Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-23 / 302. szám

Molnár Anna Pestre készül? A bajnoki év zárásával el­kezdődött a nagy „népván­dorlás” időszaka: az átigazo­lás. A „kiválasztottak” ajta­ja felett gyakran berreg a bebocsátást kérő csengő. A hírek pedig szállnak, kerin­genek már jóval előbb. A sportkedvelők táborát főleg a „menők” körüli alkudozá­sok foglalkoztatják. A női asztalitenisz-válogatott üd­vöskéje, a MÉMTE-s Molnár Anna is sokszor szóba ke­rül. Megy? Marad? Sorra jártuk hát az ügy­ben érdekelteket. A játékos A még ki nem mondott döntést megelőző szorongás hangulata érződik a sport­irodában jelenlevők voná­sain. — Nem új keletű ez a „menni vagy maradni” prob­léma — mondja kertelés nél­kül a téma legilletékesebbje, Molnár Anna —, hiszen évek óta folyik már a „főzőcske”. Eddig nem mentem, mert úgy éreztem, jobb még ne­kem Miskolcon. Most azon­ban szeretnék átigazolni. El­jutottam a válogatott szint­re, és szakmai továbbfejlő­désemet a Munkásnál már nem látom biztosítottnak. Lényegesen több kell tech­nikailag, mennyiségileg és erőnlétileg is, mint amennyit most itt kapok. Ezt nem azért hangsúlyozom, mert Bérezik Zoltán is tanácsolja a fővárosba való átigazolás szükségességét, hanem mert ez a tény. Tavasz óta több­ször is megkerestek a vezető egyesületek képviselői, és különböző ajánlatokat tettek. Sokat gondolkoztam, s úgy döntöttem, hogy a Statiszti­kához nem megyek, mert Magos, Kisházi és Lotaller mögött nem szeretnék negye­dik játékos lenni. Az FTC-1 sem választom. Többen a 31- es számú Építőket ajánlják, de én a Bp. Sparfacushoz mennék a legszívesebben. Ügy gondolom, ott találnám meg leginkább a számításo­mat. — És ha nem adják ki? — Az nagyon rossz lenne, de akkor sem állnék le. Ját­szanék tovább a MÉMTE- ben. Az edző Dubéczi Zoltán a férfigár­da játékosa, de egyúttal mes­tere is a női csapatnak. Jól ismeri a jelenlegi helyzetet, ám a jövőbe is értő szemmel néz. — Ahogy én látom — fon­tolgatja a szavakat —, Ani menne is meg nem is. Tény, hogy a jövője szempontjából sem szakmailag, sem anya­gilag nem közömbös már, hogy hol sportol. Válogatott szinten napi négy-öt órai ed­zésre volna szüksége, ezt pe­dig jelenleg mi nem tudjuk biztosítani. A felkészülés fel­tételei — terem, partnerek, adogat ógép stb. — adottak, de a több és jobb munkale­hetőségért az egyesület, il­letve a szakosztály vezetősé­gének többet kellene tennie. Ha így marad minden, akkor menjen el Ani, de csak a A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének sport- újságíró szakosztálya immár 15. alkalommal rendezte meg hagyományos szavazását „Az év legjobb sportolója” cím odaítéléséről. A szavazatok alapján a nőknél Gyarmati Andrea 267 ponttal lett a cím tulajdono­sa, Monspart Sarolta (192 p.) és Búbis Ildikó (83 p.) előtt. A férfiaknál Balczó András végzett az élen 242 ponttal, megelőzve Földi Imrét (147 p.) és Hegedűs Csabát (87 p.). Statisztikához. Nélküie ugyan kiesünk az NB I-ből, de most nemcsak a szakosztályról, ha­nem az emberről, a játékos­ról is szó van. A szülő Molnár István két malom­kő között őrlődik. Szülő is és a sportkör ügyvezető el­nöke is. — Negyedszázada vagyok a Munkásnál — sokáig mint sportoló, most pedig mint ve­zető és mint ügyvezető el­nök feltétlenül szem előtt tartom a sportkör érdekeit. Ezt figyelembe véve. jó len­ne Anit itt tartani. Mint szü­lő mégis azt mondom: igazol­jon át a lányom, mégpedig a 31-es Építőkhöz. Ezt elsősor­ban Ani jövőjét, másodsor­ban a sportkör igen nehéz gazdasági helyzetét tekintve mondom. Itt nem tudunk a jelenleginél többet biztosítani számára. Az elnök Dargai István, az aláírásra jogosult egyetlen személy, nagyon határozottan és dip­lomatikusan fogalmaz. — Elnökségi ülésen foglal­koztunk Molnár Anna kéré­sével, és az az álláspontunk, hogy ha mód van rá, tartsuk itt a játékost. Ennek lehető­ségét keressük most. A Mun­kás és a város asztalitenisz- sportjának is az az érdeke, hogy a kislány ne igazoljon át. Véglegesen azonban csak január 12-én döntünk. Még három hétig lehet te­hát a képzeletbeli margaréta, szirmokat tépd esni. Vajon mit „mond” az utolsó: „Megy, marad, megy ...?” MONOSTORI GYULA Az év legjobb csapata címet párbajtőr válogatottunk sze­rezte meg, 293 ponttal, az olimpiai sakkválogatott (87 p.), valamint a női tornász válogatott és az OSC vízi­labdacsapata előtt (57—57 p.). 1958 óta a nőknél kilenc sportoló osztozott a 15 első helyen, s közülük háromszor Papp Jenőné és Gyarmati Andrea büszkélkedhet a cím megszerzésével. A férfiaknál eddig tízen voltak elsők. Balczó András harmadszor lett a legjobb. jövőben ,. egy-szakosztályos” sportiskolaként működtesse. Ugyancsak az MVSC kapta meg a röplabdaszakosztályt is — utánpótlás jelleggel. Január 1-től tehátaDVTK- nak sportiskolája is lesz, amely a régiek közül az at­létikai. a torna- és a kézi­labda-szakosztálynak biztosit működési feltételeket. Ehhez kapcsolódik új szakosztály­ként a labdarúgó- és a bir- kozószakosztály. A határozat szerint a későbbiekben súly­emelő- és vívószakosztályt is szervezni kell. A sportiskola kosárlabda- és kézilabda­szakosztályait ugyancsak a DVTK veszi át. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va... — 12.45: Melódiakoktél. — 14.00: Névsorolvasás. — 14.10: A Molnár-dixieland műsorából. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Üj zenei újság. — 15.00: Hírek. — 15.04: Petöfi-kalendá­rium. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Reklám. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Derűre is derű. — 18.00: Hallgassuk együtt! — 18.49: Ur- bán Katalin népdalokat énekel. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Sporthírek. — 19.30: Mikrofonkö­zeiben — Elvis Presley. — 20.05: Szindbád. — 20.57: Magyar elő­adóművészek portréja. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: ,.Jelképek erdején át...” — 12.10: A fúvós­zene története. — 12.40: A máté­szalkai szemüveglencsék. —12.55: Orvosi tanácsok. — 13.00: Hírek. — 13.03: Versenyművek. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Napraforgó. — 14.50: Éneklő ifjúság — Győrött. — 15.00: Ivan Petrov énekel. — 15.27: A 600. munkanap után. — 13.57: Műsor­ismertetés. — 16.00: Hírek. — 16.05: A hét műsorából. — 17.43: A históriák forrásánál. — 18.00: Hírek. — 18.10: Jelentés az FTC— U. Dózsa jégkorongrangadóról. — 18.15: Kiváncsiak Klubja. — 19.12: A könnyűzene gitárvirtuózai. — 19.26: Cimarosa: A karmester. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika n. — 20.25: Sport­hírek. — 20.30: Üj könyvek. — 20.33: Bach: I. brandenburgi ver­seny. — 20.55: Nótacsokor. — 21.45: Láttuk, halottuk — a kiál­lítótermekben. — 22.00: Ritmus és melódia. Közben: 23.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek, idő­járás. . Miskolci rádió: Hétvégi kró­nika. — Ajándék helyett. — Akit már régen hallottunk. — Mező- gazdasági híradó. — A tsz ma­jorjában. -- Nótacsokor. Televízió: 13.58: Műsorismerte­tés. — 14.00: Három nyomozo naplója. — 14.20: Antenna. — 15.00: Nemzetközi jégkorong­torna qz Izvesztyija Kupáért. — 17.10: Reklámmüsor. — 17.20: Életet az éveknek. — 17.55: Rek­lámműsor. — 18.00: Hírek. — 18.05: Múzeumi rejtvényműsor.— 18.50: Moszkva és a moszkvaiak. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: A perceim meg vannak számláivá! — 20.05: A kormánybiztos. — 21.20: A XX. század balettje. — 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. — 22.10: Az éj­szaka szépei. Bratislavai televízió: 15.20: Hí­rek. — 15.25: Fecske. Ifj. maga­zin. — Egy fiatal oroszlán törté­nete. — 18.C0: A hármas jegyé­ben. — 19.00: Híradó. — 19.45: Az állatok ábécéje. — 20.15: Stan és Pan-filmek. — 21.50: Híradó. — 22.00: A tévétotó-lottó sorso­lása. — 22.05: Az erényes Lucia asszony. Vidám tévéjáték. Filmszínházak: Bolondos újon­cok (színes francia); f4,. hn6, 8. Béke. — ..A vőlegény nyolckor érkezik! (színes magyar) f3, f5, f7. Kossuth. — Stan és Pan meg a hölgyek (amerikai) f5, f7. Filmklub. — Lépj olajra! (színes francia) f5, f7. Fáklya. — A rend gyilkosai (magyarul beszélő szí­nes francia) f5, f7. Petőfi. — Valter Szarajevót védi (magyarul beszélő színes jugoszláv) 5, 7. A nagy Red (magyarul beszélő színes amerikai) fő, f7. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (7): Hamlet (Csiky bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (19— 18 óra között) : Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Bíró Klára fotói. VASÁRNAP Kossuth rádió: 7.58: Hallgató­ink figyelmébe! — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.20: Hang—kép- magazin. — 10.00: Hírek. — 10.03: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételeiből. — 10.38: Reklám. — 10.43: Valami nincs sehol... — 10.53: A Fülharmonikusok Klub­ja — Debrecenben. — 12.00: Hí­rek. Lapszemle. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.15: Enrico Caruso operafelvételeiböl. — 12.44: Nem azért mondom. — 12.54: A Bécsi Filharmonikusok Mozart- hangversenye a Bécsi Ünnepi Heteken. — 14.29: Radiólexikon. — 15.00: Hírek. — 15.08: Nóta­kedvelőknek. — 15.50: ,,Jaj de pompás fa a karácsonyfa . . . !” — 18.30: Csillagszóró. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Hírek. — 19.10: A téli éj alatt. — 20.05: Ajándékkosár. — 22.00: Hírek. — 22.05: Karácsonyesti hangverseny a 22-es stúdióban. — 22.55: Haszonbérlő koromból. — 23.10: Magyas szerzők népdal­feldolgozásaiból. — 24.00: Hírek. — 0.05: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 6.58: Hallgatóink figyelmébe! — 7.00: A reformá­tus egyház félórája. — 7.30: Mit hallunk? — 8.00: Miska bácsi le­mezesládája. — 8.30: A Rádió Dalszínháza. A fekete város. — 10.05: Az első 1O0 év. Budapest — 1962. — 10.45: Szívesen hall­gattuk. Vasárnapi koktél. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.10: Rajzfilm és bábszínház. — 13.20: Váry Ferenc—Csanádi Imre: Tíz gyermekkar. — 13.31: Operettdalok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Tás­karádió. — 15.00: Hlouschek: Ün­nepi zene. — 15.50: Mikrofon előtt. — 16.00: Hírek. — 16.05: A vasárnap sportja. — 16.35: A ,.Mary Celeste” titka. — 16.50: Gulyás László: Klsbojtár —szvit. — 17.09: Három karácsony. — 17.41: Az Ifjúsági Rádió új zenei felvételeiből. — 18.00: Hírek. — 13.05: Orosz Júlia énekel. — 18-23: Téli virágzás. — 18.43: A Magyar Vonósnégyes hangleme­zei. I. rész. — 19.51: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.05: Sporthírek. — 20.10: Agav Karola virágénekeket énekel, Benkö Dániel gitározik. — 20.24: Rádiószínház. A literátor. — 21.30: Ravel: A gyermek és a műsor varázslat. — 22.29: Válasszon sanzont! — 23.00: Hírek. 23.05: Brahms-müvek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Ünnepi körkép Borsodból. — Zenekari muzsika — karácsonyi hangulatban. Televízió: 9.58: Műsorismerte­tés. — 10.00: Csak gyerekeknek! — 11.15: Kincskereső kisködmön. — 14.13: Műsorismertetés. — 14.15: Papírsárkány. — 14.50: Ka­rácsonyi dallamok. — 15.40: Delta. — 16.05: Reklámmüsor. — 16.15: Milyenek a franciák? — 16.40: Műsorainkat ajánljuk. — 17.05: Hogy volt! — A tűz balla­dája. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Hírek. — 19.35: J. S. Bach or­gona- és csembalomüvei. — 20.20: 80 nap alatt a Föld körül. Filmszínházak: Vidám emberek és állatok. (Mesemüsor! 50 szá­zalékos helyárral!) f4, Béke. — Bolondos újoncok (színes fran­cia) hn6. Béke. — Osceola (szí­nes NDK) 9, 11, 13. Matiné. Béke. — A vőlegény nyolckor érkezik! (színes magyar) nlO, nl2. Kos­suth. — A vőlegény nyolckor ér­kezik! (színes magyar) í3, Kos­suth. — Micimackó és társai (mesefilmsorozat. 50 százalékos helyárralí) Filmklub. — Valcer- király (színes amerikai) f4, i'6. Fáklya. — Csárdáskirálynő (szí­nes magyar—NSZK) matiné, fii. Fáklya. — A rend gyilkosai (ma­gyarul beszélő színes^ francia) fő, f7. Petőfi. — Aladdin és a cso­dalámpa (mesefilm), matiné, 10. Petőfi. — Verseny a javából! I— II. (színes amerikai, dupla hely­árral!) fio,, matiné. Szikra. Miskolci Nemzeti Színház (3): Mese a tűzpiros virágról. (Bér­letszünet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (10— 18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Bíró Klára fotói. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.0: Set Svanholm Wagner ope­ráiból énekel. — 8.30: A hétszín- piros ünneplő. — 9.30: A hét zenemüve, strauss-keringök. — 10.00: Judy Garland, a filmsztár. — 10.26: A Magyar Rádió és Te­levízió gyermekkórusa Bartók- műveket énekel. — 10.39: Rek­lám. — 10.44: Beethoven: IX. szimfónia. — 12.00: Hírek. — 12.05: Tánczenei koktél. — 12.50: Ta­más ürfi kalandjai. — 13.52: Édes anyanyelvűnk. — 13.57: Zala Tóth Erzsébet és Solti Károly nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. — 14.29: Az év leg­jobb tánczenei felvételei. —15.OÓ: Hírek. — 15.08: Szíves kalauz a Kárpátoktól az Altájig. — 15.38: Mi a titka? — 16.48: Csillagot láttam. — 16.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! — 17.00: Hírek. — 17.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. —17.31: A Rádió Dal­színházának bemutatója: Lili. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Hírek. 19.10: Sporthírek. — 19.15: Lemezmúzeum. Brahms: d-moll zongoraverseny. — 20.05: Mario Lanza énekel, Perey Faith zenekara játszik. — 20.27: Peer Gynt — I. rész. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.15: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 7.30: Orgonamü­vek. — 8.05: Népművészek a mik­rofon előtt. — 8.30: Fischer Annie Schubert-műveket zongorázik. — 9.17: Lehár Ferenc és Huszka Jenő operettjeiből. — 10.00: Dió­törő. — 10.36: A tegnap slágerei. — 11.20: Nótacsokor, csárdáscso­kor. — 12.10: Pilinkézz, porka hó! —“13.32: A Magyar Kamara- zenekar hangversenye. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Verdi-finálék. — 14.50: Sze­relmesek. — 15.00: Háromtól hatig... — 18.C0: Hírek. — 18.05: Toscanini közeiről. — 19.00: Az Ex Antiquis együttes felvételei­ből. — 19.16: A kéz balladája. — 19.51: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Sporthírek. — 20.15: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. — 20.30: Népdal­hangverseny a 6-os stúdióból, hangfelvételről. — 22.00: Mozart: g-moll vonósötös. — 22.30: A hét zeneműve: Strauss-keringök. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.10: Peléas és Mélisande. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Karácsonyi ze­nés képeslapunk! — Féltve őr­zött hangfelvételek. — Népek ze­néjéből. Televízió: 9.33: Műsorismerte­tés. — 9.40: Aszfaltmese. — 10.05: ..Róka, rege, róka.” — 10.20: Kincskereső kisködmön. — 10.40: Koldus és királyfi. — 13.20: Nóta­szó. — 13.45: Családi szilveszter. — 14.55: „Add a kezed.” — 15.25: „Ének a végekről.” — 15.55: Flu- gos futam. — 16.20: Milyenek a franciák? — 17.00: Heltai: Kiski­rályok. — 18.15: Hogy volt?! 19.00: Ki mit tud? — 19.40: Esti mese. — 19.55: Hírek. — 20.00: Huszka Jenő: Bob herceg. — 21.30: Kicsoda — micsoda? — 22.10: Szereti Brahmsot? Bratislavai televízió: 9.30: Gyer­mekeknek. — 9.50: A kis Vince és párja. — 10.35: Rátonyi-show. — 11.05: Jajaja herceg. — 12.25: Híradó. — 15.00: Flipper. — 15.25: Scott az Antarktiszon. — 17.05: Tévékomédia gyermekeknek. — 18.05: Üdvözlet a szlovákiai he- ' gyekből. — 18.20: Dalok. — 20.00: A bacsó felesége. — 21.20: Szó­rakoztató zene. — 21.35: NDK- filmvígjáték. 23.00: Híradó. Filmszínházak: Bolondos újon­cok (színes francia) 2, 4, 6, 8. Béke. — Verseny a javából (szí­nes amerikai, dupla helyárralí I—H. rész) 9, fl2., matiné. Béke. — Bolondos újoncok (színes francia) nlO, nl2. Kossuth. — a vőlegény nyolckor érkezik (szí­nes magyar) f3, fő, f7. Kossuth. — Tizenévesek (lengyel, 16 éven felülieknek!) f5, f7. Filmklub. — Utazás Jakabbal (színes magyar) f4, í6. Fáklya. — a rovarölő (ju­goszláv, 18 éven felülieknek!) f3, f7. Petőfi. — Lányok pórázon (színes francia—olasz) 5, Szikra. — Személyiségcsere (magyarul beszélő színes amerikai, 16 éven felülieknek!). 7. Szikra. — Ka­paszkodj a íellegekbe! I—II. (szí­nes magyar—szovjet, dupla hely­árral!) 15. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (3); Mese a tűzpiros virágról (bérlet­szünet. — (7): Hamlet (bérlet­szünet).. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Bíró Klára fotói. KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Vladimir Horo­witz Chopin-müveket zongorázik. — 8.45: Reggel a Centrálban. — 10.00: Népek hazáj'a.i— 10.30: Tö­rök Erzsébet és Tekeres Sándor népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 11.04: Reklám. — 11.09: Randevú. — 12.00: Hírek. — 12.05: Ezer „Játék és Mu­zsika”! — 13.05: Tamás úrfi ka­landjai. — 14.16: Johann Strauss- keringök. — 15.00: Hírek. Idő­járás. — 15.08: A zene nem is­mert határokat. — 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! — 17.00: Hírek. — 17.05: Színes szőttes. Minden­napi csodák. — 18.00: Könnyű­zenei Híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Hírek. — 19.10: Legkedvesebb verseim. — 19.30: Népdalest. — 20.14: Peer Gynt II. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sport­hírek. — 22.15: Fél óra sanzon.— 22.45: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: A Ma­gyar Néphadsereg zeneművészeti szakközépiskolájának rézfúvós szextettje játszik. Petőfi rádió: 6.58: Hallgatóink figyelmébe’! — 7.00: Zenekari mu­zsika. — 7.51: Magyar művészek operahangversenye-. — 8.51: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa népdalokat énekel. — 9.05:— A kasza meg a macska. — 10.09: Emlékezés Rózsa Lajos operaénekesre. — 10.25: Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek. — 11.50: A szonettek fe­kete hölgye. — 12.20: Jó ebédhez szpl a nóta. — 13.10: Két szonáta. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Tánczenei kok­tél. — 14.45: Hangszerszólók. — 15.11: Legenda a nyúlpaprikás- ról. — 16.00: Hírek. — 16.05: Toscanini közelről. — 16.50: Mu­sical-slágerek. — 17.05: A terem­tés után. — 17.20: Puccini: Ma­non Lescaut. — 19.35: A színház­történész mondja. — 10.51: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.10: Schubert: Mi­riam diadaléneke. — 20.30: Slá­gerturmix. — 21.48: A Magyar Vonósnégyes hanglemezei. II. rész. — 22.45: Vaszy Viktor: Nyugszik minden csendesen. — 23.00: Hírek. — 23.10: Klasszikus operettekből. — 24.00: Hírek. Idő­járás. Miskolci rádió: A szép téli es-* ték... — Népi emlékek a mú­zeumban. — Istvánok, Jáno­sok ... — Muzsikáló tél . . . Televízió: 9.38: Műsorismerte­tés. — 9.40: Kincskereső kisköd­mön. — 10.10: A lipcsei Tamás­templom kórusa énekel. — 10.50: Koldus és királyfi. — 14.08: Mű­sorismertetés. — 14.10: Hőstett a jégtáblákon. — 15.00: Apolló­nia ... — 15.30: Üzenet a jövőből. — 15.55: Győztesek hangversenye. — 16.30: Milyenek a franciák? — 17.10: Heltai: Kiskirályok. — 18.15: Hogy volt? — 19.00: Ki mit tud? — 19.40: Esti mese. — 19.55: Hírek. — 20.00: Az ing. — 21.05: Kónya Sándor Puccini-áriákat énekel. — 21.35: Minden lében két kanál. — 22.25: Költői tér­kép. — 23.00: Szakonyi Károly: Ítéletnapig. Bratislavai .televízió: 9.30: Gyer­mekeknek. — 9.50: Mesejáték. — 10.50: Oscar. Francia film. — 12.15: Híradói — 15.00: Flipper. — 15.30: Verne: A tizenöt éves ka­pitány. — 16.50: Tévékomédia gyermekeknek. — 17.40: Szóra­koztató hangverseny. — 19.00: Híradó. — U9.30: Tavaszi áradá­sok. — 20.00: A féltékenység. Életképek. — 21.10: Híradó. — 21.20: Fúvószene. Filmszínházak: Bolondos újon­cok (színes francia) 2, 4, 6, 8. Béke. — Kapaszkodj a fellegek­be! I—II. (színes magyar—szov­jet, dupla hely árral!) 10., matiné. Beke. — Bolondos újoncok (szí­nes francia) nlO, nl2. Kossuth. — A vőlegény nyolckor érkezik (színes magyar) 13, f5, f7. Kos­suth. — Tizenévesek (lengyel) fö, 17. (16. éven felülieknek!) Film­klub. — Utazás" Jakabbal (színes magyar) f4, íü. Fáklya. — A ro­varölő (jugoszláv. 18 éven felü­lieknek) f5, 17. Petőfi. — Lányok pórázon (színes francia—olasz) 5. Szikra. —■ személyiségcsere (ma­gyarul beszélő színes amerikai, 16 éven felülieknek!) 7. Szikra. — Kapaszkodj a fellegekbe! I—II. (magyarul beszélő színes szov­jet, dupla helyárral!) f5. Tán- csis. — Ralu hercegnő hozomá­nya színes román) 7. Ságvári. Miskolci Nemzeti Színház (f4) : Hamlet (bérletszünet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között) : Miskolci Téli Tárlat. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Bíró Klára fotói. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Idő­járás. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.14: Budapest és a vidék kul­turális programjából. — 8.18: Grabócz Miklós: Nyugat-dunán­túli táncok. — 8.26: Rádióbörze. — 8.31: Egy jenki Artur király udvarában. — 8.51: Csajkovszkij: Anyegin. — 10.00: Hírek. Időjá­rás. — M.18: Schubert: Menüett nyolc fúvósra. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. Idő­járás. .— 8.05: Barokk muzsika.. — 8.40: Népek zenéjéből. — 9.00; Hírek. — 9.03: Kíváncsiak Klubja. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. Televízió: 9.00: Műsorismerte­tés. — 9.01: Telizsák. 9.20: A Türkmén Szovjet Szocialista Köz­társaság. — 10.10: Séta a berlini vidámparkban. — 10.45: Tartso® velünk a zselici rengetegbe! A D tippjei Az utolsó hét tippszelvé- nyén szereplő olasz mérkőzé­seken — ha a papírforma érvényesül — a pályaválasz­tó csapatok az esélyesek. A DH ÍGY LATJA 1. Atalanta—Palermo 2. Fiorentina—Roma 3. Inter—Lanerossi 4. Napoli—Milan 5. Sompdoria—Bologna 6. Verona—Cagliari 7. Arezzo—Ascholi K Bari—Catania 9. Brescia—Perugia M. Brindisi—Genoa It. Lecco—Mantova 12. Novara—Coino V*. Rcggiana—F»ggia Pótmérkőzések 14. Varese—Taranto 15. Catanzaro—Monza 16. Cescna—Reggina Sportiskola a DVTK-nál Az MTS Miskolc városi Tanácsa tegnap délelőtti ülé­sén — a munkalervben előírt napirendi pontok megtárgya­lásán kívül — egy bejelentés is elhangzott. Papp Gazsi Imre, az MTS Borsod megyei elnöke bejelentette, hogy a megyei elnökség csütörtöki ülésén megszületett a döntés, az eddig Városi Sportiskola­ként működő intézményt a DVTK hatáskörébe utalta. A Városi Sportiskolának a DVTK-ho-z történt irányítása természetesen nem mechani­kusan, hanem a sportegyesü­leti adottságok figyelembe­vételével történik. Ennek ér­telmében az eddigi sportis­kola úszó szakosztályát nem a DVTK, hanem az MVSC kapja meg, azzal, hogy azt, a Az év legjobb sportolói: Gyarmati, Balczó és a párbajtőrcsapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom