Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-22 / 171. szám

if: Összeütközött a spanyolországi Sevillától mintegy 50 kilométerre délre a Madrid—Cadiz expresszvonat, egy helyi személyvonattal. A katasztrófának 76 halálos áldozata van. Eddigi információk szerint valamennyien spanyol állampolgárok voltak. Képünkön a szerencsét­lenség áldozatai láthatók. (MTI telefotó) V) Én féltem Évától!” Tanúvallomások a szuhahállói feleséggyilhos bűnperében Tegnap a Megyei Bíróság büntetőtanácsa egész nap a be­idézett tanúkat hallgatta meg a szuliakállói feleséggyilkos, Tóth István bűnperében. A vádlott ismerősei, szomszédai, volt bányásztársai, elhalt feleségének testvérei vallottak a Tóth házaspár magatartásáról, életéről, s a tragikus végű február 15—16-ai napok eseményeiről. belföld ELUTAZOTT KOMAROVA. Valentyina Komarova, aki a SZOT vendégeként tartóz­kodott hazánkban, és szívé­lyes találkozókon ismerke­dett meg a Komarov nevét viselő szocialista brigádok­kal, tegnap elutazott Buda­pestről. ÜJ ÉLELMISZER-ELLEN­ŐRZŐ INTÉZET. Tegnap adták át Salgótarjánban a megyei élelmiszer-ellenőrző és vegyvizsgáló intézetet, amely jelenleg a legmoder­nebb az országban. RÁKÓCZI KELENGYÉJE UTÁN. A népművészeti és háziipari vállalat budapesti Váci utcai bemutatótermében tegnap megnyitották a sza­bolcsi népművészeti napokat. Kiállítják és egyben árusít­ják is például Kaszab köz­ség szötteskultúrájának leg­szebb darabjait, a modern lakást is ízlésesen „öltöztető’’ falvédöket, párnákat, térítő­két. A szövetkezet asszonyai újították fel modern válto­zatban a valaha II. Rákóczi Ferenc kelengyéjét díszítő motívumokat. VIDÉKI FIATALOKAT IS VAR­NAK. A budapesti szakmunkás­képző intézetekbe az idén sem jelentkezett kellő számú fővárosi fiatal. Ezért lehetővé teszik vi­déki tanulók felvételét is. He­gesztő, gépiforgácsoló, gépsze­relő, ács, állványozó, asztalos, kőműves, épületburkoló, fapad­lózó, vasbetonkészitő, bádogos, tetőfedő, kéményseprő, pék szak­mákban van még felvétel. Je­lentkezni a Fővárosi Pályavá­lasztási Intézetben (Bp. V., Deák F. u. 17.) lehet. KÜLTERÜLETI KÉZBE­SÍTÉS. A posta vezérigazga­tója utasítást adott ki, amely­nek értelmében az egész or­szágra kiterjesztik az új rendszerű külterületi kézbe­sítést: gépkocsival, oldalko­csis motorkerékpárral, kis­motorral, esetleg kerékpárral járják be útvonalukat a pos­tások, órára ütemezett me­netrend szerint. A kijelölt támpontokon levélszekrénye­ket helyeznek el, és a kézbe­sítő ezekbe dobja a levele­ket. PIACKÉPES PONTYOK. Szé­pen fejlődik a halállomány a Bács-Iíiskun megyei tógazdasá­gokban. Az összesen 1110 holdas, zárt rendszerű halastavakban most ellenőrzik a tavasszal ki­helyezett tenyész- és áruhalak gyarapodását. A bajai Üj Élet Halászati Tsz harkakötönyi tavá­ban a kétnyaras pontyok már piacképesek. A 30 dekás pontyok tavasz óta 70 dekát híztak, s így megkezdhették értékesítésüket. DlSZÜN NÉPSÉG SZOL­NOKON. Tallin testvérváro­sában, Szolnokon díszünnep­séget rendeztek az Észt Szo­cialista Köztársaság meg­alakulásának 32. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen dokumentum- és színes já­tékfilmeket vetítettek le Tal­lin életéről. ÜJ LEÁNYOTTHON. Tol­na megyében a lengyeli me­zőgazdasági szakmunkáskép­ző intézet új 90 személyes leány diákotthont kapott. Erre a célra egy régi mun­kásszállást alakítottak át. A diákotthon kazánháza fűti majd a tangazdaság szom­szédos gépészeti munkater­meit is. LOTTONYEREMENYEK. A 29. játékhéten akadt egy öt- találatos is, a nyereménye 2 007 878 forint. Négy talá­latot 63 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 31871 fo­rint. Három találata 5369 fogadónak volt, nyereményük 374 forint. A kéttalálatos szelvények száma 144 904 da­rab, ezekre egyenként 17 fo­rintot fizetnek. I A Magyar Pamutioar. Buda­pest, IV. kér. (Újpest), Erkel u. .10. felvesz is. életévüké* betöl­tött lánvuka» szövő, fonó eér- názó. csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. — Mindketten italoztak, s olyankor rendszerint vesze­kedtek, verekedtek is — mondták többen is a tanúk közül. Tóth István szinte vala­mennyi tanúvallomáshoz fű­zött néhány „észrevételt”. Az italozással kapcsolatban ta­gadta, hogy ő is italos ter­mészetű lett volna. — Én sohasem ittam, csak akkor, ha a feleségem rá­vett. Egyedül nem is gondol­tam rá. Csak örr)iatta ittam — hangoztatta rriinduntalan, cáfolva a „tisztelt tanúkat”. Nem gondoltam, hogy megöli az asszonyt! Különösen nagy részletes­séggel foglalkozott a büntető­tanács a február 15-i esemé­nyekkel. Tóthnak és felesé­gének szinte egész napját, a nap minden percét igyekez­tek feltárni a tanúvallomások segítségével. Kik, hol, milyen körülmények között látták a házaspárt, s hallottak-e este nyolc óra után — amikor a férj és feleség magára ma­radt otthonában — valami­féle zajt kiszűrődni a há­zukból. Az egyik tanú elmondta: — Este kilenc óra felé in­dultam haza. Utam Tóthék lakása közelében vezetett el. Fél tíz előtt 10 perccel lehe­tett ekkor az idő. A házban sötét volt, de hallottam, hogy bent valakik veszeked­nek. Éva hangját ismertem fel. Azt kiabálta, hogy: „In­kább engem ölj meg, mint a gyereket!” Aztán Tóth Pista hangját hallottam ... — Miért nem szólt valaki­nek, hogy mi van Tóthék- nál? — kérdezte a bíró. — Kérem, én nem gondol­tam, hogy tényleg megöli az asszonyt! Éjszakai sikongás Egy szomszédasszony val­lomásából : — A férjem éjszakás mű­szakban volt. Én lefeküdtem aludni, de 23 óra tájban si- kongásra ébredtem. Odamen­tem az ablakhoz, s hallottam, hogy Tóthék lakásában Éva kiabál: „Eredj a k . .. dhoz!” Aztán megint sikongás volt. Féltem, hisz felesége elbeszé­léséből tudtam, hogy milyen brutális ember Tóth. Lefe­küdtem megint aludni. Meghallgatták az izsófalvi albérletet adó háziasszonyt is, aki elmondta: február 15-én délután csak Tóth élet­társa, Tauschek Erzsébet volt otthon, miután hazament a munkából. — Nyugtalan volt Erzsi, amiért Pista nem volt dél­előtt otthon. Említette, hogy Pista azt mondta: ha nem jönne haza, akkor bement a délutános műszakra, a bá­nyába. Aznap volt fizetés. Erzsi kijelentette: ha Pista részegen jön haza, ott­hagyja ... „Züllött volt az arca” Az utolsók között került sor Tóth István volt élettár­sának, a meggyilkolt feleség húgának, Tauschek Erzsébet­nek a meghallgatására. — Délután főztem, aztán este lefeküdtem, olvasgattam és elaludtam. Jó alvó vagyok. Fél ötkor — hajnalban — éb­redtem fel. Munkába készül­tem, gyalog jártam át a ku- rityáni munkahelyemre. Már éppen fésülködtem, amikor Pista — csupa véres ruhában — hazaérkezett. Azt mond­ta: „A nővéred öngyilkos lett!” Mondta, hogy menjek el mentőért. Én nem hittem neki,' annak ellenére, hogy ilyen véresen jött haza. Azt is mondta, hogy megverte Évát, amiért a nővérem en­gem szidott. Meg, hogy Éva részeg volt, háromszor is el­esett, ő emelte fel, s attól lett véres a ruhája. Később tett olyan kijelentést is, hogy „nagyon megverte Évát, le­het, hogy Éva meg is halt”. Délelőtt sürgette Tóth az élettársát, hogy menjen el nővére lakására, nézze meg az asszonyt és a gyereket. — Én nem hittem, hogy igaz, amit Pista mondott, féltem Évától, ezért elindul­tam ugyan, elmentem a házig, körülnéztem, de nem hallottam semmit, aztán ha­zamentem. Pista szidott, amiért nem mentem be. Azt mondta: legalább a gyereket mentettem volna meg. — Volt élettársa azt mond­ta, hogy maga követhette el ezt a borzalmas tettet. Azt mondta: látta magát felesége lakásán, amikor magához tért. Volt maga a nővérénél 15-én éjszaka? — kérdezte a bíró. — Kérem, én ki sem tet­tem a lábam a lakásunkból. Nem voltam ott! — hangzott a határozott válasz. A vádlott megjegyezte: „Én csak azt mondtam, hogy csak olyan sejtelmesen láttam, amikor magamhoz tértem, mintha Erzsi is ott lett volna, Ült a széken. Ügy rémlett!” * A tanúkihallgatások befe­jeződtek. A tárgyalást a büntetőtanács elnapolta. (radványi) Köztudott, hogy Baranya — elsősorban Pécs és Sziget­vár — becses műemlékeket őriz a tö-rölk időkből. A ta­nács sokat áldozott ezek fel­tárására, bemutatására. Ha­sonló tervekkel foglalkoznak most is. Az idén kezdik Pécs történelmi városközpontjá­ban Jakovali Hasszán dzsá­mijának restaurálását. (Az országban ez az egyetlen épségben maradt dzsámi.) Magasítják a minaretet, helyreállítják a hozzá csat­lakozó karavánszeráj helyisé­geit. A dzsámiban kap he­lyet a jövő év őszén nyíló török kiállítás. Kütahyában, az azonos Vologda! vendégeink mai programja A megyei tanács meg­hívása alapján Borsodban tartózkodó vologdai delegáció tagjai ma tovább ismerked­nek megyénk életével, neve­zetességeivel. Délelőtt Sáros­patakra utaztak, ahol Tóth József, a városi tanács el­nöke fogadta a vendégeket. A szovjet küldöttség a városi tanácson tett rövid látogatás után megtekintette a sáros­pataki Rákóczi-várat, majd Hercegkútra utaznak, a helyi termelőszövetkezethez. A dél­után folyamán a vendégek hajókiránduláson vesznek részt a Tiszán. Fővárosi óvodák Szeptemberben Budapesten a tavalyinál 1430-cal több gyermek, öszesen 46 980 ap­róság járhat óvodába. Ez el­sősorban annak köszönhető, hogy az új „évad” kezdetére megvalósítják az idei fővá­rosi óvodafejlesztési terv 60 százalékát. Előreláthatólag decemberre teljes egészében sikerül meg­valósítani a tervbe vett idei feladatokat; 2500 új óvodai hely felépítését. A terv sze­rint ebben az esztendőben öszesen 18 korszerű új gyer­mekintézmény készül el, eb­ből három, egyenként 100 személyes óvodát már az év első felében felépítettek. nevű kormányzóság székhe­lyén, a magyar vonatkozású emlékek a Kossuth-emigrá- cióval kapcsolatosak; 1849- ben itt kapott menedéket Kossuth Lajos. Az általa ak­kor lakott épületet ma is Kossuth-háznak nevezik. A magyar emigránsok sok használati tárgyat maguk készítettek, többek között a kályháikat is. Ezek annyira jól sikerültek, hogy építési módszerüket átvették a hely­beliek. Pécs és Kütahya vezetői rendszeres találkozásokat ter­veznek, s kialakítják kapcso­lataikat. külföld MOSZKVA. Az EAK moszkvai nagykövete az egyiptomi forradalom 20. év­fordulója alkalmából tízper­ces nyilatkozatot tett a moszkvai televízióban. „Biz­tosítani szeretnénk a nagy szovjet népet az EAK népé­nek szeretetéröl és barátságá­ról” — mondotta. Egyiptom az imperializmus és a cio­nizmus elleni küzdelmet „azokkal az erőkkel vívta, amelyek élén a Szovjetunió áll” — tette hozzá. TEL AVIV. Az izraeli külügyminisztériumhoz kö­zelálló körök ta.jekoztata.sa szerint Izrael nem törődik a BT határozatával. Az izra­eli rádió bírálta a határoza­tot és bejelentette, hogy to­vábbra is fogolycserére akar­ja felhasználni az elrabolt Szíriái és libanoni tiszteket, Más szóval: a BT határozata ellenére sem bocsátja őket szabadon. MADRID. Tizenkilenc em­bert hét hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetésre ítél­tek Madridban azért, mert tagjai voltak az illegálisan működő Spanyol Kommunis­ta Pártnak és titkos gyűlése­ken is részt vettek. Az el­ítéltekre egyaránt 10 ezer peseta pénzbüntetést szabtak ki. BONN. Scheel nyugatné­met külügyminiszter, az FDP elnöke kijelentette, hogy ha az őszi nyugatnémet válasz­tásokon a CDU—CSU győzel­met aratna, az FDP akkor sem lépne koalícióra velük, mert ennek a pártnak nincs a jövőt illetően egyértelmű programja. WASHINGTON. Az ameri­kai szenátus úgy döntött, hogy az amerikai űrhajók felbocsátási helyét, az 1983 óta Kennedy foknak nevezett floridai vidéket ismét Cane- varal foknak nevezzék. A „visszakeresztelés” ügyét most a képviselőház elé ter­jesztették. DACCA. A Bengali Népi Köztársaság tengeri kapuja, Chittagong kikötője, teljes kapacitással üzemel. Daccá- ban jegyzőkönyvet írtak ala annak a szovjet expedíciónak a munkájáról, amely meg­tisztította a kikötőt az ak­náktól és az elsüllyesztett hajóktól. A szovjet expedí­ció három nagy teherbírású és hat közepes méretű hajót emelt ki a vízből. BOGOTA. A kolumbiai Bo­gaiéban letartóztattak három férfit, akiket Kjell Hagglöf svéd nagykövetségi első tit­kár meggyilkolásával gyanú­sítanak. Annak idején mi is hírül adtuk, hogv a diploma­tát a gépkocsijában eddig még ismeretien okokbol tar­kón lőtték. VLAGYIVOSZTOK. Na­ponta mintegy 350 kamion és tehergépkocsi indul útnak a Szovjetunió távol-keleti ki­kötőiből, hogy a Japánból érkezett, árukat átszállítsa a kelet- és nyugat-európai or­szágokba. A teherszállítás­ban részt vevő szovjet teher­gépkocsik száma az utóbbi években megtízszereződött. SAIGON. Del-Vietnamban ma reggel is Quang Tri tar­tományban és a partvidék középső részén folynak a leg­hevesebb csaták a népi erők és a saigoni kormánycsapa­tok között. Az amerikai B—52-es óriásbombázók hu­szonhárom hullámban bom­bázták az éjszaka a csaták színhelyét és környékét. Két bevetésben a VDK területét is támadták a B—52-esek Dong Hói kikötőváros és a 17. szélességi fok között. Ki méri a pálinkát? Tegnapi számunkban — ki tudja, hányadszor már? — szóvá tettük, hogy az Augusztus 20. strandon még mindig árusíta­nak tömény szeszt. A cikk megjelenése után a miskolci ven­déglátóipari vállalat egyik vezetője felhívott bennünket és kérte, hogy közöljük: a tömény szeszt nem az általuk üze­meltetett büfében mérik. A pálinkát valóban nem az ö büféjükben, hanem a hátsó meleg medence melletti vendéglátóhelyen láttuk. Ezt pedig nem a vendcglátóipari vállalat, hanem egy szövetkezet üze­melteti. Vajon sok-sok cikk után elérjük-e egyszer, hogy ez a bizo­nyos szövetkezet is élénken tiltakozik majd, ha azzal vádol­ják, hogy az üzleti haszon érdekében tömény szeszt mér ott, ahol ennek fogyasztása egyáltalán nem tanácsos, sőt — túl­zás nélkül mondhatjuk — életveszélyes, lévén az Augusztus 20. fürdő meleg vizű? B. D. DELI HÍRLAP — A Magyai Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsihnszky u 15 - Központ: 3b 132 16-672. 35-380. 36-379 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város­politikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat 18-228 - Sportrovat: .8-222 - Levelezés: 18-227 — Postafíók: 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vallalat Miskolc. Bajcsy-Zs u i8. — Felelős kladú. VERES MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. L. Széchényi u 15—17 — Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft. Index- 25 951 — Készült: s Borsop meever Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc. Baicsv-Zsillnszky u 15 - Felelős vezető- SZEMES ISTVAN Kapcsolat Baranya és Kütahya között

Next

/
Oldalképek
Tartalom