Déli Hírlap, 1972. november (4. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
A, Magunknak nevelünk Két nagyon fontos téma került egymás mellé — látszólag véletlenül — a Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának e heten tartott ülésén. Mindkettő arról tanúskodik, hogy társadalmunk rendkívül nagy gondot fordít ifjúságunk szellemi-politikai nevelésére; a felnőttek társadalmának fontos az új nemzedék jó közérzete. A két téma között sorrendet vajmi nehéz lenne megállapítani, hiszen az egyik a fizikai dolgozók gyermekeinek iskolai nevelését. oktatását célozza, míg a másik az ifjúsági klubok támogatását szorgalmazza. A végrehajtó bizottság ülésén született határozatok nem csupán elvi jellegűek: korántsem korlátlan anyagi lehetőségeinkhez mérten úgy érezzük: igen nagy anyagi áldozatot hoz a megye az ifjúság érdekében. Köztudomású ugyanis. hogy az ifjúsággal kapcsolatos feladatainkat csupán jó szándékkal aligha tudjuk megvalósítani. A fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi segítése — szerény óradijakat számolva is — súlyos ezrekre rúg. A most hozott határozattal 42 Borsod megyei település között összesen 312 800 forintot oszt szét a szakosztály korrepetálásra, a nyelvi tagozatú iskolákban szükséges csoportos oktatásra, az emelt szintű képzésre és a középiskolára előkészítő nyári tanlo- lvamok költségeire. (Az utóbbi formától különösen sokat várunk. Ezek a nyári tanfolyamok minden bizonnyal emelni fogják a középiskolákba kerülő fizikai dolgozók gyermekeinek arányát.) Ami az ifjúsági klubokat illeti, a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a klubok létesítésére, korszerűsítésére évente meghirdetett pályázat hatékonynak bizonyult; eredményeként az idén 25 új ifjúsági klub létesült. Elgondolkoztató azonban, hogy a városok és a nagyközségek viszonylag jobb feltételei mellett számos kistelepülésen naivon szegényesek, sőt helyenként hiányoznak az ifjúság kulturális életének feltételei. Határozat született, hogy az ifjúsági klubpályázat ösztönző hatásának fokozása érdekében emelni kell a pályadíjak összegét. (Eddig 700 000 forint állt erre a célra a megye rendelkezésére.) Miután a személyi feltételek sincsenek mindenütt biztosítva, a Sárospataki Tanítóképző Intézetben kell gondoskodni az ifjúsági klubvezetők felkészítéséről. Erre a célra évi 30 000 forintot biztosított a végrehajtó bizottság. De a népművelési továbbképzés keretében is gondoskodni kell az ifjúsági klubvezetők ismereteinek gyarapításáról. Rövidesen elkészül a megvei művelődési központnak az a módszertani kiadványa." amely összegezi az ifjúság között végzett kulturális nevelőmunka eddigi tapasztalatait, és segítséget ad a további feladatok végrehajtásához. Mindez azonban — a 100 ezer forintok és az elvi tanácsok — csak a feltételeit teremthetik meg, illetve javíthatják ifjúságunk tanulmányi munkájának, s esztétikai neve- lesenek. Nagyon fontos, hogy minden községi pártszervezet. minden helyű tanács kellő lelkiismeretességgel és körültekintéssel használja fel az anyagi és a szellemi javakat. Hiszen minden közösség önmaga neveli fel, a saját boldogulására fiait, leányait. ^ Selye Jánosnak, a montreali Francia Egyelem világhírű professzorának nevét szülőhazájában mindenki ismeri. Életünk és a stressz cimü könyve egyike a legolvasottabb tudományos műveknek. Róla, a hazánkban személyesen is ismert (1967- ben járt Magyarországon) tudósról. emberről, fiatal nemzedékek tanítójáról szól Vas Judit filmje. A közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt tehetséges fiatal rendezőt Miskolcon különösen jól ismerik: több alkotása nyert dijat a miskolci fesztiválokon. A Selye professzor montreali dolgozó- szobájában. illetve a Selye Intézet kisérleti osztályán forgatott In vivőt májusban láthatta már a miskolci közönség, a jövő hét csütörtökig pedig a Kossuth mozi vetiti. Ijhely szobrot állít Petőfi Sándornak Ünnepre készül Hegyalja nagy múltú városa, Sátoraljaújhely. Vasárnap — születése 150. évfordulója alkalmából — szobrot állítanak Petőfi Sándornak. Kazioczwal—Kazinczy hoz A költő 1847 nyarán Zemplénben járva, egy napot Sátoraljaújhelyen töltött. Kazinczy Gáborpak. Kazinczy, Ferenc unokaöccsének volt a vendége, akihez régi barátság fűzte. „Nála és vele töltém a egykori kaszinó tömör épülete ma is teljes épségben áll a Dózsa György utcában. Korábban itt székelt a polgár- mesteri hivatal, jelenleg pedig a szlovák tannyelvű általános iskola működik benne. Vendéglátó barátja társaságában felkereste Petőfi a közeli Széphalomban Kazinczy Ferenc egykori házát és sírját. ..Szent hely, szent az öreg miatt — irta a költő —, kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyárnak életében legalább egyszer oda zarándokolni, mint „képviselőjelölt kerestetik ’ Könyv Nixonról „Képviselőjelölt kerestetik politikai tapasztalat nélkül... Háborús veteránok jo iskolákkal előnyben. A jelentkezőket száz polgárból álló bizottság fogja felülvizsgálni.” — Ez a hirdetés indította el politikai útján egy kaliforniai vegyeskereskedés tulajdonosának fiát. A hirdetést a kaliforniai republikánusok tettek közzé 1944-ben; a nyertes, akiből képviselőt csináltak: Richard Nixon, az USA most újraválasztott elnöke lett. * A politikai könyvn apókra iol időzítve jelent meg Vajda Peternek, a Népszabadság washingtoni tudósítójának könyvecskéje, amely könnyed stílusával igazán alkalmas rá, hogy a széles közönséget felvilágosítsa az USA jelenlegi, sok vitát kiváltó elnökének életéről. Előnye a könyvecskének. hogy fordulatosán ismerteti ennek a meglehetősen vargabetűs pályafutást tett embernek a karrierjét: sikereit és legalább annyira látványos bukásait. A rövid életrajz egy vérbeli ,.politican”-nek, politizálásból élő ügyvédnek a története. akiben volt elég lelki- erő elviselni a kudarcokat, és sikerült mindig talpra állnia, amíg el nem jutott az elnöki szókig. Legfőbb mozgató ereje — mint az igazi „poli- tican’ -eké 'általában — a saját szerencséjének a „megcsi- nálása”. Éppen ezért számol a realitásokkal, hozzájuk alkalmazza taktikáját. így lesz abból a Nixonból — aki hírhedten és szélsőségesen am- ti bolsevista. szovjetellenes volt — elnökként a Roosevelt óta először ismét Moszkva — sőt Peking — felé kapui nyitó elnök; McCarthy egykori fegyvertársából annak „kikészítője” (amikor már azt a kort túlhaladta); „a konfrontáció helyett tárgyalás’’ elv realizálója. Ezzel a politikai opportunitással sikerült megőriznie az elnöki szók szamára egy Richard Nixorot, minden nehézségek ellenére. Vajda Péter könyve ezt a Mai amerikai Balzac-hőst mutatja be, a jó újságíró fordulatosán egyszerű, közérthető előadásmódjában. A Herman Ottó Múzeum Múzeumi hétfők cimü rendezvénysorozatának következő összejövetele november .20-án, délután fél 5-kor lesz a Tudományos IsmeretterAz idei országos egyetemi és főiskolai színjátszó fesztiválon aranyérmet nyert a szegedi József Attila Tudományegyetem színpada, az Örök Elektra című drámával. A darabot — Veres Miklós napot — írja Petőfi úti levelében —. milyen pompásán? ezt csak az képzelheti, ki Ka- zinczyt ismeri. Valódi csoda- gyermeke a természetinek a szónoklatban ...” Kazinczy Gábor korának ismert nevű politikusa, szónoka és írója volt. A reformkor végén visszatért szülőföldjére, Zemplénbe, amely 1848-ban őt küldte követének az országgyűlésbe Amikor Petőfi Űjhelyben meglátogatta, a bodrogközi járás főszolgabírói tisztét töltötte be. Hogy melyik házban lakott akikor és hol látta vendégül Petőfit, ezt eddig nem sikerült megállapítani. De az valószínű, hogy a híres költőt elvitte a kaszinóba és bemutatta a megye vezetőinek. Az jesztő Társulat Kazinczy Klubjának előadótermében. Dr. Saád Andor tart előadást, Déryné emlékei Miskolcon címmel késztette — ma este 7 órakor bemutatják a Nehézipari Műszaki Egyetem I-es előadójában. A főszerepet — vendégként — Margittay Ági játssza. a mohamedánok Mekkába.” De olyan elhanyagolt állapotban találta a 16 éve oda temetett „szent öreg” sírját, hogy felháborodva távozott az egyébként „festői szépségű” tájról. „Termékeny földek, ép legénység” Búcsút véve Sátoraljaújhelytől, Kazinczy Gábor elkísérte vendégét a Bodrogközbe. „Országúinak híre sincs, esek úgy ögyelégtünk faluról falura — írja Petőfi értől az ősi településű vidékről. majd így folytatja: „Különben nem untam meg magamat. mert a Bodrogköz szép. gazdag vidék. .. Termékeny földek magas, sarga gabonával, virító zöld mezők. rajtok egy-egy kis tó, szélén sás, tisztáján fehér vízi liliomok, s fölötte jajgató sirályok lengetik hosszú szárnyaikat . . . Apró, barátságos alakú faluk... a házak előtt vidám, ép legénység és szép, takaros leányok .. Kocsin utaztak a Bodrogköz északnyugati sarkáig. Itt, Királyhelmecen Kazinczy Gábor elbúcsúzott Petőfitől, aki átlépve Zemplén határát, Ungvár felé vette az irányt, onnan pedig egyre gyorsabban tovább Szatmárba. Hiszen Szendrey Júlia boldogan tudatta vele: megvívta szívós harcát az apai szigorral, így semmi akadálya többé az augusztusi eljegyzésnek és a szeptember eleji házasságkötésnek. Vasárnaptól kezdve szoboralakban is ápolja Sátoraljaújhely Petőfi emlékét, a nevét viselő általános iskola melletti téren — a város szívében ... H. J. (Kossuth Könyvkiadó) (máié) é emlékei Miskolcon Örök Elektra és Padi István írta és szer SZOMBAT Kossuth rádió: 12.20: Zenei any any el vünk. (ism.) — 12.30; Magyaráxi szólva . . . Nyelvhelyességi műsor. — 12.45: Melódiákoktól. — 14.03: Hétköznapi hazafisag. Jegyzet. — 14.30: Gra- bócz Miklós—Várnái Z&eni: Világok mozgatója. Kantáta. — 14.25: Új zenei újság. — 15.05. Kis magyar néprajz. — 13.10. Csak fiataloknak! — 15.35: Reklám. — ltí.00: Százhatvannyolc óra. — 17.30: Kortársaink. Képes Géza. — 18.02: Beethoven. 111. (Eroica) szimfónia. — 19.23: Az Állami Népi EgyuLies felvételeiből. — 20.11: A családban marad! Vidám pletykálkodás szomszédaink életéből, n. rész. — 21.11: Kedves lemezeim. Válogat: Pilinszky János. — 22.20: A beat kedvelőinek. (Ism.) — 23.05: Világhírű művészek felvételeiből. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 12.53: Éneklő ifjúság. — 13.03: Mozart: Esz-dúr trió. — 15.25: Holnao közvetítjük.. — 14.00: Két Händel-concerlo grosso. — 14.30; Közvetítés a Zalaegerszeg— Budapesti Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 15.20: Orvosok a mikrofon előtt. (Lsm.) — 15.25: Élet- es munkakörülmények a termelőszövetkezetekben. — 16.03: A hét műsorából. (Ismétlések) — 17.09: Haydn- és Mozart-körusmüvek. — 17.24: Egy új Hitler-portré margójára. — 17.39: A népdal- előadás mesterei. — 18.10: Kalandozás. Beszélgetés sok muzsikával. — 19.10: Mario Lanza fikndalokal énekel. — 19.18: Debussy: Pelléas és Mélisande. öt- felvonásos opera. — Közben: 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Ü.i könyvek. — 21.32: Láttuk. hallottuk. — 22.52: Petro- vics Emil; Gassazione. — 23.15: Ritmus és melódia. Miskolci rádió: Hétvési krónika. — Tudósítóink jelentik. — Akit már régen hallottunk. — Borsodi földek borsodi falvak. — A kormányprogram nyomában. — Népdalfeldolgozások. Televízió: 13.30: Reklám. — 13.25: Telesport. Zalaegerszegi TE—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés és az őszi nagy handicap közvetítése. — 15.45: Slagersitűdió. Az NDK Televízió műsorából. — 16.30: Kiskarácsony nagykarácsony . . . Magyar rövidfilm. — 36.50: Múzeumi séták. — 17.15: Három nyomozó naplója. — 17.45: A Lett Szovjet Szocialista Köztársaság. Dokumentumfiim — 18.45: Hírek. — 18.30: Beszélgetés Yehudi Menuhinnal. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Köztünk maradion! Tabi László ötperce. — 20.05: Figurák. Vidám történetek. — 20.50: Gilbert Bécaud a párizsi Olympia színpadán. — 22.20: Tv-híradó. Az ..L"-alakú szoba. Angol film. Bratislava! televízió: 15.30: Nemzetközi kosárlabdatorna. — 16.50: Hírek. — 16.55: ZKL Brno —Slovan Bratislava jégkorong- mérkőzés. — 10.20: Tv-híradó. — 20.00: Az Intervízió nagy revii- müsora. — 22.05: Tv-híradó. — 22.15: Nulla délkör. Lengyel film. Filmszínházak: Saim-a Vittoria titka (színes amerikai) 3. :f6. 8. Béke. — In vivo (színes magyar. 30 százalékos helvátral) f3: Mert szeretik egymást (magyarul beszélő színes román) f5. P7. Kossuth. — A közvetítő (színes angol) f5. fi. Filmklub. — Forró- fej (magyarul beszélő színes iugoszláv) f5. f7. Fáklya. — Miaekenna aranya (színes amerikai. felemelt helyárral!) f5. 17. Petőfi. — Charly (színes amerikai) 3, 7. Szikra — Sacco és Vanzetitá (magyarul beszélő színes olasz) f5. f7. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (3): Viharos alkonyat (Arany János ifjúsági bérlet: (7): Viharos alkonyat (Katona-bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (H—19 óra között) : Lukovszky László gyűjteményes kiállítana. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Üj szerzemények. Szőnyi István Terem (9.30—14 óra között): Bőd Éva kerámiái. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.05: Öl kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.20: Az MRT gyermekkorú sa énekel. — 8.40: A Filharmonikusok Klubja Veszprémben. Zenés vetélkedő. — 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.03: Polkák. — 10.15: Szeret az erdő . . Áorily Lajos versei. — 10.25: Reklám. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.10: Ede« anyanyelvűnk. — 12.15: Jó ebedhez szól a nóta! — Közben: ’2.33: Közvetítés a Csepel—Tatabanya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 12.57: Nem azért mondom . . . 13.07: Glenn Gould kel zongoraversenyt játszik. — 14.10: Pillantás a nagyvilágba. Dages?- tán. az anti-Bábel. Rioortműsor. 14.30’ Körkapcsolás bamoki labdarugó-mérkőzésekről. (II félidő.) — 15 20: Aranyhangok Renata Tebaldi. Közben: 15.50: Inari tanulók. Jegyzet. — 17.05: Faluról falura, muzsikával. — 17.30: L’rai önarckén Berczeli Anzelm Káról v költőről. — 18.05: Csajkovszkij műveiből. — 19.ío: Öt perc sport. Totó. — 19.15: Magnósok. figyelem! (Ism.) — ?o.rvi: A Belügyminisztérium Duna ATú- yeszegyüttesének népi zenekara látszik. — 20 4*? • \ szoviet széppróza hetei. Aki az életet keresi. Motívumok Gorkij résén véből. — 22. ?5; Zenekritiku'ok hanglemezekről. — »2.-5. a ms- nao «lágereiből. — 0.10: La W*l- iv. Részletek Catalan! operáiéból. Petőfi rádió: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8 30: Madelina Bell énekel. Könnyűzene, — 8.50: Mit hallunk? Fi’rtekesséoek a jövő hét műsorából. — 9.20: Magyar múzsa fró—olvasó W l’j'kozó a Rádéb0'"1 — io «n- Népdalcsokor. — 10.30: Az első 100 év R,,ri ao®st. '°12 Dokumentumjáték. V. rész. 11.10: Az MRT énekkarának hangversenye. — Közben, kb. 11.50: Találkozás a színházzal. — Kb. 12.35: Operettdalok. — 13.25: K01- kapcsolas bajnoki labdarugó- merkozésekrői. — 14.20: Az aranyróka. Mesejáték. (Ism.) — 14.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 15.08: Táskarádió. — 16.05: A vasarnap sportja. — 16.35: Hófehérke és a hét törpe. Két részlet a film zenéjéből. — 16.44: Mit üzen a Rádió? — 17.19: Ez is, az is... — 19.25: Jo estét, gyerekek! — 19.35: Ko- daly-liang verseny. — Közben, kb. 20.25: Sporthírek, totó. — Kb. 20.3’U: Egy kihantolt sírra. Kormos István verse. — Kb. 21.10: Verbunkos-muzsika. — 21.25: Könyvek és századok. — 21.50: A Radio Dalszínháza. Suppe: A szép Galathea. Vidám mitológiai játék. — 23.10: Zenekari muzsika. Miskolci rádió: A nap eseményeiről. — Miskolc város viz- gondjai. — Fejlődő Mezőkövesd. — .,Három kívánság.” — A Lib- resszó kultúrmissziója. — A hét erdekes zenei eseménye- volt. — Sport. Televízió: 7.45: Iskolatéve. Ábrázoló geometria. — 8.25: Német nyelvtanfolyam. — 8.50: Francia nyelvtanfolyam. — 9.15: Csak gyerekeknek! — 9.45: Hókuszpókusz. Vidám esztrádmüsor a Kakadó-bárban. (Ism.) — 10.15: Reklám. — 10.20: Tüskevár. 7. rész: A tüskevár meghódítása. (Ism.) — 10.53: Reklám. — 11.00: újpesti Dózsa—Budapesti Honved bajnoki férfi röplabda-mérkőzés. — 14.50: Történelem mindenkinek. . . — 15.15: Beszéljük meg! Az állami oktatás fejlesztéséről. — 16.00: Amíg az asztalra kerül ... A bor. — 16.40: Prizma. — 17.15: üzenet a jövőből. A Mezga család. 7. rész: Int-Bolygó. (Ism.) — 17.40: Reklám. — 17.30: A Petőfi-év küszöbén. — 18.10: Műsorainkat ajánljuk! — 18.35: Sporthíradó. — 18.43: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.05: Odüsszeia. VI. rész. — 21.05: Vendégünk: Az „Iverija’’ grúz észt rád zenekar. — 21.40: Lírai riport Csanádi Imrével. — 22.00: Hírek, sport. Bratislavai televízió: 9.30: Kicsinyek műsora. — 10.00: Michel úr kalandjai. Lengyel tévésorozat. — 11.00: Vasárnapi hangverseny Róbert Schumann müveiből. — 11.30: Vasárnapi magazin. — 12.00: Hírek. — 13.25: Jednota Trenein—Vitkovics labdarugó-mérkőzés. — 15.20: Férfi röplabda-mérkőzés. — 17.20: Lányok-fiúk magazinja. — 18.10: Flipper. Amerikai tévésorozat. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-hír- ado. — 19.30: Költészet. — 19.40: Sporthírek — 20.00: Kupa az első félidőért. Tévéjáték. — 21.05: Arcképcsarnok: Andrej Piavka. — ,21.35: Tv-hírado. — 21.50: Sporthírek. — 22.00: Salvator Accardo hegedül. Filmszínházak: Santa Villon a titka (színes amerikai) 3. f6. 8. Béke. — In vivő (színes magyar, 50 százalékos helyárral) f3: Kapaszkodj a fellegekbe! T—II. rész. (színes magyar—szovjet, dupla helyárral!) f5. f7. Kossuth. — Forrófej (magyarul beszélő színes jugoszláv) f4. f6. Fáklya. — Hívd a férjem találkára! (színes amerikai) f'5. f7. Petőfi. — Charly (színes amerikai) 5. 7. Szikra. — Sacco és Vanzetti (magyarul beszélőv színes olasz) f3, f5, fi Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (3): Viharos alkonyai (bérletszünet: 7): Viharos alkonyat (Déryné bérlet). Kiállítások: azonos a szombati orogrammal. leivé ve a Szórni István Termet, mely zárva tart. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Mit üzen a Rádió? — R.50: M?”:o del Monaco énekel. — 9.06: íratlan könyvek könyve. IV. rész. — 9.26: Rádióbörze. — 9.30: A hét zenemüve. Mendelssohn: Skót sziin rónia. — 10.05: Tskolarádio. — 10.30: Szimfonikus zene. Petőfi rádió: 8.05: Verbunkosok. katonadalok. — 8.30: Beethoven müveiből. — 9.03: Ezer- egy délelőtt. — ÍO.OO: A zene hullámhosszán. Humor *tiy évre... Megjelent a LUDAS MATYI Évkönyve, 224 oldalon Ára: 15 forint Kapható: a hírlapárusoknál és a kézbesítőknél.