Déli Hírlap, 1973. április (5. évfolyam, 78-100. szám)
1973-04-03 / 79. szám
Művelt katonák Három őrnagy és egy főhadnagy társaságában ültem a zsűriben, s a játékvezető fiatal százados első kérdéseinek feltevésekor kíváncsian váriam: vajon hogyan válaszol azokra a szellemi vetélkedő tizennégy katona résztvevője? Az alakulataiknál megrendezett vetélkedő győztesei jöttek el az egyik laktanya KISZ-klubjába, hogy folytassák a küzdelmet a megyei döntőbe jutásért, ahonnan a legjobbak útja a tévé által is közvetítendő brszágos vetélkedőre, végül pedig a X. Világifjúsági Találkozóra vezet. Kíváncsiságomba bizonyos kétely is vegyült, s emiatt néhány perc múlva már szégyelltem is magam. Néphadseregünk húsz-egynéhány éves tagjai — honvédek, őrvezetők, tizedesek, s köztük két tiszthelyettes — tudniillik olyan frappáns, okos válaszokat adtak, amilyenekre nem számítottam. Pedig nem is katonai jellegű kérdések hangzottak el, hanem nehéz kül- és belpolitikaiak, s földrajzi, irodalmi, közgazda- sági témakörből valók. El nem árult, csak önmagámnak bevallott röstelkedésem okát, a kételyt az támasztotta bennem, hogy — akárcsak civiltársaim többsége — nem ismerem azt a magas szintű művelést-nevelőst, amelyben katonáinkat részesítik. Mi, az idősebb korosztály tagjai, valahogy olyannak képzeljük el a mai katonát is, akivel hazánk védelmére, vagy hadseregünk internacionalista kötelességeinek teljesítése céljából jól elsajátíttatják ugyan a korszerű fegyverek használatának, a haditechnikai eszközök, berendezések kezelésének ismereteit, ám ezzel aztán pontot is tesznek felkészítésének a végére. Bevonult fiaink katonává nevelésének csak a speciális céljára, s módszereire gondolunk, mivel a katonáról alkotott kép apáink elbeszélései és a mi felszabadulás előtti katonáskodásunk emlékei alapján rajzolódott meg bennünk. Azé a katonáé, akit keménnyé, a fizikai megpróbáltatásokat bírni tudóvá képeztek a legembertelenebb módon, de akit óvtak attól, hogy művelt legyen, s megbüntettek, ha netán ' v-olitizálni merészelt. A mindig más népek megtámadására, kirablására készülő uralkodó osztály vak eszközzé neveltette a katonáit, akiknek gondolatai csupán akörül foroghattak, hogy egy-egy — a parancsnokaik által meghatározott — harci feladatot minél jobban oldjanak meg. Ez járt az eszemben, miközben egyik ámulatból a másikba esve hallgattam a tizennégy Icaion a válaszait, figyeltem művelt mivoltuk megnyilatkozásait. Ők mondták és én kaptam a leckét abból, hogy mennyire mások szocialista rendszerünk, a néphadsereg katonái, őket a legemberségésebb módon már úgy nevelik, hogy minél magasabb műveltségre tegyenek szert, s ismerjék a hazánkban és a nagyvilágban végbemenő eseményeket, ezek indító okait, céljait, a köztük levő összefüggéseket. Tehát politizáljanak. Nem tiltják őket attól, hanem ellenkezőleg: segítik, hogy jártasak legyenek a politikai kérdésekben. Miért. Mert hadseregünk katonái a többi szocialista ország hadseregeivel együtt igazságos ügyben, a haza védelmére, s a munkásosztály nagy nemzetközi ügyének szolgálatára tartják kezükben a fegyvert. Igazságos ügy szolgálata pedig annak ismeretét is igényli. Katonáink magasabb általános műveltségére viszont azért van szükség, mert a tudományos és technikai forradalom eredményeinek köszönhetően — s az imperialisták világháborúra való törekvései miatt — egyre bonyolultabbá válik néphadseregünk fegyverzete, aminek a kezelését műveletlen katonák képtelenek volnának elsajátítani. Ültem és hallgattam az okos, fegyelmezett válaszokat, s arra is gondoltam: apáinkat és az idősebb korosztályba tartozókat ifjúkorukban azért utaztatták — marhavagonokban — hazánk határain túlra, hogy más népek fiaival gyilkolják egymást, most meg azért mennek — kényelmes vasúti kocsikban — katonáink képviselői majd a VIT-re, hogy barátkozzanak más népek gyermekeivel, egymással karöltve harcoljanak minden jó biztosítékáért: a békéért. TARJÁN ISTVÁN Munkásés falusi fiatalok szava ló versenye Kiosztották a díjakat Máthé Éva érdemes művész Alkalmi rögtönzés A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Magyarország felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából a szocialista kultúra terén elért eredményei elismeréseként a Magyar Népköztársaság érdemes művésze címmel tüntette ki Máthé Évát, a Miskolci Nemzeti Színház Jászai-díjas színművészét a prózái és a zenés műfajban nyújtott kiemelkedő alakításaiért. A KISZ Borsod megyei Bizottsága Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából az elmúlt év végén szavalóversenyt hirdetett. A munkás- és falusi fiatalok szavalóversenyén a miskolci és Borsod megyei KlSZ-fia- talok közül ötszázan vettek részt. A szavaló verseny célja elsősorban az volt. hogy a részvevők ismerjék meg a < költő munkásságát és értsék a versek mának, és nekik > szóló üzenetét. Az, elődöntők t után a munkásfiatalok versenyének döntőjét az elmúl* vasárnap, a falvak legjobbjainak versenyét pedig egy héttel korábban tartották. Az április 1-én, a Lenin Kohászati Művek ifjúsági klubjában rendezett döntő 34 részvevője közül az első helyezett Ötvös Éva, a második Horváth Erzsébet lett. A két miskolci versenyző mellett a harmadik díjat Bézsenyi Jolán ózdi versenyzőnek ítélte oda a zsűri. A falusi fiatalok versenyén 15-en jutottak a március 25-én Kazincbarcikán rendezett döntőbe. Erdei Katalin tiszaladányi versenyző bizonyult a legjobb- aak; a második díjat Szabó Mária bocsi, a harmadikat Gulyás László encsi versenyző kapta. Munkácsydíjasunk Hazánk felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából a képzőművészek számára létesített művészeti díj II. fokozatát kapta Lenkey Zoltán grafikusművész, városunk képzőművészeti életének jelentős egyénisége, akinek rajzait a Déli Hírlap oldalairól is ismerhetik olvasóink. A kitüntetés alkalmából munkatársként is kö- szöntiök Lenkey Zoltánt — gratulálunk. • • lnne őség az egyetemen Hazánk felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából ma délelőtt ünnepséget rendeztek a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen is. A VII. előadóteremben tartott megemlékezésen ünnepi beszédet dr. Tajnaföi József egyetemi tanár mondott. A magyar nyelv hete A magyar nyelv hete Borsod megyei rendezvényeinek nyitóünnepsége április 9-én, hétfőn délután fél 3-kor lesz a lillafüredi Palotaszálló dísztermében. Ez alkalomból dr. Grétsy László kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete nyelvi osztályának vezetője tart előadást. A referátum címe: Nyelvünk fejlődésének és művelésének újabb irányai. Sloboda, ljubav! Mohácson „Sloboda, ljubav!” — „Szabadság, szerelem!” — címmel délszláv irodalmi estet rendeztek tegnap Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából. Babies Zorica, a délszláv regionális báziskönyvtár vezetője emlékezett meg a költőről — aki vándorszínész korában megfordult a Duna-parti városkában is—, majd a mohácsi délszláv irodalom- és zenebarátok klubjának irodalmi színpada Petőfi-verseket adott elő hor- vát-szerb nyelven. A több méteres telexkígyó papírtestéből kimetszettem ezt a darabot. Emléknek... Nem tagadom, hogy a rajongói közé tartozom. Számomra Máthé Éva már régen érdemes művész, érdemes ember. Sok-sok pályatárs és színházbarát vélekedik így. S most, hogy mindez ország-világ előtt kihirdettetett, örülünk! Szerepeket kellene felidézni, vagy más találkozásokat? Mielőtt Pestre utazott, hogy átvegye a kitüntetést, csak néhány percre találkoztunk. Az örömnek pedig idő kell, hogy megszólaljon. És Máthé Éva különben is csak a színpadon beszédes. Kedves kis történetekkel ugyan mindig szívesen megajándékozza az újságírót, vendégszerető háziasszony, fogékony a beszélgető partner gondjaira, nincsenek ellenére a szolid kis pletykák, nem tudja és nem is akarja eltitkolni, ha valamiért haragszik („Nincs magának szíve, hát hogy lehet ilyen kitűnő előadásról fanyalogva írni..de a szereptitkairól mélységes szeméremmel hallgat • • Vagy nincsenek is titkai? Vannak-e a csodálatosan daloló madárnak ?_Milyen köny- nyű lenne tovább menni ezen az úton. Ha nincs erőnk valamit megfejteni; sablont keresünk. Ösztönös művész — jelentjük ki, többször, mint kellene. Van ebben valami bántó. Aztán az „ösztönös” művész bizonyos szerepekben éppen intellektusával hengerel le bennünket. A madár mindenféle kottából csodálatosan dalol. Máthé Éva csaknem két és fél évtizede tud (egy színházban, mindig ugyanazon a színpadon!) meglepetéseket okozni. Ideális alkat (remekül öltöztethető, s kevesen tudnak nála jobban jelmezt viselni), Városunk népszerű zongoraművészének ez évi szólóestjét nagy érdeklődés kísérte. Művészetének lelkes hívei, barátok és a nagyközönség egyaránt sokra értékelik a kitűnő adottságokkal rendelkező, romantikus beállítottságú pianistát. Ezúttal sem érte csalódás az elmúlt heti koncert hallgatóságát; a Beethoven-, Chopin-, Liszt-, Schubert-művekből összeállított műsor s a meggyőző erejű zongorajáték záloga volt a sikernek. Beethoven op. 26-os Asz- dúr szonátája a XIX. század első évének terméke, jellegzetesen formabontó alkotás; nincs egyetlen szonátaformájú tétele sem. Nyitó része öt variációból áll, második tétele suhanó scherzo, harmadiknak ..gyászindulót” hallunk, míg a zárótétel perpetuum mobile-szerű Allegro. Rőczey tökéletes egységgé kovácsolta az ellentétes hangulatú tételeket. Ha mégis ki akarnánk emelni a legszebb részeket, akkor az első tétel sokszínűségét, s a gyászinduló fájdalmát, fenségességét említhetjük, mint a művészi, érzékeny azonosuszabályos arc, nem érdekes, nem karakterisztikus; azt hiszem, nehéz fényképezni. Ezekkel a vonásokkal fiatalon megkaphatja valaki a L iliomfi Mariskáját, s ha énekelni is tud, akkor a Stá- zit, vagy a Mágnás Miska primadonna-szerepét. S később? A kérdésre valószínűleg azok sem tudtak volna felelni, akik elindították pályáján a színésznőt. Bár, ha igazán jó szemük volt, látniuk kellett, ahogy ez a „babaarc” élni kezd. Tiszta, ámu- ló naiva. pikáns szubrett, kikapós szépasszony, cserfes komika — mind-mind már kezdetben „rákopírozható” veit erre az arcra. S később? Később is (A színésznő még most is hiteles Stázi lenne.) De az igazi meglepetések talán mégis az utóbbi években következtek. Gáspár Margit darabjában (Az állam én vagyok) szinte összefoglalta mindazt, amit a műfajról tud. Könnyed volt, gyönyörű — s ami máskor is nagy erénye — nem hiányzott belőle az ironikus, önirónikus bölcsesség. A könnyű műfajban úgy játszik, hogy egy kicsit megmutatja lapjait: nincs annyi adum, esetleg ici-picit csalok is, de lehet, hogy nem. Valódi kikacsint- gatás, összemosolygás a közönséggel; nincs. Így játszotta a Csárdáskirálynő Cecíliáját is. S ebből a forrásból táplálkozott a Tizenegyedik parancsolat (az előbbieknél külsőségekben különböző) „vendéglátó” falusi menyecskéje. A Pitypang öregasszonyát neki írta Darvas József. Micsoda komikai ereje volt ennek a figurának... Eszembe jut még a Dinasztia Júliája, ez az okos, önfeláldozó, de mégis rosszul szerető asszony. Remek intellektussal, sziporkázó humorral formálta meg. Aztán az Orbánná! A Macskajáték fájós lábú öregasszonya nemcsak tragikomikus volt, Máthé Éva a vitalitás példázatának szánta. S most itt van Lju- bov Andrejevna... A Cseresznyéskert ragyogó hősnőjének titkaival még tovább kell ismerkednem. Mint ahogy Máthé Éva egész művészetével is. • • A színpadi „beszédét” kell figyelni. Mert szereptitkairól mélységesen hallgat. Feladatot, instrukciót, dicséretet úgy fogad, mint hajdan, mikor még szerények voltak a pályakezdők. lás organikusan megformált példáit. Az 1822-ben keletkezett Schubert-mű, a Wanderer- fantázia zeneileg s technikailag is rendkívül igényes alkotás. A fantázia melodikus és harmonikus gazdagsága mögött egyszerűnek tűnő lírai vallomások, s kitörni kész elemi erők feszülnek. Rőczey mindkét értelemben eggyé forr a zenei anyaggal, s lírikus bensőséggel, szenvedélyes, viharzó feszültséggel építkezik. Sokáig emlékezetes marad számunkra a zárószakasz fúga témájának markáns indítása, a zenei folyamat elementáris, egyre fokozódó sodrása. Ez a sodró lendület jellemezte a hangverseny másik két romantikus alkotását: Chopin g-moll Balladáját és Liszt Tarantelláját is. A „legigazabb” ballada izgalmas száguldása után a szé- dítően gyors tarantella, a tüzes nápolyi tánc káprázatá- ban csodálhattuk az előadó- művész virtuozitását. Rőczey Ferenc a lelkes tapsokat valóságos ráadás- koncerttel hálálta meg BARTHA PÉTÉ* Úttörők találkoznak Ma érkeznek meg városunkba a nemzetközi úttörőtalálkozó résztvevői: szovjet, bolgár, lengyel, német és szlovák gyerekek. Nemzetük hírét, népük világát hozzák magukkal: üzenetet nyelvükről, kultúrájukról, szokásaikról, sajátosságaikról, valóságukról. Ütitarsolyukban dalok, táncok, játékok, az emberek mindenütt érthető legmagasabb rendű önkifejezései, népek évezredes ünnepi rítusai... Ezzel mutatkoznak meg egymásnak. Az első nap csak ismerkedni, nézelődni fognak. Bizonyára tartózkodóak lesznek. Megfigyelik a másik viselkedését, haja színét, szeme állását, ruháját, üdvözlésformáját. Latolgatják: miféle is lehet az az idegen? Tizenöt éves volt e sorok írója, amikor Jénában, a vendéglátó család 12 éves kislányának bemutatkozott. Jó napot! — fogadta köszönésem a kislány, majd férfiasán kezet rázott velem. Búcsúzáskor már szer- vuszt köszöntünk .. . A miskolci nemzetközi úttörötalálkozo második napja április 4-re esik. A gyerekek virágcsokrokat helyeznek el a Hősök terén a szovjet hősi emlélcművön. A 28 évvel ezelőtt felszabadult Magyarországra gondolnak. Akkor még tartott a második világháború. A szovjet hősi emlékműtől városnéző sétára indulnak a vendégek. Közben barátkozhatnak, beszélgethetnek. Mindenképpen megértik egymást... Egy közösen ismert idegen nyelven, tolmács útján vagy szavak nélkül... Tulajdonképpen mindegy, hogyan. Néhány óra alatt összemelegednek. Elfelejtik a nyelvi-nemzeti különbözőségeket. Önfeledtek lesznek. A közös élmények nyomán barátokká forrnak. Megtudják egymásról a legfontosabbakat, a hasonlóságokat. Hogy a vendéglátók és a vendégek ugyanannak örülnek. Hogy nevetni mindenki szeret. S még jobb együtt nevelni. Olyankor senki sem gondol rosszra. A nemzetközi úttörőtalálkozó gálaesttel fejeződik be. Dallal, tánccal, játékkal. A vidám kavalkádban mindenki jól érezheti magút. Ezeknek a 10—14 éves fiúknak, lányoknak már természetes dolog, hogy a pentaton magyar népdal után nem cseng idegenül a szlávos teljes hangsorú dallam... Mindenki kaphat útravalót és mindenki hagyhat itt ajándékot: egy dalt, néhány szót a másik nyelvén, címeket levelezésre, hogy a Icapcsolatok megmaradjanak. Hogy később se felejtsenek el egy nyelven beszélni... (simányi) (gyarmati) Rőczey Ferenc zongoraestje
