Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-16 / 13. szám
i I belföld Két, az USA-ban elhunyt magyar művész, Beregi Oszkár színművész és Pataky Kálmán operaénekes hamvait — utolsó kívánságuk szerint — hazahozták és tegnap a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. BŐVÍTIK A KORHÁZAT. Zala megye legjelentősebb szociálpolitikai beruházása, a nagykanizsai kórházbővítés ebben az évben befejeződik. Több mint százmillió forintos költséggel 452 ágyas főépületet emeltek, s ezzel a nagykanizsai 2-es számú megyei kórházban mintegy ezerre növekszik a betegágyak száma. PIRX. PILÓTA KALANDJAI. A Magyar Televízió ifjúsági főszerkesztőségének produkciójaként elkészült az első hazai tudományos-fantasztikus tévéjáték-sorozat, Staniszlaw Lem Pirx pilóta kalandjai című novellásköte- te alapján. Az ötször egy-egy- órás műsort még az első negyedévben kezdik vetíteni. ÜJ TÁPSZERGYÁR. Több mint 200 millió forintos költséggel új tápszergyárat építtet Körmenden az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár. A gyár nagycsarnoka már áll, márciusban megkezdik a Dániából vásárolt gépsorok, berendezések szerelését. A próbaüzemelést júliusra ter- * vezik. NÉPMŰVÉSZ dinasztia, a zalaegerszegi Keremia és Cserép- kályha Gyár tófeji telephelyének termelését népművész család irányítja. Czugh Dezső, a népművészet mestere és Czugh János keramikusművész, főművezető. A Czugh testvérek ősi gölöncsérdinasztia sarjai, őseik valaha az őrségben formálták az agyagot. A Czugh dinasztia három nemzedékének munkáiból gyűjteményes kiállítást rendezett a nagy- kanizsai Thury György Múzeum. BUDA PEST—NÓG RÁD. Pest-Buda-Óbuda száz évvel ezelőtti egyesítésének alkalmából az idei évre szóló közös centenáriumi kulturális program lebonyolítására kötött megállapodást a budapesti III. kerületi tanács és a Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztálya. Ennek értelmében többek között Budapesten megrendezik idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész kiállítását. JUBILÁL A HAJDÚ. Ez év tavaszán ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a debreceni Építők Hajdú Táncegyüttese. Áprilisban a Csokonai Színházban tartják jubileumi ünnepségüket és bemutatójukat. SZÁRAZ HORTOBÁGY. Több sportágban is Kiadták - nem adták Tegnap éjfélkor lezárult a teli kedvezményes átigazolási időszak, amelynek során a legtöbb sportág versenyzői — kiadatásuk esetén — kivárás nélkül cserélhettek egyesületet. Tegnap még az esti órákban is igen nagy volt a forgalom a városi TS helyiségeiben, aminek eredményeképpen jelentős számú igazolólap került benyújtásra. Ezek között majdnem azonos arányban adtak be olyan lapot, amit az egyesület is aláírt, s olyat, amin a kiadatáshoz nem járultak hozzá. Minden átigazolási ügyet lehetetlen lenne felsorolni, ezért csak néhányat emelünk ki. A következők átigazolásához hozzájárult a volt egyesület: Varga E. (atléta, az MVSC^ből a DVTK-ba), Szankovics Zsuzsa (atléta, a DVTK-ból az MV$C- be), Török Magda (kosaras, a DVTK-ból Szegedre), Tirpák Ilona (röplabdás, a B. Volánból az MVSC-be), Újhelyi Jenő (röplabdás, az MVSC-ből a B. Volánba), Schmid József (kosaras, az MVSC-ből a DVTK-ba), Lantos István (a DVTK-ból Ózdra), Czirják Tibor (az MVSC-böl a DVTK-ba), Simon László (kézilabdázó, a DVTK-ból az MV Meteorba). Az alabbiak kiadásához az egyesület nem járult hozzá: Agócs J. (kajakos, a DVTK-ból az MVSC-be), Kassák Ferenc, Galuska Tibor és Békési Tibor (atléták, a DVTK-bol az MVSC- be), Laurencsik László és Faragó János (atléták, a DVTK-ból az MTK-ba), Szurkos József (súlyemelő, a DVTK-ból az LMTR-ba), Rozsnyói Tibor és Nezelits László (asztaliteniszezök, a DVTK-ból a MÉMTE-be), Bar- tha Gábor (asztaliteniszező, a DVTK-ból a MEAFC-ba). Az átigazolások nézegetése közben egy meglepetéssel is találkoztunk: Molnár Anna (asztali- teniszező, MÉMTE) átigazolási kérelme is beérkezett, a fővárosi 31. sz. Építők Sportegyesülete részéről. Az eset azért jelentett számunkra meglepetést, mert értesültünk arról, hogy a MÉMTE elnöksége szombati ülésén a kiadatás megtagadása mellett döntött. Az átigazolásra egyébként nem is kerülhet sor, mert a kikérő egyesület formai hibát követett el, s ezért az átigazoló lapot (jogtalan aláíró miatt) visszaküldik címükre. Az előbb felsorolt átigazolások ismét bizonyítják, hogy nem szűnt meg » fővárosi egyesületek egészségtelen vonzása. Példa erre a két, az MTK-hoz kért atléta esete is, akik olyan szakosztályból szerettek volna eltávozni, amelyik az elmúlt esztendőben — a vidék legjobbjaként — a hetedik helyen végzett az egyesületi rangsorban. Jó lenne, ha egyszer s mindenkorra véget vetnének az ilyen — nem a sport, hanem a személyi érdekek vezette — átigazolási lehetőségeknek, s a kiemelt egyesületeket nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is támogatnák. All ez a kívánság különösen akkor, ha a vidéki egyesület is képes a fővárosival azonos szintű feltételeket biztosítani, a dolog azonban ezzel nincs lezárva, hiszen a kiemelt egyesületeken kívül is kellene arról gondoskodni, hogy ne szedhessenek szét olyan szakosztályokat, melyek egy-egy város sportját a legmagasabb osztályban képviselik. Biztosak vagyunk például abban, hogy Molnár Anna esetleges távozásával láncreakció indulhatna meg a MÉMTE asztalitenisz szakosztályán belül, s ez gyakorlatilag az egész város sportérdekeit sértené, hiszen egy újabb sportággal szegényednénk az élvonalban. Tehát nemcsak a kiemelt ig^esület.ek, hanem a vidéki városok bázisszakosztályai számára is sérthetetlenséget kellene végre biztosítani. HORVATH KALMAN Duprog a Balaton ★ A HUNGAROTEX a sajtó képviselői részére bemutatta azt a 70 modellből álló divatkollekciót, amelyeket hamarosan a Kanári-szigeteken Kuwaitban és Irakban láthatnak az érdeklődők. A képen: fehér anyagból készített, melegebb napokra ajánlott nappali ruhák. Ikar miok a felhők feleit A DIGÉP gyártja, Kaindiban üzemeltetik A jégmező alatt szunnyadó Balaton egy hónapig alig hallatta a „hangját”. A néhány napos enyhülés, az éjszakai és a nappali hőmérsékletkülönbségek azonban Sóvári Lajos 37 éves miskolci Lakos, tetőfedő szakmunkás iszákos életű, notórius bűnöző. Már ötször állt bíróság előtt. Először 1962- ben ítélték másfél évi szabadságvesztésre társadalmi tulajdont károsító lopásért, majd később ugyanezért a bűncselekményért még kél alkalommal vonták felelősségre, de megbüntették már garázdaságért és tartásdíj fizetésének elmulasztásáért is. Az idült alkoholista férfi korábbi cselekményeit is leginkább részegen követte el, s azért lopott, hogy szenvedélyét kielégíthesse Mos*: ismét lopás miatt került a vádlottak padjára. Múlt év tavaszán vállalata megbízásából az egyik Szent- péteri kapui lakóház tatarozásán dolgozott. Munka után több üveg almabort ivott. Az esti órákban visz- szatért a házba, ahol dolgozott, s az udvaron levő ól ajtaját kifeszítve ellopott egy libát. Másnap reggel a közeli italboltban „féláron” kínál- gáttá eladásra, csak hogy pénzt lásson. Nemsokára — ugyancsak alaposan lerészegedve — a Miskolci ÁFÉSZ Búza téri pavilonjából, az ott szabadon végül is „szólásra bírták”. A meglazult, repedező jégmező hangjelenségeit a környékbeli lakosok, a halászok, a nád- és a jégvágók .xlurro- gás”-nak nevezik. tárolt — őrizetlenül hagyott — burgonyából egy zsákkal elemeit, s egy magánkiske- resikedőnél mint sajátját eladta. A Miskolci Járásbíróság — a viszonylag csekély károkozás ellenére — tekintettel Só. vári Lajos többszörösen büntetett előéletére, kétrendbeli lopás vétségéért egyévi szigorított börtönre ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig két évre eltiltotta. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Kalisz Acsekejev, a kirgiz minisztertanácshoz beosztott szovjet külkereskedelmi meghatalmazott nemrég Kirgizia és hazánk gazdasági-kereskedelmi együttműködéséről nyilatkozott. Elmondotta, hogy az ott készült termékeket valamennyi szovjet köztársaságba, s a világ 67 országába szállítják. Szovjet-Kirgizia a higany, antimon, a villamos meghajtó berendezések, orvosi készülékek, villanymotorok, fémmegmunkáló és mezőgazdasági gépek, sokféle élelmiszer- és könnyűipari termék, értékes nyersanyagfélék legnagyobb szállítója. Hazánk számára hat kirgiz üzem gyárt termékeket: menetköszörűgépeket, különböző sajtológépeket, szabályozó automatákat, fogaskerekes szivattyúkat, gépkocsi- motorhűtőket, szénagyűjtő- és bálázó gépeket, villamos alkatrészeket, kapcsoló érintkezőket, villamos emelőket. Egyébként a TE—2 villamos emelők és a szénabegyűjtő, valamint bálázó gépek — műszaki paramétereiket tekintve — jobbak, mint a hasonló típusú gyártmányok, amelyeket az angol Super Medium cég és az NSZK-be- li Siemens Művek gyártanak. Magyarországról élelmiszer-, hús- és tejfeldolgozó ipari berendezéseket kap Kirgizia. A kirovi járásban például 500 tonna befogadó- képességű magyar hústárolókat építettek. Két kirgiz üzemet, a kizilkiji konzervgyárat és az Isszik Kul tó partján levő Ribacsijban működő hulladékfeldogozó üzemet teljes mértékben magyar berendezéssel szerelték fel. A kaindi húskombinátban magyar gyártmányú baromfitisztító és kiszerelő vonalak működnek. Os városban Láng gyári automata gépsorokon gyártják a különböző szörpöket. Mindezzel nem merült ki a magyar—kirgiz kereskedelmi és gazdasági együttműködés. A kaindi' kábelgyárba például magyar dróthúzógépek — amelyek kivétel nélkül a DIGÉP termékei —, kábelamalgámozó villamos kemencék érkeznek. A hírneves Ikaruszoknak is nagy keletjük van Kirgiziában, hiszen a köztársaság területén húzódnak az igen magas Tien San és Pamir. Altáj hegységek. Itt vasútvonalakat lefektetni jóformán lehetetlen, ezért fontos szerepet játszik a közlekedés fejlesztésében a gépkocsiszállítás. A tartós, minién kényelemmel berendezett Ikáruszok nagyszerűen beváltak a felhők feletti magasságban húzódó utakon. MÉRTÉKTARTÓ — Ne töltse tele! Ma tiszta fejjel kell hazamennem, dolgom van! (Az Eulenspiegel karikatúrája.) külföld MOSZKVA. A Luna—‘21 szovjet automata állomás ma a Holdra juttatta a Luno- hod—2 elnevezésű automata önjáró holdkocsit. OTTAWA. A kanadai alsóház 139 szavazattal 114 el- ' lenében bizalmat szavazott a Trudeau-kormánynak. Az alsóház rövid időn belül már másodszor utasította el a konzervatívok bizalmatlansági javaslatát. OSAKA. Szaheki Iszamu, az osakai kereskedelmi es iparkamara elnöke bejelentette: rövidesen a KNK-ba utazik. Kínai látogatása során arról táTgyal, hogy 1974- ben kínai kiállítást rendeznek az osakai világkiállítás területén. OSLO. Az NDK és Norvégia Oslóban megbeszéléseket kezdett a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. BÉCS. A bécsi Collegium Hungaricum szervezésében magyar filmesteket tartanak. Az első rendezvényen — dr. Nemeskürty István bevezetője után — a Tiltott terület című magyar filmet' vetítették nagy sikerrel. LONDON. Paj Hsziang-kuo kínai külkereskedelmi miniszter Londonban tárgyalásokat folytat, amelyekről az angol kormány vezetői a Kínába irányuló export növelését várják. Az angol fővárosban közölték, hogy Walker kereskedelem- és iparügyi miniszter —, akivel a kínai vendég tárgyal — ott lesz Pekingben a március 26-án kezdődő angol gépipari kiállítás megnyitásán. Walker az USA-ba, . a Szovjetunióba, Singapore-ba és Kanadába is ellátogat. TORONTÓ. A torontói rendőrség közlése szerint ismeretlen tettesek elrabolták Mel Lastmannak, Torontó North York nevű külvárosa milliomos polgármesterének fiatal feleségét. Hírek szerint az emberrablók százezer dolláros váltságdíjat követelnek. PÁRIZS. Jelenleg 12 szovjet kereskedelmi hajó tartózkodik Franciaország partjainál. Az elmúlt évben mindkét ország hajói több mint ezerszer hajóztak be a Szovjetunió és Franciaország kikötőibe. Állandóan bővül a két ország áruforgalmának választéka. A tengeri megállapodásnak megfelelően szovjet— f^rira vegyesbizottság működik. SALZBURG. Az NSZK déli részén. 50 Vlométernyire az osztrák határtól száj- és körömfájást észleltek. Az osztrák hatóságok ezért elrendelték. hogy az NSZK-ból és Svájcból érkező személy- valamint tehergépkocsik kötelesek a határátlépés előtt védőszőnyegen áthaladni. SZÓFIA. Tárgyalások folytak Szófiában arról a gazdasági segélyről, amelyet a Bolgár Népköztársaság nyújt az idén a VDK-nak. A VDK- tárgyalásokon részt vevő gazdasági kormányküldöttségét Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettes, a bolgár kormány gazdasági küldöttségét Makó Dakov miniszterelnökA Miskolci Vasipari Vállalat alábbi feliratú bélyegzői elvesztek:. MISKOLCI VASIPARI VÁLLALAT (Mérete 30x10 mm) és MISKOLCI vasipari vállalat MUNKAÜGYI OSZTÁLY (Mérete: 70x14 mm) Ezen bélyegzők érvényüket vesztették! Italra kellett a liba ára Nappal tetőfedő, este tolvaj December eleje óta egyetlen milliméternyi csapadék sem hullott a Hortobágyra. A legöregebb pásztorok sem emlékeznek ilyen egymást követő két esztendőre, mint a tava- ^ és az idei. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Központ: 36-132, 16-67: 15-380 36-579 - Titkárság: 18-2231— Bel- es várospolitikai rovat' 18-221 — Művelődési rovat- 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — Irányitószám: 3527 — Postafiok: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó V., Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY - Tel.: 36-131 - Hirdetésiéi vétel: Miskolc. I. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 filler, hétfőn 1 Ft — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN helyettes vezette DACCA. Több mint 150 fogoly megszökött a Daccától 200 kilométerre levő Chua- danga város börtönéből. A városban kijárási tilalmat rendeltek cl