Déli Hírlap, 1972. október (4. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-30 / 256. szám
Gesztenvcsütó kirándulók Tegnap, a kedvező kirán- dulóidöben. csúcsforgalom volt Vas megye híres arborétumaiban. Az ősz színeiben pompázó kerteket egész nap csoportosan keresték fel a hazai és a szomszédos országokból érkező kirándulók, természetkedvelök. Különösen sok vendéget fogadott a kámoni arborétum és a jeli botanikus kert, ahol öt világrész legjellegzetesebb fái, növénycsoportjai láthatók. „Megszállták” a kirándulók a műemlékekben gazdag Kőszeget, Kőszeghegyalját is. A kőszegi, velemi, bozsoki hegyekben az idegenforgalmi szervek által kijelölt helyeken hangulatos gesztenyesütéseket is rendeztek. Ili orszáoos markcting-konfereneia Új utakon a vállalati piackutatás Ma délelőtt Budapesten, a Technika Házában több mint hatszáz hazai és külföldi szakember részvételével megkezdődött. a MTESZ kereskedelmi szakosztályának és a Magyar Kereskedelmi Kamara marketing szakbizottságának vállalati piacszervezési konferenciája. A tanácskozás előtt Zala Ferenc, a Belkereskedelmi Kutató Intézet igazgatója, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kereskedelmi szakosztályának elnöke tájékoztatta az újságírókat, köztük lapunk munkatársát a konferencia céljáról, várható eredményéről., Küzdelem a piacért A III. országos marketing- konferencia nem véletlenül alakult át az idén vállalati piacszervezési tanácskozássá. S az sem véletlen, hogy a több száz résztvevő — köztük számos miskolci és borsodi szakember — nagy része gyakorlati tevékenységet folytat. A piacszervezés elméleti kérdései ugyanis az utóbbi években nagyrészt tisztázódtak. Most arra van szükség, hogy a viták gyakorlati útra terelődjenek. — Mindenképpen fel kell, figyelnünk arra — mondott^ Zala Ferenc —, hogy a korábbi piaci helyzet, megváltozott. Már tavaly sok magyar vállalatnak kellett a puszta létéért megküzdenie a piacokon. Ez a tendencia az idén tovább erősödött, a következő években pedig mindinkább ilyen jelleget ölt. A kereslet-kínálat egyensúlya évről évre nagyobb területeken bontakozik ki. Ro^sz szelektálás A piaci információk sok vállalathoz nem jutnak el. Ám gyakori ennek az ellenkezője is, amikor az információk tömegéből nem a nekik szükségeset választják ki. Ennek oka: kevés a szelektáláshoz értő szakember. S igaz az is, hogy vállalataink egy részének nincs megfelelő piaci ismeretekkel rendelkező szakembergárdája. De ahol van piackutató részleg vagy osztály, ezt a munkát ott is sokszor rosszul végzik. Nálunk az értékesítés megszervezése általában a reklámtevékenységben összpontosul. minden onnan indul ki. Ebből aztán nemegyszer vadhajtások nőnek ki, például olyan termékeket reklámoznak a vállalatok, amelyeket nem lehet kapni. Az ellenkező véglet: előfordul, hogy egy-egy termék a rossz reklám miatt bukik meg. A konferencia ma reggel fél 9 órakor plenáris üléssel kezdődött. A megnyitó, majd Zala Ferenc bevezető előadása után korreferátumok hangzpttak el az expprtgia- cok új értékesítési módszereiről; az iparvállalatok korszerű eladási szervezetéről; a könnyűipari termékek értékesítés-fejlesztésének kulcskérdéseiről; a termelőeszközök eladásának új feltételeiről s még több más fontos témáról. Ma délután és holnap a konferencia három szekcióra osztva folytatja rrjunkáját. Holnap délután ismét plenáris ülésre kerül sor, amelyen a szekcióvezetők az előadásokat és a szekcióvitá- kat foglalják össze. NY. I. 4c A tavalyi győztes. Babos Józsefné most is megpályázza a Borsod legjobb gyors- és gépirója címet (Vadas Zsuzsa jelv.) Most nem a főnök diktált Kattogtak az írógépek Szombaton délután nagy verseny színhelye volt a Pa- lóczy utcai Gyorsíró és Gépíró Iskola. Kattogtak az írógépek, szédületes sebességgel rohant a papíron a ceruza, az izgalom sápadttá tette az arcokat, szóval igazi férfias küzdelemben mérték össze képességüket a megye legügyesebb gépírónői. Az esemény jelentőségéből mit sem von le az, hogy csak nyolcán rajtoltak, bár biztosan többen eljöttek volna erre a versenyre, ha a vállalatok többsége nem viseltetik közönnyel a vetélkedő iránt. Sok helyen ugyanis úgy vannak vele, hogy a gépírónő csak a hivatalos leveleket „pölyögtesse:”, vagy csak a mindenkori tanácskozások jegyzőkönyvét vezesse. és ne versenyezzen. Egy ilyen erőfelmérő találkozóra hetekig, hónapokig kell készülnie annak, aki nem akar szégyent vallani. A tavalyi győztes, a „Borsod legjobb gyors- és gépírója” címet viselő Babos Józsefné (a December 4. Drótmüvek dolgozója) elmondotta, hogy a mostani versenyen való részvétel kizárólag a szakmaszereteten múlik. Más a napi munka és más az edzés. Aki szombaton délután a gép mögé ült, az hobbyból tette. A vizsgamunkákat, a 15 perces sebességi és a 10 perces hibátlansági feladatok megoldását, Budapesten érté- ■ kelik, s csak ezután dől el, ki ; vehet részt az országos vér- senyen. Brigácfvasárnap A iom szociálist;? ' igádmozga- egyik ,;ak megvalósításához, a közös kulturálódót, szórakozás elősegítéséhez „brigádvasámapok” rendezésével járul hozzá a győri Kába Művelődési Központ. Az első „brigádvasárnapot” tegnap rendezték meg neves fővárosi művészek közreműködésével a Kötöttkesztyűgyár, a Baromfifeldolgozó Vállalat, az ÉPFU és a Len- szövőgyár szocialista brigádjainak részvételével. Korunk játékai? Láttam egy játékkiállítást. Csaknem négy és fél ezer, különböző fajtájú játékszer sorakozik lenyűgöző tarkaságban, színek és formák káprázatos bőségével a bemutatóterem tárlóiban, asztalain és polcain. Anyaguk fém, fa és textil, műanyag, bőr és szőrme. Vannak egyszerűbbek és különlegesen bonyolult szerkezetűek; mechanikus játékok, elektromos, távvezérléses játékok, tetszés szerint variálható, összerakható és szétszedhető játékok. Az „igazit”, a valóságot olykor megdöbbentő hűséggel, modellek precizitásával utánozzák. Korunk játékai. Azok lennének, valóban? Számszerű statisztikát nem csináltam. Mindenesetre a kiállított anyag igen jelentékeny hányada — fegyver; kardok és puskák, pisztolyok, géppisztolyok, s korunk fegyverei, ágyúk, tankok, atomtöltetű rakéták kilövőállványokon, a legmodernebb bombázók cs vadászrepülők, hadihajók. A fegyveres jelen mellett imé, itt van a fegyveres jövő is; űrhajós, kezében sugárvelövel, bolygók' terepjáró harci járműve, különleges fegyverekkel. Játékfegyverek, amelyek egy gombnyomásra elindulnak és lőnek, csövükből szikrák pattannak elő. S mozgásukban, aktivitásukban még jobban hasonlítanak az „igaziakhoz” . . Aktivitásukban, amely itt többet jelent a csövekből kipattanó szikránál. Mert ez a szikra is gyújtogat. A gyermekiélekben, a lobbanékony gyermekfantáziában. S pusztításra hangol, agresszivitást ébreszt és rombolásvágyat. De hát ezeket a tulajdonságokat akarjuk mi felébreszteni s felnevelni gyermekeinkben, a jövő ne uzedékében? Egy ilyen erőszakos, fegyveres világ képét akarjuk tudatukba vésni? A konstruktivitás helyett a destruktivitás eszményét akarjuk érzéseikbe oltani? Miért van az, hogy a játékkészitő lantázia sokkal fürgébb, találékonyabb, amikor a rombolás eszközeit modellezi? Mennyivel unalmasabbak, ötletszegényebbek azok a játékok, amelyek alkotásra, építésre serkentenek! Nézegettem ezeket a „fegyvereket”. Egy részük exportáru. Japán és kínai, angol és német gyártmányok. Más részük hazai készítmény. Kisipari szövetkezetek, vállalatok külföldi játékokat utánzó termékei. A legmegdöbbentőbb mégis a sokaságuk volt. Emlékszem arra az óvónőre, aki egyszer egy szülői értekezleten kétségbeesve panaszolta el, hogy a gyerekek eljátszották az előző esti tv-filmben látott akasztásí jelenetet, s hogy állandóan lövöldöznek; a játékok közül csak a pisztoly, a puska kelendő. Igaz lenne mégis, hogy mi. felnőttek rontjuk, mérgezzük meg akarva-akaratlanul a gyermekek, a fiatalok lelkét, bontakozó jellemét, érzéseiket? Íme, így is, korunk ilyenféle játékaival? Nagyon szép, nagyon gazdag a TRIÁL Sport-Játék és Hangszerkereskedelmi Vállalat budapesti, Tanács körúti játékbemutatója. A játékokat meg is vásárolhatják az érdeklődők. Apropó, vásárlás! Alig(van a kiállításon olyan játék — a legegyszerűbbek is —, amelynek az ára kevesebb volna száz forintnál. Az igazán mutatós, modern, mechanikus vagy elektromos játékok ára átlagosan öt-hatszáz forint. Van játék, amelynek az ára meghaladja az ezer forintot. Korunk embere alighanem ezért is mind le arról, hogy korunk játékait megvásárolja gyermekének. PAPP LAJOS Hogyan becsülik meg a vasas-művezetőket? A szakszervezet 26. kongresszusa határozatának megfelelően, a szakmai érdekvédelem erősítésének jegyében most vizsgálják a vas-, fémes villamosenergiaiparban dolgozó művezetők helyzetét, hogy a szakszervezet megalapozottan foglalhasson állást a körükben és érdekükben adódó tennivalókról. A felmérés része annak a sorozatnak, amelynek keretéMiskolci ismerősök A Ferihegyi repülőtér diszpécsere A Ferihegyi repülőtér külső beton- pályájáról egy Boeing típusú óriásgép emelkedik a levegőbe, előttünk pedig a FINNA1R légitársaság Caravelle utasszállítója landol. Hónapokkal a forgalmas nyár után. egy fénytelen őszi napon ismerkedünk a repülősök világával. Kísérőnk Kovács Pál forgalmi diszpécser, aki nyolc évvel ezelőtt a miskolci repülőtér vezetője volt. Akkor szűnt meg a belföldi. városok közötti légi közlekedés. Pali bácsira, aki 51 éves, most is szívesen emlékeznek a miskolciak. Ráköszönnek a fővárosban, és sohasem felejtik el megkérdezni, hogyan cl. amióta elköltözött. A diszpécserszoba üvegablaka előtt „elindul" a lépcső az egyik várakozó IL—18-as géphez. A csinos stewardes- sek megelőznek bennünket. Németh Miklósáét és Németh Tündéi már a gép fedélzetén találjuk, munka közben. A Düsseldorfba készülő MALÉV- gép repülőszemélyzete majdnem teljes. amikor megérkezik Bíró István első pilóta. Érthetően nem örül a civil látogatóknak fél órával az indulás előtt, s csak akkor enged fel, amikor meglátja kísérőnket. — Pali bácsi vendégei a mi vendégeink is. Igyanak nálunk egy kávét, bort, foglal janak helyet... Nem sokkal később megpördülnek a légcsavarok, és búcsút intünk új ismerőseinknek. — Százak köszönnek el egymástól a szemünk előtt, és ugyancsak százak meg százak ölelik meg egymást a viszontlátás perceiben. Akaratlanul is velük érzek: minden viszontlátás öröme a miénk is. Csodálatos dolog, hogy egy ilyen nagy mechanizmusban mindenkire fontos feladat jut. Miskolcról annak idején egy óra alatt tette meg az utat a gép a fővárosig, most pedig léi óra alatt túlrepülnénk Becsen. A jól szervezett diszpécserszolgálatot a sugárhajtású repülőgépek megjelenése hívta életre. A sok-sok indulást. érkezést, a repülök mindenkori tartózkodásának helyét a legjobb felkészültségű szakemberek regisztrálják, irányítják. Kint a betonon indulásra készen áll egy TU—134-es MAUÉV-repülőgép. — Rádió- és telexösszeköttetésben vagyunk pilótáinkkal, bárhol vannak a világon. Óriási a felelősségünk, hiszen a hajózó személyzet az utasokkal együtt fenntartás nélkül rábízza magát a forgalmi diszpécserek jelzéseire. Márpedig a repüléshez sok adatra van szükség. Nem véletlenül mondják a fiatalabbak egymás közt, hogy az itt eltöltött éveket akár duplán is lehetne számítani — mondja Kovács Pál. aki a magyar polgári repülés megteremtésének 25. évfordulóján — néhány hete — kormány- kitüntetést kapott. NAGY JÓZSEF ben már vizsgálták az öntök, a kovácsok, a szalagszerű munkában dolgozók helyzetét. Most mintegy nyolc és fél ezer művezetőre terjed ki ez a tájékozódás, akiktől több mint 31)0 000 dolgozó jó munkája függ. Az előkészítő szakaszban 32 kohó-, gép- es villamosenergiaipari vállalatnál végezték el a sokoldalú elemzési; a tapasztalatokat 1046 művezető kérdőíves válaszaival egészítették ki. Általános a tapasztalat, hogy a művezetőket kevéssé vonják be a termelési feladatok előkészítésébe, kevés helyen bontották még le egészen a művezetőkig a hatásköröket, nincs módjukban jutalmazni. büntetni. A művezetők átlagos jövedelmének növekedése a közelmúlt években nem volt rossz, de elmarad például az alkalmazottaké, a jó szakmunkásoké mögött. Bár nagy számban kaplak a művezetők közül állami, illetve vállalati kitüntetéseket, sokan közülük párt- vagy egyéb társadalmi funkciót töltenek be, de még nem mindenütt részesülnek az őket megillető erkölcsi elismerésben. Ez a körülmény csökkenti tekintélyüket a dolgozók előtt. Az elnökség ajánlására az év utolsó negyedében valamennyi kohó-, gép- és villamosenergiaipari vállalatnál megrendezik a művezetői tanácskozásokat, hogy ilyen formában a legszélesebb körből gvűjthesse össze a szak- szervezet azokat a javaslatokat. amelyeket magasabb szintű döntésre is érdemes továbbítani. Az 1973 első negyedében sorra kerülő országos vasas művezetői tanácskozáson 400 művezető és 100 meghívóit vitatja majd meg a vizsgálat tapasztalatait, ezt követően pedig a szakszervezet vezetése az érintett minisztériumokkal közösen tervez átfogó intézkedéseket.