Déli Hírlap, 1972. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-29 / 281. szám

IV. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM 1972. NOV. 29., SZERDA , ÁRU: 80 FILLÉR Dr. Bakos Zsigmond, a könnyűipari miniszter helyet­tese ma délelőtt Miskolcra ér­kezett. A vendéget és kísére­tét dr. Ladányi József, a Bor­sod megyei Tanács elnöke fo­gadta. A Könnyűipari Mi­nisztérium és a megyei ta­nács képviselői — nem sok­kal lapzárta előtt — a tár­gyalóasztalhoz ültek, hogy megvitassák az egymást köl­csönösen érdeklő kérdéseket: a könnyűipar fejlesztéséből adódó megyei tennivalókat. • • Uzemavatás Leninvárosban Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a TVK legújabb két üzemét: a IX. savüzemi egységet, vala­mint a szélesíóliagyártó üze­met. A tegnap délután meg­tartott ünnepélyes avatáson, amelyen Gór Nagy Sándor nehézipari miniszterhelyettes mondott beszédet, megjeleni többek között dr. Bodnár Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára, valamint dr. Ladányi József, a megyei tanács elnö­ke. (Képünk: a meghívott Vendégek megtekintik az új üzemet.) Folyik a baráti tanácskozás a Kádár János vezette magyar és a Leonyid Brezsnyev ve­zette szovjet delegáció között Szívélyes elvtársi légkörben Folytatódnak a magyar-szovjet tárgyalások Az áru útja Ülést tartott a szállítási bizottság Ma délelőtt ülést tartott a Borsod megyei szállítási bi­zottság. A részvevők a négy írásos előterjesztés alapján azt vitatták meg. hogyan gyorsítható az áru útja, s mi­lyen módon biztosítható a ra­kodás és szállítás korszerűsí­tése. Vízvédelmi kutatások Az ENSZ Fejlesztési Alap (az UNFP) jelentős anyagi hozzájárulással támogatja, hogy Magyarországon a víz- minőségvédelmi kutatások fejlesztésére mintaterületeket alakítsanak. A Felső-Dunánál és a Sa­jó magyarországi vízgyűjtő­jénél jelöltek ki vízminőség- védelmi mintaterületet, ame­lyen a Hungary 3101 elneve­zéssel megjelölt program szerint a legkorszerűbb és többségében az ENSZ támo­gatásával beszerzett műsze­rekkel — ví zm i nőség-a na li - záló automatákkal — végez­nek különféle minőségi és vízszennyeződési méréseket, elemzéseket. E jelentős prog­ramról kidolgozott szerző­dést tegnap magyar részről a kormány meghatalmazott­jaként Illés György, az Or­szágos Vízügyi Hivatal el­nökhelyettese, az ENSZ Fej­lesztési Alap képviseletében Raymond P. Etchats. sz UNDP európai hivatalának vezetője, az Egészségügyi Vi­lágszervezet nevében dr. Leo Kaprio, a WHO európai re­gionális bizottságának igaz­gatója írta alá. ötéves tudományos kuta­tási program szerint vizsgál­ják a két kísérleti területen a folyók öntisztulásarak fo­lyamatát. a ■ vízmennyiség és a vízminőség összefüggéseit, is más fontos kísérleteket vé­geznek. A hatékony ENSZ- támogatás lehetővé teszi a vízminőség-védelemmel fog­lalkozó szakemberek nem­zetköri együttműködésének fejlesztését és a sokoldalú ta­pasztalatcserét. Egyhetes vita után Helsin­kiben megállapodtak az ügy­rendi kérdésekben. így kez­detét veheti az érdemi ta­nácskozás. a politikai vita. Ez ma meg is kezdődik és az első szónok — hírek sze­rint — a Szovjet képviselő lesz. — Izgalmas vitatkozás színhelye mától kezdve az ENSZ közgyűlési terme is, ahol megkezdődik a Közel- Kelet kérdésének tárgyalása. Az európai béke és bizton­ság előkészítésének örvende­Ma folytatódnak a ma­gyar-szovjet tárgyalások és látogatások. Tegnap Kádár János és Leonyid Brezsnyev másodszor tartott megbeszé­lést a két felet kölcsönösen érintő kérdésekről. A meg­beszélés szívélyes elvtársi légkörben folyt. Péter János szovjet kollégájával, Gromi- kóval többek között az eu­rópai biztonsági értekezlet előkészítésére Helsinkiben folyó megbeszélésekről ta­nácskozott. A szovjet dele­gáció más tagjai a győri Rá­ba Magyar Vagon- és Gép­gyárba látogattak el. A Fock Jenő miniszterel­nök és Púja Frigyes, a kül­ügyminiszter első helyettese kíséretében Győrbe látogató szovjet vendégek között volt Vlagyimir Scerbickij, az SZKP PB tagja, az Ukrán KP KB első titkára és Konsz­tes fejlődése és a két német állam közötti kapcsolatok ja­vulása (amit Brandt válasz­tási győzelme most jelentősen elősegít) azt eredményezte, hogy Norvégia és Dánia úgy döntött: a két német állam közötti alapszerződés aláírása után diplomáciai kapcsolatot létesít az NDK-val. Mint köztudott. Brandt kancellár maga utazik majd Berlinbe a szerződést aláírni. Egyelőre a kancellár még a bonni klinikán gyógyíttatja hangszálgyulladását, így a tantin Katusev, az SZKP KB titkára. A szovjet vendégek a gyárlátogatás után talál­koztak a vállalati kollektíva képviselőivel. Scerbickij rövid beszédet mondott, amelyben többek között arról szólt, hogy a fél - évszázados Szovjetunióban sokkal gyorsabb lehetne az életszínvonal-emelési prog­ram végrehajtass, ha a nem­zetközi helyzet nem tenne Az Ózdi Kohászati Üzemek nagyolvasztóművében átépí­tik a 4-es számú kohót, s ez­zel térfogatát négyszázhat­szociáldemokrata—szabad- demokrata kormánykoalíció vezetői nélküle tanácskoztak az új kormány megalakításá­ról. A New Yorkban ma kez­dődő közel-keleti vitán Egyip­tom számos támogatóra tá­maszkodva olyan eredményt szeretne elérni, hogy az ed­diginél határozottabban szó­lítsák fel Izraelt az elfoglalt területek kiürítésére. Esetleg nemzetközi szankciók is kel­lenek. szükségessé igen nagy védel­mi erőfeszítéseket mind a Szovjetunió, mind a szocia­lista közösség védelmében. Biztonságban meg kell véde­ni mindazt, amit a szovjet nép és a testvéri szocialista országok népei elértek, ezért olyan honvédelemre van szükség, hogy semmiféle vá­ratlan fejlemény ne jelentsen veszélyt mindannyi unk sza­mára — hangsúlyozta. vanötről hatszáz köbméterre növelik. így ez lesz Ózd leg­nagyobb kohója, amelyben évente hatvanezer tonna acélnyersvassal és harminc- kétezer tonna szürke nyers­vassal gyártanak többet, mint eddig. A Kohászati Gyárépí­tő Vállalat dolgozói és az óz­diak úgy határoztak, hogy az. átépítéssel a tervezett Kilenc­ven nap helyett hetven nap alatt elkészülnek A munkár úgy szervezték meg, hogy a nagy térfogatú acélidomokat már a földön összeszerelik es az így előregyártóit szerke­zeteket daruk segítségével emelik a helyükre. Párás, ködös idő Várható időjárás Miskolc térségében holnap délig: A köd feloszlása után időn­ként megnövekvő felhőzet, legfeljebb kevés hóval, eső­vel. Gyenge, napközben kissé megélénkülő déli. délnyugati szél. A hőmérséklet ma dél­után 2—4 fok között, este 0. holnap hajnalban mínusz 3, délben 4 fok körül várható. Dánia és Norvégia elismeri az í\DK-t Helsinkiben megkezdődött az érdemi vita Hamarabb átépítik a 4-es kohót KORMANYÁTALA KIT AS WASHINGTONBAN A visszavonulási elhatáro­zásához ragaszkodó Laird amerikai hadügyminiszter le­mondása után Richardson eddigi egészségügyi, oktatási és népjóléti miniszter veszi át a Pentagon vezetését. Richardson helyére Wein­berger kerül, aki eddig a Szövetségi Igazgatási és Költségvetési Bizottság veze­tője volt, miniszteri rangban. NEM TUDTAK MEGEGYEZNI Az indiai és a pakisztáni vezérkari főnökök még min­dig nem tudtak megegyezni a kashmíri kérdésben, a sírn­ia! megállapodás alapján. A vita tárgya most egy négy négyzetkilométer területű kis falu, a tűzszüneti vonal déli csücskén. Ezt pakisztáni csa­patok elfoglalták. India visz- .szaköveteli, Pakisztán vi­szont nem akarja adni. LÉGIK ATASZTRÖFA A Koppenhága—Moszkva Tokió útvonalon közlekedő nemzetközi légijárat egy DC—-8 típusú utasszállitó re­pülőgépe lezuhant nem sok­kal azután, hogy felszállt Tokió leié a moszkvai repü­lőtérről. A gépen 62 utas és 14 íőnvi személyzet tartózko­dott. Közülük 16 maradt élet­ben. s kórházban ápolják őket. » HATÉKONY ESZMECSERE A Genfben megkezdett SALT tárgyalások új fordu­lójáról a megfigyelők egyön­tetűen azt mondják, hogy ez az eszmecsere is hatékony­nál-: bizonyul, legalábbis er­ről vallanak az eddigi meg­beszélések. A szakértők sze­rint a jó indulást a moszkvai nyári csúcstalálkozó és a szerződés, valamint az ideig­lenes megállapodás egyaránt segíti. SIKERTELEN EMBERRABLÁS Ismeretlen tettesek Beirul- ban feltartóztatták Musztalá ben Halim volt líbiai minisz­terelnök kocsiját, fegyverrel fenyegetőzve beültek a ko­csiba és a város elhagyására kényszerítették a sofőrt. Az autó a síkos országúton azonban az árokba fordult, mire az emberrablók meg­ijedtek és elszöktek. A volt kormányfő megsérült. A miniszterhelyettes Borsodban fl könnyűipar fejlesztéséről tanácskoztak

Next

/
Oldalképek
Tartalom