkálatokkal egyelőre leálltak, várva, hogy a kaliforniai San Diegóböl megérkezzék egy különleges, légharangszerű „merülőkam­ra”, amelyben négy búvár helyezkedhet el. Abban re­ménykednek, hogy talán ezeknek sikerül robbanótöl­tetekkel kiszabadítani fogsá­gából a kis búvárhajót és négy utasát. Öt sérüli, 25 ezer íariní kár Karambol a gorönibölyi elágazásnál Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután öt óra tájban a görömbölyi elága­zásnál a Mosolygó Antal ut­ca és a pesti út keresztező­désénél. A balesetet dr. Kál­mán József budapesti jogta­nácsos idézte elő: CZ 89-00 rendszámú személygépkocsi­jával szabálytalanul előzte a vele azonos irányban haladó és az útkereszteződésben bal­ra kanyarodó Sztrelcsik Sán­dor 37 éves miskolci szakok­tató által vezetett IP 29-18- as rendszámú gépkocsit. A baleset következtében öt sze­mély könnyebben megsérült, a két kocsiban több mint 25 ezer forint kár keletkezett. Ma hajnalban Miskolc volt az ország legmelegebb pontja. Persze ez a „leg” is csak 14 fokot ért, ennyitől pedig aligha veri ki az em­bert az izzadság. Nos, az én hátamon sem a kánikula miatt nedvese­déit át az ing, miközben a Falurádió glosszáját hallgattam, hanem a dühtől és a szégyenkezéstől. Valamelyik nyugati vadászlapban olvasott a rádióriporter egy cik­ket. Magyarországi vadászkalandjairól számolt be egy úr, és úgy em­legette a hazánkbcli vadászokat, hajtókát, mint ahogy valaha az afri­kai négerekről szóltak a „nagy fehér vadászok”. Hazánkfiai csak per „Joska”-ként szerepelnek az útibeszámolóban, kik kezüket, lábukat összetörik nagy igyekeztükben, hogy puskacsöve elé tereljék a szép trófeát hordó vadat. Ájult tisztelettel csodálják káprázatos felszerelé­sét, kocsiját, s nem győznek eleget hálálkodni a szolgálat fejében ka­pott baksisért. Haragom először az öntelt nyugati ellen fordult. S egyáltalán mindazok ellen, kik letegeznek, lekezelnek mindenkit, ki egy általuk elképzelt, de valójában nem is létező határvonaltól keletebbre él. Am ezt az elképzelést csak akkor lehet végleg megmásítani — módosítot­tam kissé izzasztó dühöm irányát —, ha sohasem viselkedünk „Jós­kádként. Mert mi tagadás, a tapolcai kemping előtt éppúgy megcsodálják a nyugati kocsit, az utánfutón büszkélkedő motorcsónakot, a külföldi turista „szerelését”, ahogy azok a bizonyos hajtők, vadászok tették. Ki ne tapasztalta volna még saját bőrén, mennyire más a kiszolgálás színvonala vendéglátóhelyeinken, ha nyugati nyelven szólal meg a vendég. Tudom, a vadász, a hajtó, a pincér és egyáltalán mindenki, aki az idegenforgalomból él, ki akarja használni a szezont amennyire csak lehet. Annyit akar keresni, amennyit csak tud. De ez sem indokolja, hogy alázatos szolgái legyenek a vendégnek. Nem a kötelező udvariasságról akarom lebeszélni én az idegen- forgalom munkásait. Azt sem vitatom, hogy valamivel több figyelmet kell kapnia annak, ki idehozza pénzét, s efczel szaporítja népgazda­ságunk devizabevételét. Ám van ami a borravalónál s idegenforgalmi haszonnál is értékesebb: a nemzeti öntudat. Nincs okunk rá ma már, hogy alázatosak legyünk, jóllehet, orszá­gunk kisebb és szegényebb, mint azé az úré, aki nálunk vendégeske­dik. Sok olyanra lehetünk büszkék, melyet — ha tárgyilagosan szem­lélődik — ő irigyelhet* Hogy mi mindenre gondolok, azt hiszem min­denki számára világos. Miért nem világos tehát az is, hogy ha egyr szer tényleg nem vagyunk „Jóskák”, akkor nem is szabad úgy visel­kednünk? (békés) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Blzottságánrk politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: S6-132. i6-«r tö-380. $8-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — irányltószám: 3527 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó V.. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Tel.: 86-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft - Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Elvágta a karját a körfűrész Mai kommentárunk: Ne legyünk Jóskák”

Next

/
Oldalképek
Tartalom