Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-26 / 148. szám
Nevelés ököllel Miért hait Szűcs Lacika 7 belföld TJNIVÁZ. A Beton- és Vasbetonipari Művek alsó- zsolcai üzemében 1965-től ez idáig egymillió-kétszázezer négyzetméter alapterületnek megfelelő univázat készítettek. Ebből a mennyiségből több mint százhetvenöt, tízemeletes — a balatonfüredi Hotel Marinához hasonló — szálloda építhető fel. SZABADTÉREN. A Budai Parkszínpadon júliusban 24 estén át játsszák Huszka Jenő Gül Baba című operettjét, amelyet Romhányi József dolgozott át mai színpadra. A Városmajorban ugyancsak júliusban egy múlt századi francia vígjáték-sikernek tapsolhat a közönség: a Válás után-t Tabi László dolgozta át és Simon Zsuzsa rendezi. SZOBORMINTÁK. Budapesti szobrok kismintái címmel kiállítás nyílt hétfőn a főváros centenáriuma tiszteletére Székesfehérváron. A tárlaton 33 művész alkotásai láthatók. HALÁL AZ ORSZÁGÚTON. Halálos közlekedési baleset történt tegnap este 10 óra tájban Nyékládháza és Ernőd között a 3-as főúton. A baleset következtében Sz. István 20 éves emődi vasutas motorkerékpárjával összeütközött Sz. István 50 éves szo- molyai mezőőrrel, aki kerékpáron haladt. A motoros a helyszínen belehalt koponyasérüléseibe a kerékpárost lábszártörésekkel, mellkasi zúzódással és agyrázkódással, súlyos, életveszélyes állapotban szállították a mentők a baleseti sebészetre. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. áramütés arnöton. Tegnap délután Arnöton kukoricadaráláshoz készülődött K. Fe- rencné 31 éves helyi lakos. Be akarta kapcsolni a villamos meghajtású kukoricadarálót, amikor áramütés érte. s elvesztette eszméletét. A mentőket a szomszédok azonnal riasztották. Az asz- szony több mint tíz percen át eszméletlen volt, az áramütés következtében bal kezének 4. uj- ján, s hátán — ahol az áram a testéből távozott — harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A mentők a helyszínen ellátták a sebeit, majd a baleseti sebészetre szállították. KISLÁNY AZ AUTÓBUSZ ELŐTT. Figyelmetlenül szaladt át az úttesten tegnap reggel 9 órakor a Béke-szálló előtt M. J. hatéves kislány. Az éppen arra haladó egyik 21-es jelzésű autóbusz vezetője a gyereket észrevéve félrerántotta a volánt, de a kislányt az autóbusz jobb sarka fellökte. A gyerek 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett, szüleit a rendőrség figyelmeztetésben részesítette. Óvónők akadémiája. Az óvodai ének-zenenevelés kérdéseit vitatták meg tegnap Kecskeméten az ország különböző vidékein tevékenykedő óvónők és a rendező szervek képviselői. VIGYÁZAT, GOMBASZEZON! Az Országos Erdészeti Egyesület az érdekelt intézmények részvételével tanácskozást tartott a gombamérgezések megakadályozásának lehetséges módjairól. A tanácskozáson a következő fontosabb határozatokat hozták, Budapesten — a központi fekvése miatt — a Moszkva tér lesz a gombavizsgálat központja. Felül kell vizsgálni, hogy kinek a feladata a szolgáltatásjel- legű (ingyenes.) szaktanácsadó helyek fenntartása a megyeszékhelyeken. (Megjegyzésünk ehhez: valamennyi városunkban, járási székhelyünkön és természetes kirándulóközpontunkban szükséges .enne ilyen állandó állomások fenntartására!) A határozati javaslat sürgeti az Egészségügyi Minisztérium elfekvő „gombarendeletének” minél szélesebb körben való ismertetését. Intézkedéseket javasol a gombavizsgáló állomások munkafeltételeinek megjavításáért. A határozat foglalkozik a gombaszakértők képzésének gondjaival. Sürgeti a felvilágosító és ismeretterjesztő előadások tartását. A pedagógus-továbbképzésben — a határozat szerint — alkalmat kell adni arra. hogy a megyei gombaszakértők ott is- * meretterjesztő előadásokat tarthassanak. Előzetes letartóztatás mellett büntető eljárás indult Rieger Attila, 29 éves foglalkozás nélküli, miskolci lakos ellen. A fiatalember alaposan gyanúsítható azzal, hogy a felügyeletére bízott két és fél éves Szűcs Lacikát — élettársa, Szűcs Sán- dorné, született Horváth Magdolna kisebbik gyermekét — olyan súlyosan bán- talmaza, hogy az apróság a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A fogdából vezetik elő. Szemmel láthatóan izgatott; nem köteles válaszolni a kérdéseimre, pár perc után mégis megoldódik a nyelve. ■ ■ „Lini kellett őket...” — Sokan beszélnek magáról. Tudja, hogy gyermek- gyilkosnak titulálják? — Nem érzem bűnösnek magam! — vág vissza. — Csak a nevelés miatt vertem a gyerekeket. Sokszor vettem nekik cukrot, csokoládét. Szerettem őket, de rettenetesen rosszak voltak. A kisebbik különösen. Mindig csak azt nézte, hogyan bosz- szanthatja az embert. Ha rászóltam, a nyelvét nyújtogatta és az anyjának is a lábába rúgott. Meg aztán állandóan bepiszkoltak. Ütni kellett őket, nem fogadtak másképp szót. Rieger ezt nevezi nevelési módszernek. Szenvtelenül beszél a gyerekekről. Az emlegetett szeretetnek a leghalványabb jele nélkül. Az sem látszik rajta, hogy különösebben bánkódna a történtekért. Igaz, ő csak élettársa volt a 24 éves Szűcsnének (s csupán két hétig), s a halott gyermek anyja is inkább őt, mint a fiát sajnálja. Aznap, amikor Riegert letartóztatták, és Szűcsné megtudta, hogy nem is engedik szabadon, a fiatalasszony a rendőrség folyosóján verte meg a másik gyereket. Pár órával Lacika halála után... A nagynéni feljelentése Rieger másfél éve ismeri a családot. Akkor még együtt dolgozott Szűcsné férjével a papírgyárban. Nagynénjénél — a hámori Puskaporoson — ő kerítette nekik az albérletet is, ahonnan ősszel az asszony elzavarta részeges férjét, és ahol most a tragédia történt. öt nappal Lacika halála előtt a nagynéni tett feljelentést ellenük. Kint voltak a gyámhatóságtól is. Jegyzőkönyvbe vették, hogy a gyerekek tele vannak kék foltokkal. Üti, veri őket — az anyjuk szeme látára —, ahol éri. Rájuk zárják a lakást, néha még éheznek is. — Ez túlzás! — mentegeti Szűcsnét. — Igaz, hogy a Magdi nem foglalkozott a gyerekekkel, de soha nem éheztek. Ezt a nagynéném találta ki. Bosszúból, mert eltűnt a pénzem és számon kértem rajtuk. Ő találta ki azt is, hogy a múltkor ájulásig vertem a kisebbiket — védi magát is. Hogy mi történt a végzetes napon? — még nem lehet tudni. Konokul hajtogatja, hogy a gyerek fent ült a ház mögött a domboldalon. s ő fűrészelés közben szólt oda neki, hogy jöjjön le enni. Mit mond az orvosszakértő? — Utána bementem — mondja —, föltettem a pörköltet és amikor kiléptem a házból, akkor láttam, hogy a gyerek ájul tan fekszik a lépcső tövében. Állítása szerint fel akarta emelni Lacikát, de a pici összeesett. Locsolgatni kezdte, masszírozta a szívét, de semmi... A gyerek feje véres volt, és kapkodta a levegőt. Ezután szaladt le vele a közeli erdészgarázsba, hogy a mentőkért telefonáljon. Az orvosszakértő véleménye szerint Lacikát sorozatosan bántalmazták. Testét több helyen borították régebbi eredetű, tompa ütéstől — feltehetően ökölcsapásoktól — származó véraláfutá- sok. Fejecskéjén pedig három súlyos, friss sérülést találtak. Törött volt a bal állcsontja és halálát súlyos agy- zúdózás — koponyaalapi és fejtetőcsonttörés — okozta. A szakértő szerint nehezen képzelhető el, hogy ilyen sérüléseken szenvedjen egy két és fél éves gyerek, ha leesik egy másfél méter magas lépcsőről. Rieger csak annyit ismer el, hogy aznap délelőtt a gyereket valóban megverte. Állítja azt is, hogy Lacika utána még órákig játszott a ház körül... De ezt már senki sem látta. Kigyulladt egy tehervagon tegnap délután háromnegyed öt tájban a nyéki vasútállomáson. A vagonban zsírba ágyazott drótkötelet szállítottak s az állomás személyzete Különös haláleset az Ady-hídnál Tegnap este 21 óra 27 perckor különös, halálos kimenetelű baleset történt Miskolcon, az Ady-hídi villamos- megállóban. Az 54 esztendős F. Arnoldné segédmunkás leesett az álló villamosról a lépcső és a járdasziget közé. A mentők perceken belül a helyszínen voltak, ahol F. Amoldnét rendkívül súlyos állapotban találták. Külső sérülései nem indokolták súlyos egészségügyi állapotát. A mentő az idős nőt a kórházba szállította, ám a beteg a mentőautóban meghalt. A kórbonctani vizsgálat állapítja majd meg halálának okát. csak arra lett figyelmes, hogy a teherkocsi füstölni kezd, majd lángra lobban. A tűzkár becslések szerint meghaladja a 320 ezer forintot. A tűzeset okát vizsgálják. külföld ULÁNBÁTOR. A Mongol Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság Ulánbátorban 1974—75- re szóló megállapodást kötött, amelynek értelmében Mongólia térítés nélküli gazdasági segítséget nyújt a VDK-nak. Ugyancsak aláírták a két ország 1974-re szóló árucsereforgalmi és fizetési egyezményét. LONDON. Az átutazóba Londonba érkezett Indira Gandhi indiai miniszterelnök megbeszélést tartott Edward Heath brit kormányfővel. Áttekintették az indiai szubkontinens problémáit, a közel-keleti helyzetet, Kína és Nyugat-Európa, valamint az Egyesült Államok és Európa kapcsolatait. A miniszterelnöki hivatalból távozóban a pakisztáni hadifoglyok hazatéréséért tüntető pakisztáni bevándorlók tojásokkal dobálták meg Indira Gandhi kocsiját. Két tüntetőt letartóztattak. TORONTO. Az Air Canada különgépén a torontói Malton-repülőtérre érkezett II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg. A királyi párt a repülőtéren Roland Michener főkormányzó és felesége, Pierre Trudeau miniszterelnök és felesége, valamint William Davis on- tarioi tartományi miniszter- elnök és felesége fogadta. STOCKHOLM. A brazil labdarúgó válogatott útja Moszkvából Stockholmba vezetett. A világbajnok együttes tegnap este a Prasunda stadionban Svédországgal mérte össze erejét. A hazaiak Sandbergnek a 79. percben rúgott góljával legyőzték Brazíliát. KAMPALA. Az ugandai rádió bejelentette, hogy Idi Amin elnök és három fegyvernem vezetőinek részvételével megalakult az ugandai Legfelsőbb Államtanács. NEW YORK. Az amerikai képviselőház 253 szavazattal — 172 ellenében — elfogadta a szenátus által már jóváhagyott törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy újabb pénzösszegeket irányozzanak elő a kambodzsai bombázásra. A képviselők visszautasították Nixon elnök támogatóinak azt az indítványát, hogy a szavazást szeptember elsejére halásszák el és adjanak 60 napos haladékot az elnöknek arra, hogy nagyarányú bombázással kierőszakolja a kambodzsai tűzszünet megkötését. REYKJAVIK. Izland hivatalosan értesítette az Északatlanti Tanácsot, hogy felül akarja vizsgálni azt az 1951- ben kötött szerződést, amelynek értelmében az Egyesült Államok katonai bázist tart fenn Keflavikon. WASHINGTON. Nixon júliusban Washingtonban fogadja Gough Withlam ausztráliai kormányfőt — jelentették be a Fehér Házban. A közlemény szerint a két államférfi azokat a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket fogja áttekinteni, amelyek az Egyesült Államok és Ausztrália ANZUS- tagságával kapcsolatosak. MADRID. Több nagy erejű robbanás történt az éjjel Madrid egyik főútvonala közelében. A robbanást követően a rendőrség körülzárta a körzetet. Egyes jelentések szerint harminc, mások szerint négy-öt sebesültje van a robbanásnak. Az anyagi károk jelentősek. Megszűnt az áramszolgáltatás, s nem működnek a telefonvezetékek sem. A rendőrség feltételezése szerint valószínűleg földcsuszamlás okozta a robbanást egy gázvezetékben. Mai kommentárunk: Fuss a pénzed után! Kerülhet-e üzleti kapcsolatba magánszektor egy termelőszövetkezettel? Természetesen. Például, ha a maszek a piacon cseresznyét vagy zöldbabot vásárol a tsz-től. Adok-veszek — jó napot! Kevésbé egyszerű a dolog, ha a vevő nem az eladónak köszön, hanem a pénzének. S nem úgy, hogy jó napot, hanem így: viszlát! Kérdés: mikor? A jó ég tudja . . . Bonyolult. Mert a vevő nem attól kéri a pénzét, akitől az árut kapja, mivel vele nincs közvetlen üzleti kapcsolata, hanem attól, aki lebonyolítja az üzletet a két fél között, azonban ez utóbbi nem fizethet vissza pénzt, mert az áru szállítása után, mint üzletkötő, ő továbbította az eladónak a járandóságot, ám a vevő nem kapott árut, s csakis az eladónál reklamálhatna, csakhogy ezzel semmi dolga, mert nem neki fizetett közvetlenül, igy hát... De ne folytassuk! Az alábbi példa jobban megvilágítja a dolgot. Egy vevő május elején 3,5 mázsa kavicsot s ugyanannyi homokot rendelt a Miskolci Tüzép Sajó-parti telepén. Közölték: az építőanyagot május 12-én szállítja a Muhi Tsz a megadott címre. Felerészt így is történt. A kavics megérkezett, a homok nem. A vevő megkérdezte a fuvarozótól, mikor kapja meg a homokot? „Azt nem tudom. Elromlott a rakodógép.” Mire a vevő: „Márpedig én nem várhatok. Kérem, közölje, hogy a határidőre nem szállított anyagra most már nem tartok igényt.’» S hogy az üzlet félbemaradásának hivatalos háttere is legyen, ugyanezt nyilatkozta a Tüzép-nek is. Megértették a vevőt, s nagyon uvariasan megnyugtatták: a Muhi Tsz-től sürgősen visszakérik a számlát, s a vevő megkapja a pénzét. Azóta csaknem két hónap telt el. Se pénz, se posztó. Pedig a Tüzép alkalmazottja a vevő füle hallatára, többször is reklamált a tsz-nél. Hiába., Még csak nem is magyarázkodtak. Azaz, egyszer a telefon másik végén mondott valaki olyasmit, hogy a 3,5 mázsa homokot kiszállították már, csak lehet, hogy a vevő nem vette át. Biztos, hogy nem vette át! A homokot nem. Ellenben a pénzét — ötszáz egy néhány forintot — szívesen átvenné már ... Az az érzésünk, hogy nem is annyira a rakodógéppel, fiint inkább az ügykezeléssel van baj a Muhi Tsz-ben. Kétségtelen, jó dolog a melléküzemág. De azért a vevő szempontjából mégis biztonságosabb és kevésbé körülményes üzlet, mondjuk, a zöldbabvásárlás ... — a A Miskolci Nöiszabó Szövetkezet pályázatot hirdet főkönyveEöi állás betöltésére FELTÉTELEK: ipari mérlegképes, vagy számviteli főiskolai oklevél és legalább 2 éves főkönyvelői gyakorlat. FIZETÉS: megállapodás szerint. A pályázatot részletes önéletrajzzal Miskolc, Széchenyi u. 29. számra kérjük beadni.' Felveszünk továbbá egy fő képesített könyvelőt 2—3 éves gyakorlattal. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zstlinszky u. IS. — Központ: 36-132. 16-«' tS-380 36-679 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-22] - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 18-224 - Irányltöszám: 3527 — Postafiók: 39 - Kiadja a Borsod megyei Uapktadó V., Miskolc. Bajcsy-Zs. u. IS. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Tel.: S6-1S1 - Hirdetésfelvétel: Miskolc I.. Széchenyi a. IS—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft - Index: 25 9S1 — Készült o Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. Miskolc. Ba1esy-Za u. 13. — Feleló9 vezető- SZEMES ISTVÁN LAHUCSKY PÉTER $ Ezeréves városunk, Székesfehérvár az elmúlt években több új lakóteleppel gazdagodott, amelyek folyamatosan tovább terjeszkednek. A Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat az idén a Münnich lakótelepen 600 lakást szexei össze előregyártott elemekből. Épül itt 150 személyes óvoda, 80 személyes bölcsőde, 16 tantermes iskola, amelyet jövőre adnak át rendeltetésének. (Képünkön: szerelik az új lakóházakat.) (Jászai Csaba felvétele) Kigyulladt egy tehervagon