Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-19 / 92. szám
/ a miskolciaké a szó Mindent megtettek Ez ev februárjában súlyos műtéten estem át a miskolci Megyei Kórházban. A műtétet "dr. Déváid József oszt. vez. főorvos úr végezte és az életnek mentett meg. A főorvos úr és osztályának többi orvosai, valamint az ápolók is nagyon jó, lelkiismeretes bánásmódban részesítettek és mindent elkövettek, hogy mielőbb felgyógyuljak. Április 11-én hagytam el a kórházat, és ezért a gondos ápolásért ezúton mondok köszönetét. Cselényi László DIGÉP-dolgozó Miskolc, III., Kabar u. 44. Lesz helyjegy \ Deli Hírlap március 12-i szam^iaa ..Hely van — helyjegy nincs!” címmel megjelent panav/t a MÁV Miskolci Igazgatósága kivizsgálta és a következő választ küllte: „A Lillafüred expressz Budapest Keleti pályaudvarról száz- százalékos kihasználtsággal indult el. Miskolc Tiszai pályaudvarim érkezve sok utas szállt le, akinek Budapest—Nyíregyháza—Záhony útvonalra volt biztosítva az ülőhely, mivel Budapest—Miskolc vonalra a kontingens elfogyott. Hasonló problémák elkerülése érdekében felvettük a kancsó latot a budapesti Központi Hely elosztó Irodával, hogy a jövőben azokon a napokon, amikor nagy forgalomra lehet számítani, a fent jelzett vonalon, a kocsik közül jelöljenek ki egyet a miskolci utasok részére. amely a Tiszai pályaudvaron felszabadul és a Miskolcról továbbutazók részére fel tudjuk használni. A jövőben a Keleti pályaudvar erről tájékoztatja állomásunkat. A tett észrevételért köszöne- fünket fejezzük ki és az okozott kellemetlenségért szíves elnézést kérünk.” Mikor szállítják el? A Széchenyi utca 68. számú ház lakói a következő levelet juttatták el szerkesztőségünknek : „Házunkban van a Patyolat gyorstisztító szalonja, ahol körülbelül két hónappal ezelőtt nagyarányú felújítási munkát végeztek. A vashulladékok, üvegdarabok (vagy húsz mázsa) az udvaron hevernek, annak ellenére, hogy a munkálatokat egy hónapja befejezték. Az udvar eléggé szűk és a gyerekek ott játszanak, ami a mostani körülmények között nagyon veszélyes. Kérjük: sürgősen szállítsák el a hulladékot, mielőtt baleset nem történik.” Az eladónak is vannak idegei Ma adják át 3 tanácstagok megbízóleveleit A városi tanács nagytermében ma délután négy órakor ünnepélyes külsőségek közepette veszik át megbízó- levelüket Miskolc újonnan megválasztott • tanácstagjai. Mint ismeretes, az április 15-i' választásokon városunkban 125 tanácstagot választottunk. hattal többet, mint a korábbi, kétéves ciklus elején. Nem irigylésre méltó dolog a „pult másik oldalán” állni, különösen ünnep előtti csúcsforgalomban. A válogatás előnyével a vevők sokszor visszaélnek, próbára téve az eladók türelmét, akik azért — legtöbbször — mosolyogva és udvariasan látják el féladatukat. (Jármay György rajza) Segítsük az új tanácstagokat! Természetes dolog, hogy ahol két tanácstagjelölt volt, csak az egyiket lehetett megválasztani. A meg nem választott jelölteknek azonban nem szabad elkeseredniük, mert hiszen, aki a közért akar dolgozni, mindig megtalálja a módját, hogy segíthessen, még ha nem is tanácstag. Azt tanácsolnám a meg nem választott jelölteknek, hogy támogassák a megválasztottakat, mert egy ember kevés ahhoz, hogy a megoldásra váró problémákat megoldja. A megválasztott tanácstagnak viszont' minden erejével azon kell lennie, hogy megmutassa: a bizalom nem érdemtelent emelt a tanácstagok sorába. Szüksége van az önbecsülésre is, e nem könnyű munka elvégzéséhez. Ám egy ember csak egy ember, még ha tanácstag is — a választóik segítségét is igénybe kell venniük, hogy a rájuk váró feladatokat megoldhassák. Alakítsák ki a maguk kis ,.segítségkörét'’, s közös erővel igyekezzenek megoldani a feladatokat. . Pusztay Miklós Miskolc Rovatvezető: MOLNÁR SANDORNE Telefonszáma: 18-224. Saj tóin iéJifí/tutó az IKM-hen Ma délben az LKM pártós gazdasási vezetői sajtótájékoztatón informálják az újságírókat az LKM-nek az iskolai mozgalmat segítő tevé- kenvcéaóről. Mint ismeretes, az T KM szocialista brigádjai kezdeményezték a város és a megye általános iskoláinak anvasi támogatását is, felhívásuk azóta országos visszhangra talált. A ma bejelentett új kezdeményezésekről holnani számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. 'Wp7«l<ÖVpe<JrŐl a Párféleíben A Pártélet áprilisi száma közli Molnár Andrásnak, a Mezőkövesdi járási Pártbizottság el'ő titkárának cikkét a mezőkövesdi járás köz- művelődésének oártiránvítá- sáról. A cikkíró részletesen elemzi a járás közművesítést helyzetét. Megállanítja, hogy a járás üzemeinek és termelőszövetkezeteinek kulturális alapja állandóan növekszik, s már 1971-ben elérte az 1.5 millió forintot. Feszámot a cikkíró a gondosról -is. Az egyik: noha a. könyvtárak állománya 110 ezer kötet, kevés a munkás- és a narasztolvasó. A cikk a továbbiakban a pártirányítás formáiról s az alaoszer- vezeteknek nvújtott segítségről ad számot. A folvóirat bel=ő borítólapján Mezőkövesd kulturális életéről közölnek képriportot. Szervezetünknek a történelem ad erőt.. Nyilatkozott a Hit főtitkára Csak néhány órát töltött tegnap városunkban Jean Toujas, az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (FIK) főtitkára, de szívesen szakított időt a beszélgetésre. — Európában huszonnyolc éve elhallgattak a fegyverek. De ez a fegyvernyugvás, ez a csend nem jelenti azt. hogy az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének nem lenne feladata. Az ember nyugalmat akar és éppen ezért békét követel. — Szabad egy Aragon-vers- re hivatkozni? — Parancsoljon. — Aragon a „Ballada arról. aki dalolva állta a kín- szenvedést” című versében írja: „És ha kezdhetném elölről 1 Ezt tenném megint mi kell...”? — Ugyanezt. Csak a helyzet változott. Az alapvető vágyak ma sem mások. Ha megengedi, most én idézek a versből: „S egy másik francia ének / Tolult az ajkára még ! A% amelyet már teérted / Dalolunk emberiség.” A fasizmus elleni harc ránk kényszerített lehetőség volt. egyetlen módja az emberként megmaradásnak. Most? Ami embertelenség volt akkor, az más formában ma is fenyeget. A mi feladatunk, hogy megváltozott körülmények között, megváltozott eszközökkel. meggyőzéssel, országhatárok nem korlátozta véleménnyel folytassuk azt. amit tenni a fegyverek elhallgatása után, itt Európában kötelesség. — Vannak még földünkön + Jean Toujas a békenagygyűlés elnökségében olyan országok, ahol fegyverek dörögnek... — Szervezetünk, a FIR feladata a béke erőinek szervezése, a népek függetlenségéért vívott harc támogatása Európában. Megváltozott körülményeink között a FIR ars poétikája valamiképpen így hangzana: Amikor fegyvert ragadtunk, akkor is az emberi civilizációt védtük a pusztulástól. Dolgunk ma sem lehet más, akkor sem, ha csak a pusztítás lehetőségével számolhatunk ... Harcolunk az európai biztonság megteremtéséért, és ezzel harcoltunk a vietnami békéért is. Szervezetünknek a történelem ad erőt. BUZAFALVI GYŐZŐ Szeszélyes, hideg a tavasz Kevés a primőr A kétnapos ünnepre való felkészülés, a bevásárlás minden háziasszonynak gondot okoz. Ám nem kisebb nehézséget jelent az áruk biztosítása sem. Az AgrokonEzt mondja a jogszabály SZAKSZERVEZETI ÉS KISZ-TISZTSÉGVISELŐK VÉDELME A Munkatörvénykönyv szerint a közvetlen felsőbb szak- szervezeti szerv egyetértése szükséges a szakszervezet vá* lasztott tisztségviselőjének más munkahelyre való beosztásához, továbbá munka- viszonyának a vállalat által való megszüntetéséhez, valamint áthelyezés esetén az új munkahelye elfoglalására kitűzött időpont megállapításához. A változó munkahelyre alkalmazott választott szak- szervezeti tisztségviselő más munkahelyre beosztásáról pedig a felsőbb szakszervezeti szervet előzetesen értesíteni kell. A munkaügyi miniszter 3'1973. számú rendelete szerint a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség valameny- nyi választott tisztségviselőjét. valamint a Magyar Úttörők Szövetségének csapat- vezetőit és raj vezetőit a szakszervizét választott tisztség- viselőivel azonos védelem illeti meg. Az említett jogszabály előírja, hogy a vállalatnál működő íjiggelenített szakszervezeti tisztségviselőt megbízatásának megszűnése esetén legalább a megbízatásakor betöltött, vagy ha ez nem lehetséges, azzal egyenértékű munkakörben ■ (munkahelyen) kell tovább foglalkoztatni és munkabérét e munkakörben bekövetkezett bérrendezésekre (bérfejlesztésekre) figyelemmel kell megállapítani. Ha azonban a tisztségviselő megbízatásának időtartama alatt magasabb szakmai képzettséget szerzett, az illetékes szakszervezeti szerv javaslatára ennek megfelelő munkakört kell részére biztosítani megbízatásának megszűnésekor. DR. SASS TIBOR Pali bácsi A lottóházat és környékét járja évtizedek óta Pali bácsi, a postas. Mindenki így ismeri. Szeretik az emberek, a környék lakói. Sok jó, K rossz hírt vitt már a csaladokhoz, akiket név szerint ismer, s együttérez velük örömben, bánatban. Mindig mosolygó arcával, jó kedvével belopta magát az emberek szívébe — írja Horváth József miskolci olvasónk. Lányok, bajban Szerelmi k — ..; És miért akarja elvetetni a gyermeket? Az orvos kérdésére lehajtott fejjel válaszolt a lány: — A srác nem akar feleségül venni. Azt mondta: csinálj, amit akarsz! De hát mit csinálhatok? Albérletben lakom. 21 éves vagyok. Férj nélkül szüljek gyereket? — A megelőzés lehetőségeiről nem hallott? — Anyámtól?... Csak az általános iskolában. A tanító néni beszélt arról, hogy mit jelent és mivel jár „nagylánynak” lenni. — Első terhessége ez? — Nem. Már "kétszer voltam ..ábén” ... (!) (És harmadszor is elvetette a nem kívánt „terhét”.) — Miért akarja elvetetni? — Mert a terveinkbe nem illik bele. Csak öt év múlva hajlandó elvenni a vőlegényem. — Miért nem védekezett? — Háát... nem tudom, hogy kell. Vidékről költöztünk Miskolcra. Otthon csak az „átlagszöveget” hallja az ember: ..Vigyázz a fiúkra mert mind szélhámos!” A dolgozók gimnáziumába jártam. Ott sem volt róla szó. — És ha akkor sem lesz gyermeke, amikor akarná? — Azt. .. nem tudom ... (A lány 19 éves. Már nem volt érintetlen, amikor a vőlegényével találkozott.) — Az én családomban a szerelmi élet — tabu. Bűn róla beszélni. Bigott vallásos az anyám. Különben is: az én korosztályom igen kevés felvilágosítást kapott. A lányokkal sem lehet a „szex- problémákról” szót váltani, „gátlásosak”. A fiúk meg .. azok kényelmesek. — Mit szól hozzá a partnere, hogy megszakíttatja a terhességét? — Rám bízza, hogy mit csinálok. Azt mondta: nem hagy ugyan cserben, de.:. félreáll! (A legkényelmesebb „álláspont”. így lehet kibújni a „legelegánsabban” a felelősség alól.) Dr. Szepesi Lajos nőgyógyász-pszichológus : — A szerelem, a szexuális élet kudarcait példázza a III. kerületi nővédelmi gondozó abortuszbizottsága elé kerülő lányok esete. Szerelmi kudarc, amikor magukra maradnak a beláthatatlan következményekkel járó döntésnél: megtartsák, vagy elvetessék-e az első gyermeket. amely miatt fogant. tudatlanság — Én is így indultam. Terhes lettem a házasságkötés előtt. Nem akartam, és nem is tartottam meg. Aztán — férjhez mentem. Ismét terhes lettem, de nem tudtam kihordani. Az orvos azt mondta: csak fél év múlva lehetek újra terhes. Hamarabb lettem. Megint abortusszal végződött. Másfél év múlva újra ’ terhesség, öt hónapig bírtam megtartani úgy, hogy állandóan kórházban feküdtem. És mennél kevesebb volt a remény, annál jobban kívántam a gyereket. Azt mondták: legközelebb, ha a terhesség jelét észreveszem, feküdjek be a terhes-patológiára. így történt. És végre megszületett a gyermek. Nyolc hónapra. És tessék megnézni... Az agyongyötört arcú asz- szony maréknyi papírt nyújtott az orvos felé. Kórházi zárójelentések. — Ez mind az én gyermekemé. Amióta megszületett, egyik kórházból a másikba hordjuk’. Azt mondják: szinte példátlan eset. Úgy hívják: aszimmetria. Mintha két, teljesen különböző dombból „forrasztották” volna össze . . . Nem merek vállalni másik gyereket! R. E. zum Vállalatnak például — a még raktáron levő, tavalyi „portékák” kiszállításán túl — a primőrök beszerzése ad fejtörésre okot. Az elmúlt hetekben megszoktuk, hogy a déli megyékből — Békésből, Szolnokról és Csongrád- ból — gusztusos, friss primőröket kapunk. A szállítók sorába lépett a közelmúltban Baranya is. Csakhogy a csípős, hideg éjszakák, a szeszélyes „tavasz” miatt lassabban fejlődnek a fóliasátrak alatt a primőrök. A déli megyék ezért beszüntették a szállítást. Az Agrokonzum áruforgalmi és kereskedelmi szakemberei azonban már a hét elejétől árubeszerző körúton vannak, felkeresik az ország legtávolabbi megyéit is, sőt! v— Budapest nagyobb piacain is vásárolnak primőröket. Sajnos azonban így sem rózsás a helyzet. Az országos igény máris nagyobb a friss zöldfélék iránt, mint ameny- nyit a termelők biztosítani tudnak. Talán a hét végére várható valamelyes javulás. (Túlzott reményeket ne fűzzünk hozzá.) , Vizsga előtt: vetélkedő A Miskolci Építőipari Vállalatnál szakmai, közismereti verseny kezdődött március közepén a végzős szakmunkástanulók számára. A vetélkedőn kilenc szakmában 16 csapat vesz részt; Az értékelésre április 25-én kerül sor. Az első, második helyezettek kéthetes siófoki üdülésen vehetnek részt A' vállalatnál most harmadszor rendeznek ilyen, a szakmunkásvizsgára előkészítő versenyeket.