Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-07 / 132. szám
Folytatódik a KGST ülése V. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1973. JÚNIUS 7„ CSÜTÖRTÖK 0RR: 80 FILLER MAGYAR—AMERIKAI KONZULI EGYEZMÉNY Azzal, hogy Rogers amerikai külügyminiszter és washingtoni nagykövetünk, Szabó Károly kicserélte a magyar—amerikai konzuli egyezményt megerősítő okmányokat és aláírta az erre vonatkozó jegyzőkönyvet — az életbe lépett. Az egyezményt még tavaly júliusban írta alá Péter János és William Rogers, amikor az utóbbi nálunk járt. ÖTSZÁZEZER FRANK A KÁROSULTAKNAK A Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott, amelyben megbízza a megfelelő szovjet szerveket, hogy a megállapított nemzetközi normáknak megfelelően térítsék meg a TU—144-es repülőgép által Franciaországban okozott kárt és 500 ezer frankot biztosítsanak a károsult lakosság egyszeri meg- segélyezésére. ÁTSZERVEZÉS A FEHÉR HÁZBAN Nixon újabb átszervezést hajtott végre a Fehér Ház törzskarában. Véglegesítette a törzskar főnökének tisztében Haig tábornokot, Kissinger volt helyettesét — aki katonai rangjáról emiatt le is mondott —, belpolitikai főtanácsadójának pedig Melvin Laird volt hadügyminisztert nevezte ki. Ziegler sajtófőnök a tájékoztatási hivatal igazgatója is lett. CSI PENG-FEJ LONDONBAN A négynapos hivatalos látogatásra Londonba érkezett Csi Peng-fej kínai külügyminiszter tárgyalásainak középpontjában a NATO új stratégiája és Kínának Hongkonggal fenntartott kapcsolatai állnak. Csi Peng-fej személyében először jár kínai külügyminiszter Angliában. ÚJABB EMBERRABLÁS ARGENTÍNÁBAN Latin-Amerika országaiban lassan már „megszokottá” válik az emberrablás. Buenos Airesben a rendőrség közölte, hogy egyik külvárosban eilrabolták Karlos Lockwood brit üzletembert. Az akciót hatan követték el, de a rendőrség egyelőre nem tudja, kik az emberrablók, milyen szervezethet tartoznak, vagy esetleg önállóan cselekedtek-e. • Az automata radar főpróbája (TUDÓSÍTÁS A 3. OLDALON) • Előzetes a pop fesztiválról (AZ 5. OLDALON) * Ki ne emlekezne gyermekkorából vagy éppen gyermeke meséken okosodó korából a repamesére? Képünk a Kassai utcai óvoda évzáró ünnepélyén készült. Napjainkban tart. jak óvodáink a záróünnepélyeket. Búcsúznak a „nagyóvodások”, hogy szeptemberben már az iskolák padjaiba üljenek. Képünk mesét idéz, az összefogás erejéről szól a mese. Ha a kicsik csak ennyit tanultak volna, akkor is azt mondhatnánk, hogy a legfontosabbat kaptak útravalóul. E képpel kívánunk jó nyarat, és aztán majd csodákkal gazdag szeptembert minden búcsúzkodó óvodásnak. (Agotha Tibor felvétele) A költözködések nyara Meggyorsítják a lakások átadását Az. utóbbi időben meglehetősen sok bírálat érte a beruházókat és a kivitelezőket amiatt, hogy az elkészült és átadott új panelépületek lakásaiba csak hónapokkal a műszaki átadás után költözhetnek be a lakók. A késedelmet a legtöbb esetben az előközmüvesítés hiánya és a sokáig húzódó utóközművesítések körüli viták okozták. A Miskolci Beruházási Vállalat vezetőitől most kedvező híreket kaptunk: azt ígérik, hogy a már-már általánossá vált késedelmet fokozatosan felszámolják, s a beköltözések üteme már az elkövetkező hetekben meggyorsul. Ebben a hónapban több mint 650 új lakásba költözhetnek be a lakáskiutalással rendelkező miskolciak. A beköltözések a Győri kapu északi oldalán, a Patyolat szomszédságában felépült egyik négyemeletes, ga- rázsos sávház tanácsi lakásaiba már ezen a héten megkezdődtek. Ezzel egy időben három hasonló, 44 lakásos sávház is benépesül a bulgárföldi lakótelep nyugati részén, a Kilián lakótelepi új postahivatal és a perecesi út közvetlen szomszédságában. Június közepén ezen a helyen még két négyemeletes, 44 lakásos panelházat adnak át beköltözésre, a hónap vége felé pedig a Patyolat melletti területen további két, tízemeletes sávház válik be- költözhetővé. Az egyik az OTP beruházásában épült. Ebben a négyszekciós panelházban 118 öröklakás várja új tulajdonosát. A másik, hatlépcsőházas épületben még ebben a hónapban 177 család jut szövetkezeti lakáshoz. Az említett lakóépületeken kívül Diósgyőrben még ezen a héten átadják beköltözésre a városközpont déli házsorának utolsó Majláth felöli épületét, s június végén már a Győri kapu déli oldalán, az ifjúsági ház mögötti területen megkezdődhet a költözködés az egyik 45 lakásos, négyemeletes sávházba. A költözködési sorozat azonban ezzel még korántsem ér véget. Ebben á hónapban ugyanis a Bulgárföl- dön és az összekötő városrész úttörőház mögötti építkezésén további 320 lakás műszaki átadását készítik elő a szakemberek. Ezekbe a lakásokba — az eddigi, sok bírálatot kiváltott gyakorlattal ellentétben — már az átadás után egy hónappal — júliusban — megkezdhetik a költözködést. ESŐ Éjjel jótékony eső volt országszerte. Kékestetőn reggel 40 millimétert is mértek, de országszerte 10—20 milliméter között volt a csapadék- mennyiség. Mára is számíthatunk esőre, zivatarra, mérsékelt, időnként észak-keleti, keleti széllel. A nappali hőmérséklet az esős helyeken 17—21, máshol 22—26 fok között lesz. Üléseseit a megyei képviselőcsoport Az encsi járási tanácsi hivatal tanácskozótermében ma délelőtt ülést tartott az országgyűlési képviselők Borsod megyei csoportja. Cser- vák Ferenc, a járási pártbizottság első titkára köszöntötte a képviselőcsoport tagjait, majd Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára, a képviselőcsoport vezetője ismertette a programot. Simaházi Sándor, a járási hivatal elnöke diafilmes előadást tartott az encsi járás Az eddigi pozíciók változása nélkül kezdődött meg a Biztonsági Tanács közel-keleti vitája. Ugyanekkor a Közel-Kelet eseménye: Brandt kancellár megkezdi izraeli látogatását. Malik, a BT soros elnöke megnyitójában figyelmeztette a részvevőket, hogy a jelenlegi általános nemzetközi enyhülés viszonyai közt elfogadhatatlan a közel-keleti lobbanékony helyzet fenntartása. Az ülésszak lehetőséget ad a rendezés érdekében való újabb erőfeszítésekre. Azután, hogy Waldheim ENSZ-főtitkár beterjesztette a Közel-Keletről szóló jelentést. Bl-Zajjat egyiptomi külügyminiszter kérte a tanácsot: szólítsa fel Izraelt, hogy „azonnal és feltétel nélkül vonja tússzá csapatait azokra a vonalakra, ahonnan 1967 júniusában a támadást .megindította”. Tekoah izraeli küldött válaszában ismét a „közvetlen tárgyalások” gondolatát hangoztatta. A kiürítést nem említette, csupán „Izrael biztonságos határai fenntartásának szükségességét.” Az Izraelbe utazó Brandt kancellár hangoztatta, hogy közvetítést nem vállal. Hírmagyarázat Közvetítést ugyan nem vállal az arab—izraeli konfliktusban Brandt kancellár, figyelemre méltó azonban, hogy Izrael és a Közös Piac kérdéseiről, a gazdasági kapcsolatokról akar tárgyalni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter nemrégiben a Közel-Kelet több arab államában tett körutat, akkor mégis beszélhetünk egyfajta európai kezdeményezésről. Nevezetesen arról, amely arab helyzetéről, majd dr. Pusztai Béla, a megyei tanácselnökhelyettese a megye elmaradott területeinek problémáiról, végezetül pedig Hegyi Imre az országgyűlés nyári ülésszakának napirendjéről tájékoztatta a képviselőcsoportot. A megye országgyűlési képviselői a délutáni órákban ellátogatnak Boldogkőváraljára, ahol megtekintik a történelmi nevezetességű várat. Ezután a hemádcécei sertéstelepet látogatják meg. oldalról még Heikal tavalyi nyugat-európai körútját és El-Zajjat nemrégiben megtett moszkvai, valamint párizsi és londoni útját — különösen az utóbbi kettőt — jellemezte. Valahogy ügy látszik, hogy a szocialista államok segítségét élvező arab népek legfőbb vásárlójuk, a Közös Piac országai támogatását keresik az amerikai politikával szemben. Brandt kancellár most a Közös Piac és Izrael kapcsolatairól tárgyal, vagyis ha közvetlenül nem is, de bizonyos gazdasági közvetítést, ha nagyon halványan is, de vállal. Az persze problematikus, vajon a Közös Piac és a Közel-Kelet kapcsolatai ellensúlyozni tudják-e Izrael amerikai támogatását, annyi azonban nyilvánvaló, hogy az arab népeknek elsősorban a Szovjetunió s a többi szocialista ország a legmegbízhatóbb támasza. MÁTÉ IVÁN Tegnap délelőtt a Parlamentben a kohó- és gépipar elmúlt évi eredményeiről, idei feladatairól, s az ágazat V. ötéves tervének előkészítési munkálatairól tartott sajtótájékoztatót dr. Horgos Gyula miniszter. A miniszter elmondotta, hogy a KGM vállalatai minden vonatkozásban teljesítették, sőt több területen túlteljesítették 1972. évi feladataikat. Ügy a kohászat, mint a gépipar dinamikusan fejlődött, az előbbi ágazat 5,7, az utóbbi pedig 10 százalékkal termelt többet, mint 1971-ben. A továbbiakban a miniszter részletesen elemezte a fejlődés összetevőit, külön kitérve a kiemelt kormány- programok (a közúti jármű-, Prágában folytatódik a KGST ülése. Faggyejev, a szervezet titkára tegnap beszédében az eddigi tevékenységgel, valamint a komplex program biztosítása érdekében kifejtendő munkával foglalkozott. — Strougal csehszlovák kormányfő felszólalásában külön kiemelte a tervezési tevékenység nemzetközi rendszerének fokozatos kialakítását, amely alap- feltétele az integrációs folyamat céltudatos és racionális továbbfejlesztésének. Barlangkutatók A miskolci Herman Ottó barlangkutató csoport tagjai a részben már ismert barlangok további feltárása és a föld alatti járatrendszeren összefüggéseinek vizsgálata mellett karsztvizek uitán is kutatnak, hogy segítsék a város vízgondjainak enyhítését. Az idén — a Miskolci Vízművek megbízásából — a Diósgyőr környéki források járatainak összefüggéseit tanulmányozzák. A munka máris szép eredményt hozott. Az elmúlt héten a diósgyőri Várhegy melletti fényeskő- volgyi hideg forrásba húsz mázsa ipari s*ót helyeztek. A forrás vize egy víznyelőn keresztül ismét a föld alatti rendszerbe jut. A sós oldatot három nap múlva, s nem kis meglepetésükre, a diósgyőri strand feletti Szentgyörgy- és a vár alatti meleg forrásokban észlelték. Ebből arra következtetnek, hogy a felülről jövő hideg és az alulról feltörő meleg források a hegy belsejében egy bizonyos szinten keverednek. és, számítástechnikai program stb.) feladatainak teljesítésére. E programok is kedvezően alakultak. A járműprogram végrehajtásában részt vevő hat vállalat — mint ismeretes, á programban közvetve részt vesz a DIGÉP és az LKM is — befejezett termelését egy év alatt 20 százalékkal, az exportot csaknem 28 százalékkal növelte. A gépipar termelésén belül a közúti járműipar részaránya egy év alatt 12 százalékról 18 százalékra nőtt. Az újságírók kérdésére válaszolva dr. Horgos Gyula elmondotta, hogy a járműprogramnak elsősorban a nemzetközi, integráción alapuló része teljesült sikerrel. (Folytatás a 3. oldalon) A BT megkezdte a Közel-Kelet vitáját Kohó- és gépiparunk • ot rr 9 jovoje