Déli Hírlap, 1972. október (4. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-30 / 256. szám

+ Mint arról lapunk 5. oldalán beszámolunk, 37-en álltak rajthoz a vasárnap délelőtti miskolci autós ügyességi verse­nyen, hogy megküzdjenek az országos döntőbe jutásért. (Ágotha Tibor felvétele) Nyilvános vizsga KRESZ-I Szűrt, és il/ra szúrt Leszámolás a hídnál A húszéves Janiga Sándor még 1968-ban szerezte meg a kőműves szakmunkás-bizonyitványt. Nemigen esett nehezére kitanulni a mesterséget, hiszen édesapja is jó nevű kőmű­ves, kisiparos Felsődobszán. Am Sándor tüggctlenítette tőle magát, amikor — mint végzett szakmunkás — a Miskolei Magasépítési Vállalatnál helyezkedett el. Nem sokáig dol­gozott ott. Beteg lett, leszámolt a munkahelyén, s egy időre apja mellé szegődött mégis. Csakhogy ott sem tudott sokáig megmaradni. Idén februárban a felsődobszai Béke Tsz-nél talált munkát. Különösebb probléma nemigen adódott a fia­talemberrel, csupán azt nem szerették természetében a falu­beliek, hogy ha ivott, kötekedővé vált. Egyébként jó kő­műves volt, szívesen hívták meg ismerősei némelykor egy kis „maszekolásra”. A tegnap megtartott me­gyei döntővel befejeződött a 12 hetes Hajdú-Bihar megyei KRESZ-vetélkedő A ver­senyben csaknem négyszázan vetteik részt. A fődíjat — 175­Tömegsír a A dél-borsodi regionális vízmű csatornázási munká­latai közben a Sály község határában levő latori vár tö­vében az elmúlt hét végén tömegsírt tártak fel a föld­munkások. A leleteik valószí­Pipacs virít—októberben ős Zetka motorkerékpárt — Tarr Zoltánná, a balmazúj­városi takarékszövetkezet könyvelője nyerte. Ezenkívül még húsz díjat adtak ki. vár tövében nüleg a török megszállás ko­rából valók, ám erre vonat­kozóan egyelőre csők' talál­gatások vannak. A már érte­sített régészek állapítják majd meg a tömegsír erede­tét. belföld VILLANY A TANYÁN. Ki. gyulladt a villany a Kiskun­ság utolsó tanyai iskolájában is. A péteritói általános isko­la csakúgy, mint az előző nyolcvan, társadalmi munka révén kapott villanyvilágí­tást. PAPKIKATÖRTÉNELEM. A ’ Mezőgazdasági' Múzeum­ban a magyar fűszerpaprika történetét bemutató kiállítást nyitottak. A kiállításon lát­ható egy parasztház is, amely hűen szemlélteti, miként „paprikázták fel” a gazdák házaikat szüret után. NAGY LAJOS SZOBRA. Bács-Kiskun szobrot állított a megyei Apostag község szü­löttének, Nagy Lajosnak. Az író mellszobrát — Domokos József szobrászművész alko­tását — tegnap leplezték le azon a téren, amely már tíz éve Nagy Lajos nevét viseli. SOKAT ÉRTEKEZNEK. A megyei és budapesti szak- szervezeti tanácsok munká­ját értékelte mai ülésén a SZOT elnöksége. A jelentős fejlődés ellenére még mindig sok a formális vonás — álla­pították meg —, a vezető tit­károk munkaidejük több mint felét értekezleteken töl­tik. KRISTÁLY MÚZEUM. Ta­tán tegnap megnyitották az ország első barlangi kristály- múzeumát.. A kiállítás anya­gát a barlangkutatók az or­szág különböző barlangjaiból gyűjtötték össze. Hl AB A VAKNAK TANULÓT. Napjainkban 65 982 kisiparos te­vékenykedik az országban, raj­tuk kívül 23 400-an munkavi­szony, illetve nyugdíj mellett vé­geznek napi néhány órai szol­gáltatási munkát. Az év első ki­lenc hónapjában t2 709 műhely szűnt meg, 12 200 új iparjogosit- ványt adtak ki. A tanácsok ösz­tönzésére több hozzáértő, jó szakember, aki eddig engedély nélkül dolgozott, iparengedélyt váltott ki. Még mindig gond az utánpótlás: az idén a kisiparo­sok összesen 3215 tanulót vettek fel: 1590 mester hiába kért szak­munkástanulót. VARGAMÜHELY. A nyír. bátori Báthori István Múze­umban tegnap megnyitották a helyi csizmadia- és vargacé­hek, továbbá az Auróra cipő­gyár munkáját, termékeit be­mutató kiállítást. Többek kö­zött egy teljesen felszerelt ré. gi csizmadia- és vargamű­hely is látható a kiállítá­son. NEHÉZ HAJÓZÁS. A Du­na alacsony vízállása miatt 19 gázló nehezíti a közleke­dést a folyó Rajka és Szob közötti szakaszán. A vízügyi szervek több száz bóját he­lyeztek el a kormányosok tájékoztatására, a medvéi gázlónál már csupán 1 mé­ter 60 centi a vízmélység. MENTÖREPÜLŐGÉP. Két fekvő beteg, illetve sérült szállítható azon az új mentő- repülőgépen, amelyet szom­baton mutattak be Budapes­ten. A svájci gyártmányú gép legnagyobb sebessége 240 ki­lométer, és ezután a mentő- szolgálat munkáját segíti. TOTÓNYEREMÉNYEK. A 41. játékhéten nem volt 13, illetve 13 plusz egy találatos szelvény. A hat darab 12 ta­lálatos szelvényre egyenként 200 968 forintot fizetnek. A 181 darab tizenegy találatos egyenként 2621, és a tíztalá- latos szelvények pedig 318 fo­rintot. Felveszünk szakképzetlen. 18. életévüket betöltött rérfi és nói dolgozókat. Vidékiek részére szállást biztosítunk. (Házaspárok részére külön kétágyas szoba.) Kedvező feltételek és munka­körülmények. Gumiipari gépek kezelésére betanitiuk. Jelentkez­ni lehet Írásban és szeméivesen: Cordatic Gumigyár. Budapest, vni. Kerepesi út 17. Keleti pá­lyaudvar mellett. A Mecsek vidékén — mint­egy a természet utolsó fel- lobbanásaként a hamarosan beköszöntő tél előtt — szín- pompás másodvirágzást idé­zett elő a verőfényes, enyhe október végi időjárás. A szo­katlanul későn beköszöntött „vénasszonyok nyara” több tucat mezei és kerti növényt „öltöztetett” ismét virágba. Sásd határában virító pipa­csot találtak, Abaligeten pe­dig búzavirág kéklett a föl­deken. A pécsi kertekben több helyütt másodvirágot hozott az alma- és a körtefa. Az október végi meleg idő a Mecsek déli lankáin megér­Téli könyvvásár A téli könyvvásárra 185 mű megjelenését tervezik a ki­adók. Az újdonságok között 17 klasszikus és 24 mai ma­gyar író és költő könyve sze­repel. A külföldi irodalmat 45, az ifjúsági és gyermek­könyveket 30 új mű repre­zentálja. Tizenöt művészeti kiadvány, 54 tudományos is­meretterjesztő. illetve szak- irodalmi munka jelenik meg. A téli könyvvásár listáján olyan fontos kiadványok ta­lálhatók, mint a Világirodal­mi Lexikon II. kötete. Ara­gon Kommunisták című re­génye. Shakespeare összes drámái. A mai magyar iro­dalmat Bor Ambrus, Lengyel József, Moldova György. Déry Tibor, Garai pábor. Karinthy Ferenc és Darvas József mű­vei képviselik. lelte a szabadban termő füge, a Tenkes lábánál pedig a mál­na kései termését. Augusztus 12-én is masze­kolt az egyik tsz-tagnál. Dél­utánra járt az idő, mire ké­szen lett, s a házigazdával együtt betért a helybeli ital­boltba, áldomást inni. S ha már belekóstolt, nem bírta megállni, hogy újra és újra ne kérjen. Az italboltban egy társa­sággal poharazott Kozák Jó­zsef is. Janiga Sándor nem­igen szerette, amióta Kozák — néhány évvel korábban — egy söröskorsóval betörte édesapja fejét, s megverte bátyját is. Különösebb affér még nem volt közöttük emi­att, bár Janiga nem tudta elfelejteni az apján esett sé­relmet. Ezen a napon más okát is vélte a haragnak, mi­velhogy Kozák a tsz-ből nem akarta elengedni a maszek munkára. Az Italboltban nem is szóltak egymáshoz. Kozák József a társaságá­val hamarabb elindult. Né­hány perccel később Janiga is hazafelé vette az útját; egy üveg bort vitt magával. A község' hiújához, a Kos- suth-hídhoz érkezve meglát­ta, hogy Kozák József és ba­rátai még ott beszélgetnek. Hozzájuk lépett, s a társa­ság egyik tagját kínálta a borral. Annak azonban nem volt kedve inni, akárhogy erősködött a fiatalember. — Ne erőltesd, ha nem kell neki! Menj haza inkább! — szólt rá Kozák József. Csakhogy Janiga akkor már „erősnek” érezte magát. Vitatkozni kezdett, majd fe­jét Kozák József melléhez nyomta, aki eltolta magától, miközben megcsavarta a kö­tekedő kedvű fiatalember or­rát. Éppen akkor érkezett oda Janiga Sándor édesanyja, s nem hagyta tovább fajulni a dolgot, hazavitte borgőzös fiát. Otthon csupán pár percig tudott megmaradni Janiga Sándor. Az alkohol tüzelte a haragját. Felkapott egy jó­kora konyhakést, és ezzel felfegyverkezve rohant visz- sza a hídhoz, ahol Kozák Jó­zseffel szembe került, s szó nélkül szíven szúrta a férfit. Aztán a háta mögé lépett, és még háromszor szúrt, majd elmenekült. Kozák József tett néhány lépést, mielőtt összeesett. Men­tővel szállították a kórház­ba, ahol azonnal megműtöt­ték. Életét azonban már nem lehetett megmenteni. A kés a szívburkot és a tüdőt járta át. S ennek szövődménye­ként vérmell és légmell ke­letkezett nála. A műtét után meghalt. Janiga Sándort előzetes letartóztatásba helyezték, s a Megyei Főügyészség ember­ölés bűntette miatt emelt vádat ellene. Bűnperét a Me­gyei Bíróság tárgyalja rövi­desen. (réva) BONN. Ahlcrs, bonni kor­mányszóvivő visszautasította azokat az izraeli vádakat, hogy az NSZK „feltétel nél­kül kapitulált” a gépeltérítő nalcsztinai fegyveresek elölt, xzrael ugyanis ezzel vádolta az olimpiai faluban gyilkoló terroristák kiadása miatt az NSZK kormányát. A túsz­ként visszatartott utasokat szállító repülőgépet mára várják Líbiából Frankfurtba. RÓMA. Visszaérkezett az olasz fővárosba Andreotti mi­niszterelnök, aki hatnapos hivatalos látogatáson tartóz­kodott a Szovjetunióban, DAMASZKUSZ. Damasz­kuszban bejelentették, hogy Otto Winzer, az NDK kül­ügyminisztere, aki szerda óta tartózkodik a szíriai főváros­ban, hivatalos látogatását há­rom nappal meghosszabbítja. HAVANNA. Amerika fel­fedezésének 480. évfordulója alkalmából a kubai történé­szek közölték: igen érdekes adatot őriznek. Az újvilágot, felfedező három hajó építése, felszerelése, a száz főnyi le­génység élelmezése, zsoldja, valamint Kolumbusz jutalma összesen több mint félmillió mai dollárba került. SAO PAOLO. A brazíliai egészségügyi hatóságok sze­rint október eleje óta Sao Paolóban a nagy hőség miatt 126 gyermek vesztette életét, mert testükből elpárolgott a szükséges víztartalom. SANTIAGO. A chilei rend­őrség Santiago közelében fel­fedezte Dél-Ainerika „legna­gyobb illegális laboratóriu­mát”, amelyet kokain előál­lítására használtak. A labo­ratórium „tulajdonosát” le­tartóztatták. A rendőrség közlése szerint ebben a la­boratóriumban az címűit há­rom esztendőben 500 kiló tiszta kokaint állítottak elő, amelyet kilogrammonként 18 ezer dollárért adtak el az USA-ban, Olaszországban, Spanyolországban és Mexi­kóban. SAIGON. A saigoni ame­rikai parancsnokság bejelen­tette, hogy december 1-én átadják a saigoni rezsimnek a Long Binh támaszpontot, amely egykor az USA leg­nagyobb katonai intézménye volt a határain kívül. A tá­maszpont létrehozása annak idején 107 millió dollárba került. ÚJ-DELHI. Pakisztán kész­ségét nyilvánította az indiai kormánynak: újítsák fel a tárgyalásokat Jammu és Kas­mír demarkációs vonaláról. Sorozatos bombarobbaná­sok tartották izgalomban az ír főváros, Dublin lakossá­gát. A riadókészültségben levő rendőri és tűzszerész osztagoknak sikerült több robba nószerkezetet niegtalá I - ni és hatástalanítani. Képün­kön egy ír tűzszerésztiszt, kezében a vasútállomáson megtalált ér, hatástalanított robbanószerkezettel. NOVEMBER 4-ÉN Újra megnyílik a Centrum Áruház önkiszolgáló cipőboltja a Sötétkapu alatt FÉRFI-, NŐI CIPŐK, HARISNYÁK, ZOKNIK ÉS CIPŰÁPOLÁSI SZEREK NAGY VÁLASZTÉKBAN Alma és egyéb gyümölcsök IAROLASARA, SZALUTASARA alkalmas 65x40x36 cm-es, tetővel ellátott, erős, fenyőfa ládák darabonként 25 forintért beszerezhetők a MÉH VALLALAT miskolci Sajó-parti telepén DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai naplLapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — Központ: 3ö 132. 16-672 35-380. 36-579 — Titkárság; 18-223 — Bel- és város- oolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat- 18-226 — Sportrovat,: 18-222 — Levelezés: 18-227 - Postafiók: 39 — KjadJa a Borsod megye? Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Ba1csy-Zs. u 15. — Felelős kiacjó: VERES MIRAI.V — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc t.. Széchenyi u t3—17. — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta. — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft index: 25 951 — Készült: e Borsod megyei Nyomdaipari vállalatnál Miskolc. Balcsv-Zsilinszkv u 1.5 — Felelő? vezeti: S7EMFS fSTvA>

Next

/
Oldalképek
Tartalom