Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-20 / 17. szám
Mindibszr néhány influenzás kerüli kórházba kapott védőoltást (Folytatás az 1. oldalról) Az egészségügyi szervek az influenzajárvány megelőzésére az ország minden részébe időben eljuttatták a szükséges oltóanyagot. Az önkéntes védőoltásokon a megyében 18 ezer. Miskolcon pedig mintegy tízezer ember vett részt. A megelőző oltások —, amelyek decemberben kezdődtek — e héten gyakorlatilag mar be is fejeződtek. Nem volt szövődmény Borsodban egyelőre még nem fordulnak elő tömeges megbetegedések. Ebben bizonyára része van az időben végrehajtott megelőző intézkedéseknek, másrészt viszont a tavalyi influenzajárvány egyik legmérgesebb gócpontja az észak-magyarországi területekre tevődött, s az akkori megbetegedés mintegy megedzette, ellenállóvá tette mindazokat, akik átestek az influenzán. Talán ennek tulajdonítható az is, hogy a kórházak „járványosztályain'’ mindeddig néhány beteget kezeltek csupán. A Szentpéteri kapui kórház I-es belosztályán 40 ágy várja az influenzás betegeket. — A járvány beköszöntése óta négy, influenzában szenvedő beteget gyógyítottunk — mondja dr. Földváry Gyula osztályvezető főorvos. — Az eredeti terv szerint csak heveny betegségben szenvedőket kellene felvennünk, ilyenek azonban eddig még nem voltak. A négy krónikus betegünk is rövid idő alatt meggyógyult, a járványt minden szövődmény nélkül átvészelték. A diákok tíz százaléka A gyermekek gyógykezelésére — többek között — a Semmelweis Kórház Il-es belősztálya rendezkedett be. Dr. Nagy László osztályvezető főorvos a következőket mondta: — Serpmivel sincs nagyobb forgalmunk, mint a járvány előtt. Ezen a héten húsz influenzagyanús gyermeket kezeltünk. Hasonló tünetekkel — láz, torokfájás, légcsőhurut stb. — a hideg időjárás beköszöntése óta fogadunk kiskorú betegeket. Ez a forgalom tehát még nem jelent járványt. A munkahelyeken és az iskolákban viszont már érződik a megbetegedések káros hatása. A Miskolci Pamutfonodában például a három műszak 770 dolgozójából csakKorszerűsítik a belgyógyászatot Bbben az esztendőben mintegy 3,5 millió forintos költséggel felújítják a Semmelweis Kórház belgyógyászati épületet. Ugyanakkor a belgyógyászati osztályon intenzív terápiás részleget alar kíüaoak ki. A tervek szerint újjászü léteik — mintegy 1.3 millió forintos költséggel — a szülészeti műtő. Felújítják és központi fűtéssel látják el a kórház nővérotthonát. s megjavítják a rendelőintézet tetőzetét. esőcsatornáit. A felújítási munkaiatok összesem 5,3 millió forintot igényelnek. nem százan hiányoznak, ami egyes üzemrészekben bizony nem kis gondot okoz. A Földes Ferenc Gimnázium 1100 tanulójának is több mint tíz százaléka — 130 diák — maradt otthon az influenzajárvány miatt. Zsúfolt orvosi rendelők A körzeti orvosi rendelők forgalma ennek megfelelően növekedett; a nagyobb körzetekben másfél-kétszeresére nőtt a betegek száma. Közülük is sokan panaszkodnak magas lázra, torokfájásra, erős köhögésre. A Szentpéteri kapui lakótelep egyik körzeti orvosa, dr. Sass írén naponta 13—15 beteget vesz táppénzes állományba. A Kiss Ernő utcában dr. Imre István körzeti orvosnál e héten körülbelül 35 új influenzás beteg jelent meg, közülük tizenhármat vett táppénzállományba, A Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben dr. Bakos József körzeti orvost naponta 70—80 beteg keresi fel, többségük szintén influenzás. Nőtt a forgalom a Kilián-déli körzeti orvosi rendelőben is, ahol dr. Bereczky Bertalan a rendelésen megjelent 53 beteg közül 35-öt táppénzállományba vett. A megkérdezett körzetekből egyetlen beteget sem utaltak kórházba, a járvány tehat — ha esetenként több embert is dönt néhány napra az ágyba — ez ideig enyhe lefolyású volt. Ennek ellenére mindenki védje egészségét: kerülje a nagyobb tömeget, a szokásosnál gyakrabban mosson kezet, s öltözködjék az időjárásnak megfelelően. KEGLOVICH JANOS Járványos o) ennek bénulá s ellen A három oltásból álló, sjyer- mekbéuulás elleni oltassorozal második oltására 1ÍT<;>. január 22-töI 27-ig kerül sor. Oltásra kerülnek azok a gyermekek, akik 1969. október l-töl 1972. szeptember 30. napja közötti időben születtek. Az oltandók hozzátartozóit az ollókörök az oltás helyéről és idejéről külön meghívó útján értesítik es a védőnők útján is tájékoztatják. Az oltást Sabin-cseppeknek teában, szájon át történő beadásával végzik, ezért a szülök, illetve hozzátartozók kávéskanalat vigyenek magukkal. Amennyiben a kötelező oltásra kijelölt korú gyermekek hozzátartozói átköltözés vagy egyéb ok miatt az oltási értesítést nem kapnák meg, úgy a lakás szerint illetékes gyermekkörzeti rendelőben kapnak tájékoztatást. Miskolc m. városi Állami Közegészségügyi Járványügyi Felügyelőség Műszaki bál A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek , Szövetsége Borsod megyei Szervezetének elnöksége, valamint kazincbarcikai, lenin- városi és ózdi intéző bizottsága és az egyesületi csopor1 tok az idén is megrendezik a borsodi műszakiak farsangi bálját, február 10-én, szombaton este 9 órai kezdettel a Hámor étterem helyiségeiben. Spanyolországi élménybeszámoló Az idén is gazdag programmal várja tagjait az MTESZ ,B*íW;d megyei Szervezetének Szervezési és Vezetéstudomá-; nyi Társasága. Üjra megrendítik a fiatalok fórumait. Az első rendezvényre január 19-én délután fél öt órakor az MTESZ miskolci székhazában kerül sor. A fiatalok filmvetítéssel kísért spanyol- országi élménybeszámolót hallgathatnak meg. Mosolygni tessék (Agotha Tibor felv.) Nyáron már szakmunkások lesznek Mit írjak magukról, fiúk? Hót mit írjak én most magukról, fiúk? Mit írjak, hogy ne bántsam az igazságérzetüket, és ne bántsam az igazságérzetemet? Tizenhéttizennyolc évesek. Nem az igazság más. csak ahonnét és ahogy az igazat látjuk. • • Szakmunkástanulók. Harmadévesek. Május, június táján már szakmunkások lesznek. A munkásosztály legfiatalabb tagjai. Sorban ülnek. Kovács László, Cseli István, Tóth László, Siroki Sándor, Kovács Sándor, Gál László és Turner Tibor. Van Ki fűt be kinek? Hajnalban felébredtem. A paplan alól kidugtam a kezemet, és megérintettem az orrom hegyét. Olyan hideg volt az, mint a hűtőszekrényből éppen kiemelt hús. Kiugrottam az agyból' és a fűtőtesthez szaladtam, azután felvettem a télikabato- mat. és a hidegtől vacogó foggal a telefonhoz indultam. Feltárcsáztam a távfűtési központot és bőszen beleordítottam a kagylóba: — Halló, távfűtési központ?? — Távfűtés — hallottam a választ, azután a kagylóban valami koppanás vagy zsattogasféle hallatszott. — Mi történt?! — kiáltottam. — Valaki bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, vagy cséplőgép működik önöknél? — N-em, d-dehogy, v-vacog a f-fogam ... i-izé ... t-tudja---t-talan ... a-jánlana... v-valamit... a-a ... hideg ellen? — Én ajánljak magának? ... Hiszen azért telefonálok, meri farkasordító hideg van a lakásomban. Azonnal javítsák meg a fűtést! — N-nem értem. M-mit csináljunk? N-nem értem. Itt o-olyan h-hideg v-van ..., h-hogy nem t-tudok.. . g-gondol- kodni. Amíg n-nem... m-melegszik f-fel a h-helyiség. s-sem- mit... s-sem ... esi- csinálunk... Éreztem, hogy ez az ember igazat mond, minden műszaki ötlet megfagyott ebben a távfűtési központban, és szó sem lehet arról, hogy valakit ki- küldjenek hozzám a fűtőtestek megjavítására, amíg ők maguk meggémberedve és zúzmaratói belepve kuksolnak. — Ide hallgasson! — rikoltottam bele a. kagylóba. — Főzzön maganak teái és öntsön belé egy kupica rumot. — Mit öntsek? — Rumot! Nem tudja, mi fán terem a rum? Legjobb a kubai, vagy a jamaicai. — S-soha életemben nem ittam r-ru- mot! — Pálinkájuk van? —: A-az s-sincs. — Hadonásszon a karjával, ahogy a kocsisok teszik. — N-em tudom, a k-kocsisok hogyan h-hadonásznak .. . Rohangálni kezdtem a szobában, amennyire a telefondróttól csak tehettem. — Ide hallgasson! — ordítottam , megint. — Miféle dolgozók vannak maguknál abban a távfűtési központban, azt sem tudják, hogyan lehet felmelegedni? Majd igyekszem, hogy megtanítsák magukat kesztyűbe dudálni. Akkor majd ... — N-nekünk min den egykutya, ilyen h-hidegben ... — Ide hallgasson! De hát melegedjék fel valahogyan! Nem melengeti tálán a prémium lehetősége? — F-fütyülök... a p-prémiumra. .. Ilyen hidegben k-kell a f-fenének a p-pré- mium ... — Barbárok! — bőszen rohangáltam, ide-oda cibálva a telefondrótot. — Minek vállalkoznak olyan munkára, amellyel nem tudnak megbirkózni? — U-ugyan k-ké- rem ... a {-fővezetékek... f-f elmondják a sz-szolgálatot ... a cs-csövek meg-reped- nek .., n-nálunk ... itt... f-farkasordító h-hideg van ... — No, én majd befutok maguknak! — rivalltam bele a kagylóba. — Majd én elintézem magukat!.. A vér a fejembe szökött, egész testemet forró hullám öntötte el. — Majd én elintézem magukat, ahányon csak vannak!... fuldokoltam a bősz haragtól. — Nos, megmelegedett már? — kérdezte egy már egészen normálisan csengő hang. — Hát persze! Az ember gutaütést kaphat a dühtol. — Nagyszerű! így szoktuk felmelegíteni ügyfeleinket a legújabb utasítás értelmében, amíg ki nem küszöböljük az ösz- szes üzemzavart. Nagyon örülünk, hogy önnek is melege van már! Marek Anton Wasilie- wski (A PolszkojeOboesre- nyijeből) közöttük géplakatos, kovács, gépszerelő, lakatos. Ketten szeretnének továbbtanulni szakiközépiskolában. — Miért? — Legalább az érettségiig, azután1 meglátjuk ... Egyetlen ember van. aki ott akar maradni, ahol tanuló is volt. A többiek? — Nem tudom . . . — Egy évig, amíg belejövök a melóba, addig maradok. Azután? Valamennyien tudják, amit nem mondanak: a magasabb órabér a vándorlásból „kalapálható". Egyikőjüket sem támogatják hazulról. Kollégisták, Havi hetven forintért kapnak lakást, reggelit, ebédet, mosást, szervezett kulturális programot, lehetőséget játékhoz, sporthoz, tanuláshoz. Az ösztöndíjuk, a januári emelést is beleszámítva, 490—270 forint. (Kevesebb nines, mert közepesnél rosz- szabb tanuló nem akad köztük. Az ebédjük harminc forint. Utaznak, bérletet váltanak, kiegészítik a vacsorát, és még mindig jut arra, hogy új ruhára gyűjtsenek, hogy ugyanúgy öltözzenek, mint a legtöbb fiatal. Egyforma áhítattal mondják: — A szakmunkásvizsga után. ha már keresünk . .. Egyforma aggodalommal vallják be később: — Akkor lesz majd a nehezebb. • • Többüknek színházbérlete van. egy kivétellel könyvtári tagok, de ha a kedvenc íróról kérdezem őket: Cooper, Defoe, Rejtő Jenő. Mai és magyar egy sincs közöttük. Nem igaz. hogy nem jutnak máshoz. Csak példaként: csillagászati előadást tartottak éppen néhány méternyire tőlünk, rendszeres programot biztosít a klub és sza- szabad idővel is jobban állnak most. mint akkor, amikor dolgozni, magukról gondoskodni fognak. — Mi érdekli magukat fiúk? Érdekes módon, csak be kell csuknom a jegyzetfüzetemet, s előttem összevitatkoznak. Munkáról, tanítási rendszerről, árakról, a-« fiatal szakmunkások munkahelyi megbecsüléséről, mindarról, amit élnek, mindarról, ami szerint élni fognak. — Az idősebb szakik is elismerik, hogy mi elméletben többet tudunk. — De annyit se tanultunk meg, hogyan kell szétszedni egy bonyolultabb gépet. — Minden gépet meg se tanulhatsz. — A tanulóműhelyben jobb volt, mint kint, a munkahelyen. Ott mindenre kaptunk jegyet, mindent megnézett a mester. Itt a mestert csak el- vétve látjuk. — Ügy dolgozunk, mint a felnőttek, csak a fizetés kevesebb. — Ezerhétszáz-kétezer forintot kereshetünk majd. Mi az? Nem érte meg . .. • • — Mi érdekli magukat, fiúk? A harmadig, negyedik kérdésre jutunk el addig, hogy arról beszéljünk, ahogyan élni fognak, és hogy a vitatkozó szenvedély először elérjen addig, amin változtatni szeretnének. Egyikőjük sem tartja számon, hogy a hetven forintos kollégiumi térítési díj a valóságban ezer-ezer forint áldozatot követel a társadalomtól. amelynek, munkásai lesznek. És nem tartják számon, hogy mennyibe került, amíg szakmunkássá lehettek, azt sem, hogy menynyit adott ezért a vállalat, ahol most vannak, de ahol megmaradni nem akarnak. Aztán folytattuk a vitát: Folytattuk azzal. ahogyan a felnőtteket látják. Igazuk van? Nincs? Nevetve helyeseltek, amikor megígértem, hogy a második riportban vitatkozni fogunk. (bartha) REFLEKTOR Ma Budapesten, a Margitszigeten felavatták Vilt Tibor Madách Imréről készített szobrát. Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban díszünnepséget rendeznek Madách Imre születésének 150. évfordulója alkalmából, itf. Kecskeméten befejeződik a Bacs- Kiskun megyei népfrontbizottságok vezetőinek egyhetes tanácskozása.