Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-15 / 165. szám

Van Útkorszerűsítés Nemrégiben adtak át egy ötkilométeres korszerűsített útszakaszt az Alsózsolcától Sátoraljaújhelyig vezető 37- es számú úton. A miskolci Közúti Építő Vállalat két te­lepéről, Nvéklád házáról és Tállyaról naponta 600 tonna aszfaltot szállítanak a mun­kálatokhoz: az 1952-ben épült út ugyanis teljes hosz- szában új burkolatot kap. A költségek megközelítik a 200 millió forintot; az idén mint­egy 40 millió forint értékű munkát végez el a KÉV. A hemádnémeti elágazás felé vezető szakaszon rövidesen újabb öt-, majd hétkilomé­teres hosszúságban adhatják át a nagyobb terhelést bíró, jó minőségű utat. — és mégsem kapható ■ a Ötlete a kereskedőnek is lehet (Folytatás az 1. oldalról) Júniusban — a fél év végén esedékes banki készletellen­őrzés hatására — 812 millióval csökkentek a kiskereskede­lem készletei. A tendencia minden szakmában érezhető volt: egyetlen hónap alatt az élelmiszer-kereskedelem 191. a vegycsiparcikk-kiskereskcdclem 262, a ruházati pedig 359 millióval mérsékelte árukészletét. A fél év végi átmeneti készletcsökkenés évről évre nagyobb méreteket ölt, és bi­zonyítja azt is, hogy a készletek felmérésének ez a mód­szere kifejezetten rossz hatással van a lakosság áruellátá­sára. (Pár héttel ezelőtt például egyik nagyáruházunkban egyetlen darab l'chér inget sem lehetett kapni.) A lélegző mennyezet Mennyit ér eqy újítás? Néhány év óta visszaeseti az újitómozgalom. Amíg a nyereségrészesedés elosztásá­nak kategóriarendszere ér­vényben volt. addig különö­sen „népszerűtlen” volt az újító. A tiszteletdijakat ugyanis annak a kategóriá­nak a nyereségéből fizették, amelyikbe az ötlet szerzője is tartozott. A többiek görbe szemmel néztek arra, aki ..megrövidítette őket”, hi­szen nekik ennyivel keve­sebb nyereség jutott. Azóta a kategóriarendszer rrtegszűnt, de az újítási díjak kifizeté­sének alapja továbbra is a felosztható nyereség. Csupán a találmányok díjazása szá­molható el termelési költ­ségként. Csak ulóia«’ (izeinek Az építőiparban az is meg­keseríti az újítók életét, hogy ’Sy-egy ötlet csak több esz- endő elteltével kamatozik. ^ vállalat ugyanis addig iem fizet az újítónak, amíg ízt a létesítményt — ahol az újítást bevezették — át nem idták. Ekkor készül részle- es költségelemzés, s csak ’zután lehet ítéletet mondani íz újítás értékéről. Dr. Gál Imre jogtanácsos­éi. a Miskolci Építőipari «■'állalat újítási megbízottjá­éi azt kérdeztük: elfogytak alán az ötletes emberek? Vagy talán az ösztönzéssel an baj? A nagy öllel — A tavalv hozzánk ér­kezett 18 ötletből tizennégyet negvalósítottunk — mondot- a. — Az idén fél év alatt 11 újítás érkezett, köztük egy okát ígérő, nagy ötlet is. Ez íz úgynevezett lélegzőfödém 'gv új anyag felhasználásá- ral készül, amely az eddig ilkalmazott hungarocellnél s kedvezőbb tulajdonságok­kal rendelkezik. Máris be­lezettük az egyik legnagyobb A kora nyári esők nem ettek kárt a tokaj-hegyaljai zölőkben. Különösen a nagy- azdaságok védekeztek ered- lényesen a peronoszpóra tlen. A magánparcellákon l-ott felütötte fejét a gom- abetegség. de ez nem jelent építkezésen, és az eredmény, a szakemberek szerint, vára­kozáson felülinek ígérkezik. (Az új anyagokat természe­tesen csak az építtető bele­egyezésével lehet felhasz­nálni, és csak akkor, ha a kész épület használhatósaga nem marad el a tervezettől.) A lélegző mennyezet épüle­tenként negyedmillió forintot, hozhat a Miskolci Építőipari Vállalatnak. A végen derül ki Csökkenti az újítási ked­vet, hogy a kifizetendő ösz­A KISZ Borsod megyei Bi­zottsága értesíti a törökbá­linti és Budapest XVII ke­rületi építőtáborokba július 16-án utazó fiatalokat, hogy számukra a MÁV különvo- natot indít. A vonat 10.00 órakor in­dul a Miskolc Tiszai pálya­udvarról. Megáll: Nyéklád- házán 10.10 órakor, Mező­kövesden 10.36 órakor és Fü­zesabonyban 10.47 órakor. 12.34 órakor érkezik Buda­pestre. Felhívjuk a táborozok fi­gyelmét, hogy feltétlenül ez­zel a vonattal utazzanak, mert Budapest Keleti pálya­udvaron különautóbuszok várják őket. Jó utazást, kellemes tábo­rozást kívánunk: KISZ Borsod megyei Bizottsága Felhívjuk a 3. számú Szak- középiskola azon tanulóit, gazdaságok tábláira. A virágzás után jónak mondható a fürt- és bogyó- képződés: a korábbi éveké­nél jóval gazdagabb ter­mésre számítanak a Hegy­alján. szeget azok a költségtöbble­tek is mérsékelik, amelyek éppen a műszaki színvonal alacsony volta mialt „drágít­ják” meg az újítás alkalma­zását. (Már kérdés, hogy az ötletek szülői — bár szíve­sen emlegetik az újítással megtakarítható összegeket — a megvalósítás többletkiadá­sait kihagyják a műszaki leírásokból.) Így azután csak a munkahelyen, a gyakorlat­ban derül ki, hogy valóban mennyit is ér egy-egy újítás. (nogy) akik a diósgyőri vár építő­táborába jelentkeztek, hogy 1972. július 17-én reggel 8 órakor a diósgyőri várban jelentkezzenek. Az emberi szervezet érzé­kenyebb a legprecízebb mű­szernél is; a környezetében végbemenő változásokra azonnal reagál. A hirtelen időjárásváltozást például szinte minden ember megér­zi. A hideg-, illetve a me­legfrontok betörése miatt különösen nyáron nő meg a rosszuilétek száma. A hideg és a meleg lég­tömegek cseréjekor kimutat­hatóan megváltozik a leve­gő hőmérséklete, légnyomá­sa. páratartalma. sokszor még az elektromágneses su­gárzás mértéke is. Mii mond a mentőorvos? — Ezek az időjárási válto­zások gyakran idéznek ölő hirtelen rosszullétet — mondja dr. Horváth Endre mentőorvos. — Frontbetöré­sek alkalmával a szokásos­nál mintegy 15—20 százalék­kal többen hívnak bennün­ket. Különösen az agyvérzés, a szívtrombózis és a szívin­w Tovább bővítették az Eger- és Gyöngyösvidéki Pincegazdaság bortároló rend­szerét. Tizenhét ezer hekto­literes. hőszigetelő tárolókat, hideg-meleg kezelő berende­zést telepítettek. A bort érle­lés után 75—8.í fokra heví­tik, majd —4. —6' fokra hü­tik. E kezelés hatására a bor ellenáll a szállítás, a hideg, a meleg kedvezőtlen hatá­sainak, tartósan tiszta ma­rad. Az új létesítményben évente 200 ezer hektoliter bor kezelését végezhetik el. Képünkön: kezelés előtt a bort kovaföld szűrön prése­lik át. A Belkereskedelmi Minisz­térium hivatalos lapjában, a Kereskedelmi Értesítőben megjelent közlemény egy sza­bálytalanság megszüntetésére figyelmezteti a vendéglátó­ipari üzemeket. Egyes ven­déglátó üzletekben ugyanis ..lemezklub” címén belépő­díjat szednek, holott a ven­déglátóipari árak szabályo­zásáról még 1967-ben kiadott utasítás értelmében csak ze­ne- vagy műsorszolgáltatás alkalmával lehet felszámolni belépődíjat. Kimondja ugyanis az utasítás, hogy a farktus. illetve az ideges ere­detű rosszuilétek gyakoriak. Az időjárási változások nem­ritkán előbbre hozzák a szü­lések időpontját is. — Lehet-e valamit tenni a frontátvonulások okozta rosszuilétek elkerülése érde­kében ? — Az időjárásváltozás az embereknél általában inger­lékenységet. fejfájást és fá­radtságérzést vált ki. Az ide­ges, a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedő vagy asztmás betegek ilyen esetekben lehetőleg óvakod­janak minden szellemi és fi­zikai megterheléstől. Ha módiuk van rá. pihenjenek, emellett gyenge nyugtatok — Andaxin. Seduxen — sze­dése is ajánlatos. untató hclictl... Az Állami Biztosító megyei igazgatósaga gépkocsi-kár­rendezési csoportjának tájé­koztatása szerint július 1-e és 13-a között csak Borsod­ban 236 közlekedési baleset történt. Jó részük a gépko­csivezetők szervezetében, a A készletek ilyen arányú csökkenése „szerencsére” csak időszakos jelenség, de arra mindenképpen figyel­meztet, hogy a kiskereske­delemre nehezedő költségve­tési terhek nincsenek kellő összhangban pártunk keres- kedelem-polititkájával. S mint a tápasztalatok bizo­nyítják. időnként nemcsak a lakosság áruellátásában érez­tetik kedvezőtlen hatásukat, hanem zavarokat okoznak a termelésben is. Felelős: a kereskedelem A szabályozók módosítása nyilván alapos előkészítést gépzene — rádió, lemezját­szó. wurlitzer stb. — esetén zenés árat felszámítani nem szabad, tehát belépődíjat sem kérhetnek, mert ilyen díjazásra csak „élőzene”, vagyis jelenlevő zenekar já­téka esetében van lehetőség. A lemezklubban nyújtott szolgáltatást a Művelődés­ügyi Minisztériúm nem mi­nősíti műsornak, mert a le­mezeket kezelő személy csak ismertető közlést nyújt, tehát ilyen címen sem szabad be­lépődíjat felszámítani. frontbetörések okozta elvál­tozások „számlájára” írható. — Milyen hatast gyakorol az időjárás változás a volán mögött ülők szervezetére, s mindez miben nyilvánul meg? — kérdeztük Dr. Lack- ner György körzeti orvostól, az ismert első osztályú mis­kolci autóversenyzőtől. — A fáradtság következ­tében bizonyos fokú dekon- centráltság lép fel. Ez a gép­kocsivezetőknél a reflexek lassúbb működésével, az ész­lelési idő meghosszabbodásá­val jár együtt. Ilyenkor a figyelem tompul, nem első­sorban a forgalomra össz­pontosul. Ennek övetkezté- ben gyakoribbak a koccaná­sos. súlyosabb esetekben a tragédiával végződő balese­tek. Fronrbetörés alkalmával tehát csak az vezessen, aki­nek feltétlenül szükséges. Mivel a gépjárművezető nyug­tatót nem szedhet, ajánlatos a kezdőkre jellemző óvatos­sággal hajtani. Ez inkább megbocsátható „bűn”, mint egv figj'e'meHenségböl eredő baleset előidézése ... (keglovich) igényel, a vásárlókat egesz éven át nyugtalanító ellátá­si zavarok nagy része azon­ban elsősorban a kereske­delmen múlik. Az ellátásban tapasztalható látszólagos „ré­seket” az érdekelt vállala­tok többnyire könnyűszerrel „betömhetnék”, ha javítanák az ipar. valamint a kis- és nagykereskedelem közötti együttműködést. Aligha vitatható, hogy a kereskedelem tejes mérték­ben felelős az üzletek meg­felelő színvonalú ellátásáért és a fogyasztók igényeinek kielégítéséért. Csakhogy ez. számos gyakorlati intézke­dést és új ötleteket is fel­tételez. Az Mlk-ban í«y csinálják Az NDK-ban megjelenő Neues Deutschland egyik legutóbbi száma a keletné­met kereskedelmi vállalatok több. ebbe a témakörbe illő kezdeményezéséről számolt be olvasóinak. A Német Demokratikus. Köztársaságban — mint a cikk írja — már megszokott dolog, hogy az eladók kis könyvecskét vezetnek, amelyben feljegyzik a vá­sárlók fontosabb kívánságait. A nagyobb elárusítóhelyeken pedig egyes dolgozókat azzal is megbíznak, hogy tanácsa­ikkal támogassák a nagyke­reskedelem és az ipar üzlet­kötőit és beszerzőit, akik vi­szont hetente látogatják az üzleteket, rendszeresen ellen­őrzik a boltok feljegyzéseit és tanácsokat adnak a kis­kereskedelemnek. Ilyenkor — ha az üzletbe látogató szaktanácsadók hiányosnak találiák a kínálatot — meg­bízás nélkül, azonnal intéz­kedhetnek. S hogy a kocká­zatot a felelősség arányában megosszák, a szállítók min­den formalitás nélkül vissza­veszik az eladhatatlan idény­cikkeket. Kisebb horderejű, de na­gyon is hasznos ötletek ezek, s bizonyára a mi ötletes ke­reskedőink is szolgálnának hasonló tanácsokkal, ha a vállalatok vezetői lobban odafigyelnének saját dolgo­zóik és a vásárlók vélemé­nyére. (lahucsky) Szövetkezcíi véradók A Vérellátó Alközpontban térítésmentesen adtak vért 14 miskolci kisipari szövet­kezet dolgozói hétfőn, ked­den és szerdán. A három nao során összesen 253 fő adott, vért, összesen 77 litert. (Az elmúlt években mindössze százan adtak vért egy-egv ilyen alkalommal.) Most elő­ször történt, hogy nem a Vérellátó Alközpont munka­társai mentek a szövetkeze­tiek helyébe, hanem azok keresték fel — csoportosan — az intézményt. Jó termés ígérkezik 1 okuj-Hegyulján különösebb veszélyt a nagy­Építőtáborba utazóknak! KISZ Miskolc városi Bizottsága Lassulnak a reflexek Frontátvonulás „Leniczklub” címén Tilos belépődíjai szedni

Next

/
Oldalképek
Tartalom