Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-08 / 6. szám

belföld PÉCSI IPARI VÁSÁR. Az idén július 6—15. között ren­dezik meg a negyedik pécsi ipari vásárt, amelyre máris több mint száz vállalat jelen­tette be részvételét. Részt vesz a kiállításon Magyaror­szág. szinte valamennyi je­lentős bútorgyára. Tárgyalá­sok folynak jugoszláv, NDK- belí, lengyel cégekkel is. Meghívták Pécs finnországi testvérvárosa, Lahti vállala­tait. , PETŐFI-ÜNNEPSÉG. Pe­tőfi Sándorra emlékeztek va­sárnap a debreceni KlSZ-fia- talok és úttörők. Felkeresték a Petőfi-emlékhelyeket — a költő egykori lakásait — és megkoszorúzták szobrát. A Béke és a Batthyány utcában Petőfi egykori lakóhelyén elhelyezték a megemlékezés koszorúját. TÁ RS A STÁNC-VERSENY. Tegnap rendezték meg a ha­gyományos téli társastánc­versenyt az orosházi Petőfi Művelődési Központ koncert­termében. A téli versenyre az ország minden részéből 40 pár érkezett. D—2, D—1 ka­tegóriában és B osztályos ka­tegóriában mérték össze tu­dásukat. A versenyzők a leg­nagyobb sikert a latin-ame­rikai táncokkal aratták. VÉDNÖKÖK: A FIATA­LOK. A pécsi KISZ-fiatalök védnökséget vállaltak a ne­gyedik ötéves terv nagy if­júsági létesítményei felett. Társadalmi munkával segítik az ifjúsági ház, az ifjúsági park, a közlekedési park és a mecseki ródlipálya építé­sét. A Misina lejtőjén kiala­kított ródlipálya máris elké­szült, hossza 1100 méter, szintkülönbsége 120 méter, s több mint kétezer pécsi fia­tal építette. ADATFELDOLGOZÓ KÖZ­PONT. Zalaegerszegen.a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskola egyik épületszárnyában adat- feldolgozó központot létesíte­nek. A jövőre üzembe lépő számítóközpont kapacitásá­nak felét a megyében műkö­dő öt olajipari vállalat kötöt­te le. Ezek a vállalatok ugyanilyen arányban járul­nak hozzá a telepítés költsé­geihez. TÁPKOCKA-GYÁRTÁS. Szom­bathelyi kertész termelőszövetke­zetben hozzáfogtak a palánták neveléséhez szükséges tápkockák gyártásához. A szövetkezet terü- íetén 30 ezer négyzetméter tiveg- felüiet alatt keinek a magok, fejlődnek a palánták a több mint százféle dísznövény. Né­hány különleges növényhez a tsz Angliából és Franciaországból vásárolt töveket, amelyeket saját maga szaporít el az „fivegváfos- ban”. FALUSI KÖNYVKERES­KEDELEM. Javult a falu könyvellátása. A Könyvér­tékesítő Vállalat tavaly a korábbinál 7,7 százalékkal több könyvet biztosított a szövetkezeti könyvesboltok­nak. A Petöíi-évfordulóra már eddig több mint tízezer kötet került a falusi vásár­lókhoz. A világirodalom re­mekei új sorozatát 42 ezren jegyezték elő a szövetkezeti könyvesboltokban. FILM BALCZÓRÓL. A kö­vetkező hetekben számos új rövidfilmet láthatunk a mo­zikban. Ezek között lesz az ötszörös világbajnok és olim­piai bajnok Balczó Andrásról készített rövidfilm. TOTÓNYEREMÉNYEK. Az 1. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 találatos szel­vény 9 darab, nyereményük egyenként 88 312 forint, eb­ből 13 plusz 1 találatos 7 da­rab, a nyeremény és a ju­talom együtt 163 114 forint; 12 találatos szelvény 224 da­rab. nyereményük egyenként 2366 forint; 11 találatos 2686 darab, nyereményük egyen­ként 197 forint: a 10 találato- sok száma 17 904 darab, nye­reményük 44 forint. Kellemetlen fogadtatásban volt része John Lynch ír mi­niszterelnöknek vasárnap délután Neu) Yorkban közvetlen azután, hogy elmondta televíziós beszédét és elhagyta a stú­dió épületét: tüntetők tojással dobálták meg. Az ír mi­niszterelnököt nem találták el, de kocsiját igen. Képünkön: Lynch miniszterelnököt a titkos rendőrök kocsijához kísérik. Lynch képünkön a meghajtó ember előtt látható, amint ko­csijába száll. Fagyos úttest — sérülések Legyünk óvatosak Tegnap reggelre kellemetlen, ködös időre ébredt a város. A fagypont alatti hőmérsékletben lecsapódott köd rövid idő alatt az úttestre fagyott, emiatt jég­páncél borította a közutakat. A köztisztasági vállalat az ónos szitálás kezdetétől négy gépko­csival szórta az utakat. Az el­múlt 24 óra alatt mintegy 60 köbméter szóróanyagot — fű­részporos sót — „terítettek” szét, amely körülbelül 650 kilométer hosszúságú útszakasz felszórásá­ra elég. A főbb közlekedési út­vonalakat, valamint a tömegköz­lekedésben érintett utakat több sávban is „síktalanították”. A lillafüredi és a miskolc-ta- polcai emelkedőket az elsők kö­zött, az MKV bejelentése alapján szórták fel. E vonalakon — csákúgy mint a többin — zavar­talan volt az autóbusz-, illetve a közúti járműforgalom. A közle­kedési vállalatot nem érintette hátrányosan a smogos, hideg idő, járművei válamennyi vona­lon menetrend szerint közleked­tek. A kedvezőtlen út- és látási vi­szonyok a MAV-nál sem okoz­tak problémát. A mozdonyok tapadása a jeges sínre is kifo­gástalan — az első kerék ugyanis feltöri a jégpáncélt —, a belát­ható távolság is meghaladta a 200 métert, ami a jelzők időben történő észleléséhez szükséges. Nem az időjárás számlájára írandó: két alkalommal is tör­tént tegnap áramkimaradás a Tiszai pályaudvar területén. Az első hajnali 4 óra 40 perctől 5 óra 20 percig tartott, ez külö­nösebb késést nem okozott. A második — 9 óra 21 perctől 9 óra 43 percig — már igen: a Buda­pest felé 9 óra 39 perckor induló személyvonat 17 percet késett. A mentőket viszont rendkívül érzékenyen érintette a váratlanul beköszöntött rossz idő. A jeges úton az átlagosnál sokkal több közlekedési baleset történt, ám az elcsúszásos, csonttöréses bal­esetekhez a vártnál kevesebb helyre kellett kivonulniuk. Nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette jármü­vét B. János 4G éves gépkocsi- vezető. s Onga határában az árokba borult. Könnyebb sérülé­seket szenvedett. Szintén az árokban kötött ki személygép­kocsijával Hejőcsaba közelében L. József 60 éves debreceni osz­tályvezető. Fejsérülésekkel szál­lították a baleseti sebészetre. A személygépkocsi utasa, L. É. 11 éves kislány pedig mellkasi z.ú- zódásokkal került a gyermekse­bészetre. Négyen szenvedtek Sé­rülést a Nyékládháza és Ernőd között történt karambol követ­keztében. Az egyik személygép­kocsi vezetője, J. Ernő, 52 éves süttői tsz-elnök életveszélyes sé­rülésekkel került kórházba. Uta­sai: 45 éves felesége, valamint 14 éves Ernő nevű fia súlyosan megsérültek. A másik gépkocsi utasai közül Cs. Szabolcs 42 éves budapesti segédmunkás ugyan­csak súlyos sérülésekkel került kórházba. (—vich) KISZ-bizottsági ülés a DIGÉP-ben Ma délelőtt a Diósgyőri Gépgyár ifjúsági klubjában megkezdődött a gépgyári KISZ-titkárok értekezlete. A titkárok előtt Benczkó Béla KISZ-titkár ismertette a tag- könyv-megújítással kapcso­latos feladatokat, tennivaló­kat. A titkári értekezletet KISZ-bizottsági ülés követi. Ezen ugyancsak a tagköny- megújítás feladatai szerepel­nek napirenden. Exportból — 3,5 millió dollár j Hazánkban ma mintegy 10 ezren foglalkoznak jövede­lem-kiegészítő méhészkedés­sel. Összesen 650 000 méhcsa­ládot gondoznak, termékeik átvételéről, értékesítéséről ja­nuár 1-től, már mint szövet­kezeti közös vállalat gondos­kodik az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat. Az ala­pítók — 103 áfész és 4 mé­hészeti szövetkezet — adják ezután a felvásárolt áru 70 százalékát. A méhészkedés fellendíté­sére az OMSZV az idén nem­csak a leszerződött méz min­den tizedik kilogrammja után, hanem méhcsaládon­ként is további négy kilo­gramm cukrot bocsát kedvez­ményes áron a méhészek rendelkezésére. Július 1-től emelik a méz felvásárlási árát, s tervszerűen javítják a méhlegelőket, amelyeket a közelmúltban szakszerűen feltérképeztek. Az Erdészeti Tudományos Intézettel szer­ződést kötnek a méhlegelő- javítási program kidolgozásá­ra, megfejelő fafajták és cserjék nemesítésére, telepí­tésére. Köztudott, hogy a méz fon­tos exportcikkünk. Az ösz- szes méhészeti termék ex­portja körülbelül évi 3,5 mil­lió dollár bevételt jelent. Űjabban évi 300 kilogramm- nyi méhpempőt is szállítunk külföldre, új exportcikk a propilin — a méhszurok —, amiből egy dán cég 1—2 he­tenként szeretne rendszeres szállítmányokat kapni, gyógy­szervegyészeti célokra. Széttépte a százast A 27 éves Váradi Sándor, Ózd, Völgyes úti lakos töb­bet ivott a kelleténél. Nem csoda hát, ha a farkaslyuki Törpevízművek Borsod megyében az új esztendőben már négy község — köztük Mád és Tiszaka- rád — törpevízmű veinek ki­vitelezési tervei készültek el. Ezek közül a legjelentősebb a tállyai regionális vízmű, amely a megye harmadik ilyen létesítménye lesz. Ez a mű teljes kiépítése után na­ponta mintegy négyezer köb­méter ivóvizet szolgáltat majd. Mai kommentárunk: Szükség es döntés Mával életbe léptek a már korábban elhatározott és előre meg­hirdetett fogyasztói áremelések. Aki tehát ma reggel tért be az üzletekbe, tej- és tejtermékekért, égetett szeszes italokért és cigaret­táért — magasabb árat fizetett, mint eddig. Nem örülünk az áremelkedésnek. De meg kell, hogy értsük. Mindenki által ismert tény, hogy a termékek árának milyen nagy hatása van mind azok előállítására, mind a fogyasztókra. A ter­melő szívesebben termeli azokat a termékeket, amelyeken nagyobb a jövedelme; s igyekszik mellőzni azokat, illetve azok termelését, amelyekből nem sok hasznot lát. A fogyasztó hasonlóképpen gon­dolkodik: a különböző árakon forgalomba hozott termékek közül azokat igyekszik megvásárolni, amelyekkel legolcsóbban elégítheti ki szükségleteit. Az áraknak ez a termelést és fogyasztást együttesen szabályozó szerepe meglehetősen eltért egymástól az címűit 20 év alatt. A társadalom, a népgazdasági érdek azt kívánja, hogy a ter­melés es a fogyasztás rugalmas igazodása révén a lakosság szük­ségleteinek kielégítése minél kisebb költséggel és minél magasabb színvonalon történhessék. Az előállítók és a fogyasztók érdekeit úgy a legkönnyebb egymáshoz közelíteni, ha a termékek árai megköze­lítőleg alkalmazkodnak előállításuk költségeihez. Ezt a munkát az illetékesek a gazdaságirányítási rendszer beve­zetésével cgyidőben, elkezdték 1968-ban. a lakosság fogyasztását szolgáló árualapnak csak 14 százalékánál érvényesült az a köve­telmény, hogy a termékek árai többé-kevésbé összhangban voltak előállításuk költségeivel. Azóta ezen az arányon sikerült javítani. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésének elején végrehajtottak ugyanis egy szolid árreformot, mely a fogyasztói árualapnak 28 szá­zalékát érintette. (Egy radikális árreform a fogyasztói árualap 90 százalékára terjedt volna ki.» Az azóta eltelt évek bebizonyították: helyes az a tétel, hogy a hazai gazdaságirányításban az árrendszernek szabályozó szerepe van, s éreztette hatását a tervteljesítésben, a hatékonyságban, a ter­melés és fogyasztás alakulásában. Az is bebizonyosodott, hogy a rögzített, a limitált és a szabad árak megkülönböztetése helyes volt. Az azonban, hogy melyik meddig terjedjen — meggondolandó. A rögzített árak rendkívül magas állami támogatása a költségvetést, a szabad árak váratlan nekirugaszkodása pedig a fogyasztót terheli. Ezért határozta el a Központi Bizottság múlt év novemberi ülésén, hogy továbbra is az értékarányos árakra törekszik, ám az árak stabilitásának biztosításával. S amikor ezt kimondta; azt is mér­legelte, melyek azok a fogyasztási cikkek, ahol lehet és szükséges bizonyos áremelés a célból, hogy csökkenjen az állami támogatás. Kormányzatunk, amikor e szükséges lépésre szánta el magát, nagy körültekintéssel cselekedett. Intézkedtek, hogy a csecsemőtej, a kórházak, a gyermekintézménvek, a szociális otthonok és a ha­sonló intézmények tej- és tejtermékellátása változatlan maradjon. Egyidejűleg pedig a nyugdíjakat, járadékokat, a családi pótlékokat, a gyermekgondozási segéiyt és az ösztöndíjakat havi 50 forinttal megemelték. Ez az intézkedés január 1-ével visszamenőleg lép élet­be. Ez a szociálpolitikai intézkedés — amelyről a vasárnapi napi­lapokban konkrétan lehet olvasni — csaknem 4 millió embert érint, s mintegy 2,3 tized milliárd forinttal növeli a lakosság bevételeit. (A tej- és tejtermékek árának emelése 1,4 milliárd forint többlet- bevételt jelent az államnak.) Az áremelkedések elfogadásával egyidőben döntés született bi­zonyos bérintézkedésekről is. Az állami iparban — a vállalatok saját lehetőségeit is figyelembe véve — 1973-ban a központi, külön egyszeri intézkedésekkel együtt a munkások és művezetők bére átlagosan — tehát nem mindenkinél egyforma mértékben — 10—12 százalékkal növekedik. Az állami építőipar munkásainak és mű­vezetőinek bere ennél némileg kisebb mértékben, de szintén növek­szik. A béremelésben részesülő munkások együttes reálbére ennek következtében igen jelentősen, 5—6 százalékkal lesz magasabb. A mai nappal érvénybe lépő részleges áremelkedés tehát olyan lépés volt, melyet a továbbfejlődésünk érdekében meg kellett tenni. Pártunk és kormányunk úgy tette meg ezt a lépést, hogy körül­tekintően döntött, figyelembe véve az életszínvonal-politikát, mely ezután is a kitűzött elképzeléseknek megfelelően kell, hogy ala­kuljon. F. L. italboltban már nem szol­gálták ki. Efeletti dühében nyilvánosan széttépett száz forintot. Az ügyeletes rendőr nem nézte tétlenül a tobzó­dását és igazolásra szólította fel. Váradi Sándor ahelyett, hogy ennek eleget tett vol­na, bicskát húzott a rendőr­re. ’ A büntetett előéletű Váradi Sándort az Ózdi Járásbíró­ság hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak büntette miatt fő­büntetésként kétévi — fegy- házban letöltendő — szabad­ságvesztésre ítélte. A vádlott enyhítésért, az ügyész súlyosbításért felleb­bezett. Agyba-főbe verték Hosszú haja egészen a vál- láig ér, és ha borostás arcát nem fordítaná felém, azt hinném, hogy a gyengébb nem közül való. Pedig férfi és a huligánok közül való. A bírósági kihallgatásuk­kor megelevenedik annak az emlékezetes éjszakának a története. A hosszúba] ú 24 éves Fógel Gyula és a vele azonos korú Börbás István a járdánházai presszóban italo­zott. Nem tetszett nekik Papp Kálmán Engels-tejepi lakos és „eltávolították” a helyiség­ből. Később, amint vele az utcán találkoztak, belekötöt­tek és úgy agyba-főbe verték, hogy még az oldalbordája is eltört. Fogéi Gyula nem először áll már a bíróság előtt. Nem dolgozik, családjával tartat­ja el magát. Az Özdi Járásbíróság most súlyos testi sértés és ga­rázdaság miatt vonta felelős­ségre őt és társát. Fógel Gyu­lát 1 év és 6 hónapi, Borbás Istvánt pedig ugyancsak 1 év és 6 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte és mindkettőjü­ket eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. UELI hírlap — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc Bajesy-Zsillnszky u. 15 - Központ: 38-132. 16-812 33-380, 36-519 — Titkárság: 18-223 — Bel- és váro=- ooUtikal rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-228 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-221 - Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megye: Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc t.. Széchenyi u 15—17 - Telefon- 16-213 - Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 8« fillér, hétfőn 1 Ft. Index: 23 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezetó: SZEMES ISTVÁN külföld Miközben Párizsban újra megkezdődnek a VDK—USA titkos tárgyalások, Dél-Vict- namban Xhieu elnök igyek­szik kihasználni az ameri­kaiak nyújtotta lehetőséget, és propagandacélokból a VDK és a DIFK elleni tünte­téseket rendelte el. Képünk az egyik tüntetésről készüli, és az amerikai fotóriporter — akaratlanul is — azt bizonyítja vele, hogy csak megfélemlített emberek vesz­nek azon részt. BUKAREST. Nicolae Ceau- sescu, a Román Államtanács elnöke, Bukarestből, külön- repülőgéppel elindult hivata­los négynapos látogatásra Pakisztánba. Kíséretéhez tar­tozik Macovescu külügymi­niszter és több gazdasági szakértő. Ceausescu január 12-én, kétnapos látogatásra, továbhutazik Iránba. NEW ORLEANS. Egy nyil­vánvalóan ehnesbajos néger orvlövész vagy tíz óra hosz- szat tartotta sakkban New Orleans rendőrségét a város központjában levő 18 emele­tes szálloda tetején. Hat em­bert. köztük három rendőrt ölt meg géppisztolyával és négy személy halálát okoz­ta az épület fclgyújtásával. A lángba borult épületet a lö­völdözés miatt a tűzoltók nem tudták megközelíteni. A rendőrség helikoptert vett igénybe. A néger a helikop­terre is lőtt, onnan visszalőt­tek és eltalálták. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy ezután is lövöldözések hal­latszottak az épület tetejéről, így feltételezhető, hogy még egy fegyveres rejtőzik ott. SANTIAGO. A chilei kor­mány — felkészülve a reak­ció újabb támadására — ren­deleti úton tiltotta meg az t alapanyagfeldolgozó és lét- * fontosságú cikkeket gyártó üzemek bezárását. A tilalom azonnali hatállyal éleibe le­pett. érvényét nem korlátoz­ták. Egynapos kongresszust tar­tott az UDR, a frapcia gaulleista párt. Ezen a kö­zelgő képviselőválasztásokkal kapcsolatos feladatokat tár­gyalták meg. Pierre Mess­mer miniszterelnök program- beszédében főként a baloldalt bírálta, amelyet „szociál- kommunista koalíciónak” ne­vezett. Szerinte a baloldal olyan reformokat hirdet, amelyeket a ganlleisták „már megvalósítottak”. Olyan ter­veket követel, amelyeket „meg fognak valósítani”, olyan változtatásokat akar, amelyeket a kormánypárt el­utasít, Képünkön Messmtar miniszterelnök látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom