Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 10. szám

Kevesebb megálló, gyorsabb közlekedés A tanács számvetése Mi valósult meg a választók javaslataiból? A miskolci I ómegkozleke - des korszerűsítési program­jának keretében tavaly , év közben kezdték meg az MKV megállóinak átszervezését, s ezen belül egyes villamos­megállók megszüntetését, il­letve összevonását. Olvasóink észrevételei, panaszai alap­ján azóta már többször fog­lalkoztunk a témával, amely meg mindig nem került le a napirendről. Legutóbb a se­lyemréti Petőfi Kollégium előtti villamos megálló ja­nuár 8-i megszüntetése vál­tott ki újabb tiltakozást. A panaszosok többsége azt kifogásolja, hogy a megszün­tetett megállók közelében le­vő bölcsődék, iskolák köz­intézmények az új megállók­tól nagyobb távolságra esnek, s ezért az utasok közül töb­ben apró gyermekekkel a karjukon kénytelenek a ko­rábbinál lényegesen többet gyalogolni. Az intézkedést — amelynek alapján az egyes villamos­megállók áthelyezésén és az újak kialakításán jelenleg is dolgoznak — születésétől kezdve nyomon követtük. Megírtuk, hogy az intézkedés mindenekelőtt a villamos- közlekedés gyorsítását segíti elő. Ennek érdekében a kisebb ulasíorgalmú és az egymáshoz túlságosan közel levő megállóhelyeket vonták, illetve vonják össze, s ez tör­tént a Miklós, a Tizeshon- véd utcai és legutóbb a se­lyemréti villamosmegállónál is. Az természetes, hogy van­nak. akiket a megállók ösz- szevonása hátrányosan érint. Az új megállók kijelölésével néhány száz embernek való­ban többet kell naponta gya­logolnia, mint korábban. Kétségtelen az is, hogy az új megállóktól az eredetinél 150—170 méternél nagyobb távolságra van a Miklós ut- éai bölcsőde, a Hoffmann Ot­Gép- és gyorsírók taggyűlései A Magyar Gépírók és Gyorsírok Országos Szövet­ségének miskolci csoportja ma délután 3 órakor taggyű­lést tart a miskolci gép- és gyorsíró iskola előadótermé­ben. Előadó: dr. Völgyi Béla tanár, a miskolci csoport tit­kára. A taggyűlés után a szövetség működésével kap­csolatos ügyekben a titkár­ság hivatalos Jogadoorát tart. tó utcai óvoda és a Petőfi ,ut- cai gyermekkórház is. A megállók átszervezésének alapját képező tanulmány- terv készítésekor azonban ezeknek a közintézmények­nek az elhelyezkedését is fi­gyelembe vették, csakhogy az összevont megállók utasfor­galmi vonzása — mint azt az elvégzett utasszámlálások is igazolták — a villamosvonal teljes utasforgalmához képest meglehetősen jelentéktelen­nek bizonyult. A tervezők kiszámolták azt is, hogy azoknak, akiket az egyes megállók összevo­nása hátrányosan érint, az átszervezés után maximum két és fél perccel kell töb­bet gyalogolniuk, mint erede­tileg. A tervet több mint egy évvel ezelőtt ennek figye­lembevételével hagyta jóvá a városi tanács végrehajtó bi­zottsága. Ugyanakkor a vá­ros vezetői azt is hangsú­lyozták. hogy — bár az át­szervezés egyeseket valóban hátrányosan érint —, az egész utazóközönség érdeke minden körülmények között elóbbrevaló. — Ha arra kíváncsi, hogy most miért nem dolgozunk, akkor rossz helyen érdeklő­dik. Tél van. nincs munka, nincs fuvar. Kevesebb kerül a borítékba is. Az ebédlőnek, társalgónak használt kis helyiségben vág­ni lehet a füstöt. Akinek a nagy vita közepette körmére ég a cigaretta, az nem kei'es- géli a hamutartót. A beton­padlóra dobja, s a sarkával nyomja el a csikket. A Belkereskedelmi Szállí­tási Vállalat 1. számú, mis­kolci üzemegységének negy­ven dolgozója szorong a he­lyiségben. Sofőrök, rakodók, kocsikísérők. Van aki bundá­ban, van aki kihajtott nyakú kockás ingben üli végig az alkalmi, találkozás másfél óráját. * Bukonicz Béla tíz eszten­deje pilóta a vállalatnál. — Azt mondják ránk, hogy nehéz fiúk vagyunk. Lehet. De próbáljon meg valaki egy­szerre úgy lehúzni nyolcszáz kilométert, hogy abban ne le­gyen hiba ... Tudom, télen kevesebb a fuvar. De ilyen­kor is be kell jönni. Hattól Mpek tavasza POLITIKAI VETÉLKEDŐ JANUAR 18-TÓL MARCIUS 14-IG Százhuszonöt éve írta Marx és Engels a Kommunista Ki­áltványt, 125 éve mozdult meg a márciusi ifjúság, 125 éve született a Nemzeti Dal. Ez alkalomból a KISZ Miskolc városi Bizottsága és a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház vetélkedősoroza­tot rendez. A vetélkedő első fordulójában a Déli Hírlap­ban hat héten át csütörtö­könként (január 18. 25. feb­ruár 1, 8, 15. 22.) közöljük a kérdéseket totó formájában. Részt vehetnek: a KISZ- korosztályú és valamely KISZ-alapszervezetben dol­gozó fiatalok. A kivágott szelvényeket minden héten hétfőig kérjük elküldeni a következő címre: Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház, '5531. Miskolc, Győri kapu 27. A borítékra kérjük ráírni: Politikai Totó. Az elődöntők résztvevőit díjazzuk. A totó helyes meg­fejtőit könyvjutalomban ré­szesítjük. Az elődöntőkben kiesett versenyzők vásárlási utalványt kapnak jutalmul. A döntőbe hatan kerülnek. Az elődöntő időpontja: 1973. március 7-en 17 óra. A dön­tő időpontja: 1973. március 14-én 17 óra. Akik a vetélkedő nagydí­jait nyerik, külföldi utazásra szóló utalványt kapnak. I helyezés: Drezda—Eisenach —Erfurt—Berlin. II. helye­zés: Bad Schandau—Drez­da. III. helyezés: Prága, IV. helyezés: Magas-Tátra. Hollóháza a tévében A HolHóházi Porcelángyár termékeit szerte az ország­ban. s a világ különböző ál­lamaiban ezrek és ezrek is­merik. Az ország északi csücskében üzemelő Holló­házi Porcelángyárat most közelebbről is megismerheti majd az ország. A Magyar Televízió január 18-án csü­törtökön riportfilmet mutat be a gyárról, az ott készülő termékekről, a gyár vezetői­nek es dolgozóinak jó kap­csolatáról. tízig csak ténfergünk. aztán elszéledünk. Teljesítménybér­ben dolgozunk, így aztán ne­künk nem érdekünk, hogy lógjunk. Ha nincs fuvar, nincs dohány sem. A hoppon ma­radt sofőrt szabadságra kül­dik. akár akar menni, akár nem, vagy kiírják szabad­napra. De a reggel eltöltött négy óra improduktív időt nem számolják el. Nem a pénz miatt mondom, de er­kölcs is van a világon. Szánt- szándékkal rongálják az em­ber idegeit. * Húgai Ferenc veszi át a szót. Igyekszik csillapítani indulatait. De azért fel-felug- rik a székről. — A hónap fele már eltelt, s egy-két fordulója van csak az embereknek. Tudja meny­nyit kerestünk eddig? 150— 200 forintot. Az alapfizetés kétezer alatt van. Hogy állít­sak haza ennyi pénzzel? A többiek bólogatnak. A december végén kapott elő­leget már rég elvitte a ket­tős ünnep. Nehéz a feléből gazdálkodni annak, aki a hajtós nyári hónapokban a négy-ötezret is megkeresi. A városi tanács végrehaj­tó bizottságának tegnapi ülésén már foglalkozott a közelgő választásokkal is. Mint ismeretes, a kétéves mandátum lejár ezen a ta­vaszon, s előreláthatólag áp­rilisban újraválasztják a ta­nácstagokat. A jelölőgyúi-- sen számot kell adniuk ar­ról is. mi valósult meg azok közül a közérdekű javaslatok közül, amelyeket két évvel ezelőtt fogalmaztak meg a választók. Tóth István, a végrehajtó bizottság titkára az írásbeli tájékoztató kiegészítéskép­pen elmondta, hogy a vá­rosfejlesztéssel összhangban rangsorolták azokat az elő­terjesztéseket, amelyek meg­valósítása beruházást igé­nyel. Az így kialakított ütemtervhez viszonyítva nincs lemaradás, a javaslatok 55 százaléka megvalósult, ed­dig körülbelül 13 millió fo­rint értékű fejlesztési mun­kát végeztek el a javaslatok alapján. Zöldségei Iái ás, új csarnok Számos miskolci tette szó­vá. két évvel ezelőtt, hogy javítani kell a város zöldség- ellátását. a helybeli közös gazdaságok küldjenek több, s az eddiginél jobb minőségű árut a piacokra. Az elmúlt két év rövidnek bizonyult ahhoz, hogy az országosan is sok bajt okozó gond itt Miskolcon is megoldódjon. Biztató kezdeményezésekről azonban már számot tudtak adni a gazdaságok. Most dol­gozzák ki azt a koordinációs tervet, amely a zöldségter­mesztés feilesztését iránvoz- za elő. A Nagymiskolci Álla­mi Gazdaság ötmillió forint vissza nem térítendő támo­gatást kapott a megyei ta­nácstól erre a célra. Ehhez a témához kapcso­lódik. hoev időközben a munkáslakta III. kerület áruellátásának iavítá«ára új vásárcsarnokot létesítettek a Vaegvárban. Az 1400 négvzet- méter alanteriiletű csarnok­ban nemcsak zöldség, gvii- mölcs. hanem kenyér, élel­miszer. hús és hentesáru pa­vilonok is nyílta^. KomcZ Károly. Antal Mik­lós, Váradi Ferenc és a töb­biek nem sajnálják a szót a .sofőrélet színének és fonák­jának a bemutatására. Több­ségük vidéki. — Baj van az útiköltség elszámolással is — vélekedik egyikük. — Ha berendelnek, akkor is csak 80 százalékát fizetik ki a jegynek. Oszip Mihályné. a szak- szervezeti bizottság titkára helyeslőén bólint. * Bár ez nem tartozik szo­rosan a történethez, de erre az eszmecserére véletlenül került sor. Az ebédlőben idő­ző gépkocsivezetők eredetileg az üzemegység vezetővel sze­rettek volna beszélni. Hogy erre a találkozásra mégsem került sor — pedig a főnöki iroda alig tíz lépésre van az étteremtől — annak kacska- ringós története van. — Bejött hozzám az szb- titkár, s mondta, hogy az em­berek beszélni akarnak ve­lem. Jó — válaszoltam —, jöjjenek be kettesével, vagy hármasával, aztán mondják el a bajukat... De az ebéd­Az élelmiszerellátásnál maradva .. . Az ómassai vá­lasztók kívánságának eleget téve, tavaly már ide is na­ponta szállítottak friss ke­nyeret és péksüteményt, va­lamint gondoskodtak arról, hogy a massai fűszerbolt kapjon rendszeresen zöldsé­get és gyümölcsöt. Ij parkok, játszóterek A város kőrengetegében élő ember számára életszük­ségletet jelentenek a zöldte­rületek, parkok, a kicsinyek számára pedig a játszóterek. Igen sok interpellációban kérték annak idején a ta­nácstól, hogy fordítson na­gyobb gondot a pihenőpar­kok fejlesztésére, s a meg­levők ápolására. Nem volt pusztába kiáltott szó ez sem. Időközben rendezték a Ta­nácsház teret, s ma már ked­velt pihenőhelye fiatalnak, öregnek egyaránt. Játszóparkot alakítottak ki a Királyasztalon, a Rácz Adám és a Lorántffv utcá­ban. valamint a Szentpeteri kapuban. Több meglevő ját­szóteret, így például a nép­kertit felújították. A kicsi­nyek nagy örömére sok új­fajta játékot is kihelyeztek a terekre: falovacskát, in',: in­várat stb. Szemétszállítás — külterületen Különösen fájdalmas, ha az ilyen jelentős költséggel létrehozott, illetve felújított Ma Budapesten a Farkas­réti temetőben utolsó útjára kísérik Fazekas Anna írónőt. 4c Debrecenben az Ai'anybi- ka Szállóban megkezdődött a magyar vöröskereszt váro­si küldöttértekezlete, 4c Győ­rött a megyei tanács székha­zában aláírták a Győr-Sop- ron megyei Tanács és a Győr-Sopron megyei Szak­lőbe nem mentem be. Nekem is van munkám, és mára különben sem terveztünk ter­melési tanácskozást — mond­ja Merei Ferenc. * Hogy ebben a párbeszéd nélküli vitában kinek van igaza, azt a kívülálló nehe­zen döntheti el. Varga Jó- zsefné, a forgalmi osztály ve­zetője pontról pontra cáfolja a kifogásokat; — Télen kevesebb a fu­var, az igaz, de senkit sem teszünk az utcára. Akinek nincs meg a teljesítése, az különben is megkapja az alapfizetését. A kényszersza­badság miatt pedig kár zsör­tölődni, hiszen a szabadság felével a vállalat rendelke­zik. Tudja, hogy éves átlag­ban mennyit keresnek azok. akik ilyenkor panaszkodnak? Sejtem, bár pontosan is utána lehetne nézni, de most nem ez az érdekes. A mód­szer furcsa, ahogyan — akár okkal, akár ok nélkül — kér­dező vattakabátosoknak vá­laszolnak „odaföntről”. "WACKO ISTVÁN parkokban a vandal pusztí­tás nyomaival találkozunk. „Vonják szigorúan felelős­ségre a virágtaposókat, fa- csemete-lördelőket, játék­pusztítókat!” — fogalmazta meg számos választó két év­vel ezelőtt. E kérdés teljesí­tése azonban nemcsak a ta­nácson múlik. Társadalmi összefogással lehet eredmé­nyesen harcolni a park ron­gálok ellen. Mindenesetre nagyobb szigorra] léptek fel a hatóságok — amikor fel­léphettek —. mint korábban^ Parkrongálás miatt 15 eset­ben szabtak ki bírságot, a szemetelők ellen pedig 143 esetben kezdeményeztek el­járást. A város tisztasága érdeké­ben sok intézkedés született. Számos külterületi utcából szállítják el ma már rendsze­resen a szemetet, s ez év ja­nuárjától kezdve megjelen­nek a szemétszállító kocsik Görömböly területén is. A lista hosszú, így most már csak távirati stílusban néhány megvalósult fejlesz­tés: körülbelül 26 ezer négy­zetméter utat és járdát javí­tottak ki: vízvezetéket kapott a Gutenberg. Németh és Al­máskert utca, javították a közvilágítást; Görömbölyön új felnőtt és gyermek körzeti orvosi rendelőt létesítettek, jelentősen javították a város egészségügyi ellátását ama intézkedéssel, hogy munka­szüneti napokon valamennyi ügyeletén két-két orvos tel­jesít szolgálatot a korábbi eggyel szemben. szervezeti Tanács együttmű­ködési megállapodását. 4c Kecskeméten a megyei part- bizottság székházában a Báes-Kiskun megyei veze­tőiekéi tárgyal a fontos élel­miszertermelő vidék gazda­sági helyzetéről és fejleszté­séről ^Kazamczky Kálmán mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes. 4c Pécsett ma osztrák fotómű­vészek kiállítása nyílik. 4c Salgótarjánban megkezdődött a MEDOSZ Nógrád megyei Bizottságának az idei évi feladatokat megvitató ülése. 4c Székesfehérvárott a váro­si tanács klubjában magyar —finn barátsági estet tarta­nak. 4c Veszprémben a főál­láson kívüli foglalkoztatásról tanácskozik a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Műanyag-telefon Kubába Az idén tovább bővíti ter­mékeinek választékát a Mis­kolci Műanyagfeldolgozó Vál­lalat. Minden eddiginél na­gyobb gondot fordítanak ar­ra, hogy tetszetős, esztétikai­lag is szép műanyagtermé­kekkel jelenjenek meg a piacokon. Nemcsak itthon, külföldön is, hiszen a válla­lat több országba exportál műanyag-telefonokat és tele­fonalkatrészeket. Ezekből so­kat i-endelt Kuba is. Az idei feladatok végrehaj­tásához megfelelő feltételeket teremtett a vállalat elmúlt évi gazdálkodása. Ez utóbbit mi sem igazolja jobban, mint az a tény. hogy a dolgozóit 18—20 napi nyereségrészese­désre számíthatnak. Miért rongálják az ember idegeit? „Pilóták” fuvar nélkül BÉKÉS DEZSŐ REFLEKTOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom