Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-16 / 192. szám

Kis matematikusok A csongrádi Kossuth Mű­velődési Központ színházter­mében tegnap megkezdő­dött a Kis Matematikusok Baráti Köre előadóinak or­szágos konferenciája. A Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat által rendezett ta­nácskozáson csaknem 200 pedagógus vesz részt az or­szág egész területéről. Dr. Vonsik Gyula, a TIT főtit­kára mondott megnyitó be­szédet. A konferenciát beve­zető referátumokban szó esett arról is, hogy hazánk általános iskoláiban 364 he­lyen működött az elmúlt tanévben a Kis Matemati­kusok Baráti Köre, mintegy 8600 részvevővel. Csepp híján Miskolcon születtem A az rajz eleven élet maga Beszélgetés Szalay Lajossal Szalay Lajost a miskolci közönségnek tegnap délután mutatta be Pogány ö. Gá­bor, a Nemzeti Galéria fő­igazgatója és Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyette­se. Megkértük a jelenleg Pá­rizsban élő művészt, vála­szoljon néhány kérdésünkre. — Miskolcon mit állít ki? — Technikai okokból csak a pesti anyag kétharmad ré­szét. De olyan összeállítás­ban. amely rajzolásom átte­kinthető történetét adja. — Kiktől tanult pályája kezdetén? — 1925-ben Miskolcon in­dított el művészi utamon Benkhard Ágost, a miskol­ci művésztelep megszervező­je. Itt ismerkedtem meg Szabó Vladimírral, minden idők legjobb rajzolójával és Hincz Gyulával. akik erősen hatottak rám. Tőlük tanul­tam meg — mint a Fráter Gimnázium hatodikos diákja: — hogy a művész az ő egyé­ni mivoltában a legkiválóbb lehetőség. — Milyen szálakkal kötő­dik még Miskolchoz? — Csepp híján Miskolcon születtem. Édesapám a MÁV miskolci üzletvezetőségénez tartozott, de 1909-ben. mint vasutas kikerült őrmezőre helyettesíteni. Ezt az időt használtam ki arra. hogy megszülessek. Hathónapos kölvökként kerültem Mis­kolcra. Nyolcvannyolc éves édesapám és 82 éves édes­anyám ma is a Bocskai utca 13. szám alatt él, — Szülei hogyan fogadták művészi ambícióit? — A családi babona sze­rint előbb tanultam meg raj­zolni. mint beszélni. Mint el­ső művész a családban, soha le nem győzhető mély bor­zadást okoztam, hiszen ak­kor még nem volt kijelölt helye a művésznek a társa­dalomban. — S a későbbi világhírt...? — Édesapám véleménye 1925 óta nem változott. Sze­rinte Miskolcon rajztanárnak lenni mindennél többet ér. Akármit értem el a világban, az számára igazán jelenték­telen dolog volt ahhoz ké­pest. amit elérhettem volna akkor, ha Miskolcon megyek nyugdíjba. — Ön az egyetlen idegen­ben élő magyar művész, aki­re nem hatott igazán a kül­föld. Mi az oka ennek? — Sohasem voltam „haj de csuhaj magyar”. Bárhol is éltem, mindig a végtelen­séggel birkóztam. Minde- hová magammal vittem Sza­lay Lajost, ezért érthető, hogy problémamegoldásom minden nemzeti színű zászló- lobogtatás nélkül csak ma­gyar válasz formájában tör­ténhetett. Komolyan foglal­kozom a hazatérés gondola­tával. — Emberhez szóló műré­szét az Öné. Hogyan véle­kedik korunk emberéről? Az embernek egyetlen ha­lálos ellensége 1 van: ő saját maga. — Van-e olyan müve, amelyben összegezödnek munkássága eredményei? — A Genezis című albu­mom 124 rajza világsikert aratott. Ennek ötletét egy észak-amerikai art direktor adta, aki azt mondta a raj­zaimra. hogy azok akkor is ünnepélyesek, ha aktot raj­zolok. Sőt kimondottan val­lási színezetűek, témájukra való tekintet nélkül. Ezért fűztem fel az egyedileg kü­lönböző időkből és hangula­tokból származó rajzokat egy bibliai szálra. A Genezisben az emberiség olyan őstör­ténetét látom, amely Ismét­lődik. mintha az embert ma is ős-indulatai vezérelnék, hiszen a világ minden pont­ján kényes helyzetek alakul­tak ki. A mondás, nem ve­szíti el időtlen értékét az ak­tuális kínosságok miatt. — Mindent ki tud fejezni rajzban? — Rajztudásom csak egy szempontból rajztudás. Ami eszembe jut. azt nagyjából ki tudom fejezni, mert az is­ten megkímélt attól, hogy olyasmi jusson az eszembe, amit képtelen vagyok kife­jezni. Sohasem modernül, mindig jól akartam rajzolni. — Hogyan születik meg egy rajza? — A bennem levő feszültség levezetésére egy sajátos vo­nalrendszert használok. Csak így sikerül teljesen levezetni — de rövidzárlat nélkül! — Mj egy rajz kacskarin- gósságában vezetjük le a bennünk sistergő istennyilá­kat. Amikor az utolsó menny­dörgés is kimorogta a magá­ét_ akkor az agyoncsapott életek helyett csak ózonnal táplált zöld növények mutat­ják a villám útját. A gra­fikus nem előre elkészített elemdarabokat rak össze, komponál, ebből az összera- kottságból később kialakul valami alkotásnak csúfolha­tó állapotféleség. Valójában a rajz olyan, mint az ele­ven élet maga: egy pontból elindul és addig fejlődik, amíg az nem lesz belőle, aminek az az-ságán én épp­úgy nem dönthetek, mint ahogy nem dönthetek megszü­letendő gyermekem nemén, csak az . isen”-ién. BUZAFALVI GYŐZŐ % A sikeres üzletember, Rou- bier megelégedetten, és saját zsenialitásától eltelten tart hazafelé, amikor kocsijába két autóstopos, egy kempin­gező fiatalember és egy bá­jos fiatal nő kéredzkedik fel. A kutya póráza Roubier lá­bára csavarodik, lassulás he­lyett felgyorsul a kocsi és el­tűnik egy szakadék mélyén. Aztán hirtelen megszűnik a zuhanás, nem a kemény ta­lajra. hanem egy óriás fára estek. Ez az alapja a hely­zetkomikumok sorára és a ki­váló francia filmszínész, Louis de Funes humorára épülő Fennakadva a fán című szí­nes francia filmvígjátéknak. A számos képtelen és mulat­ságos szituációnál csak a film befejezése csattanósabb. A kempingező fiút Olivier de Funes, a világhírű komikus fia. a kutyás fiatal hölgyet Gelradine Chaplin játssza, a filmet Serge Korber rendez­te. Az új francia vígjátékot holnaptól a Béke mozi vetíti. Vidám illemtan Vetélkedőt rendeztek teg­nap délelőtt a Gárdonyi Gé­za Művelődési Házban, Ho­gyan viselkedjünk? címmel. A vidám versenyben napkö­zis és általános iskolás gye­rekek mérték össze „illemtu­dásukat”. A győztes Nagy Pé­ter. a 27-es sz. Általános Is­kola VI. osztályos tanulója lett, aki jobban örült a kis­lányok körében aratott sike­rének, mint az első helyezé­sért járó tábla csokoládénak. Bejönnek az utcáról is... V ándorkiállítá A Bartók Béla Művelődési Központ előcsarnokába jófor­mán nem lehet úgy bemenni, hogy nagyméretű tablókkal ne találja szembe magát az ember. Itt majdnem mindig van kiállítás, és a kiállításoknak mindig van látogatója. A tablók végignézése nem igényel hosszabb időt, negyedóra, húsz perc a legbehatóbb vizsgálódáshoz is elég. Rézművesné Juhász Iloná­val, a művelődési központ ismeretterjesztés! előadójával ezekről a szabályos időkö­zönként ismétlődő, más és más témájú bemutatókról, a vándorkiállításokról beszél­gettünk. — Jók a kapcsolataink a Központi Múzeumigazgató­sággal; tőlük kapjuk az anyagokat. Az elmúlt évek­ben is volt egy-egy kiállítás, de rendszeresen csak tavaly óta csináljuk. Általában két hétig látható egy-egy bemu­tató. Az idén már tizenöt ki­állításunk volt, és az év vé­géig még jó néhány lesz. Bu­dapestről, Özdról, Mezőkö­vesdről, esetleg Miskolc má­sik művelődési házából kap­juk az anyagot és küldjük tovább. — A bemutatók eléggé változó színvonalúak. — Vannak közöttük gyen­gébbek és egészen jók. Van olyan — mint például az év elején a Vallástörténeti ki­állítás —, amelyiknek tema­tikája nem hagy kívánni­valót, de zsúfolt. Ezzel szem­ben nagyon szép, gazdag tar­talmú és érdekes volt a Viet­nam művészete. Volt kiállí­tásunk Arany János és Vö­rösmarty Mihály életéről és munkásságáról. Figyelemfel­keltő érdekes, jó anyagok voltak. — Van valami rendszer a vándorkiállítások sorában? Esetleg tematikájában? ' — Rendszer csak abban van, hogy folyamatosak ezek a bemutatók. A tematikában nincs. Ha elkészül egy anyag, elkezdik vándoroltatni. De a témák rendszertelensége elle­nére is hálásak vagyunk a Központi Múzeumigazgató­ságnak. Önerőből nem tud­nánk biztosítani a kiállításo­kat. A Herman Ottó Mú­zeum helyzete közismert, a nehéz körülmények között tárolt anyagokhoz jóformán hozzáférni sem lehet. Előfordul, hogy megve­szünk egy-egy anyagot, mint például a Derkovits-metsze- tek másolatait a Dózsa-év- forduló alkalmából. Itt a házban, a Lenin Kohászati Művekben és a Diósgyőri Gépgyárban be is mutattuk, azután megmaradt. Ami pe­dig a múzeumigazgatóságtól érkezik, az — és ez sem mindegy — nem kerül pénzbe. — Ebben a házban sokan megfordulnak. Hányán néz­nek meg egy-egy bemutatót? — Év közben egy-egy ren­dezvényre legalább ötszázan eljönnek. Az előcsarnokban legkevesebb négyezer ember megfordul havonta. Kiállító­termünk ügy sincs, és még jó is, hogy közvetlenül a be­járat mellett állítjuk fel a tablókat; ki sem lehet ke­rülni. (makai) Egyetemi előkészítők A felsőoktatási intézmé­nyek felvételi vizsgáira elő­készítő tanfolyamok az isko­lák, a szülők és diákok kö­rében egyre népszerűbbekké válnak. Hogy a jövőben az ország egész területén mű­ködjenek előkészítő tanfolya­mok és ez a hálózat terjed­jen ki a szakmunkásiskolát végzett és érettségizni szán­dékozó fiatalok tanulmányi segítésére is. ennek érdeké­ben a Minisztertanács Ta­nácsszervek Hivatala, a Mű­velődésügyi Minisztérium, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága és a Pedagógus Szakszervezet irányelveket dolgozott ki. Ezek legjelentősebb pontja, hogy a tanfolyamok számá­nak növelése mellett a tar­talmi munkát kell javítani. Főként a tanácsok művelő­désügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerveitől és a felsőoktatási intézményektől várnak segítséget. Minthogy a téli-tavaszi szünetben szervezett bentla­kásos és a nyári tanulmányi táborok hatásosnak bizonyul­tak, ezeknek számát is nö­velni kell. A legfontosabbnak azonban azt tartják, hogy az egyetemi-főiskolai felvételre előkészítő különféle oktatási formák ne egymástól függet­lenül létezzenek, hanem al­kossanak egységes, az inten­zív tanulást lehetővé tevő tanfolyamot. Pávakörök orszáqos döntője A Pávakörök életében a legújabb esemény az augusz­tus 19-én és 20-án megrende­zendő országos döntő, amely­re Budapesten, az Erkel Szín­házban kerül sor. Mind a 19 megye és Budapest legjobb együttesei lépnek fel a két­napos programban. A jelen­tős hétvégi eseményt az el­múlt félévben 'helyi selejte­zők. elődöntők és döntők előzték meg. Ezeken a verse­nyeken választották ki a leg­jobbakat. Borsod megyében két év alatt 60 Pávakor alakult, s a szakzsüri nyolcat tartott al­kalmasnak az országos dön­tőn való szereplésre. A me­zőkeresztesi Aranykalász Tér-, melőszövet.kezet férfikarát.' a harsányi Petőfi Termelőszö­vetkezet vegyeskarát, a tak- taszadai Új barázda Terme­lőszövetkezet férfikarát, az Egyesített Matyóföldi Páva­körök közül a szentistváni VII. Kongresszus Termelőszö­vetkezet, a Mezőkövesdi Há­ziipari Szövetkezet és ugyan­csak a mezőkövesdi műve­lődési központ kórusait, az alsózsolcai művelődési otthon vegyeskarát, valamint az abaújszántói Bakos Miklós népdalénekest. Bár a versenyen Borsod megye vonul fel a legtöbb pávakörrel, mégis a műsor­ideje ugyanannyi mint más megyék együtteseinek, szó­listáinak, azaz pontosan 12 perc?! Az országos döntőből a televízió is közvetít rész- ■leteket.. Sajnos megyénk nem szérepel az augusztus 19-i és 20-i egyenes adásban, de filmfelvételen egy későbbi időpontban még találkozha­tunk a borsodiakkal. műsor SZERDA Kossuth rádió. 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Balogh Alben és népi zenekara játszik. — 13.51: Karbamidból hús. A Falurádió műsora. — 14.11: Ének­lő ifjúság. (Ism.) — 14.36: Giisela May énekel. — 14.45: Válasz-ólunk hallgatóinknak! — 15.10: Klasszi­kusok magnószalagon. A három testőr. II. rész. (Ism.) — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Az. élő népdal. — 16.15: A Hon­védelmi Minisztérium központi fúvószenekara játszik. — 16.25: Alfred Cortot Debussy-prelűdöket játszik. — 16.38: A Magyar Nép- költészet Hete. — 17.05: Külpoliti­kai figyelő. — 17.20: A csavar­gók. Részletek Ziehrer operett­jéből. — 17.36: Átépítés alatt a kiszolgálás zavartalan? Riport- rnúsor. (Ism.) — 17.51: István ki­rály. Kos Károly kétrészes tör­ténelmi drámájának közvetítése a gyulai várszínházból. — 20.20: Az MRT népi zenekara játszik. — 21.14: Gondolat. A Rádic iro­dalmi lapja. — 22.20: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. — 22.40: Tudósaink fóruma.' —23.00: Könnyűzene öt országból. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió. 12.03: Történelmi operákból. — 13.03: Schumann: Erdei képek. — 13.26: Egy pálya vonzásában. Az Iskolarádió mű­sora. — 13.40: Orvosok a mikro­fon előtt. — 14.00: Rádic napló kettőtől hatig. — 18.05: Külpoli­tikai figyelő. (Isim.) — 18.20: Beethoven: Á távoli kedveshez. Dalciklus.. — 18.34: Schumann: Hl. (Rajnai) szimfónia. — 19.07: A ..Tadzs Mahal’’-tói a Tadzs Mahalig. Indiai útijegyzetek. (Ism.) — 19.54: Jó estét, gyere­kek! — 20.25: Kis magyar nép­rajz. — 20.30: TJj könyvek. — 20.33: Hangverseny a stúdióban. — 21.13: Népdalok. — 21.40: Nyu­gatnémet történészek a vilrriosi világpolitikáról. Előadás. — 22.00: Hanglemezgyűjtők húsz­perce. — 22.20: Kedvelt táncda­lok, népszerű előadók. — 23.15: Capua: A cigánylány. Intermez- zc két képben. Miskolci rádió: A riportereké a szó. — A nyár, a megye fo- lyói és a vízügyi szakemberek. — A közelgő tanév előtt, egy szakmunkásképző intézetben. — Megzenésített versek. — Hogyan fejlődik Arló? — Reggel a pia­con. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző. Televízió: 17.30: Hírek. — 17.35: Prizma. — 18.15: Johannes Brahms. Emlékmüsor. — 19.10: Reklám. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A ti­zedes, meg a többiek. Vígjáték két részben, a Veszprémi Petőfi Színház előadásában. — 21.45: Régi lengyel muzsika. — 22.00: Tv-híradó.v Bratislava! televízió: 17.55: Hí­rek. — 18.00: A népi milícia éle­téből. — 18.15: Napjaink szemé­vel. — 19.00: Tv-híradó. — 19.40: Dalok. — 20.00: Nash: Az eső­csináló. Pozsonyi színházi közve­títés. — 21.40: rr'"-i • - . — Sakkvilágbajnoki döntő. — 22.05: A kegyelmes úr szárnysegéd je. Filmsorozat Hl. rész. Filmszínházak: John és Mary (színes amerikai) f4. hn6. 8. Bé­ke. — Mackenna aranya (színes amerikai, felemelt helyárral \) f3. hn5. f7. Kossuth. — A kétéltű ember (színes szovjet) f5, f7. Filmklub. — Idegen a cowboyok között I—n. rész (színes ameri­kai. dupla helyárral!) f6. Ság- vári. — Jó estét. Mrs. Campbell ! (magyarul beszélő színes ameri­kai) 8. Tapolca. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Szalay Laios festőművész kiállítása. — Mis« kolci Képtár (10—18 óra között): Állandó kiállítás. — Libresszó (13 —20 óra között): Sáros Lószlc' fotói. — Diósgyőri Vármúzeum (10—Í8 őrá között): Ország Lili. kiállítása. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.18: Romanti­kus zene. — 9.00: Kozmosz. Tu­dományos magazin. (Ism). — 9.25: Richard Strauss operáiból. — 10.05: Anyám. Részletek Ju­hász Ferenc oratóriumából. — 10.35: V. Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusfesztivál. — 11.25: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.05: Híves esttől -lang.y hajnalig . . . Az Lfjúszgi Rádió műsora. (Ism.) — 8.30: Operettkettőisök. — 9.03: Nemze­tiségeink zenéjéből. — 9.29: Gaz­daságról mindenkinek. (Ism.) — 10.05: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45: Néhány szó zene közben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom