Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-15 / 12. szám
I belföld LÓVERSENY PALY A ZA- LAEGERSZEGEN. Az Mén nagyszabású versennyel avatják fel Zalaegerszeg új 90 hektáros, a nemzetközi előírásoknak is megfelelő lóversenypályáját. Tervezik egy nagy vízisporttelep építését is a város nyugati részén, a Zala-folyó völgyében. ZÖLDSÉGTERMESZTÉS. Tavaly 16 és fél ezer holdon termelt friss zöldséget Békés megye, csaknem ezer holddal nagyobb területen, mint az előző évben. A feldolgozó- ipar 48 888 tonna friss zöldséget tartósított. A tervek szerint 1975-ben a tavalyi 70 149 tonna helyett már legalább 130 ezer tonna zöldséget termelnek közvetlen fogyasztásra és tartósításra Békésben. GYERMEKBŰTOR FAROSTLEMEZBŐL. Az idén több mint 18 millió négyzet- méter farostlemezt gyártanak Mohácson. A legújabb mohácsi termékek: az intarziás dohányzóasztal és a farost- gyermekbútor. VEGYIPARI IRÁNYÍTÁSTECHNIKA. Négymiliiárd forintot fordítanak ebben az évtizedben a vegyipari és olajipari üzemekben a korszerű irányítástechnika megvalósítására. Az összeg egyenlő arányban oszlik meg az uj beruházások és a meglevő üzemek között. Az irányítástechnikában egyre inkább szerepet Kapnak a számítógépek is. A NIM felmérése szerint hat vegyipari és olajipari üzemben kifizetődő a technológiai folyamatok számitógépes irányítása. MAGYAR—BOLGÁR KERESKEDELEM. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására tegnap Budapestre érkezett Ivan Ne- dev, a Bolgár Népköztársaság külkereskedelmi minisztere. A két miniszter tárgyalásokat folytat Magyarország és Bulgária kereskedelmi kapcsolatainak aktuális kérdéseiről és megvizsgálja a kölcsönös áruforgalom további fejlesztésével összefüggő kérdéseket. SZEGEDI PAPUCS. Szeged egyik jellegzetes ipari terméke a török hódoltság idején meghonosodott színes, hímzett szegedi női papucs. A kereslet évről évre növekszik iránta. Néhány évvel ezelőtt százezer, tavaly pedig már kétszázezer párat készítettek. Az idén negydemillió pár szegedi papucs készül. TATABANYAI karsztvíz. Tatabányán az új 15/c vízaknába n megkezdték a karsztvíz felszínre emelését. Jelenleg kísérletképpen percenként 40 köbméter vizet nyomnak felszínre. Így egyrészt gazdag szénvagyont szabadítanak fel, s ezzel száraz munkahelyeket teremtenek, másrészt a tiszta karsztvizet bekapcsolják a vízhálózatba, enyhítenek a város vízgondjain. BAJAI IFJÜSÁGI NAPOK. Újabb ifjúsági lakásépítési programot valósítanak meg Baján. A legutóbbi 13 évben 500 fiatal házas jutott új otthonhoz. Most a sikeres akciót szövetkezeti formában folytatják. Jelenleg 183 ifjúsági szövetkezeti lakás építését készítik elő. TOTÓNYEREMÉNYEK. A második játékhéten 9 darab 13 találatok szelvény volt. a nyeremény egyenként 84 729 forint. Ebből 6 darab a 13-j-l lalalatos, a nyeremény és a jutalom együttesen 131801 forint. Az 507 darab 12 találatokra egyenként 1003 forintot, a 7026 darab 11 találatokra egyenként 72 forintot, a 46138 darab 10 találatokra egyenként 20 forintot fizetnek. A Szocialista Intemacionálé vezetői tegnap befejezték tanácskozásukat Párizsban. Francois Mitterand, a Francia Szocialista Párt első titkára, a Szocialista Intemacionálé aíel- nöke a tanácskozás után tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a tanácskozás résztvevői a nemzetközi helyzettel foglalkoztak. Képünkön: Bruno Pittermann, a Szocialista Inter- nacionálé elnöke, Francois Mitterand és Robert Pontillon, a Francia Szocialista Párt titkára a sajtótájékoztatón. Perlitágyba kerül a facsemete Közúti járműproaram Egy sor kedvező, s tucatnyi negatív tapasztalatot summázott a KISZ Központi Bizottságának Ifjúmunkás Tanácsa, amikor — négy esztendő elteltével — most ismét elővette a közúti járműfejlesztési program felett vállalt KISZ- védnökség alapokmányát, s megvizsgálta: hogyan kamatozik a program végrehajtásában a fiatalok segítőkész- ségc. Örvendetes — állapították meg az ifjúkommunisták —, hogy a vállalati védnökségi tevékenység irányítására alakult operatív bizottságok hatékonyan együttműködnek a szakszervezetekkel, a gazdasági vezetéssel. Az érdekvédelmi munka hatékonyságának javításával számos vállalatnál sikerült elérni, hogy megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a pályakezdőkre, biztosítsák az ifjúsági ver- eenymozgalmak erkölcsianyagi elismerését. Fiatal szakemberek segítségével szüHárom műszakban váltják egymást a várhegyi alagút felújításában részt vevő vállalatok szakmunkásai. Január 8-án hat vállalat mintegy 200 dolgozója vonult a helyszínre, hogy a rekonstrukcióra előkészítse az alagutat. Az alagút felújításában részt vevő vállalatok egy csoportjára hárul majd a Lánchíd megfiatalítása. A hidat Nyugdíjasokat búcsúztattak lettek meg az új, korszerűsített gyártmánycsaládok, sikeresen bontakoztak ki az ifjúsági szocialista munkaver- seny-mozgalmak. Csupán 1971-ben a fiatalok több száz technológiai-műszaki javaslatát valósították meg, több százan versenyeztek a lakatos és esztergályos szakmában „A szakma ifjú mestere" címért, jelentős munkasikereket értek el az egy-egy feladat elvégzésére alakult ifjúsági brigádok, s az „Irány a VIT” akció kibontakoztatásával 1972-ben arra vállalkoztak a fiatalok, hogy az NDK-nak szánt export autóbuszokat határidő előtt szállítják. A kezdeti fellendülés után áronban erősen visszaesett a védnökség propagandája. Kevés figyelmet fordítottak a fiatalok munkájának, kiemelkedő eredményeinek ismere- tésére, kevés fiatal dolgozik a munkaverseny leghatékonyabb formájábán, a szocialista brigádmozgalomban. február 15-én zárják le a forgalom elöl. Az alagút rekonstrukcióját, illetve a Lánchíd műszaki felülvizsgálatát az eredeti program szerint tíz hónapra ,tervezték. A vállalatok azonban együttműködési megállapodást kötöttek a munkálatok gyorsítására, s így a két létesítményt ez év július 15-én átadják a forgalomnak. A Balatonfelvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságban nagyüzemi szinten valósítják meg dr. Dobos Tibornak, az Erdészeti és Faipari Egyetem tanárának módszerét, a per- litágyas facsemete-nevelést. A módszer szerint másfél méter széles, 60 centiméter mély és a szükségleteknek megfelelő hosszúságú hidegágyakat képeztek ki. Az ágyakat — egyéb anyagokon kívül — 25 centiméter vastagon perlitjpl töltik ki, amelyet öntözőberendezés segítségével a szükséglet szerint nedvesen tartanak. A perlit- réteget, amelyben magról szaporítják a csemetéket, megfelelő mennyiségű tápsóval látják el. A perlitágyak minden négyzetmétere 1800 apró csemete nevelésére nyújt lehetőséget. A gazdaság tavaszig 6000 négyzetméteren készíti elő a csemetenevelő perli tágyakat. Ezzel lehetőség nyílik több mint tízmillió csemete előállítására. kát értékesítette. Segítette ebben — s a befolyt összegből is részesült — Pápai Géza 24 éves foglalkozás nélküli, aki szintén a börtönből szabadult, munkaviszonyt nem létesített, s gyakran Flóriká- val együtt csavargott. A Központi Kerületi Bíróság Flóri- ka Antalt két és fél évi, Pápai Gézát egyévi és nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. meghaladta a 14 ezret. A gyárban nem fordult elő halálos baleset. (Tudósítónktól) A MÁV Miskolci Járműjavító Üzemében már hagyománya van a nyugdíjas búcsúztatóknak. Tavaly 22 dolgozójuktól s most újabb 20 munkatársuktól búcsúztak el. A bensőséges ünnepségre meghívott nyugdíjasokat Siklósi László, szb-titkár köszöntötte. Elmondotta, hogy átlagosan 31, összesen pedig 620 évet töltött el eredményes munkával az üzemben a 20 nyugdíjas. A legtöb szolgálati idővel (41, illetve 42 év) Török József kocsijavító lakatos és Arvay József asztalos, MEO átvevő dicsekedhet. A KISZ-fiatalok virágcsokorral kedveskedtek az idős munkatársaknak. Ezt követően az üzem aranykoszorús jelvénnyel kitüntetett énekkara adott műsort, majd minden nyugdíjba távozó egy-egy karórát kapott ajándékba. A nyugdíjas búcsúztató disznótoros vacsorán folytatódott, amelyre meghívták a munkatársakat és családtagokat, is. A kapcsolat ezután sem szakad meg az üzem és a nyugdíjasok között. A szak- szervezeti bizottság az elköszönt dolgozók részére egy évre előfizette a Magyar Vasutas című lapot, s otthonukban is többször meglátogatják majd őket. A nyugdíjasok ígérték, hogy rendszeresen felkeresik volt üzemüket, s tagjai maradnak a szakszervezetnek is. külföld MOSZKVA. Európában a Szovjetunió és a többi szocialista ország erőfeszítéseinek köszönhetően, létrejöttek a reális feltételei annak, hogy a közeljövőben hozzálássunk a szilárd biztonsági rendszer megteremtéséhez és a kontinens összes államai közötti együttműködés fejlesztéséhez — írja mai vezércikkében a Pravda. Ebben fontos szerep jut az európai tanácskozásnak, amelynek az év első felében kell lezajlania. A vezércikk a nemzetközi élet jelentős eseményének nevezi a Brezsnyev—Pompidou találkozót. PEKING. Csou En-laj kínai miniszterelnök fogadta Pekingben Mohamed Heikalt, a kairói A1 Ahram főszerkesztőjét, valamint a kínai látogatáson tartózkodó egyiptomi újságíróküldöttség többi tagját. Mint az Új Kína hírügynökség jelenti, a beszélgetésen jelen volt Csiao Kuan-hua külügyminiszterhelyettes és Vu Leng-hszi, a Zsenmin Zsibao szerkesztőségének vezető tagja. CLAYTON. Négy szerilcly vesztette életét a Louisiana állambeli Clayton-ban. amikor egy taxi összeütközött azzal a gépkocsival, amelyben az ült, aki a taxit hívta. Egy 68 éves helybeli lakos az étteremhez rendelte a taxit, de amikor a záróra következett, egy távozó házaspár kocsijába kérezkedett. Párszáz méterre az étteremtől összeütköztek a rendelésre kissé megkésve érkezett taxival. A végzetes esetnek mind a négy szereplője életét vesztette. SAIGON. Tájékozott forrás szerint Thieu saigoni elnök összehívta nemzetbiztonsági tanácsát, még mielőtt Haig tábornok megérkezett volna a dél-vietnami fővárosba. — Dél-vietnami szabadságharcosok éjfél előtt tüzérségi támadást intéztek a Da Nang-i légitámaszpont ellen. Tíz rakéta csapódott be. Saigoni beismerés szerint egy halott és öt sebesült van. Megrongálódott egy repülőgép és négy épület. TEL AVIV. Az izraeli kormány ülésén Dajan hadügyminiszter az izraeli—szíriai határon kialakult helyzetről számolt be. Részleteket nem közöltek. Izraeli körök véleménye szerint a kormány folytatja a szíriai hadsereg és a gerillatámaszpontok ellen irányuló támadások politikáját. KYRENIA — . JERUZSÁLEM. Huszonhárom év óta először havazott az észak-ciprusi Kyrenia térségében. A hóakadályok több utat eltorlaszoltak. — Havazást jelentettek Jeruzsálemből is. BECS. Kreisky osztrák kancellár, aki részt vett Párizsban a Szocialista Interna- cionálé kétnapos konferenciáján, visszaérkezett Becsbe. LONDONDERRY — BELFAST. Az észak-írországi Londonderryt erős robbanás rázta meg tegnap: aknára futott egy rendőrkocsi. Egy rendőr meghalt, három pedig megsebesült. Előzőleg az országúton szintén aknától robbant fel egy másik rendőrkocsi, melynek egyik utasa meghalt, a másik pedig megsebesült. — Előző este egy bérkocsiból robbanószerkezetet dobtak Belfast központjában egy katolikusok által látogatott kocsmára. A robbanás kitörte az ablakokat és súlyosan megrongálta a berendezést. A zsúfolt ivóban 25-en megsebesültek, egyeseket ki kellett ásni a romok alól. Gépkocsikat törtek fel Büntetéséből szabadulva nem vállalt állandó munkát, s létfenntartását bűncselekménnyel szerzett pénzből fedezte Flórika Antal 31 éves foglalkozás nélküli budapesti lakos. A főváros több kerületében parkírozó gépkocsikat tört fel s a bennük talált értékesebb tárgyakat, valamint készpénzt ellopta. A jogtalanul eltulajdonított holmiÓzdi baleseti statisztika Csökkent a balesetek száma az Ózdi Kohászati Üzemekben. Tavaly összesen 487, három napon túl gyógyuló balesetet szenvedtek el a vállalat dolgozói, hattal kevesebbet, mint az előző évben. A kiesett munkanapok száma több mint ezerrel csökkent 1971-hez képest, de még így is több százzal Sorba álltak fakutyáért A kellemes, verőfényes időjárás hatására tegnap meg- élénült a Balaton idegenforgalma. A tó egész területén szilárd jégmező kínált alkalmat a jégvitorlások futamaihoz, a korcsolyázók és a fa- kutyázók szórakozásához. Ba- latonfüreden, a móló közelében megtisztított jégpályán a forgalom a nyári eleven képet idézte. A fakutya-kölcsönzőben szinte sorba álltak az érdeklődők. Kupalopás A ma reggel érkezett rövid hír szerint a fővárosi, IX. kerületi TS Üllői úti kirakatából ellopták a Magyar Népköz- társasági Kupát. Az FTC által őrzött (?) vándordíját a kirakatüveg betörése után emelték el ismeretlen tettesek. Az FTC a rendőrség és a Kék Fény segítségét kérte a kupa megkeresésére. * Az elmúlt években sokat vitatkoztak arról a legkülönfélébb berkekben, hogy mennyit ér a labdarúgó MNK, milyen a sportértéke. Mostanában már arról beszéltek, hogy igen is, van értéke a kupának, csapataink egyre "komolyabban veszik az érte folyó küzdelemsorozatot. Ez a megállapítás most már bizonyossággá vált. Elvégre is eddig csak a Rimet Kupát lopták el a hasonló trófeák közül. (A rossz nyelvek szerint valamelyik olyan labdarúgó szakosztály is benne lehet a dologban, amelyik eddig a pályán sohasem tudta megszerezni az MNK-t. Ha másképp nem megy....') Irtuk: a kupavédö (?) FTC a rendőrség segítségét kérte... Szerintem a kutyatulajdonosokat is mozgósítani kellene (korcsok előnyben!), elvégre a Rimet Kupát is egy négylábú „adta vissza” — a brazilok legnagyobb örömére. (El is nyerték gyorsan, végleg, mert ugye, mit lehessen tudni...) De félretéve a tréfát: szomorú dolog, hogy ilyesmi megtörténhetett. A Magyar Népköztársasági Kupa díszes serlegének ellopása nemcsak az FTC, hanem a magyar labdarúgás számára is veszteség. Hallottuk egyébként, hogy nem az első esetben verték be az említett kirakatot; ellopták onnan Szabó László motorversenyző értékes díját is. Hát így valóban könnyelműség volt a védőktől, hogy ilyen védtelen helyen tették közszemlére az értékes serleget. (horvúth) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Központ: 38-132, 16-67L 15-380 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-228 — Sportrovat: 13-222 — Levelezés: 18-221 — Irányítószám: 3527 — Postaíiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó V., Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 38-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. 1. Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 18-213 — Terjeszti: a Magyar posta — Kapható a hírlapárusoknál -- A lap óra 80 fillér, hétfőn 1 Ft — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Alagút, Lánchíd