Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-13 / 137. szám

POLITIKAI NAPILAP V ÉVFOLYAM, 137 SZÁM j jjj-. - r.| , t'R 1973. JUNIUS 13., SZERDA I HUH. OU IlLLLft Szovjet felszólalás a BT ülésén Tárgyalás a Közel­és a Távol-Keletről jjc Bizonyítvány! Kell-e három kis ember töprengő, mosolygó, figyelmes arcához magyarázat? Az utolsó öröm a tan­évből, az első a csupa nagybetűs SZÜNET-böl. És kóstoló is a felnőttebb korukból. Bizonyítvány. A véletlen szeszélye, hogy mind a három egyformán „unalmas” kitűnőket rejt csak, de hát minden jeles munka volt, és bizony betűnként esik jó olvasni azt. (Agotha Tibor felvétele) Fogy a vetésterület Miskolc zöldségellátása Munkaidő-csökkentés, nyugdíjak A Minisztertanács és a SZOT vezetőinek megbeszélése Párizsban és New Yorkban várhatók mára tárgyalások Vietnam és az arab—izraeli konfliktus ügyében. Május 11-e óta ez lesz a 11. Ive Dúc Tho—Kissinger találkozó. — A Biztonsági Tanácsban az este a Szovjetunió képvise­lője szólalt fel a közel-keleti vitában. A francia külügyminiszté­rium már megtette a szük­séges intézkedéseket, hogy a Kléber-sugárúti nemzetközi konferencia-központban minden készen álljon a viet­nami tűzszünet megerősíté­sét célzó kiegészítő megálla­podás aláírására. Mind a francia AFP-hírügynökség, mind a DIFK körében az a vélemény, hogy a megállapodást kizáró­lag a Thieu-rezsim ma- kacskoda«; akadályozza. Párizsi megfigyelők ennek ellenére abban reményked­nek, hogy a konzultáció „ha­marosan pozitiven fog befe­jeződni.” A BT esti ülésén felszólalt a szervezet állandó tagjai közül a Szovjetunió képvise­lője. Jakov Malik elmondta, hogy a Szovjetunió támogat­ja az 1967-es BT-határozat végrehajtását. Izrael lényeges területi változásokat akar elér­ni az arab államok rová­sára. Az izraeli csapatok visszavonása nélkül a kö­zel-keleti békét nem le­het biztosítani. A X. berlini világifjúsági találkozóra utazó magyar de­legáció 600 tagját már kivá­lasztották, a további 100 fi­atal a „10x10 a X.-re” című rádió-tv vetélkedő nyertesei­ből kerül ki. Követelmény volt, hogy a KlSZ-bizottsá- gok, illetve -szervezetek olyan fiatalokat jelöljenek, akik munkájukkal kitűntek, példamutatóan helytálltak üzemekben, iskolákban. A A BT-nek nem szabad visz- szariadnia a legszigorúbb in­tézkedésektől sem, hogy ha­tározatát érvényre juttassa. Ez így is történne, ha egyet­len hatalom sem emelne vé­tót ez ellen — mondotta Ma­lik —, majd hozzátette; a Szovjetunió kész folytatni a BT állandó tagjainak kon­zultációit ebben az ügyben, ha a többiek is hajlandók erre. Az ENSZ eseményeihez tartozik még, hogy New Yorkban átadták Waldheim főtitkárnak az NDK ENSZ-be való felvételi kérelmét. Rö­videsen várható az NSZK kérésének benyújtása is, ahogy ezt a két német ál­lam alapszerződése előírja. As alapsaeraodés végre­hajtását a jobboldali CSU-vezette bajor tarto­mányi kormány ismét igyekszik megakadályoz­ni. Üjabb keresetben kérte a karlsruhei alkotmánybírósá­got, hogy átmenetileg ren­delje el az alapszerződés ha­tálybalépésének felfüggeszté­sét. Egyelőre érdeklődéssel várják Bonnban, hogyan fog viselkedni mindezzel kap­csolatban a CSU ellenzéki koalíciós partnere, a CDU, amelynek új főtitkárát Hel­mut Kohl rajna-pfalzi mi­niszterelnököt most válasz­tották meg Barzel utódjává. választás az új nemzedék legjobbjaira esett, így lesz a küldöttség tagja — többek között — Bardi Géza öntő­formázó, a Lenin Kohászati Művek ifjúmunkása, a Tele­vízió Ki minek mestere cí- mö öntővetélkedőjének egyik győztese. A kulturális dele­gációból néhány név: Antal Imre, Almási Éva, Csengeri Adrienn és Hofi Géza. A táplálkozástudomány szerint több zöldséget kelle­ne fogyasztanunk. Igen ám, csakhogy a zöldség ára meg­lehetősen magas, különösen az ipari városokban, így Mis­kolcon is. Ismert megállapí­tás — stílusosan szólva — „örökzöld” téma ez a lapok­ban. S hogy ismét szóba hoz­zuk, annak az az apropója, hogy a Miskolci járási-váro­si Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap vitatta meg t zöld­ségtermesztéssel kapcsolatos vizsgálat tapasztalatait. Bár Miskolc ellátásához más megyék — Bács, Csong- rád — jelentősen hozzájá­rulnak, mégis igen fontos szerepet játszanak a piacok ellátásában, az árak alakulá­sában a járás termelőszövet­kezetei, illetve a Nagymis­kolci Állami Gazdaság. Hogy miért nem tudják kielégíteni városunk teljes szükségletét — ahogy az logikusnak lát­szik — arra feleletet ad a vizsgálat, illetve a tegnapi vita. A szántóföldi zöldségfélék vetésterülete 1966-tól 1972­ig 26 százalékkal csökkent. S ez a tendencia az idén is érvényesül, hiszen a terve­zett vetésterület immár csak 54 százaléka az 1966. évinek. Ennek megfelelően csök­kent természetesen a piac­ra szállított zöldség mennyi­sége is. Miért? Közelebb jutunk a válaszhoz, ha tudjuk, hogy rohamosan csökken a többi, sok kézi munkát igénylő ter­mény vetésterülete is, így például ,a cukorrépáé és a do­hányé. Az előbbit körülbelül fele akkora területen termesz­tették tavaly és termesztik az idén is, mint 1966-ban, az utóbbi vetésterülete pedig körülbelül a negyedere csök­kent. Nyilvánvaló ezek után, hogy a tsz-ek idegenkednek a munkaigényes termelési ágaktól. Az idegenkedésre alapos okuk van, hiszen a járás termelőszövetkezetei­ben az említett évek során jelentősen csökkent a dolgo­zó tagok száma. Hozzávetőle­gesen 38 százalékkal keve­sebben dolgoztak 1972-ben a közös gazdaságokban, mint 1966-ban. Ám a kép ezzel még nem teljes, mert mint a NEB-ülés tegnapi vitájá­ban a mezőgazdasági szak­emberek elmondták, a még aktív tsz-tagok sem szívesen vállalják a nehéz, ámde meglehetősen rosszul fizetett munkákat: a répa sarabolá- sát vagy a zöldség kapálását. Kiöregedett az a generáció — főleg asszonyokra gondo­lunk —, akik korábban haj­landók voltak a néhány nyá­ri hónapra „felvállalni” bizo­nyos nagyságú zöldségterület gondozását, viszonylag ala­csony órabérért is. (Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának vezetői Fock Jenő­nek, a Minisztertanács elnö­kének és Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezeté­sével hétfőn megbeszélést «irtottak a SZOT székhazá­ban. A tárgyaláson áttekin­tették a legutóbbi tanácsko­záson közösen elhatározott tennivalók végrehajtásáról szóló tájékoztatást és megál­lapították, hogy mind az élet­színvonal növelésére, mind a munkaidő csökkentésére vo­natkozó tervek megvalósul­tak. 1973-ban mintegy 1 300 000 ipari és építőipari munkás, valamint művezető béreme­lésére került sor. Ennek ha­tására megszűnt az állami ipar és építőipar munkásai­nak — elsősorban a nagy­üzemi munkásoknak — bé­rezésében mutatkozó vi­szonylagos lemaradás. To­vább javultak a szakképzett­ség szerinti bérarányok, mér­séklődött az azonos munkát végző nők és férfiak közötti indokolatlan bérkülönbség. A kormány és a SZOT ve­zetői megállapították, hogy 1974—75-ben további intéz­kedések szükségesek az élet­színvonal emelése érdekében. Elsősorban a népesedéspoli­tikai céljaink megvalósítását elősegítő és a többgyermekes családok terheinek könnyí­tését célzó intézkedéseket kell megtenni. Emellett csökken­teni kell a nyugdíjrendsze­rek közötti különbségből adó­dó hátrányokat és első lépés­ként az alacsony nyugdíjak emelését kell biztosítani. A negyedik ötéves terv hátra­levő időszakában központi eszközökből további bérpoli­tikai intézkedések is szüksé­gesek. A kormány szervei biztosítják, hogy a fogyasz­tói áremelkedések ne lépjék túl a tervben elhatározott mértéket. A legutóbbi tárgyaláson előirányzott munkaidő-csök­kentés végrehajtása után le­hetőség nyílik további lépé­sekre, a kereskedelem, a köz­lekedés, az egészségügyi el­látás területén. Egyetértés alakult ki abban, hogy az 1974-ben végrehajtandó mun­kaidő-csökkentésről 1973 vé­gén, a jövő évi tervfeladatok kialakítása során foglalnak állást. A kormány és a SZOT ve­zetői tárgyaltak a szakszer­vezeti üdültetés továbbfej­lesztéséről is. Melegszik az idő Várható időjárás: kevés nappali gomolyfelhő-képző- dés, gyenge, néha kissé meg­élénkülő, változó irányú szél. Mérsékelten meleg idő. A nappali hőmérséklet 24—28, az esti 15—20 fok között lesz. A VII -re utaznak reggelig BREZSNYEV­LATOGATÄS Leonyid Brezsnyev látoga­tása az USA-ban, fokozato­san az érdeklődés közép­pontjába kerül a szovjet közéletben és a sajtóban. A moszkvai tévé legutóbbi hír­adóműsora arról tudósított, hogy a Szovjetunió washing­toni nagykövetsége számos érdeklődő levelet kap egy­szerű amerikai állampolgá­roktól. valamint közéleti sze­mélyektől. SALT ES LESZERELÉS A SALT-tárgyalások szov­jet és amerikai küldöttségé­nek vezetői megegyeztek ab­ban, hogy a tanácskozást meghatározatlan időre elna­polják. — Ugyanekkor meg­kezdődött az ENSZ leszere­lési bizottságának nyári ülés­szaka. A tanácskozás meg­nyitóján Roscsin szovjet és Martin USA-nagykövet be­szédet mondott. POKOLGÉP ROBBANT Békés járókelők között robbant fel egy pokolgép Észak-írországban. Coleraine 15 ezer lakosú városkában egy autóba rejtett bomba exponált; a merénylet követ­keztében hat ember a hely­színen meghalt, többen meg­sebesültek. A rendőrséget előzőleg figyelmeztették ugyan, az azonban azzal vé­dekezik, hogy a leírás „pon­tatlan” volt. AZ USA VIZSGÁLJA FELÜL Az izlandi kormány hiva­talosan felkérte az USA-t, hogy vizsgálják felül azt az 1951-ben kötött „védelmi” egyezményt, amelynek értel­mében amerikai csapatok ál­lomásoznak a Keflavik'légi- támaszponton. — Reykjavik- ban egyidejűleg bejelentet­ték, hogy e hó végén tárgya­lások kezdődnek az NSZK és Izland között az úgynevezett halászati vitáról. JOBERT MEGJÖTT — POMPIDOU UTAZIK Jobert francia külügymi­niszter bonni villámlátogatá­sáról hazaérkezett Párizsba. Nyugatnémet kollégájával, Scheellel, előkészítette Pom­pidou és Brandt június 21— 22-i bonni csúcstalálkozóját. — Pompidou ma fogadja a Párizsban tartózkodó Csi Peng-fej kínai külügymi­nisztert, aki tegnap Messmer francia miniszterelnökkel ta­nácskozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom