Déli Hírlap, 1972. október (4. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-26 / 253. szám
a miskolciaké a szó küldöttközgyűlés a KISZÖV-ben !\incs olyan Szeméthegyek a Kiliánban +: Sajnos már szinte közhelynek tetszik, annyiszor közöltünk hasonló képei a város más- mas pontjáról. Ez a „csendélet” a Kilián-délen látható, az ABC-áruház raktára mellett. (Vadas Zsuzsa felvétele.) Szemüveg-ügyben maaas kémény... Ózd on megügyeltek, hogy a gyár közvetlen szomszédságában levő iskolák tanulói között sokkal gyakoribb a légzőszervi megbetegedés, mint a megye más városaiban. Tíz évvel ezelőtt éppen ezek a tapasztalatok késztették arra az ÓKÜ vezetőit, hogy különböző méréseket végeztessenek a városban. Kiderült, hogy a gyár egyetlen üzeme, a nagyolvasztó, évente 12 ezer tonna porral és sok ezer tonna szénmonoxid- dal szennyezi a város levegőjét. Amíg a normális városi levegő köbméterenként legfeljebb két milligramm szennyező anyagot tartalmaz, a gyár területén ennek nyolcszorosát szippantják magukba a munkások. A kohászattól távolabb eső lakótelepeken is meglehetősen elgondolkoztató adatokat kaptak: minden köbméter levegő hat-nyolc milligramm port és kormot tartalmazott. De nem sokkal kedvezőbb a helyzet megyénk más városaiban sem. Az Ózdon mért szennyezettségnek Miskolc belső területén csupán egyharmada észlelhető, de még ez is lényegesen meghaladja a megengedhető határt. Leninvárosban pedig a TVK területéről időnként hányingert kiváltó kátránytartalmú gázokat sodor a szél a közeli bérházak felé. A környezetvédelem jelentős anyagi terhekkel jár. A levegő tisztaságát védő kormányrendelet alapján ezért támogatják területileg és országosan is azokat a vállalatokat, amelyek konkrét intézkedésekkel és beruházásokkal igyekeznek csökkenteni üzemeik szennyező hatását. A Borsod megyei Területi Levegőtisztaságvédelmi Bizottság keddi ülése elé terjesztett pályázatok között az Ózdi Kohászati Üzemek pályatervének megvalósítása csaknem 110 millió forintos beruházást igényel. Sajnos, egyelőre csak három vállalat nyújtott be pályázatot a bizottság első idei felhívására. Részben azért, mert a legtöbb vállalatnak jelenleg nem éppen rózsás az anyagi helyzete. De hallottunk olyan véleményeket is. amelyekből kiderült, hogy vannak cégek, ahol túl könnyelműen veszik a megelőző védekezést. Ügy okoskodnak, hogy szükség esetén egy-egy magasabb kémény építésével is elérhetik a kívánt hatást. Pedig aligha kell bizonygatni: nincs a világon olyan magas kémény, amelyik elég lenne a füst elvezetésére. (lahucsky) A rongálok találékonyak Szabadjegy a leleplezőnek Különös garázsok A Miskolc III. kerületében lévő Tatra és Torontáli utcákban a lakóházak közötti parkokban. zöldterületeken, játszótereken egyre-másra nőnek ki a maszek garázsok. Van. amelyik egy-két méterre a járdától, kijáratával közvetlenül a járdára nyílik! Villanyt is vezetnek be oda. ami a négyszintes épületekből körülbelül két méter magasságra való levezetést jelent. Gyermekjátszótér mellett ez életveszélyes! A városkép szempontjából pedig kimondottan csúnyák ezek a garázsok olyan helyen, mint az említett két utca. Vajon ki adott építési engedélyt erre — a közlekedés szempontjából és az elektro- mosenergia-ellátás tekintetében egyaránt veszélyes és szabálytalan — garázsépítés, re — a zöldterület-felhasználás célszerűtlenségéről nem is beszélve? Dr. K. J. ROVATVEZETŐ: MOUVAB SANDORNE TEL EEO.N SZAMOK: J«-1J*. 16-*?* 35-MO <*96 mellék). Nemrégiben szóvá tettük, hogy sokáig kell várni a szemüvegek elkészítésére. A/. OFOTÉRT Vállalat most válaszolt: „Jelenleg a MOM a szériaüvegekből csaknem teljesen A Hoffmann Otto utcai berftázak lakóit "régóta' foglalkoztatja: mit építenek a Petőfi utcai lebontott épületek helyére? Több variációról beszélnek, például arról, hogy két darab tízemeletes bérházat építenek a Szinva partjára. Ez szép és helyes lenne, ha nem lennének ott a négyemeletes épületek, melyek elől nemcsak a kilátást és a napfényt vennék el, hanem lehetetlenné tennék a tévévételt is, mert az Avason lévő adót eltakarják. Szívesen vennék a környék lakói, ha játszóteret és parkot is kialakítanának itt, éppúgy, mint a Győri kapuban — írja levelében Pusztay Miklós miskolci levélírónk. Telefonon felhívtuk a Miskolci Beruházási Vállalatot. felszámolta a restanciát. A; egyedi legyártást igénylő szemüveglencsék esetében kell még hosszabb ideig várakozni: javulás csak jövőre várható. Kolosi Miksa főosztályvezető.” Gyimóti Lászlótól a következő választ kaptuk: ..Az említett helyen az óvoda mellé bölcsődét építenek, s a mellé egy tízemeletes epület keiül. A beépítési terv elkészítésekor mindent figyelembe vesznek: városépítési szempontokat, zavaró körülményeket, kizáró okokat, tehát elképzelhetetlen, hogy a négyemeletes bérházakhoz annyira közel kerüljön a tízemeletes, hogy onnan a napfényt és a kilátást elvegye. Sajnos játszótér kialakítására nincs lehetőség, hiszen mind az óvoda, mind a bölcsőde megkíván bizonyos zöldterületet, és a lehetőségek korlátozottak. A Beruházási Vállalat egyébként szívesen veszi a miskolciak érdeklődését. Minden héten szerdán reggel 8 órától 12 óráig fogadóórát tart, amikor is készséggel áll a lakosság rendelkezésére." Ma délelőtt kilenc orakor küldöttközgyűlés kezdődött a KISZÖV megyei székházában. A borsodi szövetkezetek képviselői a szövetkezetek gazdasági helyzetét elemzik, s meghallgatják a szövetkezeti bizottság, valamint a nőbizottság beszámolóját. A Vezúv poklában Az elsu magyar vulkanku- tato expedíció tagjai számolnak be élményeikről, tudományos tapasztalataikról holnap este fél hétkor a Molnár Béla Ifjúsági Házban. Adam- kó Péter és Csekö Árpád A Vezúv poklában címmel tart diavetítéssel kisért előadást. Idegsebészet Ma délben kezdődött meg az e havi tudományos ülés a Szentpéteri kapui Megyei Vezető Kórházban. Most az idegszakorvosok találkoztak, elsősorban idegsebészeti problémákkal foglalkoznak. Miért iszik a gyerek? Az utóbbi években országszerte aggasztóan terjed a fiatalkori alkoholizmus. Városunkban is nemegyszer látni erősen ittas fiatalokat, es sajnos egy re többen kerülnek a Szentpéteri kapui kórház kijózanítójába. Az alkoholizmus elleni küzdelem jegyében tegnap délelőtt a Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőházban — a Magyar Vöröskereszt városi szervezete, a városi tanács művelődési osztálya, valamint a KISZ városi bizottsága közös szervezésében — dr. Pénzes Géza. a tanácsi vállalatok vezető főorvosa és dr. Kubassy László, az alkoholizmus elleni társadalmi bizottság városi titkára tartott előadást a rendszeres italozásnak a fiatal szervezetre gyakorolt káros hatásáról. Az előadáson részt vettek a város valamennyi közép- és szakmunkásképző iskolájának képviselői — mintegy kétszázötvenen —. akik az elhangzottakról részletesen tájékoztatják iskolájuk tanulóit. Az egyébként igen találékony vasúti rongálok gyakran öncélúan okoznak kárt. Erről árulkodnak a statisztikai adatok. Ez év első felében ugyanis mintegy százhúsz ezer forint kárt tettek a MÁV Miskolci Igazgatóságának személykocsijaiban. Különösen szomorú az a tény. hogy éopen a magán- használatra teljesen alkalmatlan speciális villanykörték ellopásával 33 ezer forint veszett oda. S 22 ezer forintra tehető az összetört tolóajtók, üvegek értéke. A késsel, bicskával felhasított műbőr üléshuzatok pótlása is belekerül négyezer forintba. De az eltűnt, ellopott, tönkretett tárgyak listáján tükrök, asztalok, lábrácsok, foglalatok, villanykapcsolók, éjjeli lámpák, hulladékgyűjtők, tájképek, hamutartók, mosdótálak. WC-csészék, zárnyomók egyaránt szerepelnek. Már a fűtési szezon kezdetén a legújabb gyártmányú személykocsik egy részéből kiszerelték a légkondicionálók tranzisztorait... A múlt héten Mádon az állomás együk félreeső vágányán veszteglő vasúti kocsikat csoportosan akarták kifosztani. Szerencsére sikerült fülön csípni a tetteseket; ám ez sokszor mégnem sikerül. Ezért a MÁV az utazóközönség segítségét is kéri. A legújabb rendelkezések szerint szabadjeggyel jutalmazzák azokat, akik felfedik, bejelentik a rongálókal. fosztogatókat. S. J. Száz éve jár Egerbe... 1872. november 3-án gördült ki a füzesabonyi pályaudvarról az a gőzmozdony vontatta szerelvény, amely elsőként járta be az újonnan megépült Eger—Füzesabony vasútvonalat. A századik évforduló alkalmából az egri vasúti csomópont dolgozói és a Közlekedéstudományi Egyesület helyi csoportja megemlékezést tartanak novembe: 3-án Egereben. a Technika Házában. Az ünnepi szónok dr Pásztor Pál. a MÁV Miskolci Igazgatóságának vezetője lesz. Nem lehetne rendbe hozni a járdát? ★ Ha jól emlékszem, van vagy esztendeje már. hogy lebontották a Kori-házat a Széchenyi utcában. Robbantás közben megsérült a ház előtt levő aszfaltjárda is. Megértem, hogy bizonyos pénzügyi, vagy más elgondolások miatt késik az üres telek felépítése (noha a város központjában meredezö tűzfalaknál még mindig szebb volt a néhány felrobbantott régi épület), azt azonban nem hinnem, hogy — legalább a szokásos toldozás-foldozassal — ne lehetne a járdát rendbehozni. Esőzések ide jen az Avas-szálló és a Kossuth utca között. a város központjában olyan tócsák vannak a főutcán, hogy alig lehel közlekedni. Nem valami szép látvány, és nem is kellemes kerülgetni a sarat. M. I. Álcázni tudni kell! Olvasom, hogy az Egyesült Államokban a legkeresettebb női holmi a hamis kismamaruha. Aki ezt felölti, megmenekül a férfiak zaklatásától, nyomban ülőhelyhez jut a jármüveken, nem kell sorbaállnia s általában élvezi azokat az előnyöket, amelyek egy várandós asszonyt megilletnek. Az ötlet valóban briliáns —, és gondolom, vagyonokat kerestek a hamis kismamaruhák készítői —. de nem új. Szerénytelenseg nélkül állíthatom, hogy hasonlóval már evek óta kísérletezem. Igyekszem másnak látszani. mint ami vagyok. Ez a titok nyitja. Egyszer például fehér bottal mentem végig a varoson. Soha annyi udvarias, segítőkész emberrel nem találkoztam, mint akkor. Máskor meg lábfájást mímelve sántikáltam at a zebrán, miközben a lámpa pirosat mutatott. A rend szigorú őre még segített is, és fel sem merült benne, hogy nem a lábfájás az én bajom, sokkal inkább az, hogy sietek. Nem várhattam meg. amíg ismét zöldre vált a lámpa. Egyszer, nem is olyan régen, influenzát színleltem, gyötrő másnaposságom álcázására. Jól bejött a trükk. Igaz, az egyik segítőkész es hiszékeny kollégám jóvoltából két szem kal- mopirint nyomban le kellett nyelnem. De még így is megette. Legutóbb ismét némi trükkre volt szükségem, hogy mentsem, ami menthető. Főnököm vadászni készült, és engem hivott hajtónak. Mit tehettem? Masnap reggel térdig gipszelt lábbal állítottam be az irodájába, mondván, hogy leestem a hokedliről. A csirizből, gézből és vattacukorból készített mii gipszcsizma láthatóan meghatotta a főnökömet, és — az öröm nem jár egyedül — egyik csöppet sem tisztelt kollegámat vitte magával arra az istenverte vadászaira. Dicsekvés nélkül állíthatom, egyetemi fokon művelem az álcázás művészétét. A lakashivatalban asztmásnak tettetem magam, értekezleten pedig fejfájásra panaszkodom, és így minden veszély nélkül fintoroghatok. Ha vendég jön. bekötöm a torkom, és bizonygatom, hogy mumpszom van. így aztán biztos, hogy a tévéhíradó második kiadását már vendégek nélkül nézhetem. Nem bizonygatom tovább az amerikai kismam a ruha-készi- tök ötletességét is meghaladó találékonyságomat, hiszen ez az írás is... szóval. ez is alibi. Eredetileg egy komoly hangú, utat mutató vezércikket kért tőlem a szerkesztő. Ezt kapja. BRACKO ISTVÁN Mi épül a Petőfi utcában?