Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-08 / 289. szám

STOP! EGY PERCRE! Ködös az idő, csúszik az út Autósok, motorosok rovula Megírtuk, milyen alaposan felkészült a Közúti Igazgató­ság az idén a tél fogadása­ra. S pár nappal később a sajószentpéteri országúton egyetlen ködös reggelen ka­rambolok sorozatát okozta a síkos út. Éjszakai ellenőrzés Az igazgatóság emberei meggyőző érvekkel védekez­tek: „Higgye el — mondta például az egyik éjzsakai el­lenőrzésről holtfáradtan visz- saatért forgalomtechnikus —. nemcsak az új intézkedési tervünk szigorú. Soha ekkora fegyelem és ilyen szervezett apparátus nem volt még ná­lunk. es egyetlen őszi-téli át­meneti időszakban nem ál­doztunk ennyi energiát az utak. a gépek, az emberek ellenőrzésére, mint az idén. ’ Bizonyításképpen az illető megmutatta ellenőrző gépko­csijának menetlevelét is: az­nap ez az egyetlen központi ellenőrző kocsi éjféltől reg­gel nyolc óráig több mint 300 kilométeres útvonalat járt be. A később elkészült je­lentés szerint az akkor éj­jel végigjárt útvonalakon va­lamennyi őrjáratos teherau­tó megállás nélkül szórta, sózta az utakat. Kevés a szórókocsi Egyik éjjel — alig két hét­tel a sajoszentpeteri úti ka­rambolsorozat után — az en- csi útmesterség szórókocsija a felsőzsolcai elágazástól a 37-es úton nvugodt tempó­ban haladt Szerencs felé. Út­közben a gépkocsivezető semmi különöset nem észlelt, s csupán jó húsz kilométer­rel távolabb, a taktaharkányi elágazás táján ért el egy kö­dös zónát. Attól kezdve a köd sűrűsödni kezdett, és az út egyre síkosabbá vélt. A kocsi azonnal visszafor­dult, es megkezdte a szó­rást, de mire visszafelé jö­vet elérte a gesztelyi elága­zást, a part aljában már négy autót talalt az árokba bo­rulva. Az anyagi kár meg­haladta a 70 ezer forintot, és a rendőrség jegyzőköny­vében az okok között, a köd és a hirtelen jegesedés is helyet kapott. A Közúti Igazgatóságnak csupán 139 elhárító járműve van. s ilyenkor, a legkriti­kusabb időszakban is egyet­len őrjáratos szórókocsira csak a fontosabb főútvonala­kon több mint 25—30 kilo­méteres útszakasz jut. Erre mondták az igazgatóság em­ti Posta kérése íelaüioz A Posta kéri mindazokat, akik a karácsonyi ünnepek­re csomagot adnak fel, hogy azokat a megnövekedett for­galomra való tekintettel mi­nél előbb, a romló tarlalmú- akat pedig legkésőbb de- cemben 20-ig adják postára, hogy idejében lehessen kéz­besíteni a küldeményeket. A csomagokat gondosan burkoljak, a címiratot tartó­san erősítsék fel. a cím irat másolatát a csomagban min­den esetben helyezzék el, a csomag tartalmát a szállító­levélen és a burkolaton rész­letesen tüntessék fel. Postaigazgatóság béréi, hogy mindenkor, min­denütt nem lehetnek ott. Ám az időjárás erre nincs te­kintettel: ilyen ködös-fagyos éjszakákon percek alatt rá­fagy a köd és a pára az út­ra. Arról nem is beszélve, hogy legtöbször csak egyes útszakaszokon észlelnek kö­döt, illetve síkosságot, s épp ez a legveszélyesebb! Bcldaposoak a gázpedálba A többnyire száraz úton gyakran taposnak a gázpe­dálra a meggondolatlanabb járművezetők, s ha a kocsi nekilódul, elég egyetlen rö­vid jeges útszakasz, a baleset máris megtörténhet. Az igaz­sághoz persze az is hozzá­tartozik, hogy a gépkocsive­zetők jelentős része — kü­lönösen a régi jogosítvány­nyal rendelkező „úrvezetők'’ — nemcsak merész és fele­lőtlen. hanem gyakran még a KRESZ módosításait sem ismeri. Számtalan példa bizonyítja ezt. Az időszakos orvosi vizs­gálat alkalmával nem árta­na szúrópróbaszerű tesztkér­désekkel ellenőrizni néhány gépkocsivezető KRESZ-isme- rétéit. A Közúti Igazgatóság persze egy-egy ilyen, vagy hasonló jellegű intézkedésre aligha alapozhat. Nem teheti azért sem, mert a gépjármű­adó a közelmúltban bejelen­tett emelése minden bizony- nval nagyobb igényt vált ki az autósokból. Ha több adót fizetnek, legalábbis érzelmi alapon feltehetően élénkeb­ben bírálják mad az utak állapotát és a Közúti Igaz­gatóság munkáját. Ezért he­lyeseljük az igazgatóság meg­szigorított házi intézkedéseit és a nagyobb munkafegyel­met. Még akkor is, ha eb­ben a veszélyes ,se őszi, se téli átmeneti. időszakban a balesetek szamának alakulá­sa nem csupán közutaink őrein múlik. (lahucsky) Az üzletek karácsonyi nyitva tartása A B.-A.-Z. megyéi Tanács V. B. és Miskolc megyei város Ta­nácsa V. B. kereskedelmi osz­tályai — a KPVDSZ megyei bi­zottsága véleményének meghall­gatása után — a 12 1.970. (Vili. 30.) Bk. M. sz. rendelet 6. §-a alapján, az üzletek 1972. évi ka­rácsonyi nyitva tartási rendjét Borsod megye és Miskolc vá­ros területére az alábbiak sze­rint szabályozzák: 1972. DECEMBER 10. (EZÜSTVASÁRNAP) Miskolc város területén és a megye városaiban, a járási szék­helyeken és egyes nagyobb te­lepüléseken a Centrum Áruhá­zak, valamint az iparcikkboltok közül az ajándék-, játék-, kö­tött-divatáru-. OFOTÉRT-, óra­ékszer- és könyvesboltok 9-töl 13 óráig, az egész évben vasár­nap is nyitva tartó élelmiszer- boltok, ABC élclmiszeráruházak, csarnokok és piacok, édesség-, dohán'- és virágboltok, vala­mint vendéglátóhelyek a vasár­napi rendjük szerint tartanak nyitva. 1972. DECEMBER 17. (ARANYVASÁRNAP) A megye és Miskolc területén valamennyi iparcikküzlet, a Centrum Áruházak, az OFO- TÉRT-, óra-ékszer- és könyves­boltok. ABC élelmiszeráruházak, csarnokok és piacok, édesség-, dohány- és virágboltok, vala­mint vendéglátóhelyek vasárnapi rendjük szerint tartanak nyitva. 1972. DECEMBER 18., 19., 20., 21. (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) A megye és Miskolc város te­rületén valamennyi kereskedelmi egység és vendéglátóhely a szo­kásos hétköznapi rend szerint tart nyitva. 1972. DECEMBER 22., PÉNTEK A megye és Miskolc város te­rületén az egyébként kora dél­után záró élelmiszer- és húsbol­tok 17 óráig tartanak nyitva. A többi kereskedelmi és vendég­látóipari egység a szokásos hét­köznapi nyitva tartási rend sze­rint árusíj. 1972. DECEMBER 23., SZOMBAT A megye és Miskolc város te­rületén az egyébként kora dél­után záró élelmiszer- és hús­boltok 18 óráig, a tejboltok 16 óráig tartanak nyitva. A többi élelmiszerboltok, ABC élelmi- szeráruházak, csarnokok, pia­cok, dohány-, virágboltok, és vendéglátóhelyek a szombati rendjük szerint árusítanak. Az iparcikkboltok, áruházak, OFO- TÉRT-, óra-ékszer- és könyves­boltok 17 óráig tartanak nyitva. 1972. DECEMBER 24., VASÁRNAP A megye és Miskolc város te­rületén az egyébként estig nyit­va tartó élelmiszerboltok, ABC élclmiszeráruházak a szokásos nyitási időtől 14 óráig árusíta­nak. A csarnokok, piacok 14 óráig, a vendéglátóhelyek 18 órá­ig, Miskolc városban az Avas­szálló magyaros étterme, a Po- lónia, Otthon, Katowice, Sajó, Kisvadász és a MÁV utasellátó Tiszai pu. étterme, valamint a megye városaiban és járási szék­helyeken egy-egy melegkonyhás étterem 29 óráig tart nyitva. Az iparcikkboltok és áruházak zár­va tartanak. 1972. DECEMBER 25., HÉTFŐ A megye és Miskolc város te­rületén valamennyi kereskedel­mi egység, a piacok és vásár- csarnokok zárva tartanak. A vendéglátóhelyek a szombati rendjük szerint, a virágüzletek, dohány- és édességboltok vasár­napi remijük szerint tartanak nyitva. 1972. DECEMBER 26., KEDD Valamennyi kereskedelmi egy­ség, a piacok és vásárcsarnokok zárva tartanak. A vendéglátó egységek, az édesség-, dohány- és virágüzletek a vasárnapi nyitva tartási rend szerint áru­sítanak. * Buda új forgalmi rendjének kialakítása során a metro végállomásánál, a Vérmezőnél új aluljárót építenek. A föld alatti folyosórendszer segítségével a metróból és a Déli pá­lyaudvar felöl jövő gyalogosok szintbeni kereszteződés nél­kül juthatnak majd el az autóbuszokhoz és villamosokhoz. Az aluljáró hasonlít a Baross térihez, középső része nyitott, padlózata futott. Az építők hozzákezdtek a befejező mun­kákhoz, dolgoznak a burkolok, a villanyszerelők és a kő­művesek. Nyílt színen válik bűnössé Miért lop a „kedves vevő”? Az önkiszolgáló boltokban elkövetett lopásokról általában ilyen bevezetéssel készülnek a helyszíni jegyzőkönyvek: X. V. bolti eladó (vagy boltvezető) észrevette, hogy az egyik vevő gyanúsan viselkedik. Szemmel tartotta, látta, hogy le­emel a polcról valami árucikket, s azt nem a kosárba, ha­nem a zsebébe süllyesztette. Aztán várt tovább, s miután látta, hogy a „kedves vevő” nem fizetett az elemeit hol­miért, a „bolt ajtajában tetten érte”. Az embert bosszús neve­tésre ingerli ez a „precizi­tás”. Mert tessék csak bele­gondolni, mi is történik va­lójában ilyen esetben? Mire is vár tulajdonképpen az ön- kiszolgáló bolti eladó? Ter­mészetesen arra, hogy va­laki az ő szeme láttára tol­vajjá legyen. S bár meg tud­ná akadályozni egyetlen szó­val, mozdulattal vagy pil­lantással, s tegyük hozzá: kellő tapintattal is, mégsem mondja ki azt a szót, nem teszi meg a mozdulatot. „Ki­várja”, hogy az, aki nem tu­dott ellenállni a csábításnak, bűnössé legyen! Statisztika bizonyítja: ön- kiszolgáló bolti lopás .miatt túlnyomó többségben koráb­ban tisztességben élő embe­rek kerülnek a vádlottak Életre kel a Banoczi József nyugdíjas vájár azt vallja: minden em­berben van valamilyen te­hetség, csak fel kell ismer­ni, hogy mi az. Sokan vol­tak testvérek, szüleik nem nélkülözhették a keresetét, s gyerekfejjel kezdett el dol­gozni. Így mehetett 53 éves ko­rában nyugdíjba 1967-ben, miután Rudolftelepen és Ere- nyőbányán már „lehúzott” negyven évet. Csak ezután kezdte kutatni a természet titkait. Egy szép szipkát akart ké­szíteni a szőlőtőkéből. Fa­ragás közben különleges vo­nalakra lett figyelmes, s a szipkából — alligátor lett. Ezután sorra nézegette a szó- lőgyökereket. Mindegyikben látott valamit. Az Avas ol­dalán elegendő halott tőkét talált. Dísztárgyakat, gyer­tyatartót, olvasólámpát, vi­rágtartót készit belőlük. A természet munkáján alig vál­toztat. az alakokat nem ter­vezi meg előre, a gyökerek életvonalait követi. Munkáit először a család zsűrizte. Ötéves unokája, Jut­ka ezekkel játszik a legszí­vesebben. A 11 éves Géza meg állandóan a gyökereket farigcsálja. Figurái egyediek. pedig már a. félezrediknél tart. A Gárdonyi Géza Művelődési Házban tavaly 210 gyökér- kisplasztikajat állította ki. Nagy öröme volt, amikor az Avasi lakótelepen dolgozó munkások meghívták falu­jukba, Abaújkérre, Szala- szendre, Fancsalba. Minden gyökeret megnéz. felvesz úton-útfélen. A múlt­kor is talált egy tölgyfa-gyö­keret. „Minek neked, apu ez a fadarab?” — kérdezte a lánya. — „Nem tudod te. mi­lyen értékét vettem fel.. 'Vadas Zsuzsa felvétele) Antikor azután a gyökér kézzé formálódott, amelynek valamennyi ina, ízülete meg­van, az első elismerést a lá­ncától kapta. Sokan el akar­ták már kérni ezt a plaszti­kát, de nem tud megválni tőle. Az a terve, hogy a Her­man Ottó Múzeumnak aján­dékozza. B. Gr. padjara, mint önnön gyen­geségük áldozatai, mint elő­ször megtévedtek. A Miskolc Városi és Járási Ügyészség legutóbbi elemzése szerint az' első félévben 105 önkiszol­gáló bolti lopás miatt indult eljárás 110 tettes ellen. (Nem számolva ide a 42 miskolci fiatal- és gyermekkorú tet­test.) Ezek között csupán he­ten akadtak, akik nem elő­ször „vendégei” a vádlottak padjanak. A többiek azon­ban mind első bűnözők, s rá­adásul nem „szükségből” lop­tak. Jellemző, hogy nem egy olyan nő volt közöttük, akik­nek a háztartási kiadásait az átlagosat lényegesen megha­ladó jövedelem fedezi. (De volt arra is példa, hogy az egyik önkiszolgáló bolt ve­zetője a másik önkiszolgáló boltban „bukott le” lopás mi­att.) A legcsábosabh portékák A száztíz tettes közül 59 nő volt, többségük 20—40 év közötti. A férfi nemet in­kább a húsz év alattiak és a középkorosztály „képvise­li” ebben a dicstelen statisz­tikában. Sokat mondó, hogy melyek voltak a legcsábo­sabb portékák szamukra. Mert nem kenyeret loptak. Elsősorban a szeszes ital, a cigaretta, s más élevezeti cikkek voltak „kelendők” körükben. Ruházati holmi­val húsz, apróbb élelmiszer­félével huszonegy esetben próbáltak „meglépni '. S 100 —500 forintot meghaladó ér­tékű árut huszonkét „tetten értnél” találtak. Túlnyomó­részt 20—50 forint áru hol­mit vágtak zsebre. (72 eset­ben.) Sokba került nekik. A bí­róság — amely általában vádirat nélkül, „soron kívül” tárgyalja az ilyen ügyeket, a tett -elkövetése után három napon belül — háromszáz forinttól kétezer forintig ter­jedő pénzbüntetéseket sza­bott ki tettükért az ítéletek­ben. Tizenhárom ügyben sza­badságvesztésre szólt az íté­let, s örülhetett az a vád­lott, aki 30 napos elzárással megúszta, mert volt közöttük olyan is, aki egyévi börtönt kapott. (Ez utóbbi persze „szokásos bűnöző”.) Nem „megsemmisíteni”! Minél nagyobb egy telepü­lés, annál kevésbé tartja vissza a megszégyenülés le­hetősége a gyengébb karak­terű embereket az ilyen, szó szerint szem előtt levő lopás­tól. Legalábbis ezt példázza az ügyészségi tapasztalatok összegezése. Nem véletlen, hogy a 105 lopásból 94-et Miskolcon követtek el, tízet Kazincbarcikán, s csupán egyetlenegyet a járás kisebb településén, Sajószenpéteren. Miskolcon is elsősorban a nagyobb tömegeket vonzó áruházakból — a Centrum­ból és az ÁFÉSZ 74. sz. Szu- perettjéből — kerültek ki a könnyelműség áldozatai. Mert többségük valóban könnyelműség áldozata. És azé a furcsa szemléleté is, amely kereskedelmünkben eluralkodott: kivárni és nem megelőzni a bajt. Alkalmat adni, hogy rossz pillanatában ntegbélyegzödjék valaki, ahe­lyett. hogy segítő kézzel — s még idejében —• vissza­rántanák. Nem „megsemmisíteni ' kell. csupán önmaga előtt meg­szégyeníteni a gyenge em­bert. (radvónyi) BÉLYEGGYŰJTÉS Megjelent a Filatéliai Szemle decemberi száma. A folyóirat 25 eve áll a filaielistak szolgálatá­ban. Dr. Jánossy Lajos akadémi- kis. a Magyar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetségének elnöke irt jubileumi köszöntőt. Ismerteti a lap a jelentősebb külföldi és ha­zai kiállításokat, s igen tanulsá­gos cikket találhatunk benne dr. Sókv Dezső tollából ..Hungarica” címmel. Különösen az ifjú íilate- listáknak ajánljuk Hrabál László ..Petőfi Sándor” című cikkét. A szemle filatelista témájú kereszt- rejtvényt Is közöl, s természete­sen ezúttal is megtalálható benne a külföldi ujdonságszolgálat és a magyar bélyegek részletes ismer­tetése. * A. közelmúltban a MABEüí?/, budapesti székhazába összehívták a területi irodák vezetőit és he­lyetteseiket. Énekelték az elmúlt, időszak eredményeit és meghatá­roztak a jövő feladatait. A sta­tisztikák tükrében Miskolc és Borsod megye szervezettsege elő­kelő helyet foglal el hazánkban, ugyanakkor a felnőtt körök tag­díjfizetési aránya és az ifjúsági szakkörök taglétszáma nem érte el még az elmúlt év azonos idő­szakának a színvonalát sem. Szó volt a felnőtt íilateiisták tag- könyvcseréjéről is. Mint i niero- les, a MABÉOSZ társadalmi lángjához méltó, díszes tagsági igazolvánnyal fogja ellátni fel­nőtt tagjait 1973-ban. Az igazol­ványcsere fontos előfeltétele, hogy minden felnőtt kör tagre- víziót hajtson végre a közeljövő­ben. rendeztesse az esetleges el­maradott tagdíjat, hogy minél előbb minden tag kézbe kaphas­sa új igazolványai. Az igazolvá­nyok cseréiére Miskolcon és Bor­sod megyében februártól kerül sor. erről külön tájékoztatót ad ki a MABEOSZ 9 felnőtt körök­nek. V. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom