Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-16 / 89. szám
Vasárnap hideg, esős, ködös reggelre ébredt Miskolc. Hat óra tájban megélénkültek az utcák, forgalmasabbak voltak, mint más vasárnapokon. A választás jó hangulatát az is jelezte, hogy sokan szerettek volna legelsők lenni az urnánál. Hat óra után aztán megindult a sűrű forgalom. Horgászáshoz öltözött motorosok, hátizsákos, az esőben is kirándulni induló bátor turisták, korán kelő háziasszonyok szaporázták a lépteiket, hogy ne kelljen majd sorba állni a szavazó- fülkék előtt. Eoy a korán kelők közül jfc A Vass házaspár együtt szavazott „Csendőr viqyázott az utcasarkon Ma már történelem Felnőtt felelősséggel Először választottak Fiatalok köszöntötték a fiatalokat; a 90-es számú választókerület első választóit. A város egyik legszebb gyermekintézményének, a bolgárföldi óvodának kis növendékei és a Fazola Henrik utcai iskola diákjai legalább akkora izgalommal készültek erre a napra, mint azok a 10 évesek, akik először járultak az urnák elé. Kovács József, a Hazafias Népfront III. kerületi bizottságának elnöke meleg szavakkal üdvözölte az első választókat. akik ünneplő ruhában, felnőttem komolysággal teltek eleget állampolgári kötelezettségüknek. Az egyik tizenkilenc... Tréfásan azt is mondhatnánk, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, de hát ezek a számok kizárólag az életkorra vonatkoznak. Holecska Katalin, a diósgyőri bölcsőde gondozónője sógornőjével, ifjú Holecska Lászlónéval jött szavazni. — A picire addig az anyó- somék vigyáznak. — És a férje? — Katona. Ö „bent" szavaz. — Ilyennek képzelte az első szavazást? — Nem tudtam, milyen lesz. Jólesett, hogy bennünket, fiatalokat külön is köszöntöttek. Emléklapot is kaptunk... — Véleménye szerint mit jelent tanácstagnak lenni? — Ügy gondolom, hogy elsősorban felelősséget. Akire szavaztunk, annak bizalmat is előlegeztünk, remélve, hogy jó gazdája lesz ennek a városrésznek. — Ha maga lenne a tanácstag, mit tenne legelőször? — Nem is tudom... De először talán azért emelnék szót, hogy tisztább legyen a város. Átíródik a térkép Együtt léptek ki a szavazóhelyiség ajtaján. Már a délutáni programot beszélték, de a kezükben még ott volt az imént kapott emléklap. Szabó Csaba, a Lenin Kohászati Művek gépésze és Simon Zoltán energiakarbantartó munkás. — Már szavaztak? — Igen. Együtt jöttünk. Egy környéken élűink, együtt nőttünk fel, egy helyen dolgozunk. — Mire gondoltak, amikor az üdvözlő szavakat hallgatlak? — Nehéz azt így elmondani. Az ember ilyenkor magára gondol, arra, amit eddig megéltünk. — Gyermekkor. Iskola. Szakma. Olyan sokat nem éltek eddig ... — Láttunk azért eleget. — Csak azt nézze meg, hogy mi épült már itt, a Bolgárföldön is. Átiródik a térkép. — Maguk még fiatalok. Milyen várost szeretnének maguknak? — Olyat, ahol mindenki jól érzi magát. A Magyar Honvédelmi Szövetség székháza előtt már hat óra előtt többen is álltak. Elsőként lépett a 34-es választókerület szavazóhelyiségébe Orsai Géza. — Miért ilyen korán? — így is készültem. Én- bennem úgy él, hogy szavazni: szép kötelesség. A Ruházati Ktsz-ben dolgozom. Miskolcon élek. Az ember újságot olvas, televíziót néz, rádiót hallgat. Így aztán tudja, hogyan változik az ország. Ám annak, aki ennyi évet él egy városban, más ez. Az a városon keresztül látja az országot. — Mit vár a megválasztott tanácstól? — A közlekedés, a vízellátás gondjai és sok más tennivaló, egyben a város gazdagodását jelzik. Én hiszem, hogy az új tanács megteszi majd, amit tehet. Erre szavaztam ilyen korán. A szávazalszedő bizottság asztalától felállt egy asz- szony: — Megvártalak — mondta. Vass Andrásné és Vass András együtt szavazott. Később Vass András egy rövid ünnepélyen köszöntötte az első választókat. De nem is köszöntő volt ez, hanem egyszerű szavakkal fogalmazott történelem. Régi választások története. — Más volt az. Csendőr vigyázott minden utcasarkon. A szavazati jog 24 évhez, iskolai végzettséghez, kétévi helybenlakáshoz volt kötve. A nők közül csak az szavazhatott, akinek legalább két gyereke volt. De mit ért a jog? Aki annak a társadalomnak nem volt megbízható, azt a választás napja előtt letartóztatták, hogy szervezni se tudjon ... A történelem beszökött az Árpád utcai iskolában berendezett választási helyiségVárhelyi Jánossal, a 24-es körzet szavazatszedö bizottságának elnökével a városi választási elnökség szobájában találkoztunk. Azt jelentette, hogy délután 4 órára az ö kör zetükben is rendben befejeződött a szavazás. Várhelyi János, a DIGÉP nyugdíjas technológusa immár hatodik alkalommal tett eleget ennek a fontos társadalmi megbízatásnak. (Képünkön balról jobbra: Várhelyi János és a választási elnökség tagjai, Perényi Károly, az LKM nyugdíjasa, a Hazafias Népfront aktivistája, Boros György, az ÉTEX igazgatója, a városi választási elnökség elnöke. Nagy Sándorné, az SZMT nöbizottságának vezetője. Simon Tibor, a városi pártbizottság' osztályvezető-helyettese és — kissé takarva — dr. Tóth István, a városi tanács vb-titkára, a választási iroda vezetője.) Munkában az elnökség Délután 4 óra tájban kerestük fel a városi tanácson a választási iroda vezetőjét és a városi választási elnökséget. Dr. Tóth István, a városi tanács vb-titkára, a választási iroda vezetője jó hírrel fogadott bennünket: — A legfrissebb jelentés szerint a város választópolgárainak 92,7 százaléka leadta a szavazatát, pedig még több mint két óra van hátra a szavazóhelyiségek zárásáig. Elmondta dr. Tóth István azt is, hogy akik bejelentették igényüket — járóképtelen betegek, idős emberek —, azokat mozgó urnával keresték fel a szavazatszedő bizottságok. A kórház igazgatósága gondoskodott róla, hogy az ágyhoz nem kötött betegek kijöhessenek, és leadhassák szavazatukat. Körülbelül háromszázan voksoltak ily módon. A munka dandárja ezekben az órákban kezdődött a választási elnökségen. Egymás után futottak be a körzetekből a szavazatszedő bizottságok jelentései. Boros György, az ÉTEX igazgatója, a városi választási elnökség elnöke így ösz- szegezte tapasztalataikat; — Jó hangulatban, fegyelmezetten választottak városunk lakói. Az elnökségnek nem kellett beavatkozni, a szavazatszedő bizottságok egyetlen vitás ügyben sem fordultak hozzánk. be. Az ablakon át a diósgyőri városközpont új házaira láttunk. Az ablak előtt, a gyerekek által gyűjtött vashulladékban vedlett zománcé tűzhelyek, régi csikós spórok, feleslegessé lett mosdók, kályhacsövek várják, hogy elszállítsák őket. Múlt és jelen. András bácsi munkás volt. A Vasgyárban dolgozott. Egy évig az akkori erdőgazdaság adott sovány kenyeret. Aztán kazánkovács, még később mozdonyvezető lett. Vass néni 1932 óta párttag. Nemcsak feleség, harcostárs is volt egy életen át. A Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa: — Emlékszem, 1947-ben, a szavazáskor úgy éreztem, hogy újjászületek. Mint ahogy gyereket lát felnőni az ember, úgy vagyunk mi ezzel a világgal. — Milyen volt negyvenhétben a választás? — Sose felejtem el, hogy elloptam a férjem bakancsát, no persze bevallottam aztán. Odaadtam valakinek, hogy el tudjon menni szavazni. Mi kommunisták akkor éjjelnappal az emberek között voltunk. Vass bácsi a régi Ságvári mozi helyét mutatja: — Látja, azt sajnálom. Talán negyvenhétben vagy negyvennyolcban mi egyszerű emberek kezdtünk hozzá, mi építettük magunknak, mert akkor kenyér kellett, gép kellett, de a szó is kellett, amiből tanulhaj az ember. András bácsi tizenegy éven át tanított és tanult. Ügy mondja, hogy politikát tanított. Elvégezte az erdőmérnöki akadémiát. Közben dolgozott. A III. kerületi tanács elnökhelyetteseként ment nyugdíjba. — Kopik az ember, de azért még mind a ketten dolgozgatunk. Amikor kellőnk valahol, a népfrontnál, a nő- bizottságban, bárhol. Ez a yi-, lág nem épült volna így, ha nem hiszünk benne annyian. E riporthoz tartozik, amit a szavazás pillanatában gondoltak mind a ketten: — Egy szavazókerülettel ar- rább ma szavaz először az unokánk... Fiatalosan A város legtávolabbi szavazókörzetében, Ómassán délelőtt 11 órakor már nem találtuk a helyén a szavazatszedő bizottság elnökét. — Bevitte a tanácsra a jelentést — újságolta a település legidősebb választója, a 84 éves Horváth Flórián. Horváth bácsi — mint ő mondja: frissen, fiatalosan — már reggel fél 7-kor leadta a voksát. Amint az egy közéleti emberhez illik. Volt idő ugyanis, amikor reá szavaztak, hiszen nyolc éven keresztül intézte tanácstagként az itt élők ügyes-bajos dolgait az erdészet nyugdíjasa. — Akkoriban vezettük ide a villanyt — mondja nem kis büszkeséggel. — Nem kellett ám kétszer mondani senkinek, hogy fejszét fogjon, amikor Lillafüredtől idáig kidöntöttük a vezeték útjában álló fákat. Később meg a vízért harcoltunk. Sikeresen, hiszen az ómas- saiak ma már vezetékes vizet isznak. Ám mint az idős férfi megjegyzi: hagytak azért munkát a fiataloknak is, lesz miért szót emelnie a most megválasztott tanácstagnak. Kevés a kifolyó a vezetéken, a felvégen lakóknak több száz métert is gyalogolni kell a vízért. A kátyús út két oldalán már ott halmozódik az építőanyag, de csak munkával lesz járda abból is. Horváth Flórián ifjúsága idején Ómassa szinte kizárólag az erdőből élt. Az erdő pedig bőven mérte a munkát, és szűkén a kenyeret. De fia, László — számos hasonló korú társával együtt — más ipari munkás. Busz viszi a város üzemeibe az ómassaiakat. A változások szembelűnő- ek, elég végigpillantani az utóbbi időben épült, vagy legalább kicsinosított házakon. Ezekre a változásokra, s. a következő évek munkájára szavazott tegnap a hegyek ölében rejtőző kis település népe. SZÖVEG: BARTHA GÁBOR BÉKÉS DEZSŐ BRACKÓ ISTVÁN KÉPEK: ÁGOTHA TIBOR
