Déli Hírlap, 1972. október (4. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-17 / 245. szám

m Miskolc—Katowice Variációk motorra r Uj rendszerű verseny lesz Szombaton mái' ismertet­tük azoknak a világklasszi­soknak a nevét, akik Katowi­ce színeit képviselik a vasár­napi Miskolc—Katowice sa­lakmotoros csapatversenyen. Heten érkeznek Lengyelor­szágból, s heten lesznek a miskolciak is. A 14-es me­zőny természetszerűleg az egyéni versenyektől eltérő módon méri össze erejét; a pályán csak négy sávon lehet motorozni, s ez szükségessé teszi a szokásostól eltérő sor­solás alkalmazását. A két város közötti csa­patverseny tizenöt futamból áll majd. A jobbak többször, a rangsorban hátrább levők kevesebbszer rajtolnak. A ti­zenöt futammal azonban nem fejeződik be a verseny. A két város vetélkedőjére fel­ajánlott miskolci kupán kí­vül ugyanis több különülj lesz. (A vándorserleget je­lenleg a lengyelek őrzik, a különdíjakért azonban most mérkőzésnek először.) A pon­tozás futamonként a szoká­sos 3—2—1—0 megoszlású lesz. Az egyik különdíjért pél­dául azok versenyezhetnek, akik csapatukban a legtöbb pontot szerzők között a 3. és 4. helyeken végeztek. Külön fut a két legjobb egy másik díjért, majd a legjobb négy magyar, illetve a legjobb négy lengyel együtt. A pontos kiírás még nem történt meg, de várhatóan a városok közötti verseny ti­zenöt futamán kívül még négy-öt speciális versenyt is rendeznek, amelyekben a legtöbb pontot gyűjtők in­dulhatnak különféle variá­ciókban. H. K. Tájékozódási futás Laurencsik kiugrott kétszer is. Íme a két rajt. Az első kép igazolja a versenybírók elöntését. A felső? Hát, ott csak haj­szálon múlott... (Felvételeinket az atlétikai NB I. B. hét végi diósgyőri versenyén készítette Szabó István.) Bokros ezüstérmes Testvéri osztozás pástén és érmeken Több szempontból is helytálló a megyei serdülő és ifjúsági vívóbajnoKság tudósításának címe, hiszen a két korosztály kétnapos versenyén nemcsak a hat páston, a technikai beren­dezéseken, hapem az aranyér­meken, illetve helyezéseken is nagyon testvériesen osztoztak a résztvevők. A három sportkör 62 verseny­zője bizony váratlanul nagy me­zőnyt jelentett erre a verseny­re, s nem kis feladat elé állí­totta a rendezőket. A 3—3 fegy­vernemben lebonyolított viadal nemcsak sok gépet, de sok zsű­ritagot Is igényelt. Sajnos ez­úttal ez utóbbiak nem mindig álltak feladatuk magaslatán, pe­dig e két korosztály viadala kü­lönösen megkövetelte volna az abszolút tárgyilagosságot. Ami a verseny általános jellemzőjeként elmőndható, az az. hogy öröm­teli a serdülők, tehát az után­pótlás legkisebbjeinek nagyszerű felkészültsége. A serdülő leány tőrversenyen nyolcán indultak. A döntő vég­eredménye: 1. Lackó (DVTK) 5 gy.. 2. Korondán (DVTK) 5 gy., 3. Veres (DVTK) 4 gy., 18 kt., 4. Kun (ÖKSE) 4 gy., 20 ki., 5. Erdei (DVTK) 4 gy.. 21 kt., e. Radácsi (Sárospatak) 2 gy., 17 kt., 7. Kovács (DVTK). 2 gy., 16 at.. 8 .Csernátonyi (Sárospatak) 2 gy., 15 at. A legutóbbi verse­nyen másodosztályú minősítést szerzett Laczó most duplázott. Holtverseny után nyerte a baj­nokságot. Egyébként ez a ver­seny volt a legszínvonalasabb, s az első 5 helyért óriási harc folyt végig a pástokon. Serdülő fiú tőrverseny (13 in­duló) : 1. Vaszkun (Sárospatak) 8 gy.. 2. Iványi (Sárospatak) 7 gy. 3. Fejes (ÖKSE) 6 gy.. 4. Patócs (DVTK) 5 gy., 5. Asszo­ny! (DVTK) 3 gy., 6. Karcug (DVTK) 2 gy. 32 kt., 7. Balogh 1. (DVTK) 2 gy., 36 kt., 8. Ba­logh II. (DVTK) 2 gy., 38 kt., 9. Paksi (DVTK 1 gy. Vaszkun kimagaslott a jó színvonalat biz­tosító mezőnyből. Mindössze 4 találatot kapott az egész ver­seny során! Ugyanakkor Patóes 4. helye csalódást okozott. • Serdülő kardverseny: (7 indu­ló) 1. Vaszkun (Sárospatak) 6 gy., 2. Iványi (Sárospatak) 5 gy.. 3. Gunda (Sárospatak) 4 gy.. 4. Asszonyt (DVTK) 3 gy.. 5. Pa­tócs (DVTK) 2 gy.. 6. Balogh I. (DVTK) 1 gy.. 7. Balogh II. (DVTK) 0 gy. A résztvevők vi­Gellért Ákos negyedik Országos I. osztályú férfi tőrvívóversenyt rendezett a fővárosban a Bp. Vörös Me­teor. A 61 induló közül nem kevesebb, mint negyvenen rendelkeztek I. osztályú mi­nősítéssel, tehát azt is lehet­ne mondani, hogy az egész magyar tőrvívó élgárda meg­jelent. Éppen ezért igen ér­tékes az a negyedik hely,, amelyet a DVTK vívója. Gellért Ákos szerzett a monstre-mezőnyben. vásán erősen Látszott, hogy va­lamennyien lórözók, s csak ,.ki­rándultak” a kardvívásra. Né­mi meglepetést keltett, hogy az élete első kardversenyén indult Asszoiíyi jogot szerzett a debre­ceni területi versenyen való in­dulásra. Ifjúsági leány tőrverseny (15 Induló): 1. Stefanek (OKSE) 8 gy., 2. Tamáska (Sárospatak) 7 gy., 3. Homoki (Sárospatak) 5 gy., 20 kt., 4. Soós (ÖKSE) 3 gy., 23 kt., 5. Adorján (DVTK) 4 gy., 6. Magori (DVTK) 3 gy., 7. Poth (Sárospatak) 2 gy., 8. kengyel (DVTK) 1 gy., 29 kt.. 9. Holló (ÖKSE) 1 gy., 31 kt. Nem­csak a legnagyobb induló létszá­mot vonultatták fel e verseny­számon, hanem sok meglepetés­sel is szolgált. Stefanek nagyon biztosan nyert, Adorjánban vi­szont lényegesen „több van”. Magori döntőbe kerülése is vá­ratlan volt. Ifjúsági fiú tőrverseny (7 in­duló): 1. Kupicza (DVTK) 6 gy., 2. Csernátonyi (Sárospatak) 4 gy., 17 kt., 3. Keresztúri (Sá­rospatak) 4 gy.. 18 kt.. 4. Ta­kács (DVTK) 4 gy„ 23 kt., 3. Szabó (DVTK) 2 gy., 6. Sándor (DVTK) 1 gy.. 7. Mészáros (DVTK) 0 gy. Alacsony színvo­nalú versenyen csaptak össze a kardozök. a mezőnyből egyedül a győztes Kupicza vívása volt biztató. (Ifjúsági kardverseny (7 indu­ló) : 1. Bozóki (ÖKSE) 6 gy., 2. Horváth (OKSE) 3 gy., 3. Szabó (DVTK) 4 gy.. 4. Jirkovszki (ÓK- SE) 3 gy., 5. Csernátonyi (Sáíos- patak) 2 gy., 6. Keresztúri (Sá­rospatak) 1 gy., 7. Kárpáti (Sá­rospatak) o gy. Csak az első két helyért folyt küzdelem, s a győztes Bozókit és az ezüstérmes Horváthot a többiek még „meg­szorítani” sem tudták. Az ajkai Jókai-bánya kör­nyéke nyújtott otthont az or­szág legjobb tájékozódási fu­tóinak a magyar bajnokság kétnapos küzdelmei során. A rangos mezőnyben borsodi versenyzők is rajthoz álltak. (Elsősorban az ifjúsági és ju­nior kategóriában vártunk tő­lük jó szereplést.) Az arány­lag könnyű terepen rendkí­vül jó időeredmények szület­tek. Már az első nap után nyil­vánvaló lett, hogy Doselc, a Bp. Vasas versenyzője és a DVTK-s Bokros között dől el a verseny. A diósgyőri fiú Szombaton és vasárnap Budapesten rendezték meg a serdülő leány és fiú Tízek Bajnokságot. A fiúknál há­rom MÉMTÉ-versefnyző Kris- ton, Losonczi és Fejes szer­zett jogot indulásra. A lá­nyoknál Miskolcról ezúttal senki nem kapott meghívást a rangos versenyre. A leg­jobban ezúttal Kriston sze­repelt 5 győzelemmel és 4 vereséggel az előkelő 5. he­lyen végzett. Losonczi 2 győ­zelemmel a 9., míg Fejes 1 A versenynaptárban „hivatalo­san” meglehetősen kevés atléti­kai viadal szerepel már az előnye sajnos, nem bizonyult elegendőnek a második nap- ía, s miután ezt a szakaszt a fővárosi futó csaknem öt­perces előnnyel nyerte, Bok­ros ezüstérmes lett. Érdekes, hogy junior és if­júsági futóink a második na­pon szerepeltek jobban (az előbbi kategóriában Borcván, az utóbbiaknál pedig Bokro­son kívül Nagy is dobogós helyre került), azonban tel­jesítményük — Bokros ki­vételével — nem volt ele­gendő ahhoz, hogy összesí­tésben is érmes helyet bizto­sítson számukra. győzelemmel 10. lett. A ver­senyt Gogh (Bp. Spart.) nyerte Frank (Bp. Postás) és Kreisz (Bp. Spartacus) előtt. Mindhármuknak egyaránt 7 —7 győzelme volt. A verseny érdekessége, hogy első ízben szerepel a „tízeken" három vidéki versenyző, ezúttal va­lamennyien a MÉMTE-ből. Baj tűk kívül öten a Bp. Spartacusból, egy-egy pedig a Bp. Postásból illetve a Cse­pelből volt érdekelt. idényzárós előtt, a MASZ és né­hány fővárosi egyesület azonhan gondoskodik arról, hogy e spor- ág kedvelői újra és újra talál­kozzanak egymással. Hétközijén Is újabb meghívásos versenyek­re kerül sor a fővárosban, ahol főképpen futó atlétáink bizonyít­hatlak: formájuk még „kapuzá­rás” előtt is jónak mondható. Különösen a női mezőny tagjai jeleskedtek, s nem kis örömünk­re a miskolci fiatalok sem ma­radtak ki a jó teljesítményt nyújtók sorából. A 260 m-es sík­futásban Bruzsenyák ugyan vis­szavágott Károly Zsuzsának a legutóbb 100 m-en elszenvedett vereségéért, de a miskolci kis­lány 24.8 mo-es teljesitménve (2 tizeddel előzte meg őt a DEAC olimpiása) kitűnő eredmény, s a negyedik helyen végzett Majzik (DVTK) 25,5 mp-es futása sem mondható gyengének. Ugyancsak értékes szintén diósgyőri Paulin 14.6 mp-es teljesítménye az erős mezőnyt felvonultató KW) m-es gátfutásban. A férfiak közül a BEAC ver­senyén a diósgyőri Laurencsik megismételte múltheti teljesítmé­nyét, s most is elsőként szakí­totta át a KW) m-es síkfutásban a célszalagot. Eredménye 10.8 mp volt. A másik DVTK-s at­léta. a magasugró Farkas pedig „rátett” legutóbbi eredményére 2 cm-t. Most 213 cm-rel lett má­sodik a Csepel magasugró ver­sen jaé-. Labdarúgás és etika Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a labdarúgás egyre súlyos­bodó válságban van. Mindennél jobban bizonyítja ezt, hogy az NB I. legutóbbi fordulójában 28 500 volt a nézők száma. A Népsport október 20-i, „Játszadozás szűk körben” című cikke rá is mutat e katasztrofális érdektelenség néhány okára, s a benne leírtakkal, mely a játékosok és az egyesületi vezetők felelősségét taglalja, teljes mértékben egyet is lehet érteni. És hogy a labdarúgók „produk­cióival” kapcsolatos ténymegállapítás mennyire igaz, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az FTC vezetőségének büntető szankciója az egyébként megnyert mérkőzés után. Példa nélkül áll ez az eset a magyar labdarúgás történetében. Szeretnénk remélni, hogy élvonal­beli klubjaink játékosai helyes következtetéseket vonnak le belőle: más szemszögből nézik és teljesítik az eddigi „formákat”. Lehet, hogy a Ferencváros példája nyomán ezután nem lesz elég a két bajnoki pont megszerzése a morális fogyatékosságok ta- kargatására? Még ha egyelőre más egyesületek nem is követik a példát, a merőben új, szokatlan eset mégis azt jelzi, hogy az erjedés megindult. Nem ártana fontolóra venni azt sem, hogy a vízilab­dázók példája nyomán vajon nem volna-e szükség a labdarúgóknál is egy etikai bizottság felállítására? Legalábbis egyelőre — egyesületi szinten! R. K. Serdülők Tízek Bajnoksága Atlétika iMindeniéle A kutya a legkedvesebb vendég Kl angliai Thornton-le- • Dale városka hoteljeinek 30 éves igazgatója szívesen ven­né, ha több kutya szállna meg nála vendégként. Kíván­ságát a következőkkel indo­kolja: 1. A kutyák nem pró­bálkoznak a szobalányokkal csókolózni. 2. Nem lopják el a hamutartókat. 3. Nem isz- szák le magukat. 4. Az arc- törülközőket nem használják cipőpucolásra. 5. Nem égetik . ; a lepedőt. 0. Nem emel­nek panaszt. Hol játszanak legszívesebben ? . -inden második gyermek a legszívesebben nyilvános Ját­szótéren játszik; minden ne­gyedik a ház előtt vagy a házban, és csak minden ti­zedik a „szabad természet­ben”. Ezeket a megállapítá­sokat 5450 beérkezett gyer­mekrajz tanulmányozása után tették. A vizsgálatot a nürnbergi városépítési intézet indította el, amely a 6—9 éveseknek a „Játszom” témáját, a 10—15 éveseknek pedig az „Azt te­szem, ami jólesik” témáját adta ki rajzos feldolgozásra. Azok számára, akik leghí­resebben nyilvános játszóte­reken játszanak, nem a ma- szókák, a hinták és a csú­szópályák jelentik a fő vonz­erőt; fontosabb nekik az — mint a képek értékelése mu­tatja —. hogy olyan helyen lehetnek, ahol zavartalanul játszhatnak más gyermekek­kel. Az új lakónegyedekben élő gyermekeknél gyakrab­ban fordul elő. hogy a ter­mészet jelenti a kedvenc ját­szóhelyet, mint azoknál a gyermekeknél, akik szanálás­ra ítélt városnegyedekben vagy régebbi városrészekben laknak. Hogyan válhat az ember n e vezetesse ? Paul Stapels amszterdami la­kos megadta a választ a fenti kérdésre, pedig ö maga egyálta­lán nem törekedett erre. Nyáron igen nagy volt a me­leg Hollandiában, és bár Amsz­terdam nem a trópusokon fek­szik, Paul Stapelsnek nagy ked­ve támadt, hogy napközben is fürödjék. Amszterdamban renge­teg a csatorna, de tilos fürödni bennük, hogy a fürdözők ne za­varhassák a vízi közlekedést „Észak Velencéjében”. Paul Stapels vett hát egy kö­zönséges hintát, odakötötte az egyik hídhoz, és hintába ka­paszkodva rendszeresen felfris­sítette magát. Ebben nem lá­tott semmi különöset. Ügy vél­te: nem ő a hibás abban, hogy a turistákat szállító vízibuszok elmennek a hídja mellett, és az útikalauz ezt mondja a mikro­fonba: „Most elmegyünk egy híd alatt, amelyen naponta egy fiatal öngyilkosjelölt tart edzést. Éppen most folyik a bemelegí­tés”. Frizurájának áldozata lett Tom Ostpo, a hollandiai Koog város 17 esztendős ökölvívója ... saját frizurá­jának áldozata lett az „Arany- kesztyű” elnyeréséért indult verseny első mérkőzésén. Az ellenfél egyetlen csapása ele­gendő volt ahhoz, hogy a hosszú haj teljesen eltakarja Tom Ostpo arcát. Az ököl­vívó így gyakorlatilag szinte megvakult. A bíró azonnal felfüggesztette a mérkőzési, és... az ellenfél technikai fölénye miatt Ostpot vesz­tesnek nyilvánította. Macskák a szigeten Bougainville sziget kor­mányzója sürgős segítséget kért az ausztráliai kormány­tól a patkányok kiirtásához, amelyek igen nagy károkat okoznak a sziget élelmiszer- raktáraiban. A különböző mérgek és a ravasz csapdák nem bizonyultak eredmé­nyesnek, ezért a helyi ható­ságok úgy döntöttek: az lesz az egyetlen eredményes meg­oldás, ha valahonnan kétezer macskát küldenek a sziget­re. Az ausztráliai kormány egyetértett a javaslattal, és a macskákat előkészítették az indulásra. Ekkor váratla­nul beavatkozott a dologba az állatbarátok szövetsége, és élesen tiltakozott a macs­kák elszállítása ellen, azzal indokolva a dolgot, hogy a macskák helyzete nagyon si­ralmas lesz a szigeten, ha minden patkányt kipusztíta­nak. A kérdés eldöntését mind­addig elnapolták, amíg si­kerül tisztázni a macskák további sorsával kapcsolatos minden körülményt. Padló-KRESZ (A Volksstimme karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom