Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-17 / 193. szám

a miskolciaké a szó Lobogózzuk fel az épületeket! Betöltetlen Akadálypálya az áruház előtt Gyermekeink érdekében szakorvosi állások Miskolc egészségügye tf. Szezonvégi ugratás? Közeledik az iskolai év kezdete, ezért szükségesnek tartom ismételten szóvá tenni a következőket. A Selyemré­ten levő Éder György utcai Általános Iskola tanulói ál­landóan veszélynek vannak kitéve a Körösi Csorna—Éder György—Bolyai utcai zsúfolt és mindinkább növekvő gép­járműforgalma miatt. Tudni­való. hogy a gyermekek meg­gondolatlanok, pajkosak, a veszélyt előre nem mérlege­lik és ennek súlyos baleset lehet a következménye. A A kalauz nélküli közleke­dés kezdetén arról tájékoz­tatták az utazóközönséget, hogy busz- és villamosjegyet könnyűszerrel lehet besze­rezni a v á roS* TTé TTftrv 'T> fflrif- ján. Azóta azt tapasztalom, hogy több helyen megszün­tették a jegyek árusítását. Hiányolom például, hogv a forgalmas útvonalon, a meg­állókban levő ..maszek” tra- fikosok miért nem árulnak jegyet. Ilyen például a Ba­ross Gábor utca és a Gyu­la utca sarkán levő két tra­fik. Az ésszerűség azt dik­tálná. hogy ezeket a helye­ket lássák el jegyekkel. Sok­kal többen érdeklődnek mindkét helyen jegyek iránt — különösen az idegenek —■ mint az Augusztus 20. strand­fürdőben, vagy a zöldséges­boltban — Írja levelében Jámbor Imréné miskolci le­vélírónk. * A közlekedési vállalatnál érdeklődésünkre elmondták, hogy. sajnos, o magántrafi- kosokat nem lehet kötelezni Miért csak ketten...? . kapunk augusztus 10-i számában -.Négy helyett két előadó” címmel írtunk a lil­lafüredi ajándékboltról. Cik­künkre a Borsodi Ioarcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettese válaszolt: ..A bolt létszáma nem azért olyan alacsony, mert a válalat takarékoskodni akar, hanem azért, mert a bolt­vezető-helyettes néhány nap­ja eltörte a kezét és nem tudtuk még helyettesíteni. A bolt vezetője, idős kora el­lenére, igen tevékeny és a feladatát jól ellátja, eddig még panasz nem merült fel ellene. A kellő létszámot, elöreláhatólag. napokon be­lül biztosítani tudjuk. Az eqység vasárnap is nyitva tart. 10 órás munkanappal dolgoznak, s így nem köny- nyű megfelelő helyettest ta­lálni." balesetek megelőzése érdeké­ben feltétlenül tenni kell va­lamit. Ezen az útszakaszon, egész nap. minden rendű és rangú gépjármű közlekedik. Sze­mélyautó. dömper, teherautó, daruskocsi, tréler. ÁFOR- tankkoesik, kamionok, autó­buszok. A gyerekek érdeké­ben ezen az útszakaszon a teljes átmenő forgalmat meg kellene tiltani. Nagy Elek Miskolc (Jármay György rajza) Kevesebb nem lenne több? Alulírott miskolci honpol­gár nagy érdeklődéssel járok különféle kulturális rendez­vényekre. Mint nem ..profi’’, csak amatőr hallgató bátor­kodnám megkérdezni, nem lehetne-e ezt a rengeteg szét­szórt rendezvényt koordinál- tabban szervezni, esetleg ke­vesebb. de egységesebb mű­sort alkotni, az ötletszerűsé­get szervezettséggel helyette­síteni? Tudtommal van iro­da. amely a szervezéssel kap­csolatos teendőkre kapott megbízatást. Én azt hiszem, a rendezvények szervezése végeredményben szakma, ta­lán ennek az irodának — amennyiben erre megfelelő — kellene mindent szervez­nie és ekkor a jól megszer­vezett kevesebb több lenne, mint a mostani szervezett — sok. M. I. ROVAIVEZPTO: MOLNÁR SANDORNP TEL.EFONSZAMOK: 36-13», lí-m. 35-380 (39« mellék). Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakossá­gát, az üzemek, intézmé­nyek, vállalatok vezetőit, hogy augusztus 20-ra, a Ma­gyar Népköztársaság alkot­mányának ünnepére lobogóz­zák fel a lakóházakat, az üzemek, intézmények, válla­latok épületeit. A zászlódísz augusztus Iá­tól 21-ig köszöntse az ünne­pet! Társadalmi munkában A feketevölgyi szénbánya fiataljai vállalták, hogy Al­kotmányunk ünnepe előtti szabad szombatot társadalmi munkával töltik el. A bánya KlSZ-tagiai közül a lányok az üzemtér rendezését, csino­sítását végzik el, míg a fiúk a régi frontfejtésfrontról sze­relik ki a még bentmaradt berendezéseket. A társadalmi munkáért járó pénzösszeget közös kirándulásra fordítják. Olimpiai műszak A szocialista brigádok kez­deményezésére szeptember 2-án olimpiai műszakot tar­tanak az ongai csavaráru­gyárban. Az egyébként sza­bad szombaton mintegy 600 dolgozó munkájára számíta­nak a gvár vezetői. Az olim­piai műszak részvevői a ré­szükre kifizetendő körülbelül 40 000 forintot a gyári sport­kör anvagi támogatására ajánlották fel. Az utóbbi időben ismét el­szaporodtak gyümölcsfáinkon az amerikai szövőlepkék. A megyei növényvédő állomás munkatársai nagy erővel vé­dekeznek a \reszélyes növény­kártevők ellen. Ám a további szaporodás vegyszeres úton való megakadályozása, illetve a hernyófészkek leszedése és elégetése a kis- és nagyüze­mi termelőknek is egyaránt kötelességük. (Folytatás az 1. oldalról) A szakrendeléseken keve­sebb orvos van. mint kelle­ne, többségük másod-, illetve mellékállásban látja el ezt a feladatot. Csak fogorvosi helyből 11 van pillanatnyilag betöltetlenül. A tapasztalat szerint a szakorvosok nem szívesen vállalnak munkát a rendelőintézetekben, ezért kényszermegoldáshoz keljett folyamodniuk az egészségügy gazdáinak. Jövőre is úgy segítenek az orvoshiányon, hogy a kórhá­zi szakorvosokat felszólítják egy bizonyos óraszám ledol­gozására. a kórházakban pe­dig fiatal orvosokat állítanak helyükre. Bővítik a vasvári rendelőt A szakorvos; rendelők kö­zül a harmadik kerületiek rendkívül zsúfoltak, hiszen a vonzáskörzetébe tartozóknak a Győri kapui, bulgárföldi, kiliáni, diós győri városré­szek. A Csabai kapui ren­delőintézetben is hasonló gondokkal kell számolni az Avas-déli lakótélén megépí­tése után. A diósgyőri város­központba terveztek egv ren­delőintézetet. az építkezés azonban pénz híján elma­radt. Ezért 1975-ig a vas­gyári rendelőintézetet , fog­ják bővíteni. Enyhítene a zsúfoltságon, ha a betegek délután és szombaton is igénybe vennék a szakorvo­sokat, és nem kellene olyan sokat várakozni, ha a mos­taninál több pácienst rendel­nének be egv adott időpont­ra az orvosak. Sok az ideobele" c n A város három kórháza közül a vasgyáriban 80.6. a Semmelweisben 48.6, a Szent- péteri kapuiban 27.9 százalék -volt a miskolci betegek ará­nya 1971-ben. Az, osztályok közül — épp a vidéki bete­gek nagy száma miatt — elsősorban a belgyógyászati, elme- és idegosztályok zsú­foltak. A Semmelweis kórház gyer­meksebészeti, onkológiai, bőrgyógyászati és fertőző osztályain az összes ágyak több mint kétharmada az egész megye, tehát a Miskol­con kívüli betegek szamára van fönntartva. A negyedik és ötödik öt­éves terv során elsősorban az elmebeteg-ellátást kell javítani.; elfekvő elmebeteg­osztályokat és szociális ott­honokat kell létesíteni a me­gyében. Csak így érhető el, hogy a Szentpéteri kapui kórházban aktív elmebeteg­gyógyítást végezhessenek. Az átlagos életkor növeke­désével egyre több az olyan idős beteg, akik orvosi fel­ügyeletet igényelnek, de nem a belgyógyászat; osztályokra valók. Ezért feltétlenül szük­ség lenne ilyen jellegű elfek­vő osztályokra is. A vasgyá­ri körházban az űi sebésze­ti osztály megépülése után — valószínűleg az ötödik öt­éves tervben — idegosztályt is létesítenek, ennek szüksé­gességét egyetlen adat is iga­zolja; a szakirodalom szerint a lakosság 10—20 százaléka az úgynevezett neurózis-cso­portba tartozó idegibetegség­ben szenved. Korszerű (ülés A rendelőintézetek és kór­házak gépeire, műszereire, új berendezések vásárlására az eddiginél' többet költenek 1975-ig. A felhasználható pénz azonban még így is ke­vesebb, mint amennyire szükség lenne, hiszen las­san elavulnak például azok a fogászati fúrógépek, amelyek darabja 75 ezer forintba ke­rül. s amelyből 34 van je­lenleg a városban. A legtöb­bet új röntgengépekre költe­nek. az idén 1 millió 250 ezer forintért három beren­dezést vásároltak, jövőre a Semmelweis és a Vasgyári kórház kap egy-egy korsze­rű röntgendiagnosztikai gé­pet. 1974—75-ben pedig még 2,5—3 millió forintot költe­nek röntgengépekre. Az elkövetkező három évben elkészülő legjelentő­sebb felújítás a vasgyári kórház szülészetének hatmil­lió forintos rekonstrukciója, a Semmelweis kórház fűté­sének teljes átalakítása, ami 17 millióba kerül. Ugyan­ebben a kórházban felújít­ják a belgyógyászati pavi­lont. és liftet szerelnek fel. Megkezdik a sebészet re­konstrukcióját, a jelenlegi épülethez műtő és központi sterilizáló épül. És itt is lesz lift. P. fi. Hol vegyünk villamos- és buszjegyet? a jegyek árusítására. A kü­lönböző vállalatok boltjainak sem mindegyike vállalta szí­vesen az árusítást, hiszen ez bizonyos plusz munkát je- -*l*n.tr-m péincitcrosoktutb. A vá- ' fős termeién csaknem száz árusítóhelyen lehet jegyet vásárolni. Ezenkívül a moz­góárusok — a Tiszai pálya­udvarnál állandó jelleggel, a Szemerénél, a Marx téren — eddig szinte panaszmentesen látták el feladatukat. Sugár István A különös igaz hi Borosa grófné nem szánalomra méltó teremtés. A fiatal menyecske megtalál­ja alaposan a számítását a Buttler-kas- tély árnyékában... Lassacskán, de biz­tosan — Gábor gróf háta megett, — megszedi magát. Lopja a férjét, mint a szarka. Azt visz, amit éppen megfog­hat. Van rá eset, hogy húsz kocsi bú­zát ásat ki az éj leple alatt a vermek­ből. és szállítanak el kedves atyafiai a híres miskolci gabonapiacra. — ..Nagy Borbála asszony, amihez csak hozzájuthatott, — meséli az erdő­telki ispán. — abbul ugyan tett magá­nak hasznot, és azt ugyan semmi üdé­ben el nem mulasztotta ... A grófnak a magtárát is jól tudta sepergetni!’’ Mint Buttler grófné, kapcsolatot léte­sít Eszterházy egri püspökkel és főis­pánnal is. akit bizalmas levelek légió­jával áraszt el. Arra akarja nagy hun­cuton rávenni a püspököt, hogy ,.ger- jessze” férjét méltó hagyatékáról való intézkedésre. A fiatal, tüzes vérű menyecske rá­adásul még titkos szeretőt is tart. A szomszédos boconádi földbirtokos fia. Szeleezky Márton gyakori vendég az erdőtelki Buttler-kastélyban ... Ilyen bűzhödő légkörben serdül fér­fivá János gróf. Nem csupán édesanya nélkül, de majdcsaknem apa nélkül. Nyomát sem látja a szülői vagy hitves­társi szeretetnek, de annál inkább az önzésnek, civakodásnak, gyűlölködés­4. Borosa grófné nek, erkölcstelenségnek, lopásnak, s a vagyon mindenekfelett való bálványo­zásának. A Buttler famíliában csak egyetlenegy dolog szent és sérthetetlen: a vagyon, a birtok, — akár az öreg­úrról, akár a fiairól, vagy az újdonsült hozományvadász feleségéről van szó. Hiszen 40 ezer holdnál többre rúg a grófi jószág! Amikor pedig váratlanul meghal Lajos úrfi, a fiatal Buttler Já­nos marad, mint egyetlen fiúörökös a színen. Az erdőtelki kastélyban nem olyan cifra nyomorúság járja, mint Dőry Gá­bor családjánál. Nemhogy adósság ter­helné a birtokot, de hatalmas summák­ban adja kölcsön Gábor gróf heverő ezreseit. — hadd kapja vissza azután busás kamatokkal megfejelve. Két grófi család — két világ! A min­dent birtokló, mindent elerö Buttlerek és az adósságokban fuldokló Dőryek. Egyben azonban egyek: züllöttségiik- ben, romlottságukban. S ebből a kör­nyezetből nő ki históriánk két fősze­replője: János gróf és Katinka kontesz. Gróf Buttler János úrfi nem túlságo­san sokat koptatja az oskola padjait. Ügy-ahogy elvégzi, nagy nehezen az egri jezsuita gimnázium két osztályát, s ez­zel örökre búcsút is mond a tanulás­nak. Egy osztálytársa így festi le deá- koskodását: A Méltóságos gróf úr a tanulá­son nem kapott, de egyéb iránt is ma­ga-meggondolatlan, bamba (ti. buta) és ügyetlen volt. S ennél fogvást nékünk. mint ekkori gyermekeknek itilete sze­rint azon helyet, melyet a classificaiio (osztályozás) szerint az első classisban (osztályban) nyert, boldogult professo- runk kedvezéseinek tulajdonítottuk. E mellett... a méltóságos gróf az oskolá­ba többnyire készületlenül gyött, mert hol ténát, hol meg pennája (írótolla) hibázott...” János gróf a vidéki gazdag arisztok­rata fiatalok gondtalan, semmittevő éle­tét éli. Még csak arra sem vesz fárad­ságot, hogy az úri rend második anya­nyelvét, a latint kifogástalanul elsajá­títsa. A német nyelv mellett azonban kifogástalanul írt és olvasott franciául is. Vendégeskedései, legénykedö szépte­vései során kerül el a 18 esztendős fia­talember 1791 novemberében, egy téli vadászat kapcsán, a Borsod megyei Sályba. báró vásárosnaményi Eötvös Ignác kastélyába. Eötvös kész örömest fogadja az ifjú Buttlert vendégei sorá­ban. hiszen ott él, ők nevelik Dőry Gá­bor grófnak akkor 18 éves, és ragyo­góan szépnek mondott leányát: Kata­lint. S gondolni kell az eladó sorban levő leány jövőjére is ... Következik: Szerelem első látásra

Next

/
Oldalképek
Tartalom