Déli Hírlap, 1973. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1973-05-15 / 112. szám

ajc Ruttkay György tusrajza, amely 1918-ban jelent meg a Ma című folyóiratban. Kassák-tanítvány Miskolcon Látogatóban a Ruttkay művészházaspárnál A festő, a szobrász élete nem látványos. Csendben dol­gozik, és amikor összegyűlik egy kiállításra való anyag, a világ elé tárja munkáit. Él városunkban egy művész­házaspár, akikről — noha hajdan szép sikereket értek el Miskolcon, Kassán, Debre­cenben, sőt pesti tárlatokon is — nem sokat tud a mai tárlatlátogató. Nem dolgoz­nak talán? Nincs mit kiállí­taniuk? De igen. Dolgoznak ma is, visszavonulva, sze­rényen, töretlen hittel és munkakedvvel. Szívélyes örömmel fogad­ták a látogatót, aki Kassák miskolci emlékei után ku­tatva jutott el hozzájuk. Gyuri bácsi — őr. Ruttkay György — lelkesen elevení­tette fel Kassákra vonatkozó emlékeit, hisz tulajdonkép­pen ő indította el művészi pályáján. Az olasz harcterek lövészárkaiban vergődő fiatal katona — iskolapadból került oda — Kassákhoz küldi el, rajzait. A mester biztatja, újabb munkákat kér. Több rajzot közöl a MÁ-ban, és ki is állít a MA 1918. szep­temberi tárlatán. Ez az indí­tás — Kassák szigorú mű­vészfegyelme, keménysége, következetessége, amellyel mindig az újat és a mához szólót kereste — kitörölhe­tetlen nyomot hagyott mind­máig Ruttkay Györgyben. Később már nem találkoztak (csak 1957-ben, Kassák gyűj­teményes kiállításán), mert Ruttkay György is a maga útját járta, stílusát kereste, így jutott 1922—23-ban Ber­linbe is, ahol még ott találja a Sturm néhány mesterét, Herwalth Waldemt, a Sturm kiadóját és mecénását, lát­hatja páratlan képgyűjtemé­nyét, sőt az első szovjet-orosz kiállítást eredeti Chagall-, Tallin- és Archipenko-mű- Veivel. Budapestre visszatérve meg­próbál művészként elhelyez­kedni. de a korabeli közélet és művészet helyzete miatt ez lehetetlen. Állást vállal, szívósan dolgozik tovább. Több kiállítása is volt — ké­sőbb közösen a feleségével, a szobrász R. Nyíry Lilivel — a már említett városok­ban és másutt is. 1972-ben kellemes meglepetés éri. Meg­hívják az I. Magyar Avant­gárd Kiállításra, amit a Ga­léria del’ Levante rendezett Münchenben és Milánóban. Ezt a mic^yar sajtó is mél­tatta; 49 magyar művész szerepelt Mednyánszkytól Vasarely lg; Ruttkay György is 12 képével. Nagy érdeklő­dést keltettek Dante-illusztrá- ciói. Érdekessége ennek az albumnak, hogy teljes (száz darab) és színes akvaredl. (Remélhetően hamarosan vállalkozik valamelyik ki­adónk a megjelentetésére.) R. Nyíry Lili útja más volt, jobban kötődik városunkhoz. Kun Józsefnél tanul. Nagy feltűnést keltett éz akkor, mert ő volt egyetlen női szobrásznövendék. Elnyeri Miskolc város 10 éves (!) ösz­töndíját Párizsba, Rómába, ő azonban férjhez megy, itt­hon marad. Kisplasztikával foglalkozik, kerámiával, de nem a gyárak számára. Egyedi példányokat formáz. Színes szobrai hangulatosak, finoman munkáltak. Nagy érdemei vannak a diósgyőri munkás-szobrász- szakkör létrehozásában. 1946- tól 1949-ig vezeti. Irányítása alatt érik művésszé Varga I. Pál, Tóth Pál és mások. A Jószerencse Kultúregyesület több tagja is díjat nyert; jó úton haladtak afelé, hogy rangos művészekké váljanak. Nem R. Nyíry Lilin műit, hogy 1949 után a szakkör munkája lehetetlenné vált, tagjai abbahagyták a szob­rászkodást. A korabeli sajtó- visszhang arról tanúskodik, hogy tevékenységük több volt, mint amatőrködés. Ré­sze volt a kulturális meg­újulásnak, s egyben szerves folytatása is Diósgyőr leg­jobb hagyományainak. Ma már kevesen tudják a városban, hogy itt élnek, dolgoznak, csendben, szeré­nyen. A fél emberöltővel if­jabb látogató az ízlésesen be­rendezett lakásban, képek és szobrok között tisztelettel hallgatja küzdelmes életük történetét, s nem kis irigy­séggel ámul ma is töretlen hitükön, munkakedvükön. Ügy gondoljuk, hogy a város közönsége csak nyerne azzal, ha lehetőséget kapná­nak régi és újabb munkáik bemutatására. (horpócsi) Az ábrándos Krúdy Magas, súlyos, s nehéz fe­jével felénk biccentett szom­baton este a televízióból Krúdy Gyula: a Vallomások prózában című műsorban ha­lálának 40. évfordulójáról emlékeztek meg egy röpke fél órában. Karinthy Ferenc hangulatos kommentárját- visszaemlékezését két vér­szegény feldolgozásé novel­lával illusztrálták. Igaz. Mensáros László fáradt elő­adása révén belefelejtkezhet­tünk a pincér álmába... A levessel való csókolózásba. Hogyan evett meg egy öreg- űr — talán az öregedő Krú­dy — egy tál húslevest. S hogy látni, véltük a zsír- cseppeket is, a zöldséget is és a porcogókat a csonton, érezhettük kellemes vasár­napi ebédek ízkölteményét ínyünkön — ez inkább az írónak köszönhető. A Tótágas című novellát tv-játékká dramatizálták. A jelenet csak haloványan ér­zékeltethette Krúdy Szind- bád-novelláinak formai új­donságát. Azt az új lirai no­vellatípust, amelyben a han­gulat, az álomszerűség, a gondolatok szabad csapongá- sa a legfontosabb. Az ötven­éves Krúdy ábrándosságával, mélázásával, hullámzó ke- délyállapotávál, szótlanságá­val és anekdotázó kedvével, fanyargásával és derűjével... A deresedő halántékú Szind- bád soha meg nem valósuló vágyálmait villantották fel a szombat esti félórában: „zöld épületek, vadszőlős tornácok, nyújtózkodó ebek, messzire hangzott barátságos köszön­tések ... Férfiak, pajtások, akik poharat emeltek nőért és hazáért..., karácsonyfák alatt fehérlő nők, húsos, pu­ha, ölelésre termett lusta asszonyok ... felejthetetlen ebek és nagy fák az udvar sarkában, furcsa öreg embe­rek. piros őszi alkonyatok, kiáltó madarak és mesemon­dó öregasszonyok.” ... Mennyire megfogha­tatlan és utolérhetetlen! Mennyire megfogalmazhatai- lan. Krúdy mitikus figurává vált és nehéz mögötte meg­találni az emberi. Könyvtár­nyira duzzadt Krúdy-iroda- lom között Krúdy ismeretlen marad ... ... Hiszen nem igaz a pincér, nem igaz a leves, ta­lán soha nem is volt, mégis itt áll előttünk, itt párolog az asztalunkon ... (simányi) Megalakul a művelődésügyi állandó bizottság A városi tanács művelődés- ügyi állandó bizottsága csü­törtökön délután fél három­kor tartja alakuló ülését a városi tanács vb-termében. Megbeszélik ez évi munka- tervüket, s megalakítják a munkatervben szereplő fel­adatok elvégzésére hivatott albizottságokat is. KEDD Kossuth rádió: 12.00: I>éli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Melódia­koktél. — 13.47: Tamás úríi ka­lapjai. Rádiójáték I. rész.— 14.49: Énekló Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: Rádióiskola. — 15.5«: Hall­gatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazda&ag hírei. — 16.05: Pe- töfi-kalendárium. — 16.14: Kerü­letről kerületire. — 16.30: Kön.y- nyüzemei híradó. — 17.00: Hírek. 17.05: Fiatadok stúdiója. — 17.30: Ünnepi Liszt-hangverseny. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: A becsü­letes megtaláló. Zenés játék. — 20.51: Hírek. — 20.54: Peter Lo- land és együttese játszik. — 21.03: Kilátó. A rádió kulturális világ­híradója. — 22.00: Hírek. — 22.16: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika — 22.30: Dietrich Fischer—Dieskau és a Schubert- dalok. 2. rész. — 23.10: Nótacso- kor. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Éji zeme. Petőfi rádió: 12.03: Romantikus zene. — 13.00: Hírek — 13.03: Törvény-könyv. — 13.20: Mária Cebotari és Miguel Fleta énekel. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Kettőtől hatig . . . 10.00: Híreik. — .8.10: A modern­ség ellentmondása i. I. rész. — 18.35: Üj könyvek. — 18.38: Hege­dűs a háztetőn. Részletek Bock zenés játékából. — 18.50: Ady Endre és a muzsika. I. rész. — 19.15: Gondolatok filmekről. — 19.30: Jó estét, gyerekek! — 10.35: A lAszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Haydn- hangversenye. Közben 20.25—20.45: Esti Krónika II. — 21.20: Verbun­kosok. népdalok. — 22.00: Brit­ten: Péntek délután. — 22.20: Könnyűzene Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 23.00: Hírek. — 23.15: Életafcna. Resztetek Richard Strauss operájából. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Megyei körkép. — Tudósítóink jelentik ... — Hangverseny volt tegnap ... — Az igazságügy fóruma. — Népi A Himnusz költőjére emlékeztek A Himnusz megírásának 150. évfordulója alkalmából vasárnap í^ölcsey tudományos ülést rendeztek Fehérgyar­maton. Az ülésen Lukácsy Sándor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Irodalomtu­dományi Intézetének osztály­vezetője tartott előadást Köl­csey Ferenc életéről, mun­kásságáról. A tudományos ülés rende­ző szerveinek képviselői dél­után megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szatmárcsekei sírem­lékét ■ ’ A Borsodi Vegyi Kombinát * a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti mrinkaerö- együttműködés keretén belül a Buna Vegyi Kombináttal megkötött együttműködési szerződésben foglaltak alapján alkalmaz: VEGYÉSZ SZAKMUNKÁS FIUKAT, LAKATOS, CSŐSZERELŐ, HEGESZTŐ SZAKMUNKASOKAT és SZAKMA NÉLKÜLI FIATAL FÉRFI MUNKAERŐKET. A jelentkezőket a Borsodi Vegyi Kombinát 1973. október hónapban 3 évié a Német Demokratikus Köztársaságba, a Buna Vogyi Kombinátba küldi — munkavégzés mellett —, szakmunkások esetében szakmai továbbképzés, szakma nélküli fiatalok esetében pedig szakmunkás-képesítés megszerzése céljából. Vállalatunk felhívására azon fiatalok jelentkezhetnek, akik: # betöltötték, vagy a kiutazás időpontjáig betöltik 18. életévüket, # vállalják az NDK-ban történő ideiglenes foglalkoztatás feltételeit, # a munkavégzésre egészségileg alkalmasak, » # 6 hónapot meghaladó katonai szolgálatot teljesítettek, vagy katonai szolgálatra alkalmatlanok, illetve a sorköteles fiatalok közül az 1954-ben és 1955. évben születettek, # vállalják, hogy a német vállalatnál szervezett szakmai továbbképzésen, szakma nélküliek esetében szakmunkásképzésben és nyelvoktatásban részt vesznek. Az érdeklődők részére bővebb felvilágosítást ad a Borsodi erő-gazdálkodási osztálya, Kazincbarcikán. JELENTKEZNI LEHET SZEMÉLYESEN 1973. JÚNIUS 10-10. Vegyi Kombinát munka­hangszerszólók. — Hogyan kere­sik az új utakat — a Lenin Ko­hászati Müvekben? — Egy regi mesterségről. — Zenekari ' mu­zsika. Televízió: 17.13: Műsorismerte­tés. — 17.15: Hírek. — 17.20- Hó- piheanyó. — 17.35: 1945 tele és tavasza. III. rész. — 18.10: Jó es­tét. Pécs! — 18.45: Játék a be­tűkkel. — 19.05 : Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv­hiradó. — 20.00: A hirtelen haragú fiatalember Tévéfilm. — 20.50: Jó estét. Pécs! —- 22.00: Filmkok- tél. — 22.50: Tv-híradó — 2. ki­adás. Filmszínházak: Béke (f4, hn«>: A miniszter (színes svéd). — (8): Es üdvözlöm a fecskéket (színes csehszlovák). — Kossuth (f3) : Tecumseh: (magyarul beszélő, színes NDK). — (f5, f7) : Hideg pulyka (magyarul beszélő, színes amerikai). — Filmklub (f5. f7): Családapa (színes olasz). — Fák­lya (f5. f7): Két pisze meg az autóstop (magyarul beszélő, len­gyel). —- Petőfi (f7): Napraforgó (magyarul beszélő, színes olasz- francia). — Szikra (5): Tengeri farkas I—II. (színes romén, más­félszeres helyárral!) — Táncsics (5, 7): Idő a magánéletre (színes francia). — Ságvári (Ady Műv. Házban) (5, 7): A betyárkaoitány kincse (színes román). — Tapol­ca (8): Fekete tollú fehér ma­dár (színes szovjet) Miskolci Nemzeti Színház (7>: SybiAl (bérletszünet). Kiállítások: Miskolci G<adéria ftl —19 óra között): Rajzok. — Mis­kolci Képtár (10—18 óra között): Állandó kí&Wítás. — Kossuth Mű­velődési ffá* (10—Í8 óra között): Szöllőssy IQnSkő szobrászművész kiállítása. — Szőnyi Terem (9.30 —18 óra között): Záborszky Viola festőművész kiállítása. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programja. — 8.20: Zenekari mu­zsika. — 9.01: Premn Ferenc há­nyatott élete, X. rész. — 9.211 Szomszédj árás Népdaljáték. — 10.00: Hírek — 10.05: „Nyitni- kék”. — 10.40: Wilhelm Backhaus és Edwin Fischer felvételeiből. — 11.30: A Szabó család. (Ism.). Petőfi rádió: 8.00: Hírek — 8.05: Zenés játékokból. — 9.00: Hírek. — 9.03: Kíváncsiak klubja. — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. Televízió: 9.30: Műsorismerte­tés. — 9.31; Delta. (Ism.) — 9.55: Hosszú, forró nyár. Amerikai tévéfilmsorozat, 8. rész: Aki sze­let vet. (Ism.) — 10.45: Keletről keletre . . I rész (Ism.) — 11.05 —11.50: Emberek az átlagok mö­gött. Riportfilm I—II. (Ism.) v% síi alias A Miskolci Nemzeti Színház férfi énekkarának kiegészítésére május 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor meghallgatást tart. Je­lentkezés a színház titkárságán. Korhatár 30 év. Tervezésben jártas mezőgazda- sági gépészmérnököt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: MEZÖBER B.-A.-Z, megyei Kirendeltsége. Miskolc, Szemere u. 15. sz. alatt. A Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gvára egv fő általános mérnököt MEO-veze- tohelyettesi beosztásba, egy fő általános mérnököt tervező-szer­kesztő beosztásba, egy tő jo­gászt kereskedelmi jogtanácsos beosztásba azonnali belépéssel felvesz. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél. A Miskolci Pamutfonóipari Vállalat felvételre keres l fő kőműves szakmunkást. Bérezés megegyezés szerint. A Beton- és Vasbetonipari Müv«< Alsózsolcai Gyára férfi dolgozókat felvesz, betanított munkás munkakörbe. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Je­lentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom