Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-02 / 180. szám

Csúcsok és középuíak Hallottam egyszer egy bölcs tanácsot. Az intézményveze­tő így oklatta munkatársait: Mi ne törekedjünk soha arra, hogy a legelsők legyünk valamiben. Ez mindig kockázatos. Nagy a tévedés veszélye, ha olyasmit vállalunk, amit még nem próbáltak ki mások; utána jön a felelősségre vonás. Az elsőkre mindig jobban odafigyelnek, azok szem előtt van­nak. Meg azután, ha valamiben az első helyről a második­ra vagy a harmadikra szorulunk, azt mondják, hogy rom­lott az eredményünk, bírálni kezdenek, hogy mar nem dol­gozunk olyan jól. Bezzeg, ha a negyedik, ötödik helyen va­gyunk állandóan, nem bántanak bennünket, mi több. ha in­nen lépünk előre a harmadik helyre, még dicséretet is ka­punk. Maradjunk hát mi szerényen mindig a mezőny kö­zepén. A jó átlagot hozni mindenben, ez a fontos. Első hallásra is kitűnt, hogy ez az okoskodás nagyon tá­vol áll a kommunisták mindig jobbat akaró, jobbra törő. szenvedélyes elkötelezettségétől, de távol áll általában az igyekvő ember mentalitásától. Nem lehet mindig és min­denben az egeket ostromolni; de az egek ostromáról való lemondás végzetes lehet. Néhány év eltelt azóta, amióta az idézett bölcsességet hallottam, s módom volt figyelemmel kísérni a szóban for­gó kollektíva munkáját. Amint hitvallássá vált az „átlagon maradni” jelszava, azt más területen is konzekvens lépések követték. Ki lett ebben az intézményben a jó ember? Aki jól értette és alkalmazta a megfogalmazott vezetési elvet. Aki viszont minduntalan előállt valami rendkívülivel, az állagtól eltérő gondolattal, olyannal, amire mások, máshol is felfigyelhettek volna — izgága, akadékoskodó embernek számított. A lassú, folyamatos kádere : -ék is azt a célt szol­gálták. hogy a ..szolid '. ..megbízható módon” dolgozó em­berek nyomuljanak előre. Akik a „világot akarták megvál­tani". lassan elszállingóztak. Később kiderült, hogy az úgynevezett szolid, megbízható emberek bizony nagyon korlátolt képességűek, többnyire ebben rejlik — nem pedig valami különleges bölcsességben — annak magyarázata, hogy nem törekednek semmiben sem az élre. nem akarták az „egeket ostromolni". De amint egy- egjr nagy feladat, az átlagosnál nagyobb erőfeszítést, hozzá­értést, leleményt kívánó munka akadt, bizony, recsegett a gépezet. A helyes vezetői magatartás tehát semmiképpen sem a túlzott óvatoskodás, a fékezés, a „veszélyek” méricskélése. Minden kollektívában olyan légkört kell teremteni, hogy a legnagyobb becsületük az „egeket ostromlóknak” legVen. (Szigorúan megkülönböztetve őket a légvárak építőitől.) Azoknak, akik helyesen fel tudnak mérni minden lehető­séget, s megkeresnek és megtalálnak minden mozgósítható tartalékot ahhoz, hogy a maguk munkájában a maximális eredményességet produkálják. Ez a maximális eredmény természetesen nem lesz mindig rekord, hisz ahhoz a körül­mények rendkívül szerencsés — s ezért nagyon ritka — találkozása is szükséges. Csak a bátor célkitűzéseknek van húzóerejük, lelkesítő hatásuk. Az arany középút üdvözítő voltának hangoztatása nem egyéb kispolgári óvatoskodásnal. Amikor az élet min­den területén a nagyobb hatékonyságot tűzzük célul, nagy károkat okozhat az óvatoskodó szemlélet. A szocializmus magasabb szinten való építésének kongresszusi célkitűzése csak úgy valósítható meg. ha minden részterületen az ob­jektív lehetőségek maximális kihasználására törekszünk. Ha úgy tetszik: a csúcsokat ostromoljuk. VARGA JÓZSEF Csőn érádnál lékei kapóit a csónak Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy Paczolav Péter és Ortó György, július 22-én csónaktúrára indult; a két fiatalember a Sajón és a Ti­szán át Szegedre akart jutni. Csaknem 300 kilométer megtétele után. vasárnap Csongrád városánál léket kapott az egyébként jól meg­épített csónak. A Csongrádi Napokra ugyanis pontonhidat építettek. Ennek egyik végén még át lehetett evezni, de a folyam sodrása a parthoz vágta a csónakot, s megsé­rült; így a túra idő előtt be­fejeződött. A két vállalkozó szellemű fiatalember autó­stoppal visszaérkezett Mis­kolcra. Mint mondották: ez a Gőzölőkarara és kapacitás A napokban vezeti be azt az újítást a Beton- és Vas­betonipari Müvek alsózsol- eai gyára, amellyel az E-jelű födémgerenda gyártósablon­ját. a gőzölőkamrákat gaz­daságosabban használhatják ki. Az évi másfél millió fo­lyóméternyi födémgerenda- termelést az újítás révén 10 százalékkal túlteljesíthetik, ezzel is segítve a kislakás- építőket. „hajótörés” nem riasztja el őket a jövőre tervezett fe­kete-tengeri túrától. R. L. Tíz évvel ezelőtt alig több mint húszezer gépjármű volt a megyében, ma viszont szá­muk a hetvenötezret is meg­haladja. Ám az úthálózat fejlesztése nemcsak az autók számának növekedésétől ma­radt el. Útjainkon egyre több a nagy teherbírású gépkocsi, autóbusz, kamion, tréler, s ezek megrövidítik a meglevő és még nem korszerűsített utak élettartamát. A Borsod megyei Szállítási Bizottság tegnapi ülésén azt vitatták meg a szakemberek, hogyan tehetők jobbá, biztonságod sabbá és gazdaságosabbá a megye útjai. Varga József. a KPM Közúti Igazgatóságá­nak miskolci igazgatója rendkívül érdekes előterjesz­tésben számolt be a témáról. • • A megye KPM kezelésű közúthálózatának hossza 2496 kilométer. Nagyobbik fele aszfalt és beton, kisebbik fe­le makadám. A Közúti Igaz­gatóság kérésére az UVA- TERV alaposan megvizsgálta és osztályozta a megye út­jait. Azon túl, hogy egyetlen A koiiiszomol titkára Miskolcon Tegnap egynapos látoga­tásra érkezett Miskolcra Cenrxagyij Ivanovics Jana- jev. a Komszomol KB titká­ra, feleségével. A vendéget Veres Sándor, a megyei párt­bizottság osztályvezetője és Járai János, a megyei KISZd bizottság titkára fogadta, s tájékoztatta fiataljaink éle­téről. A szovjet ifjúsági ve­zető megtekintette a várost és környékét. Tiszta, virágos városok Észak-Magyarországon sa­játos vándordíját alapítottak 1970-ben. A „Tiszta, virágos város és község” címre azok a települések tarthattak igényt, amelyek az idegen- forgalmilag leglátogatottabb útvonalak mellett a legtöb­bet tették a helység szépíté­séért. Az 1971-ben ismét meghirdetett versenyre több mint másfélszáz település ne­vezett: az eredményt most hozták nyilvánosságra. A Tiszta, virágos város címet ismét Kazincbarcika nyerte el. amely az előző évnek is győztese volt. A nagyközé- gi kategóriában Tokaj, míg a községiben Mezőnyórád lett a vándordíj birtokosa. Hívószáma: 52 Tegnaptól Debrecenből is lehet tárcsázással in terű r- bán kapcsolatot létesíteni az ország más városaiban mű­ködő telefonállomásokkal. Az új. automatikus eljárással ki­iktatták az oly sok panaszra okot adó, és időt rabló kézi kapcsolásos eljárást. Az au­tomatizálással együtt meg­nőtt a posta vonalkapacitá­sa. Debrecen—Budapest kö­zött 57 kétirányú kapcsolatot létesítettek. Az új rendszer­ben Debrecen hívószáma: 52. szakasz sem felelt meg ma­radéktalanul az előírások­nak, az úthálózatból ötszáz kilométert ítélt megfelelő­nek a szigorú vizsgálóbizott­ság. majd ezer kilométernyit közepesnek; s rossznak mi­nősítette 1054 kilométer út állapotát. • • Egy ZIL—13ü-as hátsó ten­gelyére 8 tonna, egy Csepel D—700-aséra 9,2, egy Skoda 706-éra illetve egy Ikarus 66-os autóbuszéra 10—10 ton­na nyomás nehezedik. A nagy tengelynyomású jármű­vek megjelenésével — az út­burkolatok megerősítése nél­kül — változtak a KRESZ előírásai is. Az 1953. évi KRESZ még 6 tonna, az 1962. évi már 8 tonna tengelynyo­mást engedélyez. Ezzel szem­ben a megye forgalmát le­bonyolító járműparkból — a megengedhető 8 tormával szemben — az autóbuszok 80 százaléka és a 7 tonnás, il­letve ennél nagyobb teher­gépkocsik jó része „túlsúlv- Ival" jár. Az ÉPFTJ 3. számú szállítási üzemegységénél pél­A kamionok rongálják az utat Súlyosak A házgyárba látogattak lengyel vendégeink Katowice tanácselnöke a lakásépítkezésekről xÄ;:'' ...yc>'v ''vXviv ' •' ..... : ■ 4c Vincze Géza. a BÁÉV vezérigazgatója mulatta be lengyel vendégeinknek az alsózsolcai házgyárat (Ágotha Tibor felvétele) Katowice városunkban tar­tózkodó delegációja — mgr. Pawel Podbialnak. a Kato­wicéi városi Tanács elnök­sége elnökének vezetésével — tegnap délelőtt a Miskolci Tervező Vállalathoz látoga­tott. A lengyel vendégeket elkísérte dr. Havasi Béta. a városi pártbizottság első tit­kára, és Rózsa Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese. Nagy Zoltán főépítész és Rudolf I.ászló gazdasági igaz­gató fogadta a vendégeket, majd tájékoztatták őket a tervező vállalat munkájáról, s a városfejlesztés kérdései­ről. Ezután az alsózsolcai házgyárat keresték fel test­vérvárosunk küldöttei; Vincze Géza. a BÁÉV vezérigazga­tója mutatta be a gyárat. A delegáció vezetője a be­szélgetések során gyakran hozta szóba a katowicei la­kásgondokat, a város fejlesz­tésének terveit. Mivel a la­káskérdés ezek szerint mind a két városban súlyos prob­léma. arra kértük Pawel Podbialt, hogy terveikről tá­jékoztassa lapunk olvasóit. — Katowicének jelenleg 330 ezer lakosa van, 1985- ben várhatóan 420 ezer la­kossal kell számolni. A há­ború óta eltelt években több ezer új lakás épült, ma 52 százalékkal több lakás van Katowicében, mint a hábo­rú végén. Lakásgondjaink ennek ellenére súlyosak, vá­rosunkban 7200-an várnak új otthonra. Katowice bá­A Borsodi Vegyikombinát kutatói olyan terméket állí­tottak elő, amely elsősorban fejlesztésében tölt majd be fontos szerepet. A P. P. (plantprotám) jelzéssel for­galomba kerülő takarmány­dúsító szer — amelynek sza­badalmaztatása folyamatban van — kiválóan alkalmas a nyaváros, több városrész alábányászott területen fek­szik, és különösen az utóbbi időben egyre több ilyen la­kásból kellett azonnal elköl­töztetni az ott élőket. silókukorica, lucerna és más takarmányfélék minőségének javítására. Az új vegyszert betakarítás előtt permetezik a zöldfcakarmányra, és hatá­sára a széna fehérjetartalma húsz-harminc százalékkal nö­vekszik. Az új dúsítószerbSl eddig mintegy száz tonnát készítettek. — Tavaly decemberben fejeződött be az a nyilvános pályázat, amelynek kiírása­kor Katowice távlati fejlesz­tésére kértünk terveket. A beérkezett 31 pályamű közül választotta ki a bíráló bi­zottság azt az ötöt. amely­nek felhasználásával a Maros több évtizedre szóló fejlesz­tése megvalósítható. Három új lakótelep épül 1978-ig, az épületek zöme 17—19 emele­tes, házgyári technológiával előállított magasház lesz. A nagy lakásépítési terv meg­valósításához egyébként na- marosan újabb házgyár épül Katowice szomszédságában — A lakásépítési formá­ink hasonlóak az önöknél szokásos formákhoz. Épí­tünk szövetkezeti lakásokat, tanácsi lakásokat, és az üze­mek támogatásával is egy­re több új otthon készül Ka­towicében. Talán egy olyan lakásépítési forma van. amely Magyarországon is­meretlen: a félkész házak Az állam, azaz a tanács kö­rülbelül 50 százalékig meg­építi a lakóhazakat, tehát elkészülnek a falak, a köz­művek. Ezután az épülete­ket vállalatoknak, gyóraknax adjuk át, az üzemek salát erőből, -.aját dolgozóikká! fe­jezik be a munkákat. Ta­pasztalatunk szerint ez a módszer bevált, s lelkiisme­retes munkára ösztönöz, hi­szen többnyire olyanok ves­zik a belső szereléseket, akik később megkapják a lakást P. É. REFLEKTOR Ma Budapesten, a Főváro­si Tanács V. B. ülésén a ke­let-nyugati metró második szakaszának üzembe helye­zésével kapcsolatban terve­zett felszíni tömegközlekedé­si változásokat beszélik meg. 4c Békéscsabán ülést tartott a Szakszervezetek Békés ■megyei Tanácsának munkás- védelmi bizottsága. 4c Sal­gótarjánban. a Szakszerve­zetek Nógrád megyei Taná­csa a szakszervezetek agita- oiós és propagandamunkáját vitatta meg. 4< A siófok— balatonszéplaki Ezüstparton elkészült tízemeletes üdülő­szállóba megérkeznek az el­ső vendégek. 4c A veszprémi var szabadtéri színpadán Mozart-est lesz. a kerekek dául a járművek egyharma- da „túlsúlyos”. Az elmúlt évek tapasztala­tai bebizonyították, hogy az optimálist meghaladó ten­gelynyomás növekedésevei hatványozottan emelkednek azok a károk, amelyeket a súlyos gépkocsi okoz az út­burkolatban. A 8 tonnás ten­gelynyomású gépjárművek­hez képest a 10 tonnás 2.4- szeres, a 13 tonnás hétszeres kárt okoz. • • A megye úthálózata (11.5 milliárdos vagyonról van szó!) a lokozott és az előírá­sokat figyelmen kívül hagyó igénybevétel, valamint a fel­újításra és fenntartásra szánt csekély összeg miatt egyre romlik. Aligha túlzott az a szakember (s ezt erősítette meg az UVATERV országo­san is egyedülálló borsodi felmérése), aki tragikusnak ítélte a helyzetet. A közfelfogás úgy tartja, hogy az útépítésbe, útkorsze­rűsítésbe fektetett pénz csak nagyon soká térül meg. Nos, a szakemberek is meglepőd­tek, amikor a mérnökök, közgazdászok letettek az asz­talra egy, az eddigi elképze­léseknek ellentmondó terv- javaslatot. A javaslat szerint a megye útjainak 2,9 mil­liárd forintos korszerűsítése és megerősítése 1985-ig 7,3 milliárd forint hasznot, azaz üzemköltség-megtakarítást hozna. Ez azt jelenti, hogy például az I. rendű főút (3. számú út) a jelenlegi forgal­mi igényeknek megfelelő korszerűsítése évente 150 millió forint megtakarítást eredményezne a szállító vál­lalatoknak. (Emellett termé­szetesen gyorsabb, biztonsá­gosabb lenne a közúti közle­kedés.) A statisztikából ki­tűnik, hogy a 3. számú út korszerűsítésébe fektetett pénz 11 hónap alatt megté­rül. A II. rendű utak javí­tása 1.4 esztendő múltán már nyereséges lenne. A teljes megyei úthálózat rekonstruk­ciójához szükséges 2.9 mil­liárd forint 2,3 év alatt meg­térülne. De hol van az a majd há- rommilliárd forint? BRACKÓ ISTVÁN Több fehérje a szénában

Next

/
Oldalképek
Tartalom