Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

Műfordító­konferencia Nyolcvanöt magyar szerző műveit fordították le és je­lentették meg az utóbbi há­rom esztendőben a Szovjet­unió különböző köztársasá­gaiban. Ugyanakkor objek­tíve szinte lehetetlen, hogy mindenfelé eljussanak az adaptált magyar művek a Szovjetunióban, hiszen — a könyvesboltokról nem is be­szélve — összesen 300 ezer könyvtár működik, így a nem ritkán , százezres vagy több százezres példányban meg je- \ lenő művekből sem jut min­denhova. Osztályfőnöki órán A megfoghatatlan... As iskolaigazgatók komplex gyakorlati szemináriuma néven folyó továbbképzés során a hét elején a középiskolák vezetői gyakorlati foglalkozáson találkoztak a 2. sz. Ipari Szakközépiskolában. Ezúttal osztályfőnöki órát hallgattak és vitattak meg. Ersekcsanádi István tartott órát harmadikos finommechanikai műszerész osztályának A szép a képző- művészetben és a zenében címmel. E. G. Ananasvili, a szovjet írószövetség műfordítói ta­nácsának helyettes elnöke — a konferencián részt vevő tíztagú szovjet delegáció ve­zetője — megemlítette, hogy egyedül Moszkvában har­minc olyan író-műfordító van, aki magyar művek tol­mácsolásával, próza-fordítás­sal foglalkozik. Ukrajnában, Észtországban, Grúziában kü­lönösen sok apostola van irodalmunknak. Film Jeszenyinről Szergej Uruszevszkij, a vi­lághírű operatőr, aki már rendezőként is bemutatko­zott, Szergej Jeszenyinről készít filmet. Gannagyij Spa- likovval együtt irt forgató­könyvéből ő rendezi és fény­képezi alkotását. Jeszenyin Szergej Nyikonyenko, egyik szerelmét Natalja Belohvosz- tyikova alakítja. Közremű­ködik a táncok rendezője­ként Igor Mojszejev is. Szép az, amikor a világ fölötti abszolút eszme érzé­kelhetően megnyilvánul — definiál Hegel; Szép az, ami érdek nélkül tetszik — fogal­maz Kant, de mondják így is: A szép a társadalmi em­ber szabadságvágyának kife­jeződése. És még nagyon sok­féle meghatározást ismerünk. A filozófusok, esztéták meg­állapításán túl pedig vala­mennyiünknek van egy leg­többször kifejezőetetlem szép- ségdefiniciója. Nem is tart­rozását, megelégszünk azzal, ha kiállításról, hangverseny­ről valami plusszal távozunk, ha tisztult szíwel-fejjel tesz- szük le a verseskötetet. A dolgokban, művészetekben rejlő esztétikum ilyen fokú érzékelésénél már legfeljebb az értő vélemény módosítása következik. A gyereket rá kell vezetni arra, hogy ho­gyan formáljon véleményt, esetenként lebími benne a meg nem értésből fakadó el­lenérzést, eleve elutasítást. Az említett órán diafilm segítségiével korok képzőmű­vészete villant fel, a magne­tofon Vivaldi és az Ómega- együttes zenéjét, Váci Mihály versét tolmácsolta. A kont­raszt, az egyes művészeti' ágakba való bepillantás vala­miféle gondolatot mindenkép­pen ébresztett. Az iskolának, a gyereket a szépre rávezető felnőttnek azonban nem ér­het véget a kicsengetéssel az óra. Marad a töprengés: csi­náltam-e valamit? Egészen biztosan, bár lemérni nem tudom. A megfoghatatlan az, amely félelmetes súllyal nehezedik a pedagógusra. Még akkor is, ha művészeti iskoláról, vagy más jellegű intézményben szervezett keretek között fo­lyó művészeti oktatásról van szó. Számon kérni tárgyi tu­dást lehet, de a 'gyerekben kifejlődőben levő megértés, ráérzés nem osztályozható, nehezen, vagy sehogysem ellenőrizhető. Feladatuk — még akkor is, ha az ' otthon, a baráti kör segít — nyomasztóan súlyos és nehéz. Meg kell küzdeni a szó, a kifejezés korlátozott mivoltával (át­váltható-e szavakra a mű­vészi élmény?), az alapvető ismeretek hiányával (a ze­nében különösen), a divatos stílusirányzatok egyedural­mával. Talán az egyetlen megoldásnak kínálkozik: el kell juttatni a fiatalt annak a felismeréséig, hogy válasz­tani csak 'akkor tud, ha tudja, milyen a választék. Hogy rájöjjön: a felnőttek­nek nem az a „baja”, hogy a beat-zene van, hartem az, hogy számukra csaknem ki­zárólag ez létezik. (mókái) juk szükségesnek a meghatá­Sport vagy művészet? Ismerkedés Késmárkyékkal Egyebek között erről esett szó tegnap a Magyar írók Szövetségében, ahol megkez­dődött a magyar és szovjet műfordítók szakrtiai tanács­kozása. A négynapos eszme­csere napirendjén szerepel a magyar irodalom fogadtatá­sa a Szovjetunióban, illető­leg a szovjet írásművészet magyar ’’ nyelvű kiadásai, népszerűsítése az olvasók kö­rében. + A címnek (A kalóz menyasszonya) alig van köze a sztorihoz. Nelly Kaplan filmje sikamlós történet; tulajdonképpen egy min­denki által megalázott, szép , cigánylány, Marie sajátos lázadásáról szól. Egy francia falucska álszent és kéjsóvár polgárai ellen a cigányleány szépsége és női varázsa fegyver- * _____________________ zetével„harcol”. Nem kétséges, hogy ö győz. A francia vígjáték — melyet csak 18 éven felüliek látogathatnak —. nemcsak pikáns, hanem leleplező történet is. A főszerepet Bernadette *Lefont játssza. Miskolcon hol­naptól vetítik a filmet. Semmi kétség: a Késmárky-házaspár — a férj a népszerű táncdalénekesnö testvére — neve Miskolcon fogalommá vált. Legalábbis azok körében, akik szombaton megtekintették a versenytáncosok sportcsarnokbeli gálaestjét. A műsor köz­ben fel-felújuló taps gyakran köszöntötte Csöpiti a bájos arcú, ragyogó mozgású feleséget, illetve Kálmánt, a nem kevésbé jól táncoló férjet. Az Avas-szálló presszójá­ban folytatott beszélgetésen arra a kérdésre, hogy hogyan kezdődött, Csöpi így vála­szol: — A Horizont tánciskolá­ban vagy nyolc évvel ezelőtt találkoztunk először. Kálmán felkért táncolni... Az út, amit az első közös tánclépésektől az „A” osztály eléréséig megtettek, nem volt könnyű. Többször is mindent élőiről kellett kez­deniük. Sok-sok tánc, né­hány verseny is közben, s elérkezett a nagv pillanat. A nászindulóra a fiatal pár — kivételesen — nem táncolt. — Tudod, korábban sok gondot okozott az időegyez­tetés, az órák látogatása, meg minden. így, házaspár­ként sokkal könnyebb. — Mennyi „edzésre” van szükség hetenként? — Kétszer két órát tán­colunk a Fővárosi Művelő­dési Házban. Ez nagyon ke­vés. Legalább ennyit kellene gyakorolni naponta. Ezért is örülünk minden táncos al­kalomnak. Mint minden versenytán­cosnak, nekik is tervük a különleges — Sonderklasse — kategóriába kerülni. — Mi kell ehhez? — Sok-sok gyakorlás és eredményes versenyek. Saj­nos, mindkettőből kevés van. Pedig addig nem nyug­szunk A táncospár panaszkodik: hazánkban nincs kellő te­kintélye a versenytáncnak, noha számos nemzetközileg is elismert párosunk van, s évek óta rendeznek nálunk is országos, illetve nemzet­közi versenyeket. A párok — még a legjobbak is — teljesen amatőr alapon tán­colnak, a ruha- és a gyakori utazási költségeket is vál­lalva. Ök eddig csak az NDK-ban és Csehszlovákiá­ban jártak tanulni, illetve versenyezni — a saját költ­ségükön. — A vita jelenleg azon fo­lyik — mondják —, hogy sport vagy művészet a ver­senytánc. Nos, mi a szimpatikus tán­cos-házaspárral abban álla­podtunk meg, hogy művé­szet. (keglovich) A DECEMBERI NAPJAINK , A Napjaink decemberi számának karakterét a ri­portok és publicisztikai írá­sok határozzák meg. Békés Dezső egy szociális otthont keresett fel: a rokonaiktól elfelejtett öregek melegség utáni sóvárgásáról rajzol ‘ megrázó képet (.öregek). No- vák István azt kutatja, mi­ért szaporodtak meg az utóbbi időben a polgári pe­res eljárások, s hogyan lehet­ne a számukat csökkenteni. (Perek.) Az ifjúságért érzett felelősség és a tenni akarás vágya -hatja át Varga Gábor- né cikkét (Ifjúságunkért). Fekete Gyula átmeneti szü­net után folytatja Egy korty tenger című sorozatát; ezút­tal a magánérdek és á köz­érdek szükséges összhangjá­ról, ^ a helytelenül értelme- 1 zett önmegvalósításról fejti ki gondolatait. (Jogigény.) Gulyás Mihály elbeszélésé­ben (Visszatérés) a paraszt­ból bejáró munkássá lett, majd falujába vjsszalkíván­kozó főhős nehéz újrakezdé­sét kísérhetjük nyomon. * Kétoldalas összeállítást kö­zöl a lap pécsi prózaírók el­beszéléseiből : Békés Sándor (Sok év után), Berták László (Régi esők emlékezete), Pál Rita (Mese, mese, Emese...). Örvendetes, hogy isimét több glosszat közöl a lap, s be­számol az Észak-Magyaror- szágon érdeklődésre számot tartó konferenciákról, ün­nepségekről. Hasznos írásnak ígérkezik a most kezdődő sorozat: a hazai nőnevelés úttörőjének, a méltatlanul háttérbe szorított Kar ács T ereznek miskolci tevékeny­ségéről. Verseket közöl a lap Biha­ri Sándortól, Gyüre Lajos­tól, Kalász Lászlótól, Kör­mendi Lajostól, Major János­tól, Szalai Csabától. A kriti­kai rovat most is a megszo­kott színvonalat produkálja. Reich Károly kilenc ra jza egy kis bepillantást enged mega kiváló művész műhelyébe. Római város Korzika szigetén? A festői korzikai városká­ban, He Rousse-ban folyó építkezési munkák alkalmá­val a földgyalu egy kőbolto­zatba .ütközött. A boltozat, amelynek teteje alig valami­vel emelkedik csak a talaj szintje fölé, élénk érdeklő­dést váltott ki a szakértők körében. Miről van szó? ősi fedezék halászcsónakok szá­mára? Régi templom kriptá­ja? A római—gall korszak romjai? Valószínűbb, hogy az időszámítás előtt 200 évvel épült római település, Rubi­kum maradványairól van szó. Ile Rousse történelmi em­lékekben gazdag városka. A vandálok által elpusztított Agilla város helyén keletke­zett. Erről tanúskodnak a ritka és esetleges római kori lele­tek: érmék, edények, temet­kezési urnák és amforák ma­radványai. Etruszk vázákat is találtak. Lehetséges, hogy a város legrégibb kápolnájá­nak helyén valamikor et­ruszk vagy római templom emelkedett. Városi tanácstagok fooadóórái Dec. 1. Budai Barnáné és Finczfczky János, I. kerületi hivatal vb-te- rem, Vörösmarty u. 16., 17 órá­tól; ifj. Tasnádi László, BÁÉV- székház, rendészeti iroda, Ma­gyar-Szovjet Barátság tér, 13 órától. Dec. 2. Gáspár Sándor, Erdei Termé­keket Feldolgozó V., Szentpéteri kapu 27—29., 17 órától. Dec. 3. Szűcs Sándor, Szinyei Merse P. u. 13.» 16 órától. Dec. 5. Tóth Jánosné, Halász u. 1., 17 órától. Dec. 6. * Almás i Istvánná, Nagyváthy utcai ált. iskola, 18 órától; Bu­dai József 1/2. pártszervezet, Ba­ross G. u. 18., 17 órától; Bum- bera László, III., Költő u. 23., 16 órától; .Endrédi József, OTP, igazgatói szoba (Széchenyi u. 15—17.) 16 órától; Kiss Mártonné, Kilián-észaiki óvoda, Kacsóh P. u. 8.» 12 órától; Kolitai Zoltán, Ifjúsági Ház, Győri kapu 27.» 17 órától; Karamesik János, Szirma, Tanácsíháza, pártihelyiség, 17 órá­tól; Majoros Ferenc, 1,6. párt­szervezet, Tanácsház tér 2., 17 órától; Molnár Moklós, II. sz. Lakásszövetkezet, igazgatósági iroda, Katowicze u. 7., 17 órá­tól; ökrös Bé»áné, lakásszövet­kezeti iroda. Gagarin u. 13., 17 órától: dr. Sinka Andrásné, la­kásszövetkezeti iroda. Iván u. 41., 19 órától; Szaniszló Bálint, 114. sz. MŰM. Intézet társalgója, 17 órától; Titkó István, Szabó E. u. 70., 16 órától; Tóth Lajos, Se­lyemrét 14., 17 órától; Várkoly József, Zrínyi Gimnázium, Ru­das L. u. 2., 18 órától. Dec. 7. . Debreceni Ferenc Hámor, ta- nácskirendeltsép. 9 órától; He­rényi József. Ady E. Művelődési Ház, Kuruc u., 1- órától; Sebők Ferenc, Szepesi utcai óvoda, 17 órától; Tóth Imre, Tizeshonvéd u. 16., 18 órától. Dec. 8. Dr. Illés Béla, KIOSZ, titkári szoba, Széchenyi u. 61., 17 órá­tól; Vindt Márta, HE., Brigád u. 18., 17 órától. Dec. 10. Winkler József né, Erény ő, or­vosi rendelő, 17 órától. Városi tanácstagok beszámolói Dec. 3. Endrédi József, ingatlankezelő' vállafliat, Dózsa Gy. u. 30.. 17 órától; Hell István, HCM lakó­telep építik, ebédlő (bejárat a Farkas Á. utcából), 16.30 árától. / Dec. 6. Honti András, ingat ián keze 1 ö vállalat, Dózsa Gy. u. 30., 17 órától; Koval Pál, 1/6. pártszer­vezet, Tamacshäz tér 2., 17 órá­tól1; Vitányi Imre, 1/5. pártszer­vezet, Kassai u. 86., 17 órától. Dec. 7. Deák Béla, Kun B. utcai ált. iskola, 18 órától; Kormos György, tsz-kultúrterem, Mlajor u. 17 órától. Dec. 9. Demők Józsefné, Ságvári utcai iskola, 17.30 órától. Dec. 10. Sugár Andor, Szeles utcád ált. iskola, 17 órától. SZERDA Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Túró József népi zenekara játszik. — 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak 1 — 14.06: Dalok a KISZ kong­resszusára. — 14.30: Nőkről nők­nek. — 15.10: Farkas Ferenc: Őszi vázlatok. — 15.19: Iskolará­dió. — 16.00: A világgazdaság hí­rei. — 16.05: Kóruspódium. — 16.18: Atlasz. Világgazdasági fi­gyelő. — 16.28: Színes népi mu­zsika. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: A MRT szimfo­nikus zenekarának hangversenye. — Közben 18.07: Vállalná-e még egyszer? Riportműsor. — 18.51: Csárdások. — 19.25: A ,,Kék Ka­kas” a Kerepesi úton. Mikszáth Kálmán műve rádióra. (Ism.) — 20.04; Az elmúlt hónap slágerei. 20.42: Visszhang. — 21.12: Nép­dalest. — 22.20: Vendégszerkesz­tő: Fodor János. Operarészletek. — 23.02: Téli hangulatban. Köny- nyüzene. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 12.40: Házunk tá­ja. — 13.03: A köpeny. Részletek Puccini operájából. — 13.40: Or­vosi tanácsok. (Ism.) — 14.00: A Ray Charles Singers és a Raf Christiano együttes műsorából. — 14.35: Salgótarján—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félideje. — 15.20: Verbunkosok. — 15.33: Mindenféle, másfél órában. — 17.00: A nagykövetasszony. Bara­bás Tibor írása. — 17.10: Köny- nyűzene. — 17.20: Kis magyar néprajz. — 17.25: Budapesti Hon­véd—Újpesti Dózsa bajnoki lab­darúgó-mérkőzés n. félidejének közvetítése. — 18.15: Déki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik. — 18.45: Szeged: Radnóti Miklós Gimnázium. Riportműsor. — 19.00: Jó estét, gyerekek! — 19.05: A MRT énekkarának hang­versenye. — Kb. 20.55: Reklám. — Kb. 21.00: Ziehrer: A csavar­gók. Nyitány. — Kb. 21.07: Ü.j könyvek. Kb. 21.10: A malom. Dokumentumműsor. — Kb. 22.00: Hangversenynaptár. — Kb. 22.15: Mikor kész egy téglagyár? Ri- portműeor. — Kb. 22.35: A Swingle és a Rokokó együttes műsorából. — 23.15: Liszt: Dante- szimfónia. Miskolci rádió: A megye éle­téből. — Egy hét a Tiszai Vegyi- kombinátbain ■ m. rész. — Vá­rosi munkaerő-gazdálkodási ér­tekezlet. — Szólóhangszer a zon­gora. — „Nagyobb figyelem­mel ..." A nők Borsod megye társadalmában. — A nők hely­zete a Papírgyárban. — Szín­hely és készülődés. Miskolci új­ságíró az 1972-es olimpia váro­sáról. II. rész. — A megye sportéletéből. — Előadó az át­dolgozó. Televízió: 13.10: Iskolatévé. — 16.15: Reklám. — 16.25: Budapesti Honvéd—Üj pesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése. — 18.20: Hírek. — 18.25: A lenin-- grádi Ermitázs kincsei. — 18.55: Bemutatjuk . . . Vukovics Oszkár tizedest. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Háború és béke. III. rész. Borogyino. -r- 21.15: Zenei figyelő. — 22.00: Tv- híradó. Bratisiavai televízió: 17.25: Hí­rek. — 17.80: Középiskolások mű­sora.— 18.15: Napjaink szemszö­géből. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: Napi jegyzet. — 19.40: Dalok. — 19.50: Mi tör­ténik a nagyvilágban? — 20.00: Különleges eset. Tévéjáték. — 21.15: Grúz művek szemléje. Fut­ball, labda nélkül. — 21.30:, Iro­dalmi magazin. 22.00: Tv-híradó. Filmszínházak: Szenzációvadá­szok (színes olasz) í4, hn6; Szind- bád (színes magyar, 18 éven felü- lülieknek) 6. Béke — Nulla dél­kör (lengyel) f3, f5, f7. Kos­suth ! — Modesty Blaise (színes angol) 6. Filmklub. Miskolci Nemzeti Színház (7): Macbeth (Lehár és Egyetemi bér­let). j Kiállítások: Szőnyi István te­rem (9.30—18 óra között): Tóth B. László festőművész kiállítása. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.18: Regina Res- nik és Nikola Nikolov énekel. — 9.00: Emlékezzünk régiekről. (Isrp.) — 9.20: Nóták. — 10.05: Nappali csillagok. Rádiójáték. (Ism.) — 11.01: Barokk muzsika. Petőfi rádió: 8.05: Hangfelvételi érdekességek. (Ism.) — 8.35: Pol­kák. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Kamarazene. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Magánvélemény közügyek­ben. Televízió; 8.10: iskolatévé. Föld­rajz. — 9.00: Élővilág. —'9.55: Számtan-mértan. — 11,05: Magyar nyelvtan. — 11.55: Földrajz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom