Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-12 / 60. szám
<0Z POLITIKAI NAPILAP * V. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM | m n ■ . m CngSgUT 1973. MARCIUS 12., HÉTFŐ- I Knll, I I URI (VI Kisebb a gaulleisták többsége A baloldal megkétszerezte mandátumát A franciaországi választások második fordulója megerősítette az első forduló eredményeit. A kormánykoalícióban a gaulleisták elvesztették eddigi többségüket, és csak szövetségeseikkel együtt kormányozhatnak. A baloldal megkétszerezte mandátumainak számát. A legjelentősebb eredményt a kommunisták könyvelhetik el. Eddigi 33 mandátumukat 73-ra növelték, de a szocialisták is 44 helyett 89-et mondhatnak a magukénak. Az egyesült baloldal összesen, a két munkáspárton kívüli szövetségeseivel — becslések szerint — több mint 180 mandátummal rendelkezik az előző 90-nel szemben. A gaulleisták, akik eddig a kormánykoalícióban döntő többségben voltak, elvesztettek vagy száz mandátumot, így kisebbségbe kerültek szövetségeseikkel szerbben. A Le- caunet—Servan-Schreiber féle centrum körülbelül 20 mandátummal rendelkezik. Hírmagyarázat Szombati hírmagyarázatunk, amelyet azzal az előrejelzéssel zártunk, hogy a kormánykoalíció esetleg a centristák nélkül is szert tehet a választási aritmetika jóvoltából bizonyos többségre, de az első fordulóban mutatkozó ,, százalékarány eltolódása ebben az esetben is komoly figyelmeztetés” —, túlságosan mérsékeltnek bizonyult. Az első forduló százalékos eredményei — minden választási trükk ellenére — most már a mandátumok megoszlásában is megmutatkoztak. Rendkívül érdekes például, hogy az FKP hét olyan kerületben szerzett mandátumot, melyben azelőtt egyáltalán nem volt képviselve. köztük néhány párizsi belvárosi választókerületben, vagyis az „úri negyedben”. A szocialisták előretörése élénk bizonyítéka annak, hogy ha a mun- káspá-nok nem egymás ellen har- coliufr, akkor mindkét párt, illetve ' az egész munkásosztály csak nyerhet. A gaulleistákra nyilván hideg zuhanyként hatott, hogy két miniszterük, Schumann külügy- és Pleven igazságügyminiszter is kibukott, a tábornok egykori pártja szövetségeseivel együtt is csak elég kis többséggel kormányozhat a parlamentben és e többségen belül már nines többsége. Mindent egybevetve, most már nemcsak a százalékarány, de a mandátumok eltolódása is komoly figyelmeztetés a francia nagypolgári uralom számára. MÁTÉ IVAN jJc Georges Marchais, az FKP főtitkára szavaz (MTI tele fotó) Csökkentik a munkaidőt a Volánnál Ma délelőtt tartották meg a miskolci 3-as számú Volán Vállalat szakszervezeti tanácsának év végi beszámoló aktívaértekezletét. A vállalat szakszervezeti vezetői számot adtak a2 elmúlt évi munkáról, a különböző szociális, munkásvédelmi és egyéb intézkedésekről. A vállalat vezetői egy évvel korábban egyelőre átlagosan havi 217 munkaóra teljesítését tervezték. Azóta bebizonyosodott: az óvatosság nem volt hiábavaló, mert míg a tehergépkocsik személyzete — elsősorban fuvarhiány miatt — még 210 óránál is kevesebbe^ dolgozik, addig az autóbuszsofőrök, illetve a kalauzok munkaideje jóval meghaladja a korábban kitűzött szintet. A vállalat vezetői és szak- szervezeti tanács közös célja, hogy az idén minden munkaterületen megvalósítsák a csökkentett, 210 órás munkaidőt. Ehhez egyrészt újabb dolgozók felvétele, másrészt a mostaninál jobb munka' szervezés szükséges. + Háborítatlan telet mutat a bükki táj. A város is didergett ma reggel: hét órakor ii mínusz hét Jakot mértek. Telt ház volt vasárnap Bánkúton. A havas-jeges utak miatt sok gépkocsi elakadt, de még így is mintegy ötszázan örültek a sportolásra alltalmas hónak. a télutó örömeinek. Szombaton este S3 lakója volt a turistaháznak. A télízű képet oldja hát egy tavaszi hír: a hét órakor mért mínusz hét fok nyolc órára mínusz 3,8 fokra csökkent. És délben már 8—9 fokos tavaszra számíthatunk Miskolcon is. / (Vadas Zsuzsa felvétele) Több leányt várnak Szakmunkások lesznek Az idei könyvhét a magyar könyv ünnepe Az idén csaknem 120 000 nyolcadikos latolgatja: hol folytassa tovább tanulmányait. Közülük minden másodiknak tudnak helyet biztosítani a szakmunkásképző intézményekben. Az 1973. évi nép- gazdasági tervben G5 000 el,- söéves szakmunkástanuló felvételét irányoztak elő; 38 000 fiatalt az általános iskolákból várnak, a többieket pedig a középiskolákból. Érdemes különös figyelmet fordítani arra a 43 szakmára, amelyekre a Gazdasági Bizottság 1972-ben a beiskolázást segítő ösztönző intézkedéseket hozott. Ilyen a 250—500 forint között megállapított társadalmi ösztöndíj, az utolsóéves tanulók szakmunkásbérben való foglalkoztatása, húsz szakmában pedig a havi 200 forintos ösztöndíj-kiegészítés. A Munkaügyi Minisztériumban elmondották: a pályaválasztó fiatalok, közülük elsősorban a lányok korántsem használják ki lehetőségeiket. Széles körű vizsgálódással megállapították: 53 olyan szakma van, amelyben feltétlenül szükségesás lehetséges is a lányok felvételi arányának növelése. Hogy tovább javíthassák a szakmunkásképzésbe vonható leányok arányit, még ebben az ötéves tervidőszakban további kétezer tanulóotthoni helyet létesítenek számukra. Az idei felvételeknél számba jöhető 65 000 fiatalból 14 ezret a budapesti, körülbelül három-háromezret a Bács, Baranya, Csongrád, Győr, Pest, Szabolcs, Szolnok és Veszprém megyei, 5300-at a borsodi és 3700-at a hajdúsági szakoktatási intézmények várnak. A jelentkező fiatalok közül negyvenezren nagy iparvállalatok, több mint hétezren az ipari szövetkezetek, mintegy tízezren a tanácsi vállalatok és megközelítőleg ötezren mezőgazdasági termelőszövetkezetek szakmunkástanulói lesznek. A jelentkezéseknek ez az első időszaka hivatalosan május 31-ig tart. Ma délelőtt a Fészek klub nagytermében megkezdődött a film- és televízióművészek 4. közgyűlése. A filmes társadalom nagy jelentőségű tanácskozásán Kovács András főtitkár ismerteti az elnökség beszámolóját, és korrefeSzékesfehérváron, a MüM 320. sz. Iparitanuló Intézetének két műszerész osztálya „iskolaszervizt” létesített. Az ifjú műszerészek az maritanuló intézet jól felszerelt szakkörében ingyenesen végzik el Fejér megye általáAz ünnepi könyvhét ebben az évben a magyar könyv ünnepe lesz: az 1473-ban Hess András által alapított budai könyvnyomtató műhelyben készült Chronica Hungarorum — a budai krónika — megjelenésétől számítjuk a magyar könyv- nyomtatás és könyvkiadás kezdeteit. Az 500. évforduló alkalmából rendezendő ünnepségek nyitánya lesz az idei — június 2-tőI 8-ig tartó — ünnepi könyvhét. Az akció legtöbb célja a könyv és az olvasás népszerűsítése a munkásosztály soraiban, a szocialista brigádok, a munkásszállások larátumok hangzanak el a kis- filrn és a televíziófilm műfajáról is. A szövetség kritikusi tagozatának tagjaként a vidéki újságírókat Benedek Miklós, az Észak-Magyaror- szág rovatvezetője képviseli a közgyűlésen. nos és középiskolásai számára a rádiók, televíziók, magnetofonok és filmvetítők javítását. Az „iskolaszerviz” Székesfehérváron a helyszíni szerelést, az új készülékek beállítását is vállalja. kói, a vonaton és autóbuszon bejárók között. Elsőrendű feladata továbbá az olvasás iránti igény felkeltése a tanulóifjúság minden rétegében. Az ünnepi könyvhét programját a helyi társadalmi szervek mindenütt közösen, adottságaiknak, szükségleteiknek megfelelően maguk állítják össze. 'Az ünnepi könyvhét programjában rendezi meg a Hazafias Népfront az Olvasó Népért mozgalom országos értekezletét, s mozgalom indul 500 általános iskola korszerű könyvtárának létrehozására. Ä magyar könyvnyomtatás és könyvkiadás 500 évét be- mufató kiállítás színhelyen, a Nemzeti Múzeumban lesz június 2-án az ünnepi könyvhét országos megnyitója: a vidéki megnyitó központi ünnepségét június 3-án Debrecenben tartják. Havazás várható Várható időjárás: az évszakhoz képest hideg időt jósol a meteorológia, hajnalban Miskolcon volt a leghidegebb, mínusz 7 fok, a Mátrában 21 centiméteres hó van. Miután Romániában és Csehszlovákiában egyaránt erős havazásról érkezett jelentés. kisebb havazásokra hazánkban is számíthatunk, különösen az északi megyékben. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9. az esti mínusz 1 — plusz 4 fo.í között lesz. Bánkúton a hóréteg vastagsága 32 centiméter, sportolásra alkalmas. Filmes Iskolaszerviz AMERIKAI ES FINN VEND6G MOSZKVÁBAN George Shultz, az USA pénzügyminisztere és legújabban Nixon „gazdasági Kissingere” Moszkvába érkezett, hogy a szovjet—amerikai kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséről tárgyaljon. — Ugyancsak Moszkvába érkezett a finn kereskedelmi miniszter is. A KGST-vel való együttműködésről tárgyal. LEBEGTETNEK A Közös Piac 9 tagországának pénzügyminiszterei Brüsszelben' a dollárválsággal kapcsolatban megállapodásra jutottak. Az NSZK, Franciaország, Dánia és a három Benelux állam közösen lebegteti pénzét a valutákkal szemben. Anglia, Olaszország és Írország ezt elvben elfogadja, de szabad árfolyammal dolgozik. SZÜKSÉGÁLLAPOT BERMUDÁN Anglia gyarmatán, a kedvelt turistahelynek számító Bermudán kihirdették a szükségállapotot. Mint ismeretes, szombaton éjjel agyonlőtték Sir Richard Sharpies kormányzót és szárnysegédjét. Miután a gyilkosság okát nem tudják, s a tettesek egyelőre ismeretlenek, a Scotland Yard nyomozói megérkeztek és rendkívüli állapotot hirdettek ki. ÜJABB SALT- FORDULÖ A hadászati fegyverzet korlátozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyalás (SALT) újabb fordulója ma kezdődik Genfben. A megbeszélésre érkező Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes/ azt mondta, hogy hazája „rendkívül fontosnak tekinti” az új szakaszt. Reméli, hogy az amerikai fél is a konstruktív megközelítést választja. EL-ZAJJAT PERINGBE UTAZOTT • * Háromnapos hivatalos indiai látogatásának befejeztével Pekingbe utazott El-Zaj- jat egyiptomi külügyminiszter. Indiából való elutazása előtt sajtóértekezletet tartott, és hasznosnak, valamint gyümölcsözőnek minősítette az indiai vezetőkkel folytatott megbeszélése eredményeit. Zajjat ázsiai körutat tesz, így érkezett Indiából Kínába.