Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)

1972-12-21 / 300. szám

„Befejeződött” az Avas Kupa ★ A védő már hiába pró­bálja meg Eleket térdénél jogba visszanyomni, a MÉM- TE csatára biztosan lö a hálóba (Szabó István felvétele) Azt reméltük, hogy a de­cemberben kijelölt harma­dik játéknapon, azaz 26-án, kedden végre igazi Avas Kupa-programot élvezhetünk végig a városi sportcsarnok­ban. A csehszlovák—magyar halárszakasz lezárása azon­ban lehetetlenné tette ennek a fordulónak a lebonyolítá­sát, hiszen a csehszlovák csa­patok továbbra sem jöhet­nek. s nem lenne értelme a többieket kirendelni egy olyan fordulóra, amelyikből a mérkőzések több mint fele elmaradna. Így erre az évre befejezettnek nyilváníthatjuk az éppen hogy csak megkez­dett Avas Kupát, s csupán remélni tudjuk, hogy a ja­nuár 7-re tervezett negyedik forduló lebonyolítása már zavartalan lesz. Eddig 14 mérkőzést ját­szottak le a négy csoport­ban. egyet pedig játék nélkül igazoltak (az MVSC női csa­pata javára a KVSE ellen — meg nem jelenés miatt — 6:0-ás gólkülönbséggel). A harmadik Avas Kupán részt vevő 30 csapat közül a há­rom csehszlovák férfi-, vala­mint hat női csapat nem lé­pett még pályára. Így eléggé „sovány” és irreális az eddigi találkozók alapján elkészít­hető mérleg. Az egyes csoportokban ugyanis a következő a hely­zet: FÉRFIAK: Kiemelt osztály: 1. Özd 2 9 — — 44:3« 4 2. Vasas 1 1 — — 34:12 2 3. Debrecen 1 1 — — 24:10 2 4. Szondi 1 1 — — 21:16 2 5. FTC 1 — 1 17: >2 0 6. Egyetértés 2 — 9 35:43 0 7. Újpest 2 — 2 22:58 0 (Nem játszott még : Tat van Presov, Michalovce, VSZ Kosice.) Bizonyíthatnak ökölvívóink Az ökölvívók serdülő vi­dékbajnokságán két Munkás es két Vasutas öklözőnk lé­pett fel a dobogó legfelső fo­kára. Indulhatnak tehát a legjelentősebb hazai verse­nyen, az országos bajnoksá­gon is. Rajtuk kívül még há­rom zöld-fehér versenyző szerzett ezüstérmet; kette­nok Nyíri Béla és Szurkos József, valamint Vidovenyecz László, Fuhrömann István és Sztupovssky Pál, a MÉMTE- ből pedig Albert Lajos edző kíséretében Bánkúti László és Kertész-Séra István vidék­bajnokok utaztak el. Váro­sunkat a rangos versenyen még Habony Sándor és Mol­nár István I. osztályú ver­senybírák képviselik. I. osztály: 1. DYTK 1 1 — 14:9 2 2. M. V. Met. 1 1 — — 19:15 2 3. M. Bányász 1 1 — 17:13 2 4. MEAFC l 1 — — 20:19 2 5. KVSE 2 1 — 1 29:29 9 6. Ny. Petőfi 3 1 _ 9 56:60 2 7. MGM Debr. 2 — _ 2 33:36 9 8. MÉMTE 1 — — í 9:14 0 NŐK: A) csoport: l. Ózdi KSE 1 1 — U:ii 2 2. DYTK 1 — 1 — 14:14 1 3. Ny. Tanárk. 2 — 1 1 23:30 1 (Nem játszott meg: Borsodi Bányász. Debreceni Közúti Épí­tők és SBTC.) B) csoport: 1. MVSC 1 1 — — 6:0 2 2. BYSC 1 1 — — 14:9 2 3. KVSE 2 — 2 9:20 0 (Nem játszott még: Lokomo­tiva Presov, SÜMSE. LMTK.) Születésnapi Brundage­nyilatkozat A NOB nemrégiben visszavo­nult elnöke, Avery Brunilage 85. születésnapja alkalmából tett nyilatkozatában többek között kijelentette, hogy; „Az olimpia tul nagyméretűvé, túl költséges­sé vált, és bizonyos bportágak már inkább üzletágakká fejlőd­tek” . . . Brundage elmondta, hogy elsősorban a labdarúgásra és a kosárlabdára gondol, mert véleménye szerint a világon se­hol sem lehet találni egy orszá­gon belül 11 olyan labdarúgót, aki megfelelne az amatőrszabá­lyok minden egyes kitételének. Amatőr-e az a kosárlabdázó ptTl- dául, aki évente 20 000 dollár at­létikai ösztöndíjat kap? Nyilatkozatában kifejtette Brundage azt is, hogy az atléti­kát. az úszást, a tornát, a bir­kózást még fokozottabb mérték­ben kellene támogatni. A közelmúltban több olyan javaslat hangzott el, hogy jobb lenne, ha az olimpián szereplő egyes sportágakban csak világ­bajnokságokat rendeznének. Brundage-nak erről ez volt a véleménye: „A világbajnokságok csak egy újabb versenyt jelente­nének a sportolóknak, viszont az olimpiai mozgalom majdnem »vallás-«*\ Versenynaptár 1973 A szakszövetségek elkészí­tették, a sportvezetés felül­vizsgálta, s az MTS Miskolc városi Tanácsa holnap meg­tárgyalja és jóváhagyja. Ez a rövid története annak a 65 oldalas programnak, amely — most először — könnyen kezelhető kis füzet alakjában került kiadásra, s ami 1973- ban a sportvezetők és spor­tolók legforgatottabb köny­vecskéje lesz. Felirata szerint a füzet az MTS Miskolc városi Tanácsa 1973. évi versenynaptárát tartalmazza, de benne foglal­tatik a nálunk honos sport­ágak minden rendű és rangú olyan bajnoksága is, ami' sportolóink számára fontos lenne. Huszonnyolc sportág ver­senyeit és bajnokságait gyűj­tötték össze a szerkesztőik; Kórodi János és Szilágyi Dezső. Alapos munkát végez­tek, hiszen sportáganként legalább 30—40 esemény idő­pontját és helyét kellett egyeztetni, illetve megállapí­tani. A füzetből kiderül, hogy a január ‘korántsem holtszezon, hiszen több sportágban már megyei bajnokságra is sor kerül az év első hónapjában. Az egyes sportágak legjelen­tősebb januári versenyei a következők: Asztalitenisz megyei bajnokság (21-én Miskolcon). Videk-kelet bajnokság (27—28-án, Debrecen­ben). Cselgáncs ni. osztályú egyéni vidékbajnokság (20-án, Miskolcon). Kézilabda nemzet­közi Avas Kupa (minden hét vé­gén Miskolcon), ökölvívás fel­nőtt II., III. osztályú megyei bajnokság <28—29-én, Sajoszent- péteren). Si, megyei egyéni és csapatbajnokság (13—14-én, Bin- kúton). Alpesi és sífutó vidék­bajnokság (5—7-én. Miskolcon). Légfegyveres országos bajnok­ság (12—14-én, Szombathelyen). Természetjárás, sítúrázók XII. országos találkozója (6—8-án. Bu­dapesten). Üszás. gyermek terü­leti bajnokság. I. forduló (28-án, Miskolcon). Vívás, junior egyéni videkbajnokság (27—28-án, Sze­geden) . Amennyiben a holnapi ta­nácsülés a versenynaptárt változtatás nélkül jóváhagyja, a szövetségek máris hozzá­kezdhetnek a mostaninál még gazdagabb versenyprogramú év előkészítéséhez. jüknél — Vidovenyecz és Fuhrömann — ez a második helyezés szinte „kisiklás”- számba ment. Most őket is meghívták az országos baj­nokságra; alkalmuk nyílik az újabb bizonyításra. A ma kezdődött viadalon Miskolcról hét versenyző lép a fővárosi Sportcsarnok szo- rítójába. Az MVSC-ből Vido­venyecz Mátyás szakvezető és Semsák Sándor edző veze­tésével a magyar vidékbaj­Gyógyító testmozgás A Sportpropaganda leg­frissebb kiadványa újabb ol­daláról rputatja be az em­beri mozgást: arról számol be, hogy a különböző moz­gásformákat hogyan állítot­ták a gyógyítás szolgálatá­ba. Csider Tibor és Kránitz Istvánná elsősorban a gyógy- testnevelőknek írta a Gyó­gyító testmozgás című mü­vet. de biztos, hogy a testne­velők, az edzők, de még a sporttal foglalkozó orvosok is hasznát láthatják a több mint 350 oldalas kiadvány­nak. Best xmas Vizsga a Szin va partján A Szinva partján álló MHSZ-székház nagytermében teg­nap kilencvenhat 16—18 éves fiatalember — köztük néhány leány — foglalt helyet az asztaloknál. Feszülten figyelték Peck József, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vizs­gabiztosa minden szavát —, olyan szavakat, melyeket a laikus nem értett volna meg. ,,QRA”, „QRK", s még ehhez hasonló mintegy harminc kifejezés hangzott el egymás után. s a fia­talok máris írták az előttük fekvő papírlapra a furcsa szavak jelentését. Hogy például az említett kettő azt jelenti: „Mi az Jeleim hogyan olvashatók?” állomásának a jele? , illetve: ( A honvédelmi szövetség s a KPM által megrendezett minőségi rádiótávírász, vala­mint rádióamatőr vizsgát tet­ték le a Borsod megyei — hatvan százalékban miskolci — illetőségű sorköteles vagy hasonló korú fiatalok, akik az MHSZ valamelyik klubjá­ban három év alatt sajátítot­ták el a rádiózás alapisme­reteit. Nehéz követelmények elé állították őket. Műszaki is­mereteikről kellett számot adniok (s az effajta vizsgák történetében először próba­képpen tesztkérdéseket is adtak nekik az elektrotech­nikai fogalmak témaköréből), majd ismerniük kellett Euró­pa országainak rádió-hívóje­leit, s hazánk hívójel-körze­teit. (Tíz ilyen körzet van, megyénk például a 9-es 'számú.) Végül Várszegi Imre alezredes, az MHSZ Orszá­gos Központja osztályvezető­helyettese előtt percenként ötven morze-jelet kellett ad­niok az úgynevezett Q-kód- ból (a fentiek is abból valók), s a forgalom során alkalma­zandók közül. A sikeresen vizsgázók bizo­nyítványt kapnak, s külön engedéllyel dolgozhatnak már adóállomáson, ha pedig be­vonulnak katonának, rádió- távírászként híradós alaku­lathoz kerülhetnek. Néhány felnőtt is vizsgá­zott tegnap. Or. Székely Imre, a kazincbarcikai kór­ház igazgatója — aki már egyéni engedéllyel rendelke­zik amatőrrádiózásra — a legmagasabb fokú vizsgát tette le, aminek alapján a világ bármely amatőrjével létesíthet kapcsolatot. Biidi Károly, a 101. sz. Szakmun­kásképző Intézet tanára, aki az érettségizett rádió- és tévé-műszerész tanulókat ok­tatja, az alapfokú vizsga kö­vetelményeinek tett eleget, mégpedig azért, mert szó van róla, hogy az intézet adóállomást kap majd az MHSZ-től. Ma a környező megyék — Hajdú, Heves, Szabolcs és Nógrád — mintegy kétszáz rádiózó fiatalja tesz bizony­ságot képességeiről — s a következő napokon bizonyára számosán bocsátják útjára az éter hullámain e két jelet; ..best xmas”, ami ennyit je­lent; Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok. T. I. vUindeníéfe Hordozható felüljáró London egyik forgalmas útkereszteződése fölött felül­járót építettek. A könnyű- szerkezetű hid egyetlen éj­szaka alatt összeszerelhető, és sokkal olcsóbb a földalatti aluljárónál. Van ugyan egy fo­gyatékossága: hogy a feljáró ne legyen túlságosan mere­Első a Dr. Kernell az egyik kali­forniai egyetemen allatpszi- chologiai tanszéket állított fel, ahol nemcsak megfigye­léseket végez, de az állattu- lajdonosokat is tanácsokkal látja el. Az egyik páciens ar­ról panaszkodott, hogy nem­rég férjhez ment és kutyája nem tűri. ha a férje megcsó­kolja; féltékenyen morog és dek, hosszú, enyhén lejtő rámpákat keil készíteni, ez ex pedig meglehetősen sok he­lyet foglalnak el. Alacso­nyabbra pedig nem lehet épú leni a hidat: akkor ugyanis akadályozná a nagy űrméretű rakományok áthaladását. kutya? harapni készül. Dr. Kernell azt tanácsolta, hogy az ifjú férj, amikor hazajön, előbb a kutyát üdvözölje, adjon neki valami finom falatot és csak utána csókolja meg a feleségét. A módszer kitű­nően bevált. Azóta a' kutya morgás helyett kitörő öröm­mel fogadja az ifjú férjet. Keleti kéziratok Dagesztáni tudósok kataló­gust készítettek a köztársa­ság Tudományos Akadémiá­ja Történettudományi Inté­zetében őrzött keleti kézira­tokról. A nyomdakész kata­lógusban körülbelül 4(X)ü írá­sos emlék kapott helyei, köz­tük egy 1113-ból származó négykötetes arab értelmező szótár is. A nők jobb gépkocsivezetők? Herbert Lewrenz hamburgi közlekedési szakember véle­ménye szerint a nők jobban vezetnek, mint a férfiak. Nyugodtabbak, figyelmeseb­bek és óvatosabbak, mint a férfi gépkocsivezetők. Lewrenz professzor fizikai es pszichológiai tesztvizsgá­lata szerint a nők jobban bírják a hosszú utakat. Egy három óráig tartó próba fo­lyamán a vezetés hatásfoka 11 százalékkal csökkent a férfiaknál, a nőknél pedig 10 százalékkal növekedett. Az éjszakai vezetés első két óra­jában a férfiak lefőzik a nő­ket, a későbbiekben azonban a nők bizonyulnak éberebb­nek. A női vezetők ezenfelül udvariasabbak a volán mel­lett és jobban tiszteletben tartják a másik autóst, mint férfikollégáik. A nőknél azonban gyakran előfordul, hogy összekeverik a jobb és bal oldalt, és sok­szor figyelmetlenül nyitják ki a gépkocsi ajtaját. Szamojlova új filmszerepben Tatjána Szamojlova nevét 1955-ben kapta szárnyra a hír, amikor a cannesi nem­zetközi filmfesztiválon bemu. tatták Mihail Kalatozov ren- mű filmjét,. A világ egyik legismertebb filmcsillaga lett. A legjobb női szereplőnek nyilvánították, a „Szállnak a darvak” pedig elnyerte a fesztivál nagydíját. Szamojlova nemsokára új­ra megjelenik a mozivász­non. Az ukrán filmesek el­készítették a „Hosszú út egy rövid napon” című alkotást, amely a szovjet tudomány művelőiről szói. A filmszi- nésznő egy fizikai problé­mákkal foglalkozó kutatóin­tézet tudományos munka­társnőjének szerepét alakítja. Partnere a filmszalagon Nyi- kolaj Oljalin, akit a moziné- zök a „Felszabadítás” című filmeposzból ismernek, amelyben Cvetajev kapitány bátor alakját személyesítette meg. r Árvíz- és belvízvédelmi központ — tv-lánccal * Az Országos Vízügyi Hivatal budapesti központjában új eszközökkel felszerelt árvíz- és belvízvédelmi központ kezdte meg működését, amely árvíz esetén megkönnyíti a védelmi munkákat irányító törzs munkáját. A védekezés irányításá­hoz a szükséges információkat az országos vízhálózat táblá­ján ábrázolják, s ipari tv-láncon hél helyre folyamatosan io- vabbíthatják. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom