Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-13 / 37. szám

Technikusok lesznek A Kobo- es Gépipari Minisztérium l 1972. (VI. 14.) számú ren­deletét a megjelenése óta eltelt több mint fél év alatt, megismer­hették az érdekelt vállalatok. A technikusminösítésről szól, intézkedik av újabb oktatási és képzésforma mibenlétéről, lehe­tőségeiről. Kijelöli azokat az iskolákat, amelyek felkészítik a jelentkezőket a minősítő vizsgákra. Szakmánként a kijelölt isko­lákban néhány héten belül elkezdődnek a tanfolyamok. Ezért hívták össze tegnap a Zalka Máté Gépipari Szakközépiskolába a miskolci és Borsod megyei nagyüzemek személyzeti és okta­tási osztályainak képviselőit is, akiket dr. Kálmán András, az iskola igazgatója tájékoztatott a tudnivalókról. Mindezt nem ismertetem, mert akiket illet, azok vállalaton belül vagy az is­kolában bármikor kaphatnak felvilágosítást. De adódik néhány, valamennyiünk számára figyelemre méltó következtetés. Érdekes, amikor iskolában találkoznak az oktatás és a termelés (pontosabban: a vállalatok) képviselői. Nagyon gyorsan kialakul az alaphelyzet, amelyet így jellemezhet­nénk: az iskola megvételre kínál valamit, nevezetesen ki­váló körülmények között (jól felszerelt, nagy hagyományú intézményről van szó) megszerezhető tudási, s néhány év múlva azzal rendelkező jó szakembereket. A vállalat pedig körültekintően meggondolja, hogy megvegye-e ezt az „árut”. Van-e rá pénz, van-e rá szükség most és tíz év múlva. Mindkét fél álláspontja méltánylandó. Alaphelyzetükből adó­dóan is, munkájuk szempontjából is. Mert nem kevesebb­ről van szó. mint hogy egy rendeletet végre kell hajtani, és az elmélet helyességét a gyakorlat mutatja meg. Az elmelet röviden: az iparban (de a termelőmunka min­den területén) szükség van középfokon képzett szakembe­rekre. technikusokra. Nagyon mozgékony — tegyük hozzá, változó — iskolarendszerünk keresi a megfelelő megoldá­sokat. Azt. hogy alapos iskolai, elméleti felkészültséget több eves gyakorlat támogasson, mire a fiatal eljut a középfokon képzett szakember szintjére. Akik ugyanis a technikusi mi­nősítő vizsgával szereznek oklevelet a következő években, azoknak vagy szakközépiskolai, vagy más középfokú intéz­ményben szerzett érettségi bizonyítványuk es szakmunkás képesítésük, plusz több éves szakmai gyakorlatuk van. Ez ugyanis a technikusi minősítő vizsga feltétele. Ebből azután következik, hogy az így képzett technikus nem tizenéves. De következik az is — és ez mar a gyakorlat —, hogy munkahelyhez kötődve, munka mellett, vállalati hozzájáru­lással tanul. A vállalatok szétnéznek a házuk táján: mennyi pénzt tudnak dolgozóik taníttatására fordítani (a minősítő vizsga előtti négyszáz órás tanfolyam önköltséges, vagy az egyén, vagy az üzem fizeti), s ha végez az illető, tudják-e megfelelő munkakörben alkalmazni? Nem éri-e csalódás az üzemet is. a dolgozót is? A tegnapi megbeszélés munkaértekezlet volt, valami újabbnak a kezdetén. Olyan tájékoztató es vélemenvcsere, »hol a résztvevőknek nincsenek illúziói, cserébe viszont van­nak tapasztalatai. Abban a tudatban mérlegelnek, hogy a gyakorlat nehézségei ellenére is jó az elmélet: szükség van középfokon képzett szakemberekre. Az első jelentkezéseket néhány héten belül varjak, az *h!ó technikusi minősítő vizsgákat 1974 októberére tervezi *r iskola. A gyakorlati elvárásokat addig igazolhatja — a gyakorlat. i» (makai) Jubileumi várjátékok A város felszabadulásának 30. és alapításának 760. év­fordulója tiszteletére jubile­umi évvé nyilvánították az 1074-es esztendőt Gyulán. Az évfordulók megünneplésére már megkezdték az előkészü­leteket. Megalakult s meg­kezdte munkáját az ünnep­ségeket szervező bizottság. Felszabadulási emlékművet állítanak, „Három szabad évtized Gyulán” címmel mo­közi sportversenyeket, a tu­dományos üléseket, a képző- művészeti kiállításokat. A rendezvényekre a szomszédos országokból is sok vendégei varnak. KÖNYVESPOLC ^ Miskolci háztetők (Bartha István fotografikája) A Budapest Filmvállalat idei alkotásai A hazánkban évente létre­jövő húsz játékfilm fele a Budapest Filmvállalatnál ké­szül. Az idén megvalósuló alkotásokról Nemeskürthy István igazgató nyilatkozott az MTI munkatársának. — Arra törekszünk, hogy a viszonylag csekély számú, de a Magyar Népköztársaság le­hetősegeihez képest számot­tevő anyagi terhet jelentő filmben minél több szín, mi­nél több stílusirányzat, ren­dező-ízlés érvényesüljön, és minél több, néző találja meg az örömét. Bacsó Péter ren­dezésében és részben az ő forgatókönyve alapján ké­szült el a „Harmadik neki­futás” — mai témájú társa­dalmi film. Szabó István for­gatja „Tűzoltó utca 25" című alkotást. Csurka István for­gatókönyve nyomán, Hintscli György rendezésében készül majd a „Hét tonna dollár’ című szatirikus vígjáték, olyasféle alkotás, mint ami­lyen A veréb is madár volt. Varkonyi Zoltán rendezé­sében Maár Gyula es a Zűri­re Péter forgatókönyve alap­ján forgatjuk majd az Ártat­lan gyilkosok című krimit. Mai munkáskörnyezetben játszódik Gyarmathy Livia ..Álljon meg a menet” című vígjátéka, amely hasonló a rendező korábbi „Ismeri a szundi-mandit?” című alko­tásához. Az „Egy srác fehér lovon” ideiglenes című szin­tén mai mukáskörnyezetben játszódó vígjáték. Rendezője és forgatókönyv-írója Pa­lásthy György, s egy szak­munkásifjú csepeli kalandjai­ról szól. Terveinkből kitűnik az a törekvés, hogy újra megszü­lessék az igényes magyar víg­játék. Meg kell mondanom, hogy e téren nagy ellenállás­ba ütközünk, mert a kritika, a rendezők nagy része ellen­szenvvel kíséri törekvésein­ket. Tudjuk, hogy még’ soká­ig nem fogunk tökéleteset al­kotni, de ha nem csinálunk semmit, azzal csak kárt oko­zunk. nográfia készül. A kettős ju­bileum jegyében rendezik meg az 1974. évi várjátéko­kat, az országos és nemzet­A változások őrei Ozdon koncerteznek Az ózdi Kun Béla Művelő­dési Házban vendégszerepe) holnap este — Szalatsy Ist­ván vezényletével — a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar. A műsorban fellépnek Kari­kö Terez, Simaudy József, Lengyel Ildikó es Antalffy Al­bert, a Magyar Állami Ope­raház művészei. A hangver­senyen közreműködik a Deb­receni Kodály Kórus. A negyedik szám Kapuk Előtt Megjelent a Kapuk Előtt negyedik szama. Régóta ter­vezik, sokáig szerkesztgei- ték, dédelgették. Érdemes volt. A Molnár Béla Ifjúsági Ház irodalmi műhelyének irodalmi és művészeti kiad­ványa egyre jobb. író-, költő-, művészerények csillannak fel, látszik az erjesztő, az ihlető műhelymunka gondos­sága. Az első oldalon kaszás pa­rasztok és Sajó László verse emlékeztet a Dózsa-évfordu- lóra. Majd Beveti Gábor Ösz- sz-efüggések c. tanulmánya következik. Tájékozottsága becsülendő. Persze itt-ott még túl bonyolultan fejezi ki magát. Egyszerűségre kell törekednie. File József Hans Magnus Enzesbergemek a ján lőtt J egy- zőkönyv című versét többször is elolvastam. Mert ez nem­csak költemény a sok közül, ez már File-vers... Tiszta és természetes. Egyébként File Józseftől Robert Rozs- gyesztvenszkij Idegenek cí­mű versének fordítását is e számban találjuk. A követ­kező sorok Pusztafalvi Tiva­KE0D Kosmith rádiói 12,00: Deli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.30; Reklám. — 12.3S: Melodia- koktel. — 13.48: Törvénykönyv. — 14.03: Romai kaland. Rádiójá­ték gyermekeknek. — 13.00: Hí­rek. — 18.10: Kneklő ifjúság — Pécsett. — 15.24: Radioiskola. — 15.80: Hallgatóink figyelmébe. — 18.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Atlasz. — 16.15: Debussy: Zongoradarabok. — 16.29: Beszél­getés a közérthetőségről. II. — 17.00: Hírek. — 17.06: Pesti házak titkai. — 17.36: Száz éve született Fjodor Saljapin. — 18.30: A Sza­bó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.23: Népzenei Magazin. — 20.05: Petőfi emlékezete. — 21.15: Hírek. — 21.18: Könnyűzenei Híradó, — 21.48: Kodály: Mátrai képek. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Szituációk — megoldások. — 23.30: Nóták. — 24.00; Hírek. — 0.10—0.25: Nagy előadóművészek régi felvételei­ből. dar verséből valók. (Mit te­hetnék): ..Erdők, mezők. völgyek, hegyei: Folyóvízben szálló szelek piros-fehér-söldben, Kőrösöktől az Alpokig 7 or- szágnyi féltésem / te vagy — Hazám .. Várnay Dea Bolgár ten­gerparton című versén a mí- vesség látszik. És nemcsak a mívesség — az eredetiség is. Idézhetném még Hargittay Attilát, az Együtt című ver­sét. amely készülő kötetébe kívánkozik. És szólhatnék Mecsek Zsuzsáról, Gajó Gé­záról, Szendrei Lőrincről, Pósa Zoltánról. Csóka László­ról, D. Szabó Edéről. Hídvári Imréről... Kíváncsian vár­juk következő publikációi­kat. A sort Fürjes Pélerrel, a Kortársban is bemutatkozott fiatal költővel zárjuk. Idéz­zük Barlangrajzok című ver­sét: ..A költő is, mert fáradt, mint a hírig hajszoltak, versvadászatra indul, készít barlangrajzokat.” S. J. francia). — (6 ó): Fotográfia (magyar). — Kossuth (ÍS, 16, í7 o): Napraforgó (magyarul besze­lő színes olasz—francia). — Film­klub (15, f7 ó): Emlékezés (szov­jet). — Fáklya (f5, f7 ó): Santa Vittória titka (színes amerikai). — Petőfi (f7 ó): Anna ezer napja (magyarul beszélő színes angol, mástelszeres helyárral!) — Szik­ra (5, 7 ó): Osceola (színes NDK), — Táncsics (fő, 17 ó): Halál Ve­lencében (színes olasz). — Sag- vári (Ady Müv. Hazban) 5 és 7 órakor; A betyárok bosszúja (szí­nes román). Miskolci Nemzeti Színház (V)t Berci bácsi (Csortos bérlet). Kiállításiok: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Bálványos Huba grafikusművész és Gyur- csek Ferenc szobrászművész ki­állítása. — Miskolci Képtár (10— 18 óra között): .Állandó kiállítás. — Lábresszó (13—20 óra között): Neisohel Bajos emlékkiállítása. SZERDA Bt™ Játék a fénnyel A Miskolci Múvészklub Foto- és Filmművészeti ta­gozatának következő rendez­vénye ma délután lesz: Lol­tok László fotóművész tart, Játék a fénnyel címmel, szí­nes diavetítéses előadást. Gordon ká­báiig versen y Gordonkahangverseny lesz holnap este 7 órakor a Bar- tók-teremben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Mis­kolci Tanárképző Tagozatá­nak növendékeit és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskola csellistáit hallhat­ják az érdeklődők. Moldova György könyvét is hamarább és alaposabban elemezte, méltatta a közvé­lemény, mint a .szakma”. Nem azért, mert olyan jó re­gény. De Flandera János tör­ténetében nem is a művészi megformálást értékeli az át­lagolvasó, hanem egyfajta pletykaigény kielégítését. Pletyka? — jobb híján mondjuk ezt a szót, hiszen az 1956-ot megelőző évek törté­neti (szakszerű), ideológiai­elméleti értékelése még vá­rat magára. Ezzel nem azt állítjuk, hogy egyáltalán nem történt meg, csupán azt, hogy nem teljesen, kielégítően. De íróról lévén szó, elsősorban a művészi élményt keli szá­mon kérnünk. Ezzel marad adós Moldova, ■> ezért csúszik a szánkra a plptyka szó- Flandera János története egyfajta karrier-történet. Az ambiciózus, tettrekész fia­talember minden eszközt el­fogadhatónak tan ahhoz, hogy „megcsinálja a szeren­cséjét”. Miután — mondjuk ki: igazságtalanul — eltávo­lítják az egyetemről, ez a született macchiavelíiita a házasságot használja fel pá­lyája egyengetéséhaz Elveszi Altschuller Nagyezscát, s ez­zel egyszerre leradírozza a káderlapján esett foltot. Ám Flandera nem Julien Soréi. Nem valamilyen ügyén konspirál, de minden ügy és mindenki csak eszköz arra, hogy karrierjét segítse. Erre használja fel a nőket: elő­ször a szerencsetlen sorsú Nagyezsdát, aki őszintén sze­reti, Mester Annát, ezt az erős akaratú kis nő-Sorelt, Bóna Erzsit, gyermekének anyját — hogy amikor ter­heséé válnak, ócska kesztyű­ként dobja el őket. Nagyezs- da az első áldozat. Amikor megtudja Flandera, hogy az öreg Altschullcrt „ejtetie" a Rákosi-klikk, egyszerűen ott­hagyja az asszony:, hogy ne kompromittálja őt tovább. Nagyezsda — ő a regény leg­tisztább jelleme — ebbe be­lerokkan és öngyilkos lesz. Flandera az a politikai ka­landor, aki mindig a befutó lóra tesz. Így csapódik Káro­lyihoz, amikor azt rehabili­tálják, ég felfelé ível politi­kai karrierje. Intelligenciája, kapcsolatai révén mindig tisztában van az erőviszo­nyokkal, s ügyesen, eredmé­nyesen manőverezik. Moldo­va jól érzékelteti azt a fo­lyamatot, amelyben ez a haj­dani szegény proligyerek fo­kozatosan távolodik el osztá­lyától, fiatalkori eszméitől, hogy egyre közelebb sodród­jon a belvárosi elit értelmi­ség voluntarista — technok­rata — köreihez. Éppen azok­hoz a körökhöz, amelyeknek az Eszme — minden eszme — csak üzlet és gyakorlótér, lacikonyha, ahol megsüthe­tik a pecsenyéjüket. Egyben — természetesen — eltávolo- '» dik Károlyitól is, akit a re­gény utolsó lapjain — Alt­schuller oldalán — egy párt­ház védelmében mutat be Moldova. Az író jó szolgálatot tesz, amikor belülről ábrázolja ezt a típust, mert védekeznünk kell ellenük. Moldova jó or­vosként. a születés és a fej­lődés fázisában mutatja be ezt a társadalmi rákot. Flan­dera János egyértelműen el­lenszenves. Gyáva, alattomos, haszonleső, önző. A regény gyengéje — mint mondtuk — az, hogy Moldova csupán leírja és nem ábrázolja a je­lenséget. Valahogy elnagyolt­nak, vázlatszerűnek hat az egész kompozíció, holott az író szándéka — bevallottan is — több. Keveselljük a cse­lekményszálak, alakok moti­válását és mélységét. Ezt is várjuk a regény — ígért — folytatásától. (Magvető Ki­adó, 1972.) HORPACSI SÁNDOR Petőfi rádió: 12.0*0: Az élő nép­dal. (leni.) — 12.10: Hunyadi László Részletek Erkel operájá­ból. — 13.00: Hírek. — 13.04: Beethoven: VI. (Pastorale) szim­fónia. — 13.45: Időjárás- es víz­állásjelentés. — 14.00: Randevú — kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.10: Könnyűzene. — 18.40: Uj könyvek. — 18 43: Ifjú Zene­barátok Hí rád:'ja. — 19.13: Ale­xandra. Részletek Szirmai Al­oen—Martos Ferenc operettjé­ből. — 19.30: Jó estét, gyerekek! — 19 35- A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese zenekarának hangversenye Közben 20.30—20.50: Esti Krónika II. — 21.35; Latin- amerikai históriák. — 21.55: Ver­bunkosok, népdalok. — 22.30: Táncdalainkbol. — 23.00: Hírek. — 23.15: Romantikus zene. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Eseményekről — röviden. — Tervek, eredmé­nyek ... — Bemutatom munka közben. — Előkészítő tanfolyam a középiskolában. — Az Igazság­ügy Fóruma. — Operettmelódiak. Televízió: 17.27; Műsorismerte­tés. — 17.30: Jó estét, Budapest! Közben kb 18.00: Hírek. — Kb; 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — Kb. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! televízió; 14.00: Isko­lásoknak. — 16.00: öveges pro­fesszor kísérletei. — 16.30: Hírek. — 16.35: Sporteseményekről. — 17.05: Ifjúsági Magazin. — 18.10: Magyar és szovjet dokumentum - film. - 18.40: Dalok. — 19.00: Híradó. — 19.30: 27 esztendő a Makovica alatt. — 20.Ó0: A vadon hívása. — 21.45: Híradó. rilm»zinházak: Béke <f4. tm« o): A tüze* íjász (színes olasz— Rossum rádió: 8.00; Hírek — 8.05: Műsorismertetés. — 8.1ö: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Nemzetise­geink zenéjéből. — 3.34: Indul a bakterhíz. II rész. — 8.54; Rossi­ni; Olasz nő Algírban. Kétfelvo- násos vígopera. — 11.30: A Sza­bó család. (A tegnapi adás ism.), Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Francia zene. — 9.00: Hírek. — 9.03: Népdalok. — 9.30: Mi van a varázsdobozban? A Gyermek- rádió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. Apróhirdetés illést kinél A Beton- és Vasbetonipari Müvek Alsozboleai Gvara férfi flolgo/.ökaf felvesz betanított munkás munkakörbe. Jelentke­zés a gyár munkaügyi csoport- iánál. Magyar rarautipar. Budapest, IV. (Újpest), trkef u. 30. telvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövö. fonó. eérnázö. esívél« be- tanulöknak Szállási biztosítunk. Jelentkezés személvesen vagy le­vélben a gyár munkaügyi otm lályiub

Next

/
Oldalképek
Tartalom