Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-20 / 17. szám
% 1 belföld KÜLKERESKEDELEM. A tervek szerint J 973-ban mintegy 7—7,5 százalékkal növekszik hazánk külkereskedelmi áruforgalma. Bővítjük kapcsolatainkat a szocialista és a tőkés országokkal is. PETŐFI SZÜLŐHÁZA. A kecskeméti Katona József Múzeum kiadta Petőfi Sándor kiskőrösi szülőházának történetét. A kiadvány csaknem száz oldalon mutatja be a költő szülőházát, s ismerteti a néhány éve mellette létesült Petőfi Irodalmi Múzeumot is. IDEGENVEZETŐK. Az országban 1500 idegenvezetői tartanak számon, közülük több mint ezren Budapesten működnek. Az Országos Idegenforgalmi Tanács központi idegenvezetőképző tanfolyamán jelenleg 400 idegenvezetőt képeznek. Hogyan akarta Hitler felosztani a világot? A fenti címen január 22- től, hétfőtől történelmi tanulmánysorozatot közlünk lapunkban. Szerzőjétől, Sugár Istvántól „A toplitzi tó rejtélye” és „A különös házasság igaz históriája” című tanulmányokat ismerik mar olvasóink. Az egri kutató — egy angol történész barátjától kapott, s még kevésbé ismert dokumentumok alapján készült — mostani munkája feltárja, hogy milyen terveket szőtt Hitler a népek, köztük a magyarság rabláncra fűzésére abban az esetben, ha a második világháborúban — miként meg volt róla győződve — a fasiszta hadseregek diadalmaskodnak. Overath eltiltása Meglehetősen szokatlan kép érkezett a képtávíró jóvoltából Dél-Vleírtamból. A felvételen Thieu dél-vietnami elnök atyai csókot lehel épp most férjhez adott 18 éves lánya arcára. A vőlegény, illetve most már ifjú férj, nem más, mint a dél-vietnami polgári légi- forgalmi vállalat milliomos vezérigazgatójának 28 éves fia. Lehet, hogy Thieu ezzel a házassággal saját jövőjére is gondolt —. nem árt, ha van a családnak egy fix repülőgépe adott esetre? (MTI tele fotó) A szervezett lakásépítkezéseknél Kedvezményt kapnak a munkások MERKUR-TERVEK. Az idén «7 ezer személygépkocsit szerez be külföldről a Merkúr. Ebből ötezer jut a közületeknek, a többi a lakosságnak. A szovjet autógyárak 38 ezer gépkocsit küldenek. Zsiguliból 30 ezer érkezik. Ebből 1500 lesz az újfajta és nagyobb teljesítményű Lada Combi. Zaporozsecből 4500, Moszkvicsból 1000, Skodából 6500, Trabantból 9300, Wartburgból 6000, Polski Fiat 1500-asból 5000, Dacia 1300-asból ‘2000 darab érkezik. MURAKÖZY-EMLÉKSZOBA. A kecskeméti származású Muraközy János örökösei a szülővárosnak ajándékozták a művész hagyatékát, amelyet Muraközy-emlékszobában helyeznek el, ÉLELMISZERFOGY ASZ- TÁS. Az idén az egy főre jutó húsfogyasztás két kilóval lesz nagyobb a tavalyinál. Ugyanakkor három literrel . több tejet, és nyolc kilóval több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk személyenként. Három százalékkal nő a feldolgozott állapotban forgalomba hozott élelmiszerek aránya. KÜLFÖLDI KIÁLLÍTOK MAGYARORSZÁGON. Mintegy száz külföldi kiállító mutatkozik be az idén hazánkban. Többek között jereváni művészek vendégszerepelnek alkotásaikkal Hódmezővásárhelyen, talldnni képzőművészek Szolnokom. Május 5. és 12. között finn kulturális hetet rendeznek hazánkban. MÉZEXPORT. Három világrész csaknem 30 országába exportál mézet 1973-ban a Momimpex Külkereskedelmi Vállalat. Az érdeklődés olyan nagy, hogy ha az időjárás kedvezően alakul, idén túlszárnyalhatják a tavalyi 650 vagonos exportot is. SÁROSPATAKI DIÁKNAPOK. Borsod megye nagy múltú iskolavárosában, Sárospatakon május 18. és 21. között rendezik meg a már hagyományos diáknapokat. A találkozóra Borsod, Hajdú és Szabolcs megye, valamint Miskolc, Debrecen és Budapest középiskoláiból és szakmunkástanuló intézeteiből több mint 2000 fiatalt várnak. FELESELŐ NEMZEDÉKEK. Tegnap este zsúfolásig megtelt a TIT mikolci Kazinczy- klubja. Feleselő nemzedékek címmel a fiatalok részére tartott előadást, dr. Hálák László, a TIT budapesti titkára. Jellemző a fiatalok érdeklődésére, hogy az ankét este fél 11-kor fejeződött be. LOTTÓNYEREMENYEK. a heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők. Öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 69 fogadó ért el, nyereményük egyenként 65 824 forint. Három találata 5831 fogadónak volt, nyereményük egyenként 389 forint. A kéttalálaíos szelvények száma 163 822 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. Wolfgang Overath, a Köln válogatott labdarúgója két bajnoki mérkőzésen nem játszhat. A Nyugatnémet Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága azért tiltotta el, mert az elmúlt év augusztusában a magyar olimpiai csapat elleni budapesti barátságos mérkőzésen sportszerűtlenül viselkedett és kiállították. « „Denevérszállások” A Bükk hegység gazdag állatvilágának jellegzetes képviselője a denevér. A kutatók megállapítása szerint a hazánkban ismert fajták közül több mint tíz választotta lakóhelyéül a bükki barlangokat. A hidegre fordult időjárásban a máskor rejtekükből alkonyaikor elrajzó denevérek a barlangokba húzódtak, s a mennyezet repedéseibe kapaszkodva dermedten függnek alá a sziklafalakon. Elsősorban azokat a barlangokat kedvelik, amelyek szárazak, nein huzatosak. Több mint ezer, téli álomba dermedt denevért számoltak meg például a Kőlyuk-bar- langban, s valósággal feketéink tőlük a Csanyikvölgyben levő Kecskelyuk. „Denevér- szállást” találtak többek között a Bükk-fennsíkon levő, úgynevezett Szepesi zsomboly járataiban csakúgy, mint az istvánlápai föld alatti üregekben. 1973. január 18-án, 18 óra 20 perckor a 3-as sz. főútvonalon, Encs és Méra között a 222-es számú kilométerkő közelében az A Miskolci Nemzeti Színház igazgatósága közli, hogy a DOKTOR ÜR előadása január 20-án, szombaton technikai okok miatt FÉL 8 ÓRAKOR kezdődik. (Folytatás az 1. oldalról) A munkásoknak a szociálpolitikai kedvezménnyel és az állami támogatás összegével csökkentett építési költség lü százalékát kell élőtörlesztésként kifizetniük. A fennmaradó összegre az Országos Takarékpénztár 35 éves lejáratra kedvezményes, egyszázalékos kamatra építési kölcsönt folyósít. ' További könnyítés, hogy három vagy ennél több gyermekes családok 10 százalékos előtörlesztése a tanács, a vállalat javaslatára / az állami költségvetés terhére részben vagy teljesen elengedhető, vagy vissza nem térítendő támogatásként fizetheti ki munkása helyett. Enyhíti a terheket az is, hogy az OTP az építési kölcsön havi részletét egyedi elbírálás alapján az első három évben mérsékelheti. A munkáltató támogatásával történő munkáslakta-épít- kezés kedvezménye, az állami támogatás a fővárosban, a városokban és a kiemelt — főleg ipari és munkás- lakta — településeken érvényes, s elsősorban a telepszerű, többszintes lakóházépítkezésekhez adják. Szigorú előírás, hogy amennyiben az állami támogatással épített vagy vásárolt lakást eladják, úgy a támogatás teljes összegét visz- sza kell fizetni. A kedvezményre jogosultságot, azt, útpadkán súlyos sérüléssel találták Majoros János 39 éves lakatost, abaújdevecseri lakost, aki gyalogosan közlekedett Méra felől Abaújdcvccser irányába. A sértett olyan sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség kéri mindazokat, akik akár gyalogosan, akár bármilyen járművel a kérdéses időpont körüli időben az említett útszakaszon közlekedtek, személyesen, vagy telefonon jelentkezzenek a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén (Miskolc Zsolcai kapu 38. fszt. 2. sz. szobában). Telefon:, 36-141 156-os mellék) vagy az Encsi járási Rendőrkapitányságon. BORSOD MEGYEI RENDOR-FÖKAPITANYSAG hogy a dolgozó munkásnak minősül, a vállalat vezetőjének kell igazolnia. Kedvezően változtak a lakásépítés munkáltatói támogatásának egyéb feltételei is. A vállalatok a munkásokon kívül, az egyéb bérből és fizetésből élő dolgozók lakás- építkezéseit is támogathatják. Kedvezőbbek a feltételek a szövetkezeti lakásépítkezéseknél, valamint OTP beruházásában épülő, a tanácsok által értékesített lakásoknál is. A bérből és fizetésből élőknek, a szövetkezeti tagoknak, a nyugdíjasoknak a szövetkezeti lakás árának 25 százalékát kell előtörlesztésként megfizetniük, a 75 százalékra pedig az OTP-nek kell kölcsönt nyújtania. A kölcsön törlesztési ideje a szövetkezeti lakásoknál 35 év, az OTP beruházásában épülő lakásoknál 30 év, a kamat évi 2 százalék. Az egyéb telepszerű, több szintes lakóházépítkezésekhez, valamint az egyedi több szintes házépítkezésekhez az OTP a költségek 70 százalékára folyósít hitelt, a 30 százalék — előretörlesztésként — az építtetőt terheli. Az öröklakás-építés és árusítás, valamint a tanácsi ér- tékesítésű lakások eladásának pénzügyi feltételei nem változnak. A családiház-épít- kezésekhez is változatlanul a költségek 25 százalékára adnak hitelt. A változásokhoz tartozik az is, hogy a családalapító fiatalok — a munkásokéhoz hasonló feltételekkel — kérhetik az OTP-kölcsön első háromévi mérséklését. Mai kommentárunk: Lakásért MHncse/ők Tanácsi vezetőink fogadónapjain hétről hétre egymásnak adják a kilincset azok az ügyfelek, akik lakásgondjaik mielőbbi megoldását sürgetik. Sokan közülük évek óta vándorolnak albérletről albérletre, mások idegölő társbérletben élnek, vagy éppen azért kopogtatnak türelmetlenül, mert beadott lakásigényléseikre több mint tíz éve várják a kiutalást. Ezeknek az ügyfeleknek saját paúaszuk orvoslásánál semmi sem fontosabb: -életmódjukat, életük alakulását alapvetően meghatározza a lakás hiánya. S mert az országban még mindig sok ilyen család él, gondjuk — közügy. Ezért is foglalkozott kiemelt témaként a la- káskérdéssel a Központi Bizottság novemberi határozata, és most a Minisztertanács ülése is. A lakáshelyzet javítása azonban mindenekelőtt pénzkérdés. Különösen amióta az építőipari árak gyors emelkedése bizonytalanná tette a tanácsok IV. ötéves lakásépítési programjának végrehajtását. A feladat ezzel semmit sem csökkent. Sőt, növekedett: a cél az, nogy az országban minél több lakás épüljön, s lehetőleg minél olcsóbban, minél több ember jusson korszerű, új otthonhoz. A KB- határozat megjelenése óta a megoldás módjain sokat vitatkoztak a szakemberek. Egyesek azt javasolták, hogy csökkenteni kellene a lakások felszereltségét. így csökkennek az árak is, s alacsonyabb áron jóval több, kisebb értékű lakást építhetünk. Sokan — joggal — ellenézték ezt a nézetet. Kiderült, hogy ha csökkentenék a beépített bútorok számát — elsősorban a sok helyet elfoglaló szekrények miatt —, nagyobb alapterületű lakásokat kellene építeni, hogy a szükséges bútorok elférjenek. A népgazdaság számára ennél sokkal előnyösebb — olcsóbb is *- a beépített szekrények alkalmazása. Van azonban más lehetőség is: a munka szervezettségén kell javítani. s hogy mennyire fontos ez, jól bizonyítja a győri házgyár példája, melynek árai — hazai viszonylatban — minden összehasonlítást kibírnak. A győriek mindezt megfelelő, jól ütemezett előközmüvesítéssel és a házgyár folyamatosabb kihasználásával érték el. S még valamivel: már a kezdet kezdetén számoltak, kalkuláltak és a gyár beindítása előtt átdolgozták az eredeti típusterveket. Van tehát követendő példa és a több lakás építésének lehetőségét új, központi intézkedések is segítik. A Minisztertanács csütörtöki ülésén a kormány tagjai olyan előterjesztést hagytak jóvá, amelynek alapján az állam az eddigieknél nagyobb támogatást biztosít a -munkások lakásgondjainak megoldásához. S ha a központi intézkedésekkel a helyi tanácsok és az építőipar igyekezete is találkozik, ez már nagyobb biztosítéka annak, hogy a jövőben több legyen a nyu- godtabb, kiegyensúlyozottabb ember és kevesebben legyenek a lakásért kilincselök. (LAHUCSKY) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Mistiolc. Bajcsy-ZSilinszky u. 15. — Központ: 36-132, 16-67- 15-380 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-224 — Irányítószám: 3527 — Postafiók: 39 — Kiadja a Bogsod megyei Lapkiadó V., Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, i. Széchenyi u 15—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft — rndex: 25 951 — Készült a Borsod megyei' Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN NEW YORK. A rendőrség körülzárt New Yorkban egy fegyver- és sportüzletet Brookiyn-ban. Az üzletből — feltehetően — négy fiatal több vásárlót túszként fogva- tartva tüzelt a járókelőkre és a rendőrökre. A harc még tart. Eddig egy rendőr vesztette életét, három pedig megsebesült. A rendőrség hatalmas páncélkocsit vezényelt a helyszínre, ezzel akart utat törni magának az üzlethelyiségbe. LISSZABON. A NATO tagországok haditengerészete héttőn kezdi meg egyik legnagyobb szabású hadgyakorlatát a Portugál partvidék, a Kanári-szigetek és az afrikai partok közötti térségben. A hadgyakorlatokon összesen 44 hadihajó. 100 repülőgép és körülbelül 10 000 tengerész vesz részt három héten át. CHICAGO. Bush-t. az USA távozó ENSZ-lődelegátusát megválasztották a köztársasági párt országos bizottságának alelnökévé. Űtódja a világszervezetben John Scali lesz. SEVILLA. Jósé Oler Bai- zan tehergépkocsivezetö benzines kannával lénett be egy sevillai éjjeli mulatóba és a kanna tartalmát ismeretlen okból az égő gázkályhára öntötte. Pillanatok alatt lángba borult az egész helyiség. Öt bárnő és egy pincér már nem tudott elmenekülni, ezek tűzhalált haltak. A rendőrség letartóztatta a piromániás sofőrt. WASHINGTON. Ziegler, a Fehér Ház szóyivője a vietnami tárgyaláso-k körüli tiltakozások miatt elégedetlen sajtót azzal próbálta kiengesztelni. hogy Nixon beiktatása után szorosabb kapcsolatokat fog teremteni az újságírókkal, s több sajtóértekezletet tart majd. SAIGON. A saigoni katonai parancsnokság ma kiadott jelentése szerint kemény harcok folytak a demi_ litarizált övezet közelében levő Quan-g Tri tartományban. Ezen kívül fegyveres összecsapásokat jelentettek Que Son térségéből is. A népi erők aknatámadást intéztek saigoni csapatok ellen An Loc tartományi székváros közelében. Négy amerikai romboló ágyúzta Dél-Vietnam északi partvidékét, és az amerikai légierő is folytatta e terület felett terrorbombázását. NEW YORK. Az ENSZ szóvivője közölte, hogy Waldheim főtitkár nem vesz részt Nixon beiktatásán. Kijelentette: a világszervezetnek 132 ország a tagja, lehetetlen, hogy valamennyinek ilyen ünnepségén részt vegyen. KAIRÓ. Szadat, egyiptomi államfő katonákhoz intézett beszédében szólt Jordánia és Izrael kapcsolatairól. Elmondta : biztosítékot kapott Husszein királytól, hogy nem köt különbékét Izraellel. „Egyetlen arab uralkodó sem szolgáltatja ki Jeruzsálemet Izraelnek ... Jordánia és Izrael közti békeegyezmény szóba sem jöhet” — idézte Szadat a király üzenetét. LOUISVILLE. Ismeretlen fegyveres lövöldözni kezdett az USA Kentucky államában levő Louisville repülőterén, maid felhasználva a pánikot, beült egy várakozó utasszállító gépbe és útra előkészítő mechanikusát túszként foglyul ejtve, clbariká- dozta magát. A géprabló ezután pilótát követelt az irányítótoronytól, hogy ismeretlen helyre távozzon a géppel. A rendőrség körülvette a repülőteret. i Rendőrséfs feivís