Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

**Z ' -A ' belföld KlC LESZ AZ ARANY- DÍJ? Útnak indították a ma­gyar kiállítás anyagának első szállítmányait a szeptember 24-én megnyíló plovdivi nemzetközi vásárra. A ma­gyar kiállítók az idén mint­egy 40 százalékkal nagyobb áruválasztékkal jelentkeztek Plovdivban, mint tavaly. A főként műszereket és gépe­ket bemutató hét vállalat nevezte be legkorszerűbb ter­mékét a plovdivi vásár aranydijáért folyó versenybe. népvándorlAskori TEMETŐ. Gorsiumban. ha­zánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának szül helyén — az idei. 15. ása­tási évadban — az ókeresz­tény bazilika és >a császár­kultusz szentély kerülete kö­zötti terület feltárása kez­dődött meg. A bazilika körül történeti fontosságú, népván­dorláskor! temetőre bukkan­tak a régészek. A sírok két­ségtelenné tették, hogy Gor­siumban a római város ha­nyatlása után sem szűnt meg az élet. A bazilika és a csá- szárkultusz szentélyei közötti terület feltárásával a telepü­lés' középpontjában mintegy 200 méter hosszúságú össze­függő romterület alakult ki. EXPORTÁL A BUDAVOX. Húsz százalékkal több hír­adástechnikai terméket ex­portál jövőre a BUDAVOX külkereskedelmi részvénytár­saság, s ennek körülbelül a felére máris megkötötte a szerződéseket a szovjet, len­gyel, csehszlovák postákkal MIKROBUSZT KAPTAK. Tegnap 35 megye megbízot­téinak átadták azokat a vilik- robuszoknak az okmányait, amelyeket az új iskolaév kezdetétől pályaválasztási tanácsadás szolgálatába állí­tanak. A műszerekkel felsze­relt buszok alkalmasak arra, hogy segítségükkel szakem­berek a megyék távoli tele­pülésein vizsgálják a gyer­mek képességeit, s tanácso­kat adhassanak arra, hogy mely pályán keressék boldo­gulásukat. VASÜTJUBILEUM. Cente­náriumára készül a dombó­vári MÁV-csomópont, a Dél- Dunántúl legnagyobb vasúti pályaudvara. 1872. augusztus 14-én indult meg Dombóvár és Zákány között a vasúti for­galom. s az óránként 13 kilo­méteres sebességgel haladó első vonatot annak idején ün­nepélyesen fogadták Kapos­váron. Hétfőn, a jubileum napján felidézik a 100 évvel ezelőtti eseményt, és korhű vasúti szerelvényt indítanak Dombóvárról Kaposvárra. METRO-HÍR. Szeptember végére befejezik i műn cat <i metró Moszkva téri •.illorn'o- sának építői. Az áj föld alat­ti centrum végső árcuiittávu.k kialakításában résztvevő vó!- Talatok tartják a határidők» *. A „mélyben” az Országos Szakipari Vállalat munkatár­sai hozzáláttak az állomást díszítő elemek elhelyezéséhez. FAGYASZTOTT BODZA. A székesfehérvári hűtőház­ban hamarosan hozzákezde­nek a bodza gyorsfagyasztá­sához. Külföldi megrendelés­re 35 vagon bodzát dolgoznak fel. CSERELÁTOCATÁS. A csolnoki úttörök fúvószene­karának NDK-ban tett láto­gatását viszonozva kedden megérkezett a Komárom me­gyei német nemzetiségű köz­ségbe a bernsdorfi úttörők 70 tagú fúvószenekara. Az if­jú művészek két hetet tölte­nek Magyarországon, s hang­versenyeket adnak. UTAZÁS AZ ARATÁS UTÁN. Augusztusban és szeptemberben a belnk'-riía- si munkák befejeztével több mint húsz országba utaztatja termelőszövetkezetek és álla­mi gazdaságok tagjait, dol­gozóit az IBUSZ és a MÉM mezőgazdasági utazási irodá­ja. az Agroinform. „Betyárok, paudiírok...” Szűcs Sándor, a kunföld tudósa Fél évszázaddal ezelőtt in­dult gyűjtőútjaira Szűcs Sán­dor, a Nagykunság és a Sár­rét neves néprajztudósa, a karcagi Győrffy István Nagy­kun Múzeum tíz év óta nyu­galmazott igazgatója. Rendkívül gazdag, termé­keny kőrútjain a legidősebb kunsági adatközlők vallomá­saiból szerzett anyagokat tu­catnyi értékes néprajztörté­neti műben és megszámlálha­tatlan sok tanulmányban ad­tak közre. A Magvető gondo­zásában nemrég jelent meg a „Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek” című köny­ve. Három műve most ván készülőben. Ezekben a Sárrét és a Nagykunság népmese­kincseit, történelmi népmon­dáit dolgozza fel. Döntetlen lesz? Függőben a 12. játszma Reykjavik!) an félidőhöz érke­zett a sakkviiágbajnoki páros­ai erkózés. Tegnap este a 12. játszmára került sor. melyben Fischer világossal tette meg az első Lépést. Ez c2—c4 volt. A szovjet nagymester válaszlépése a király-gyaloggal történt, az el —e6 mezon. E megnyitás után kisebb lépéscserével ugyanúgy indult a játszma, mint a hato­dik. Aztán Szpasszkij nem a Tartakower veüelmet választotta — mellyel a 6. játszmában ve­reséget szenvedett —, hanem az Orthodox vezércsel egy régi tormáját, amelyet manapság alig alkalmaznak. Fischert meglep­hette e megnyitás-választás, vagy talán túl sokát akart kihozni sajat nyitásából, s az első 16 lépésre lényegesen több idol használt el. mint ellenfele. A 12. játszma kezdő lépései a következők voltak. Orthodox vezércsel. Fischer (világos), Szpasszkij (sötét). 1. c4, éti 2. HfS, dS 3. d4, Hítí 4. Heti, tel 5. £g5. ha a. fh4, a—a 7. es, hóú7 8. Bel, ca 9. Fd3, de: lé. Ic4:, bá 11. Fd3, a« 12. a4, ba; 13. Ha4:. Vadf 14. Hd2, Fb4 13. He3. c5 1«. Hb3. Vd8. Ekkor Fischer már 63, Szpasszkij viszont 35 percet használt fel. Ezután csökkent a lendület. Szpasszkij 20 perces lépés- gondolkodása közbén Gligortcs jugoszláv nagymester megje­gyezte: A szovjet nagymester még nem tudja: elég erős-e ahhoz, hogy döntetlent ajánljon fel. Miután Szpasszkij ellentámadása nem hozott eredményt, visszavonu­lásra kényszerült. Ezután pozí­cióharc alakult ki. Fischer ke­rülte a vezércserét, s változat­lanul több időt használt el, mim ellenfele. A 33. lépésnél döntetlenre állt a játszma. de a folytatás Szpasszkij helyzetének valamivel kedvezőbb alakulását ígérte. Ez­után még hét lépést tett meg a két nagymester, s a játszma a 40. húzás után függőben maradt, mélynek folytatására ma kerül $ Az angliai Tilbury kikötőjében a dokkmunkások — rövid időre — megszakították sztrájk­jukat. hogy kirakják az állatkertekbe érkezett új állatokat és takarmányukat. Sétáló párokra lesett az erdőben Alig érte el a nagykorú­ság határát, mái' elkezdte bűnöző pályafutását Bartók Gyula, az Ózdi Kohászati üzemek segédmunkása. Pru- szén a bűncselekmények vál­tozatos skálája sorakozik: csalástól a hivatalos szem&ly elleni erőszakig. Ezúttal ) rendbeli visszaesőként — egy esetben folytatólagosan — elkövetett lopás bűn­tettéért került az Ózdi já­rásbíróság elé. Van egy szép vidék Bor- s&dbóta közelében, az úgy­nevezett Nyeste-völgv Ked­velt kirándulóhely, a fiata­lok kerékpárral, motorkerék- ’ párral keresik fék a völgyet, ahol sétálni, szalonnát sülni lehet. Gyakran járt arra Bartók Gyula is. igaz. őt nem a pihenés, a kikapcso­lódás vezérelte. Az 1955 óta hat alkalom­mal büntetett vádlott az óz­di kohászát íinomhenge.rmű- vében 2200 forint tűzetést •• pc-tt. Megszokta azonban, hogy könnyebben, bűncse­lekmény útján szerezz ?n pénzt, ezért látogatta olyan i szorgalmasan a borsodbo- ' táiak kedvelt völgyét. Az elmúlt év augusztus fi­án jó napot fogott ki. Fia­tal pár érkezett motorkerék­páron az erdő szélére. A no ‘:n ülésre tette táskáját, majd sétára indultak a fák közöt! Bartók erre várt: gyorsan magához vette a táskát — benne 1241 forinttal — és elinalt. Ez év június lil^án megis­mételte a nyeste-völgyi tcl- vajlási. Szintén fiatal pár ment motorkerékpárral az. erdőhöz. Bartók ismét es-' női táskát zsákmányolt, ben­ne érteken kardigán, össze­csukható -esernyő és zsebrá­dió volt, összesen 1595 fó­ti nt. értékben. # A Bartók lakásán tartott, házkutatás tovább bővítette' a bűnlajstromoi. A többi kö­zött 63 tenyérvédő bort, 5 pár kesztyűt, fúrófejet és szerszámokat találtak. A b, ; onyíthatóan a kohászattól h-pott tárgyak értéke 126-.) lórim volt. A bíróság 2 év 4 hónapi szabadságvesztésre Ítélte Bir­tok Gyulát. Büntetését, szi­gorított börtönben kell letöl­tenie, s feltételes szabadság­ra sem bocsátható MAGYAR TIBOR nk Valóban „nagy” hal akadt a horogra. (A Volksstimme karikatúrája) Alkohol nélkül könnyebb Aki szeretne felhagyni a dohányzással, az utolsó ciga­retta elszívása után hosszú időn át tartózkodjék az al­koholfogyasztástól is. Ennek a véleményének adott kife­jezést Siegfried Benndorf professzor a magdeburgi or­vosi akadémia poliklinikájá- nak igazgatója, a hallei Li­beral-Demokratischen Zei­tung hasábjain megjelent cikkében. Benndorf, aki öt évvel ezelőtt a dohányzásról való leszoktatás mind ez ide’g ­legjelentősebb huta tómű Il­káját végezte — amellyel felhívta magára a külföld figyelmét is — bejelentette, hogy a legtöbb visszaesés az alkoholfogyasztás következté­ben történik. Ezerhatszáz kísérleti alanyának (vala­mennyien évek óta erős do­hányosok) körülbelül egyhar- madát sikerült leszoktatni a dohányzásról egy orvosi ké­szítmény segítségével. A bol­gár gyártmányú „Tabex" ké­szítményről van szó. Mai kommentárunk: Akik miatt nem fő a (lemostálus feje Sok évvel ezelőtt, amikor először jártam náluk, az asszony szelíden figyelmeztetett, nehogy megírjam, hogy ilyen sokan van­nak, mert mást sem hallani, mint azt, hogy akinek sok gyereke van, az bolond. A meglehetősen szerényen kereső házaspárnak hét gyereke volt, a legkisebb még karonülő, a legnagyobb már egyetemista. Nem éltek könnyen, minden forintnak megvolt a helye, de sohasem pa­naszkodtak. Ök jutottak eszembe ma reggel, amikor a többgyerekes családok megbecsüléséről beszámoló Vas megyei hírt elolvastam. A Vas megyei tanács öt évvel ezelőtt hozott határozatot a sokgye­rekes családok megsegítésére. Most azt vizsgálták felül, mennyi valósult meg a gyakorlatban a korábbi elképzelésekből. A vizs­gálat tanulsága, úgy hiszem nemcsak Vas megyében, hanem más­hol is érdeklődésre tarthat számot, márcsak azért is, mert a több- gyermekes családok sorsának könnyítése közös feladat. Tudom, egyre fogy az olyan családok száma, ahol a közös étkezéseknél öt, hat vagy ennél is több gyerek üli körül az asz­talt. Vas megyében is alig ezerháromszáz olyan kis közösség él, ahol négy vagy ennél több a gyerekek száma. Bármely összegű támogatás sem lenne túlzott, amellyel a népes családokat segítik. De azt mindnyájan jól tudjuk, hogy még mindig kevés az a támo­gatás, amelyet a társadalomtól joggal várhatnak el azok, akik miatt nem fő a születések számának alapos csökkenése miatt ag­gódó demográfus feje. Vas megyében évente egymillió forintot fordítanak a nagy- családosok anyagi támogatására. Ahol sok a gyerek, ott térítés nélkül utalják a gyógyszert és gyermekenként minden évben 200— 200 forintos vásárlási utalványt }adnak, s csakúgy mint másutt, a lakás juttatásnál, az óvodai-bölcsődei felvételnél .kedvezményt élvez­nek. Ezek a kedvezmények sokat könnyíthetnek a többnyire anyagi gondokkal küzdő szülőkön, de az sem mellékes, hogy a minden­kori összeg nagyságától függetlenül kifejezésre jut társadalmunk megbecsülése is. (BRACKÖ) AP külföld OELI tilKLAl’ — A Magyar áíouiaúsia MunKaspan Mrattotc városi Bizottságánál* politika) napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc Bajcs.v-Zsitmszkj u. 15 — Központ: 36- 132. 16-672. 33-380. 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város- ooUtikai rovat: 18-22) - Művelődés) rovat: 18-22« - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 18-227 — Postaliók: 39. — Kiadja a Borsod megvei Lapkiadó Vállalat Miskolc. 8alesy-Zs. u (5. — Felelős kiadó: VERLS MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. (.. Széchenyi o 15—17 - Telefon' 16-213 - Terjeszti: a Magyar Posta - Kapható a hlrlapárusoknáL — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. rnó.y ■ esőst - KAe..')!,- . R-M-e-r) rnpsvH wr.fYi-)a’nar» o4m,!b»"41 Miskolc Ba leov-Zsilinszky u 15 — Felelős vezető-SZEMES ISTVÁN HANOI. Ramsey Clark volt igazságügy miniszter, alti lúg­ja az amerikaiak indokína1 háborús bűneit kivizsgáló nemzetközi bizottságnak, a hanoi rádióban kommeniálta az amerikai bombázásokat. Kijelentette: akar velet' en, akár szándékos akcióról vár szó, semmi sem mentheti az amerikai hadsereget É szak - Vietnam bombázása miatt. A bizottság a helyszínen gyűj­ti össze az adatokat, az­után ítélkezünk — tette hoz­zá. KAMPALA. Ugandát én feltehetőleg ma mondják Ki a végső szót az ott élő india­iak és pakisztániak sorsáról, ám nincs jele annak, hogy Amin tábornok elnök vál­toztatna napok óta isrriétel- ten bejelentett szándékán. Amin kizárólag Anglia prob­lémájának mondta az ügyet, minthogy a kiutasításra ítélt emberek — állítólag — va­lamennyien brit útlevéllel rendelkeznek. BELFAST. Wbitelnw, a/, északír ügyekkel megbízott brit miniszter két ízben is tárgyalt Belfastban az egv év óta passzivitásba vissza­vonult észak-írországi szoci­áldemokrata munkáspárttal, amely ' a katolikus kisebbség baloldali beállítottságú réte­geit képviseli. Whitelaw kö­zölte: Londonba utazik hogy Heath miniszterelnökkel megtárgyalja a következő lé­péseket. QUEBEC-MONTREAI. A napok óta tartó íelhőszaka- dásszerű esőzések következ­tében hatalmas árvizek ke­letkeztek a kanadai Qttrbee délkeleti részében és a ter­més jó része elpusztul'. A Montrealiéi 125 kilométerre keletre levő Richmond vá­rost az árvíz gyakorlatilag elvágta az ország többi ré­szétől. Több száz épület megrongálódott és az utak használhatatlanná v által,. NEW YORK. Waldheim ENSZ-főtitkár' ma este indul útnak Párizson át Sanghaj­ba. ötnapos hivatalos kínai látogatására. Pénteken érke­zik pekingbe és a jövő ked­den indul vissza. WASHINGTON. Az ame: - kai republikánus párt közöl­te, hogy az elnökválasztás költségeire eddig 14 millió dollárt biztosított. Nixon kampányának 35 millió dol­lárra van szüksége, és ezt — valószínűleg — be is szer­zi. — McGovern egyelőre csak 2 és fél millió dollár fölött rendelkezik. SAIGON. A dél-vietnami hazafias erők egyik zászló- alja jnegiepelésszerű táma­dást intézett a saigoni csa­patok egy állása ellen. 30 ki­lométerre Saigontól keletre. A harcok órákon át tartot­tak. LONDON. Az angol alsó­ház szavazás nélkül jóvá­hagyta a dokkmunkás-sztrájk miatti szükségállapot kihir­detését. A munkáspárti el­lenzék már előre bejelentet­te ugyanis, hogy nem szavaz a szükségállapot ellen. MOSZKVA. A száraz és meleg időjárás kijvctkezlé- ben a moszkvai kerület né­hány járásában a tőzegtele­peken több helyen lángba borult a tőzeg és a. fiatal er­dő. A tüzet a tőzeg öngyul­ladása okozta és körjjlbelül 3600 hektárnyi területre ter­jedt ki. A tüzel sikerült lo­kalizálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom