Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-08 / 289. szám

A nyugat-németországi heidelbergi egyetem diákjainak gyűlése általános sztrájkot szavazott meg, tiltakozásul az el­len, hogy több mint ezer rendőr szerdán megszállta az egye­tem épületeit, hogy megakadályozza az egyetem vezetősége ellen tervezett diákdemonstrációt. II DIGÉP ösztöndíjai Jelentés Békéscsabáról Gázmérgezés a baromfifeldolgozóban belföld A lottó 49. heti nyerőszámai: 13 27 48 37 75 HÁLÓBAN A NYÚL. Bács-Kiskun megyében meg­kezdődött az élővad-vadászat. Elsőként Kiskunhalas kör­nyékén hálózzák a mezei nyuiakat. A megyében a téli hónapokban hatezernyölcszáz élőnyúl s majdnem ugyan­ennyi fácán és fogoly befo­gását tervezik. Nagyobb ré­szüket exportálják. TELJESÍTETT!') TERVÉT. Az ország legnagyobb tűzhelygyára, a ZIM salgótarjáni üzeme az esztendő hátralevő részében 40 millió forinttal teljesíti túl évi tervét. így az idei termelés toő millió forint értékű áruval lesz több a tavalyinál. Az üzem ter­mékeinek jelentős részét expor­tálják, a jövő évi szerződéseket ezekben a napokban kötik meg. REKONSTRUKCIÓ. A szö­vetkezeti kötő- és hurkoló­ipar rekonstrukciójára csak­nem 160 millió forintot for­dítanak. így 1975 végére az érintett szövetkezetek terme­lésének értéke meghaladja a 665 millió forintot. ERDŐTELEPÍTÉS. Az eny­he decemberi időt kihasznál­va teljes erővel dolgoznak az erdőtelepítők Bács-Kiskun megyében. A helyi erdőgaz­daság dolgozói gépesítették a faültetést: egy gép naponta 171,5 hektárt ültet be. ÜJ horgAszengedélyek. a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter új rendelkezésben mó­dosította az állami horgászje­gyek kiadásának jogszabályait. A horgászjegy kiadása iránti kérelmet szóban vagy Írásban annál az egyesületnél kell elő­terjeszteni, amelynek a kérel­mező tagja. Csak a halász- és horgászerkölcs tekintetében fedd­hetetlen személyek kaphatnak állami horgászjegyet. KUKTAEXPORT. 650 000 alumínium gyorsfűzőt, közis­mert nevén Kuktát exportál jövőre a Ferunion Külkeres­kedelmi Vállalat. A külföl­dön Alupret néven ismert nagy nyomású főzőedények kivitele az utóbbi három év alatt megsokszorozódott: idén 500 000-et szállítottunk kül­földre. FENYŐRIGÓK. Északi madárvendégek, a hamvasszürke-barna színű fenyőrigók rikoltozásaitól hangosak a Velencei-tavi für­dőtelepek. Az Agárd környé­ki olajfákra telepedett több százas madársereg a hideg elől a tundrákról menekült a tó partjára. Néhány sor kézírásából leg­őszintébb jellemábrázolást kül­döm egyéniségéről. Adatok: kor, foglalkozás, válaszbélyeg, Somos- kéry Pál, Budapest, Rákosliget. Postafiók: 14. A Diósgyőri Gépgyár évek óta támogatásban részesíti a fizikai dolgozók középfokú tanintézetekben tanuló tehet­séges gyermekeit. Három év­vel ezelőtt tíz fiatal kapott összesen nyolcezer forint tá­mogatást, tavaly és az idén már 50—50 diák részesült évenként . összesen 100—100 ezer forint ösztöndíjban. A városi tanáccsal kötött meg­állapodás értelmében a IV. ötéves tervidőszak további éveiben is hasonló támoga­tást ad a DIGÉP a munkás- szülők tehetséges gyermekei­nek. A békéscsabai Baromfifel­dolgozó Vállalat telepén teg­nap este gázmérgezés történt. A két hete üzembe helyezett kondenzátorállomás bekap­csolása előtt megkezdték a régi, elavult berendezések, vezetékek szellőztetését, ám a régi szelepek nem zártak eléggé. A felszabaduló gázo­kat, ammóniát épp a város lakóinak egészségvédelme ér­dekében nem engedték az ipari vízbe. Szép lassan a levegőbe akarták kiengedni. Bár a vákuumberendezés a folyékony ammóniát leszív­ta, egy bizonyos réteg leüle­pedett. Csütörtök este — mivel az ammónia nehezebb a levegő­nél, s a talajszinthez köze­ledik — a feldolgozóüzem nyitva levő ajtaján, ablakán beszökött a gáz. Az ott dol­Óriási érdeklődés mellett folytatódtak Madridban a te­niszezőik Király Kupájának négyes döntőjében a Magyar, ország—Olaszország találkozó mérkőzései. Mint ismeretes, tegnap Baranyi kikapott, Ta- róczy Balázs pedig győzött. A páros mérkőzésen a Taró- czy—Machán kettős fantasz­A Miskolci Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat to­vábbképző tanfolyamot ren­dez mintegy harminc szak­képzetlen eladónak. A vál­lalat vezetői minden hétfőn és csütörtökön előadásokon ismertetik a szakmával kap­A Borsodi Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság az évről évre növekvő méretű új te­gozó nők közül többen gáz­mérgezést szenvedtek; 22 könnyű és két súlyosabb, de nem életveszélyes sérültet szállítottak kórházba. A beszállított dolgozók kö­zül heten — saját felelős­ségükre — még tegnap este távoztak. Kettőt átszállítot­tak az intenzív osztályra, megfigyelésre. Kanalas An- talné 30 éves és Barna Judit 18 éves, a két „beteg” ma reggel 9 órakor már a fo­lyosón sétált. Röntgenvizsgá­latnak vetették alá őket, s előreláthatólag szombaton el­hagyják a kórházat. Az ügyben a vizsgálat to­vább tart. A Baromfifeldol­gozó Vállalat telepén pénte­ken megkezdődött a műsza­ki-munkavédelmi vizsgálat. ARY RÓZA tikus küzdelemben, ötjátsz- más mérkőzésen győzött a Zugarelli—Di Matteo olasz páros ellen. Ezzel a magyar csapat első ízben bejutott a Király Kupa döntőjébe. Va­sárnak a ma sorra kerülő Spanyolország—NSZK talál­kozó győztese lesz az ellen­csolatos legfontosabb tudni­valókat. A január végéig tartó továbbképzés ötven éven felüli résztvevői igazo­lást kapnak a tanfolyam el­végzéséről, míg a fiatalabba­kat ezt követően eladói tan­folyam elvégzésére kötelezik. lepítésekhez szükséges cse­meték előállítására tavaly megkezdte az úgynevezett hi­degágyas csemetenevelést. Az egyes erdészetek saját pénz­ügyi eszközeiből és a MÉM által nyújtott támogatásból Novajidrányban, Telkibá­nyán, Dédesen a nagyüzemi követelményeknek megfelelő hidegágyakat hozták létre, ahol fenyőalomba vetik a magot. A csemetéket tápol­dattal öntözve nevelik fel, szigorúan ellenőrzött techno­lógiai előírások mellett. A módszer előnye, hogy egy négyzetméteren ezer csemetét nevelhetnek, szemben a ko­rábbi százhatvannal. külföld Írországban megrendeztek az idei év második népsza­vazását. A választójogi kor­határ leszállításáról döntöt­tek: 21 helyett 18. életévük betöltése után szavazhatnak az állampolgárok. A gyér részvétellel folyt szavazáson incidens is adódott: egy férfi, bibliai idézeteket harsogva, a világ végével fenyegette azo­kat, akik a módosítást meg­szavazzák. Kiderült, hogy 17 gyermekes családapa. Ké­pünkön De Valera, a 90 éves államfő szavaz a 18 éve­sekre. CAMP DAVID. Nixon két órán át tárgyalt Camp Dá­vidban Thomas Moorer teg- gernaggyal. a vezérkari fő­nökök egyesített bizottságá­nak elnökével, és Keneth Rush külügyminiszterhelyet- tessel. Ziegler, a Fehér Ház szóvivője nem közölte, mi­ről tárgyaltak. A hírügynök­ségek úgy tudják, hogy Ni­xon az indokínai hadihely­zetről kívánt friss tájékozta­tást, tekintettel Kissinger pá­rizsi tárgyalásaira. BUKAREST. A Lumea című román külpolitikai fo­lyóirat interjút közül Schu­mann francia külügyminisz­terrel. Schumann annak a meggyőződésének adott han­got, hogy az európai bizton­sági és együttműködési kon­ferencia bizonyosan hozzájá­rul az enyhüléshez. Bár ne­hézségek is felmerülnek — mondotta —, ezek kitartó munkával kiküszöbölhetők. Az enyhülés létrehozása és megszilárdítása olyan fel­adat, amelyet nem oldhat meg egyetlen értekezlet, ál­landóan növelni kell erőfe­szítéseinket a megkezdett úton — tette hozzá. LONDON. Kiközösítették egy kelet-angliai gyár mun­kásai azt a provokátort, aki ipari bíróság elé vitte a szak- szervezettel folytatott mun­kaügyi vitáját. Ennek nyo­mán ugyanis a szakszerve­zet pénztárából a perköltsé­gekkel együtt elkoboztak hatezer fontot. A bíróság ezek után újabb vádat emelt a szakszervezet ellen, mert a munkásárulót — a bíró­sági ítélettel dacolva — to­vábbra is kirekesztették a helyi alapszervezetből. A gyár dolgozói most válaszul úgy döntöttek: ha ezt a munkást az igazgatóság be­engedi a gyár területére — sztrájkba lépnek. Az igazga­tóság .jobbnak látta a kikö- zösítettet teljes fizetéssel szabadságra küldeni. Köszönjük! A magyar sajtó napján sok kedves olvasónk, vállalat, in­tézmény, szervezet juttatta el hozzánk sajtónapi jókíván­ságait. Ürültünk minden levélnek, táviratnak, telex-üzenet­nek, telefonhívásnak. Nemcsak önmagunkért való volt a jóleső öröm. A lapot köszöntötte mindenki, aki közülünk személyesen köszöntött valakit, és személyes elismerésnek éreztünk minden, a lap címére küldött üzenetet. A sajtó napján hétköznap volt ná­lunk, hiszen megjelentünk előtte, aznap és a következő na­pon is. Szebbé ezt a napot a munkánk elismerését is jelentő jókívánságok tették. Az egyszerű köszönömhöz egyetlen ígéretet teszünk: az év 365 napjára osztjuk el az ajándékképpen kapott jóérzéseket. u£Lj HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc BaJcsy-ZsiUnszky u. 15 - Központ: 36-132. 16-672 85-380, 36-579 — Titkárság; 18-223 — Bel- és város­politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók: 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15 — Felelős Ki - dó: VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. I. Széchenyi u 15—17 — Telefon: 16-213 — Terlesztl: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index 25 951 - Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Későn jött az autó s még a méhek is kirepültek Két váci lakos hattonnás te­hergépkocsit rendelt az egyik fuvarozó vállalattól méhek szál­lítására. A gépkocsinak a meg­jelölt napon 19 órakor kellelt volna jelentkeznie Pusztavacson, ahonnan 35 kaptár méhet kíván­tak Nagyorosziba szállítani akác­méz gyűjtésére. A megrendelők azonban hiába várakoztak, a gépkocsi sürgetésükre is csak egynapi késéssel érkezett meg. Amikor végre elszállították a méheket, útközben elromlott a teherautó, s csak mintegy hat­Több pénz — Edward Heath angol mi­niszterelnök kocsija remény­telenül megrekedt a késő délutáni londoni forgalom­ban. Heath erősen aggódott, hogy esetleg elkésik a Dow­ning Street 10-ben rendezett fogadásról és a szemerkélő esőben, oldalán detektívjei- vel, gyalog indult el a parla­mentből. A séta az esőben politikai következményekkel járt. Heath méltatlankodva fel­szólította a rendőrséget, hogy magyarázza meg: hogyan ala­kulhatnak ki több órán át tartó forgalmi „dugók” Lon­don szívében. A Scotland Yard rögtön továbbadta a labdát a nagy-londoni városi tanácsnak. Mire Heath mi­niszterelnök még az éjjel fel­hívta telefonon a tanácsel­nököt, a nemrég hazánkban járt sir Desmond Plummert, aki éppen Tokióban tartóz­kodik egy polgármesteri ér­tekezleten. A miniszterelnöki feddés­órás késéssel folytathatta útját. Közben letért az útról, s egy fa ága megrongálta a pergetőgépet és az egyik kaptárt, amelyből a méhek egy része kirepült. A ké­sedelmes szállítás, ennek követ­keztében a késői kiengedés miatt, valamint a megsérült kaptárból elrepült méhekkel jelentős vesz­teség érte a termelőket, s ra­kodási többletköltségük is volt. Az ügy a bíróságon folytató­dott, s az mintegy 12 000 forint kártérítésre kötelezte a fuvarozó vállalatot. kevesebb dugó re Plummer erélyesen vála­szolt: ha hagynák, hogy úgy dolgozzon, ahogy akar, s ren­delkezésére bocsátanak a szükséges összegeket, akkor gondoskodna róla, hogy Lon­donban ne keletkezzenek for­galmi torlódások. Király Kupa: Tovább jutott a magyar csapat fele. lant oly am, szakképzetlen eladóknak Hidegágyas csemetenevelés Borsodban r A Centrum Aruház ünnep előtti nyitva tartása: 1Q-én, ezüstvasárnap 17-én, aranyvasárnap 9—13 óráig 9—16 óráig 23- án, szombaton 24- én, 25-én, 26-án S—17 óráig zárva Minden kedves vásárlónknak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk/

Next

/
Oldalképek
Tartalom