Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
i \y I Javítóvizsgák ÍV. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1972. AUG. 12., SZOMBAT I ÁRA: 80 FILLÉR A budapesti tanulók nagy többsége az altalános iskolákban még junius végén javítóvizsgát tett. így a kísérleti iskolákban az augusztusban .javítóvizsgázók száma lényegesen kevesebb. Az idén néhány gimnázium is hasonló módszerrel élt. s a tapasztalatok biztatóak. Ezért tervbe vették a javítóvizsgák rendjének megváltoztatását. A hagyományos módszer szerint egyébként az általános iskolai javítóvizsgák augusztus vegén lesznek, a javító érettségiknek szeptemberben az arra kijelölt gimnáziumok. Budapesten egy- egy budai, illetve pesti gimnázium ad otthont. A $zakköírók között Tegnap délután vendégeket fogadtak a tokaji írótáborban. A megye állami, társadalmi és tömegszervezeli vezetői látogattak el a hegyaljai községbe. A találkozón megjelent Dcme László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyettese. Hegyi Imre országgyűlési képviselő. a HNF megyei bizottságának titkára. Imri Gyula. az MSZMP Szerencs járási Bizottságának első titkára. országgyűlési képviselő. Töltési Imre, a HNF Országos Tanácsának munkatársa. Gulyás István, a megyei tanács művelődési osztályának csoportvezetője, Gintner József, a Tokaji nagyközségi Pártbizottság titkára, Bárány István, a szerencsi tanácselnök-helyettes, Gyöngyösi Pál. a tokaji tanácselnök-helyettes. A vendégek és az írótábor lakói a Ságvári Endre Kollégium klubszobájában ültek le beszélgetni. A részvevőket Gulyás Mihály, a Napjaink főszerkesztője, a tábor vezetője köszöntötte. (Tudósítás a 2. oldalon) Házak, emberek Megnyílt a lakásépítési kiállítás Tegnap óta fogadja látogatóit a lakasepilési kiállítás. Az érdekes bemutatónak otthont adó Kossuth Művelődési Hazban Bárczi Béla, Miskolc város tanácselnöke mondott megnyitó beszédet. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium részéről Szilágyi Lajos miniszterhelyettes méltatta a kiállítás jelentőségét. A művelődési ház zsúfolásig telt nagytermében a megyei és városi pártbizottság, \ alamint a tanács képviselőin és az építőipari szakembereken kívül ott voltak a szomszéd megyék küldöttei is. Az érdeklődés teljesen indokolt volt, hiszen ez a kiállítási anyag ilyen összetételben először került a nagy nyilvánosság elé. A bemutató három részből tevődik össze. Az országos lakásépítési kiállítás anyagából — amelyet kiegészít az északmagyarországi. s ezen belül is a borsodi és miskolci lakásépítési dokumentáció —. az országos kiállítás keretében bemutatott magánlakás- építési anyagból, valamint a tervező vállalatok lakástervezési dokumentációi. A kiállítás megrendezéséhez jelentős segítséget adott az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a házigazda szerepét betöltő városi tanácsnak. A szeptember 15-ig nyitva tartó bemutató jól szolgálja majd a város lakóinak tájékoztatását, és minden bizonnyal jó vitaalapul szolgál a szeptemberi építészeti . tájegységi értekezlethez. V (Folytatás a 3. oldalon) zépiskolák egyénileg gondoskodnak a javító érettségik lebonyolításáról. ^ A szóidét jogászdelegáció a Tiszai Vegyikombinátban tett gyárlátogatáson. Zenés ébresztő, vidám majális Nonstop-műsor augusztus 20-án A miskolciak ezrei közkedvelt kirándulóhelyükön. a csanyiki Majális-parkban ünnepük Alkotmányunk születésének 23. évfordulóját. Az operatív bizottság, okulva az idei május 1-i tumultuson, különös gonddal szervezi meg a közlekedést. Mindenekelőtt a gyalogosok figyelmébe ajánljuk: elkészült a Köpüs völgy' felőli sétány-feljáró, amelyen kényelmesen. baleseti veszély nélkül közelíthetik meg a központi ünnepség színhelyét. A hegytetőre vezető főútvonalról kitiltják a tehergépkocsikat. autóbuszokat, magánautókat, s csak a megkülönböztetett jelzéssel ellátott jármüveket engedik rajta közlekedni. Készül a nagyszámú kiránduló zavartalan utaztatásának lebonyolítására a Miskolci Közlekedési Vállalat is. A Tiszai pályaudvaron hangos bemondón tájékoztatják majd a vidékről érkezőket a Majális-parkba való kijutás módjáról,' az Ady hídtól és a Marx tértől pedig betétjáratokat közlekedtetnek. (Folytatás a 6. oldalon) Rogers kontra Shriver A volt igazságügy-miniszter felfedi az igazságot Az amerikai politikai élet két szenzációja: a Rogers, kontra Shriver párviadal arról: vajon valóban elsza- laszloll-e Nixon 1969-ben komoly békelchclöséget, és Clark, volt igazságügy-miniszter nyilatkozata, amelyet Hanoiban lett. Már tegnapi híreinkben beszámoltunk róla. hogy Shriver, a demokrata párt alelnökjelöltje leleplezte, amit még párizsi nagykövet korában tudott meg: Nixon 1969-ben elszalasztottá ..a történelmi alkalmat, amikor ölében volt a vietnami béke". Rogers élesen visszautasította Shriver kijelentését, és cáfolta, hogy ilyesmiről szó lett volna. A külügyminiszter ugyancsak indulatosan nevezte „megbotránkoztatónak". hogy Ramsey Clark volt igazságügy-miniszter Hanoiban elismerően nyilatkozott az ottani amerikai hadifoglyok körülményeiről. majd azt is mondta: ..Ha nem vetünk véget egyszer s mindenkorra a háborúnak, a technika el fogja pusztítani az emberiséget. Ezért az a feladat, hogy az amerikai közvéleményt megismertessük az új típusú háború hatásával. Amerika reagálni fog. ha felismeri, hogy mit csinál. Éppen ezért minél több amerikainak kell eljönnie ide. hogy meggyőződjék a háború igazságtalan voltáról”. Az indignált visszautasítások utón Rogers az indokínai. a közel-keleti és a koreai fejleményekről beszélt. Leszögezte, hogy az USA mindaddig folytatja ÉszakVietnam bombázását és a saigoni kormány támogatását. amíg „a másik fél” nem jelzi, hogy van lehetőség a tárgyalásos rendezésre. Ezek után — érthetetlen módon — a háború befejeződésének lehetőségéről berzélt — felettébb optimistán. A Közel-Kelettel kapcsolatban úgy' nyilatkozott, hogy ..jó lenne, ha az érintett felek ugyanolyan közvetlen tárgyalásokat folytatnának, mint amilyenek a két Németország között, s Vietnamban és Koreában folynak". Hírmugyarúsut A .szópárbajok sűrűsödése, nyilatkozatok és ellennyilatkozatok gyors egymás utánban következő váltogatása egyaránt mutatja: az USA-ban már szinte teljes üzemmel folyik a választási hadjárat. és a választások középpontjában a reménytelen vietnami háború áll. A demokrata párt vezetői, akik Johnson idejében belevitték az USA-t ebbe a háborúba. most akkor el nem mondott leleplező nyilatkozataikkal igyekeznek tért nyerni, a Nixon- kormányzat pedig elsősorban a konzervatív elemek ..hazafias” érzelmeire igyekszik hatni. Miután sem moszkvai, sem pekingi tárgyalásai során Nixon nem érte el, hogy ezek az államok oldják meg helyette a vietnami kérdést, hanem a párizsi tárgyalóasztalhoz utasították, az USA kormánya az „erő pozíciójából”, bombák kísérőzenéje mellett próbál eredményt elérni Párizsban. E/. eddig nem vezetett sehová. így maradt a téma akut belpolitikai választási probléma, s ez veti előre árnyékát a választási küzdelemre. MÁTÉ IVAN Szovjet joffászküldöttséff Borsodban ‘ Tegnapi számunkban már hírt adtunk róla. hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága elnökének, A. F. Gor- kinnak vezetésével négytagú jogászdelegáció érkezett hazánkba. s dr. Szakács Ödön hazánk Legfelsőbb ■ Bírósága elnökének kíséretében kétnapos látogatást tesz szűkebb pátriánkban. Borsodban. Mezőkövesden, a járásbfró- ságon^íogadták a rangos vendégeket megyei bíróságunk vezetői s a járási vezetők, tegnap délelőtt, majd Lenin- városba. a Tiszai Vegyikombinátba látogattak el. A TVK- nál dr. Bodnar Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és a TVK párt. műszaki és gazdasági vezetői kpszöntötték a küldöttséget. Baráti beszélgetés és gyárlátogatás során ismerkedhettek meg a delegáció tagjai hazánk legnagyobb vegyikombinát iával. Ma délelőtt a szovjet jogászküldöttség Miskolcon, a Megyei Bíróság székházába látogat el. ahol dr. Varga János, a megyei bíróság elnöke. igazságszolgáltató testületünk más vezetői és szakbírói tájékoztatják vendégeinket megyénk bíróságainak munkájáról. Ezután városunk és megyénk nevezetességeivel ismerkednek a delegáció tagjai. s a délutáni órákban vis^- szautaznak fővárosunkba. ★ A. F. Gorkin, a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának elnöke (bal oldalon), dr. Szakács Ödön. hazánk Legfelsőbb Bíróságának elnöke (középen) és dr. Varga János, a Borsod megyei Bíróság elnöke (jobboldalon) baráti eszmecserét folytat. Kissé mérsékletük a kánikula Várható időjárás Miskolc térségében vasárnap délig: Időnként megnövekvő felhőzet. főként délután és este kisebb helyi zápor, zivatar lehetséges. Mérsékelt. időnként megélénkülő északi. északkeleti "szél. A hőmérséklet ma kora délután 26. este 23 fok körül lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 25—27 fok között várható. LEGKÖZELEBB: ALGÍRBAN Az el nem kötelezett országoknak Guayana fővárosában George Itown-ban ülésező külügyminiszterei úgy döntöttek: országaik államfői 1974-ben Algírban tartják legközelebbi találkozójukat. A külügyminiszteri tanácskozás egyik legjelentősebb és ieg- vihartkeltöbb eseménye: a DIFK teljes jogú tagja lelt a tanácskozásnak. AMIN CSAK KEDDEN ÉR RA Az angol kormány úgy döntött: Ugandába küldi miniszterét, Rippont, hogy bírja rá Amin elnököt, legalább egy időre halassza el a brit útlevéllel rendelkező ázsiaiak kiutasítását. Az ugandai kormány szóvivője közölte, hogy Amin elnök nagy elfoglaltsága miatt csak kedden tudja fogadni az angol minisztert. LETARTÖZTATÄS Hernan del Canto, chilei miniszter, a kormány főtitkára bejelentette, hogy a népi egységkormány utasítására letartóztatták a Tribuna című lapban Chilét becsmérlő kommentár megjelenéséért felelős személyeket. A főtitkár — mint köztudott — volt előzőleg a belügyminiszter amíg jobboldali machinációk miatt nem kellett tárcájától megválnia. A JÖVÖ HÓNAPBAN TÉR VISSZA Jarring, az ENSZ közel- keleti különmegbízott ja tegnap befejezte konzultációit és ma elutazik a világszervezet székhelyéről. Megbízatása újrakezdésekor eszmecserét folytatott Waldheim főtitkárral. a válságban érdekelt felekkel és a BT állandó tagjainak képviselőivel. A jövő hónapban Jarring visszatér az ENSZ-közgyülés ülésszakára. TÖBB M INT KÉTEZER KÜLDÖTT A világ minden részéből több mint kétezer küldött és megfigyelő jelentette be eddig részvételét a XVII. építészeti világkongresszusra, amely szeptember 25—30 között tartja üléseit a bulgáriai Várnában. A kongresszus ideje alatt Várnában megrendezik az építészet kérdéseivel foglalkozó filmek negyedik fesztiválját is. '