Déli Hírlap, 1973. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1973-05-24 / 120. szám

r i io 2 p ^ f o u r u a ~t 1 ETToivicwr^ 1973. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK NAP ~r~ ARA: 80 FILLER Kissinger hazaérkezett — Scheel Jordániában A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa székházában rendezett IV. országos köz­lekedésgazdasági konferencia második napján, tegnap az egyes közlekedési ágazatok, ezen belül is elsősorban a vasút nemzetközi forgalom­ban elfoglalt szerepéről hang­zottak el előadások. Dr. Mészáros Károly mi­niszterhelyettes, a MÁV ve­zérigazgatója a vasúti szállí­tásról szólva megállapította, hogy a MÁV az egész nem­zetközi forgalomnak több mint 50 százalékát bonyolítja le. Szólott a határállomások, ezen belül is a záhonyi kör­zet jelentőségéről. % A tanév végéhez közeledve, elkalandozik a diák figyelme az órán. A nyárra, a vakációra gondol. De mindjárt gyor­sabban telnek az utolsó iskolai napok, ha nem kell szűkös, rossz levegőjű osztálytermekben kucorogni. A 36. számú, Sas utcai Általános Iskola számára a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság az iskola melletti erdőben szabadtéri tantermet épített. Könnyebben megy a tanulás a hűs, madárdalos erdei tisztáson. (Riportunk a 2. oldalon.) (Agotha Tibor felvételei) Münchenben az NSZK ál­lami pénzverdéje emlékérmet bocsátott ki a Brezsnyev-lá- togatás alkalmából, a moszk­vai TV pedig dokumentum- filmet sugároz a látogatásról. A Közel-Keleten tartózko­dó Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter Kairóból Am- manba utazott, ahol találko­zott Husszein királlyal, és valószínűleg még ma tovább­utazik Libanon fővárosába, Bejrutba. Ami az indokínai kérdést illeti, Kissinger jelentéstétel­re hazautazott, de június 6-án visszatér Párizsba. Helyettese, Sullivan államtitkár, Saigon­* Az Egyesült Villamosgépgyár művelődési házában tartott nagygyűléssel latin-amerikai szolidaritási hét kezdődött ha­zánkban. A nagygyűlés szónoka Timmer József, a SZOT tit­kára volt, majd felszólalt Santiago Frayle, a kubai béketanács főtitkára is (képünkön). A világ diplomáciájának elő­terében még mindig Breses- nyev bonni látogatása áll. Brandt beszámolt a megbe­szélésekről a parlamentben. Scheel nyugatnémet külügy­miniszter közben a Közel- Keleten tárgyal, az arab ál­lamokban tett látogatásait jú­niusban Brandt izraeli útja követi. — A Távol-Kelet, pontosabban az indokínai kérdés továbbra is napiren­den szerepel, Kissinger haza­utazott jelentéstételre Párizs, bői. Brezsnyev bonni látogatása a második világháború befe­jezése óta eltelt idő kiemel­kedő eseménye — mondotta Brandt a parlamentben. A szövetségi gyűlés előtt a kan­cellár annak a véleménynek adott kifejezést, hogy a most aláírt három megállapodás, valamint a záróközlemény a Szovjetunióval kialakított nyugatnémet kapcsolatok új fejezetének fontos alkotó­része. Brandt szerint a Szov­jetunió érdekelt az európai biztonsági értekezlet mielőbbi megkezdésében, és az NSZK- nak, valamint nyugati part­nereinek sem érdekük annak halogatása, de — tette hozzá — jó előkészítő munkával kell biztosítani az értekezlet sikerét. Ami a nyugat-berlini kérdést illeti, mind az NSZK. mind a Szovjetunió az ismert négyoldalú megállapodás ta­laján áll, és egyik fél sém kívánja ezt a szerződést meg­változtatni vagy sajátosan ér­telmezni — mondotta Brandt. ban tárgyal. Kissinger kije­lentette: Le Dúc Thoval foly­tatott megbeszélésén „konst­ruktív és pozitív légkörben tárgyaltak, jelentős haladást értek el”. Bírmagy arása t: Talán remélni lehet, bogy a szovjet—nyugatnémet viszony rendezése, és ezzel tulajdonkép­pen az európai béke, valamint biztonság megteremtésének je­lentős elősegítése jótékonyan ki­hat a világ többi részére is. Ez az európai biztonság világmé­retű lényege és ebben elsőrendű fontosságú a szovjet—nyugatné­met viszony rendezése. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter még Brezsnyev bonni tartózkodása idején uta­zott eí közel-keleti útjára és Izraelbe várják rövidesen Brandt kancellárt. Miután a Szovjetunió érdekelt a közel-keleti helyzet politikai rendezésében, felettébb valószínű, hogy Scheel erről tár­gyalt Brezsnyevvel, mielőtt el­utazott. és Brandt is a szovjet álláspont ismeretében utazik a Közel-Keletre. Az európai példa jó hatással lehet a Távol-Keletre is. A Brezsnyev—Brandt talál­kozó jó légköre után, a közelgő Brezsnyev—Nixon találkozó jó légkörét igyekszik elősegíteni a Kissinger—Le Dúc Tho tárgya­lás, amelyben — Kissinger sza­vai szerint — „jelentős haladást értek el”. MATE IVAN Kellemes idő Várható időjárás: kellemes nyári meleg várható, felhőát­vonulásokkal, időnként meg­élénkülő, néhány helyen át­menetileg megerősödő nyu­gati, északnyugati széllel. A nappali hőmérséklet 25—29 fok között, este 15—20 fok között alakul. Közlekedésgazdasági konferencia Bevált a krakkói gyors Az előadáshoz több korre­ferátum hangzott el, amelyek a hajózás, a légiközlekedés, valamint a vasút szerepével foglalkoztak. Dr. Pásztor Pál, a MÁV Miskolci Igazgatósá­gának vezetője elmondotta, hogy a Miskolcon át Krak­kóból Keszthelyre, illetve Sze­gedre közlekedő nemzetközi gyorsvonat jól bevált. Tavaly naponta megközelítőleg 400 fő vette igénybe. Az idén ez a vonat' hat héttel hosszabb ideig közlekedik majd az ide­genforgalmi szezonban. Fel­vetette annak szükségességét is, hogy Budapest megkerü­lésével, az ország keleti és nyugati területeit átszelő tranzitvonalakat alakítsanak ki, amely meggyorsítaná a nenzetközi áru- és személy­forgalmat. Ma, a konferencia zárónap­ján a közúti szállítás gazda­ságossági körülményeit vitat­ják meg a konferencia rész­vevői. Brandt beszámolt a parlamentben Diáknapok hetedszer Ma adják át a város kulcsát Harsonák zertdülnek ma délután a Rákóczi-vár kő­csipkés bástyáin, hirdetve a sárospataki diáknapok kez­detet. Hetedszer látja vendé­gül falai között az ősi város és nagy múltú iskolája, a 442 éves Rákóczi Gimnázium há­rom megye és három város fiataljait. Négy napon át 77 közép­iskolából és szakmunkás­képző intézetből mintegy 2700 ifjú vesz részt a kü­lönböző művészeti ágakban tartandó nemes vetélkedő­kön. Borsodi, hajdúsági, sza­bolcsi diákok, miskolci, buda­pesti, debreceni fiatalok ta­lálkoznak a híres diákváros­ban, ismerkednek, barátkoz­nak, olykor talán vitatkoz­nak is egymással, s közben öt-hat versenyteremben is megfordulnak, hogy szerepel­jenek, vagy figyeljék 46 vers­mondó, 40 szólóhangszeres, 29 énekes társuk, 22 diák­színpadi együttes, 23 ének­kar, 8 zenekar és 17 nép­tánccsoport számait. (Folytatás a 6. oldalon) Megkezdődnek pótló foglalkozások A Művelődésügyi Minisz­térium állásfoglalása sze­rint a pótló foglalkozást az általános iskolák valameny- nyi évfolyamán célszerű megszervezni. Különös gon­dot kell fordítani az első­sökre. A kijelölt tanulók számára kötelező a részvétel. A foglalkozások lényegében három szakaszból állnak. Az első. az előkészítő részben a tavaszi szünetet követő el­ső tanítási naptól a nevelők figyelemmel kísérték és se­gítették a gyengén tanuló diákokat. Május közepén a tanév végi ismétlés megkez­désekor újból értékelték a diákok teljesítményét, és számba vették a bukásra állókat. Az időközben ka­pott pedagógus-segítség ered­ményeként a diákok egy része az utolsó tanítási na­pig általában már elégséges szinten képes teljesíteni a tantervi követelményeket. A foglalkozások második szakasza az utolsó tanítási naphoz kapcsolódik. Június elsején kezdik meg ezeket abban az esetben, ha az is­kolában a tanévhez szüksé­ges 198 tanítási napot már teljesítették. Ennek hiányá­ban a tovább folytatandó mindennapi tanítást június 8-cal be kell fejezni. Tehát legkésőbb június 9-én min­denképpen megtartják az első pótló foglalkozásokat, ezeket általában a tanévzá­ró értekezletig befejezik, a pótló foglalkozások időtar­tama tehát tizenegy mun­kanap. (Folytatás a 2. oldalon) reggelig ZSIVKOV FOGADTA PÉTER JÁNOST Bulgáriában tartózkodó külügyminiszterünket, Péter Jánost fogadta Todor Zsiv- kov, az Államtanács elnöke. A szívélyes beszélgetések so­rán érintették az új európai viszonyokkal kapcsolatos kérdéseket, és ezzel össze­függésben a két szocialista ország együttműködési ter­veit. A megbeszélésen részt vett Petr Mladenov külügy­miniszter is. NSZK—CSEHSZLOVÁK ES NÉMET PÁRBESZÉD Bonnban megkezdődött a csehszlovák—nyugatnémet kapcsolatok normalizálásával foglalkozó tárgyalások máso­dik szakasza. — Berlinben az NDK és az NSZK közti alap- szerződés értelmében megbe­szélések kezdődtek a két né­met állam képviselői között egészségügyi szerződés meg­kötésére. RICHARDSON MÉGSEM GYANÚS Tegnap még gyanúsnak találta Richardson szerepét az Ellsbergnél történt betö­réssel kapcsolatban a szená­tus jogi bizottsága és egy nappal késleltette hozzájáru­lását igazságügyi miniszteri kinevezéséhez. Azóta úgy lát­szik megfelelő bizonyítékok kerültek a bizottság elé, így mégsem gyanús, s megerő­sítették, mint igazságügymi­nisztert. AZ A ESZ A BT HATÁROZATA MELLETT Az Afrikai Egységszerve­zet miniszteri tanácsának ülésszaka Addisz-Abebaban jóváhagyta az általános poli­tikai nyilatkozatot. Ebben mélységes aggodalmukat fe­jezik ki a közel-keleti hely­zet miatt és a BT 1967-es határozata mellett foglalnak állást, amelynek lényege: Iz­raelnek ki kell ürítenie a megszállt területeket. KIRABOLTAK EGY PÁRIZSI ÉKSZERÉSZT Éppen zárni akarta üzletét az egyik párizsi ékszerész, amikor két bandita, piszto­lyokkal felfegyverkezve, meglepte és a páncélszek­rény kinyitására kényszerí­tette. Mintegy 350 000 frank- nyi értéket raboltak el tőle, ebből 200 000 a készpénz, száz ezret ér a törtarany, és 45 ezret az elrabolt arany- rúd. A rablóknak sikerült elmenekülniük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom