Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-25 / 21. szám
a miskolciaké a szó Szemét hull az ablakból A/. új diósgyőri városközpontban, az Árpád utca elején van az Építőipari Vállalatnak egy raktára. Az innen kikerülő szemetet s mindenféle hulladékot az ablakon keresztül, az udvar felőli részre dobálják ki. Mellette van viszont egy óvoda, s a kicsinyeknek nem a legszebb látványban van részük, ha kitekintenek az ablakon. Igaz ugyan, hogy a területet. ahol a szeméthalmaz áll. még ezután hozzák rendbe, de addig is jó lenne, ha legalább egy helyre hordanák ki az elszállításra váró hulladékot. Kéri Zoltán Miskolc, Kurucz u. 39. Zebrát kérünk a Selyemrétre A selyemréti villamosmegálló megszüntetésével az úttesten való áthaladás még veszélyesebbé vált, hiszen a gépjárművek most már végig akadálytalanul száguldhatnak. A nagy forgalom szükségessé teszi, hogy mielőbb védőláncot helyezzenek el és a jelenleg meglevő két átkelőhely között még egy zeb- \ rát jelöljenek ki. Sürgős intézkedést várunk, hogy gyermekeinket nyugod- tabban engedhessük el az iskolába, de a felnőttek érdekei is ezt kívánják — írja levelében D. B. selyemréti lakos. Ebadta zsarol — Gyere le, Pistike, minden meg van bocsátva! (Jármay György rajza) „Szüli-nap” az óvodában Rovatvezető: MOLNÁR SANÉvzárás a könyvelésen Unalmasáé számokkal bíbelődni? Borsodban lesz Sabin-oltás A Borsod-Abauj-Zemplen megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomás igazgatósága értesíti a megye és Miskolc város lakosságát, hogy 1973. január 22—27. között a Sabin-védőoltásokat elvégzik. Kérik a szülőket, hogy oltandó gyermekeiket a kiértesítésben megadott helyre és időben vigyék el, hogy a Sabin-cseppeket megkaphassák. A Sabin-védőoltasoknak a Kossuth rádióban közölt elhalasztása Borsod-Abaúj- Zemplén megye és Miskolc város területére nem vonatkozik. MÉ Elkészült a városi tanacs egészségügyi bizottságának ez évi munkaterve. A bizottság tagjainak egyik nagy feladata lesz azoknak a vizsgalatoknak a lebonyolítása, amelyeket havonta végeznek a különböző üzemekben, s amelyek a nődolgozók személyi higéniás helyzetét tárják fel. Az esetlegesen észlelt egészségügyi hiányosságokat azonnal megbeszélik az üzem illetékes vezetőivel. Bekapcsolódik a bizottság a nővédelmi gondozás munkájába is. Jelentős feladatuk le-/, májusban a nyári strandolási feltételek előzeDr. Szabó Kálrhán irodájának ajtaján műanyagból van a kilincs. Miből is lehetne, hiszen aki itt belép, az a Miskolci Müanyagf eldolgozó Vállalat főkönyvelőjének szobájába jut. Ám a látogatók jó része nem a kilincs mi- neműségét firtatja. sokkal inkább azt, hogy mennyi lesz a nyereség, hogyan zárta az elmúlt évet a vállalat. Mennyi kerül a borítékba — Sokan azt hiszik — mondja a főkönyvelő —, hogy ilyenkor, a mérlegkészítés időszakában derül ki minden. Félig tréfásan meg is fenyegetnek az emberek, hogy aztán jól számoljunk, azaz jó eredményt hozzunk ki, pedig... A produkció sikere nem a számvetésen múlik. Az év december 31-én lezárul. Csak azt tehetjük a mérlegie, amit addig végeztünk. Mindenki tudja, érezheti — ha nem is fillérre pontosan —. hogy mennyi kerül a borítékba. Abba a kisebbikbe, amelyik a családi költségvetést gazdagítja, s abba a nagyobbikba is, amelyiken a vállalat emblémája látható. — Mégis, mennyi lesz? Ez is, az is ... — Jó év volt a tavalyi. A termelési érték meghaladja a 60 millió forintot, a nyereségrészesedés a húsz napot. — Mi volt a legnehezebb? — ..Halálra ítélt” kis vállalatból stabil középüzemmé válni. A műanyagíeldolgozó válnyolcszázféle terméket állít elő. A skála széles; a másfel milliméteres illatszeres dugótól egészen az 1200 forintos autóülés-huzatig terjed. A profil még a szakmán belül is pazarlóan gazdagnak tűnik, de éppen gazdasági megfontolásból döntöttek a nagyobb biztonságot adó s kevesebb kockázattal járó „sokféleség” mellett. (Ami elvész a réven, visszajön a vámon?) A stabilitásra való törekvést példázza, és a sokoldalúságot jellemzi, hogy a mü- anyagfeldolgozó szakemberei még helyszíni hő- és hang- szigetelést is vállalnak. Most éppen Zalaszentgrót mellett, Ukkon dolgoznak, ök szigetelték a tolcsvai borkombinát falait is. A szakma dicsérete — A közvélemény úgy tartja, hogy unalmas dolog lehet egy életen át számokkal bíbelődni — mondom dr. Szabó Kálmánnak, akiről tudom, hogy nagy fotós, tántoríthatatlan természetbarát, s Villont leginkább Faludi György átköltésében szereti. A megállapításnak álcázott kérdést nem cáfolja, hanem saját igaza mellett érvel. — Ahogy azt Németh László írja a Kísérletező ember ben, minden munkát kétféleképpen lehet végezni, de csak egyféleképpen érdemes. Akinek a legfőbb hobbyja eppen az. amit csinál, amivel a kenyerét keresi: az boldog ember... A szamoknak is van szépsége, a számvitel is ugyanúgy szolgálhat az alkotás örömével, mint a terveNemrégiben a Brigád utcai óvodában „szüli-napon” vettem részt, méghozzá nagyapai minőségben. Ügy tudom, Miskolcon sehol másutt nem rendeznek állandó es visszatérő jelleggel ilyen kedves megemlékezést. Minden hónap első szombatján megüfi- neplik az abban a hónapban született kis óvodások születésnapját, meghívó erre at ünnepségre a szülőket, nagyszülőket is. A szüli-napon a megszokott hétköznapi óvoda-zsivaj megszűnik, a kicsik most ismerkednek az ünnep fogalmával. A terített asztal mellett ülnek az ünnepeltek. Az asztalon virágok, diszgyertyák és előttük, külön- külön kis tányérokon édesség. A többiek kis műsorral, dalocskákkal, játékokkal kedveskednek nekik és a megjelent hozzátartozóknak. Hogy mit éreznek ezek a kicsinyek az ünnepség alatt, azt mi felnőttek, öregek talán már el sem tudjuk képzelni. De hogy nagyon kedvező hatással van érzelmi fejlődésükre, azt tapasztaltam. Ezért tartom nagyon jónak és követendő példának, amit ebben az óvodában tesznek, Széndi l^ajos nyugdíjas Minek akkor az eligazító tábla? Külföldi rokont vártunk az elmúlt napokban, aki a szegedi gyorssal érkezett Miskolcra. Az eligazító tábla á 7-es vágányra jelezte a vonat érkezését. Többen várakoztunk a jelzett helyen. A hangszóró az utolsó pillanatban, amikor már a vonal feltűnt, közölte, hogy a szerelvény a 3-as vágányra érkezik. Futás le az aluljáróba, hogy időben érkezzünk. Két nap múlva ismét ehhez a vonathoz kellett kimennem a Tiszaira. Akkor már a 3-as vágányra volt kiírva a szegedi gyors érkezése. Legnagyobb meglepetésemre, most is az utolsó pillanatban, tudtunkra adta a hangosbemondó, hogy a vonat a 7. vágányra érkezik. Hogy csak én fogtam-e ki ilyen peches két napot, vagy ez gyakori eset, nem tudom. Mindenesetre furcsálltám ezt az össze-vissza szaladgálást. Juhász Sándor Miskolc Ha mindenki ilyen volna... Tegnapelőtt estefelé — munkaideje után — felkereste szerkesztőségünket Deák András, a Tüzeléstechnikai Kutatóintézet csoport- vezetője. Azokról a rendellenességekről tájékoztatott bennünket, melyek több helyütt csúfítják városunk arculatát. Hogy például egy utcában megszakadt a járda folytonossága, vagy romhalmaz éktelenkedik egyik középületünk tőszomszédságában. Négy konkrét hiányosságot sorolt fel — s kiderült: hasonlók ismertetésével máskor is segítségére volt mar egyik-másik munkatársunknak. aminek természetesen az lett az eredménye, hogy a hibák megszüntetése végett felkeresték az illetékeseket. — Szeretem Miskolcot — mondta —. ezért nem hagyhatom szó nélkül, ha olyasmit veszek észre, ami nincs előnyére. — őslakos talán? — Nem. Kieséről 23 éve kerültem ide, s ez annyi, mintha itt születtem volna. De városomnak erezném és nevezném Miskolcot akkor is, ha csak tegnap óta laknék itt. Mert itt elek. itt keresem meg a kenyeremet. Ha mindenki ilyen volna, ha minden miskolci így lörödőne a tÉrosával! Tartalmasabbá válnék az a bizonyos lokálpatriotizmus: ' T. I. DOR.NÉ. Telefonszáma: 18-224. tes felmerése. lalat hatszáz dolgozója hétHogyan akarta Hitler felosztani a világot? O A szövetségesével is elbánt volna HITLER másik alternatívája Nagy-Britanniával szemben arra az esetre szólót', ha úgy győzi le a Harmadik Birodalom Angliát, hogy az szinte teljesen megsemmisül, — s így nem került volna náci kézre a brit hajóhad. Ezt a lehetőséget nyitva hpgyta a Führer, mert 1942- ben még nem lehetett elképzelése arra az esetre, hogy milyen módon győzhető le — kellő hajótér hiányában — Kanada. Ausztrália és Dél-Afrika. Az utóbbi esetben jelentékeny szerepet szánt a dél-afrikai faji üldözéseknek. a nácizmus elterjed tségeriek. India sorsa is kulcsfontosságot kapott a szigorúan titkos ..világbéke-tervezet"- ben. A hatalmas országot is minden teketória nélkül bekebelezte volna birodalmába a Führer. Ezt olvashatjuk Indiáról a tervében ........ ennek birtoklásához nincs szükség flottára, ez azokkal a" területekkel függ össze, melyek a német végső győzelem' után amúgy is nemet ‘ fennhatóság alá kerülnek.” Az utóbbi mellékmondatban szinte egy csapásra el is intézte a Közel- és Közép- Kelel arab ordasainak sorsát. beleértve Egyiptomét is. Hitler Nagy-Britanniára — a fentebb elmondottakon túlmenően — a következő csapást kívánta mérni: 1. Összes külföldi követeléseit át l»ellett volna adnia, megtetézve mindezt az Angol Nemzeti Bank aranykészletével. 2. Angliának nemcsak valamennyi hadi-, de összes kereskedelmi hajóját, komplett felszerelésével egyetemben. a német náci állam kezére kellett voina átadnia. Ka pedig kerekedelmi hajóra lett \ volna szükségé Angliának, akkor azt borsos áron bérelnie kellett volna a Harmadik Birodalomtól. 3. A fejlett angol ipart is leszerelte volna Hitler. A ködös Albion népének csak annyi ipara maradt volna, amennyi minimális életszükségletét fedezte volna. 4. Gibraltár. Málta. Ciprus és Szuez is nemet birodalmi uralom alá került volna a tervezet szerini. NYITGAT-EUBÖPAT. minden talpalatnyi földjével egyetemben, a nemet nemzeti szocialista állam fennhatósága. magyarán szólva: megszállása alá kényszerítette volna a tervezet. Hollandia. Belgium. Luxemburg. Dánia és Norvégia népei — állami szuverenitásukat vesztve — német birodalmi kormányzók teljhatalmú uralma alatt, a Harmadik Birodalom keretein belül tengethették volna életüket. Ez országok formális államigazgatását a helvi nemzeti szocialista pártokból alakított csatlós kormányok intéztek voina. Franciaország is teljes függőségi viszonyba került voina a ,.Reich”-hel. A francia nepre kirovandó háborús jóvátétel összegét illetően azt a megállapítást olvashatjuk a hitleri tervezetben, hogy ..annak olyan magasnak kell lennie, hogy Franciaországot legalább egy évszázadon át gazdaságilag szolgaságban tartsa!” A francia gyarmatbirodalomra is rátétté volna kezét a német náci állam, hiszen, mint a Führer diktálta okmányban olvashatjuk: „Franciaország bebizonyította. hogy nem gyarmatosító nép!" AZ OLASZORSZÁG jö- vendöbéli sorsáról írtak különleges csemegeszámba mehetnek. hiszen a ..Berlin— Róma tengely” egyik tartópilléiéről. a német náci rendszernél is régibb fasiszta államról van szó. Hitler úgy döntött, hogy Mussolininek valamennyi gyarmatát át kellett volna engednie leghüsegesebb szövetségesének: a Harmadik Birodalomnak. Kárpótlásul a Führer átengedte volna a Dúcénak a jugoszláviai és a francia tengerpart jelentékeny részét. Az ..előrelátó” Hitler arra az eshetőségre is gondolt, hogy ha olasz szövetségese nem tett volna eleget e kívánságoknak. Erre az esetre — amint írta — ..gazdasági nyomással kell kenvszeríte- ni Olaszországot a n°met béketerv elfogadásara!” SUGÁR ISTVÁN (Következik: Japán lengersacol kapott volna) zés. a gyógyítás vagy bármi más. — Mondana egy példái? — Én akkor is mindent tudnék a vállalatról, ha nem mennék le az üzembe. A kimutatásokból, forgalmi adatokból látom, ha valahol ba.i van. ha közbe kell avatkozni. Egyszer például rájöttünk arra, hogy míg a negyedév első hónapjában kevés, addig az utolsó hónapban sok új termék gyártása kezdődött el Az üzemekben mindig előre vették a könnyebben előállitható. egyszerűbb cikkeket, s a hajrára hagyták a bonyolultabbakat. Ezen változtatni kellett, de nem adminisztratív úton ... Az optimális nyereséget alapul véve kidolgoztunk tehát egy olyan ütemezési programot, amely vállalati érdeket szolgál, de nem jártak vele rosz- szul azok sem, akik a gépek mellett dolgoznak. \ áltozik a diva! — A műanyag cikkek piacán gyorsan változik a divat. Hogyan szondázzak a vásárlók értékítéletét? — A fogyasztók közvetlen reakcióiról két borsodi üzletünkben szerzünk tudomást. De jól jellemzik egy-egy termékünk kelendőségét vagy éppen az attól való tartózkodást a forgalmi adatok is. A számok azt mutatták, hogy már nem fogy annyira a ..sima” műanyag tálca. Gyorsan áttértünk a fautánzatúra. Ilyen megfontolásból díszítjük matricával a fürdőszoba- cikkeket, s ezért lettek általában élénkebb színűek termékeink. Azt is tudjuk például, hogy a Nyírségben inkább a harsány ■ kéket, az erős sárgát kedvelik, míg Hajdú-Biharban inkább a finomabb árnyalatokat. Mezőkövesden viszont az élénkebb színű műanyagtárgyakból fogy több. — És Miskolcon? — Miskolc heterogén varos. Sok táj színei keverednek itt... BRACKO ISTVAM t