Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-17 / 297. szám

Tizenkét órás illés, sok szünettel «K* POLITIKAI NAPILAP * W. ÉVFOLYAM, 297. SZÁM 1971. DEC. 17., PÉNTEK I ÁRU: 80 FILLÉR Óvári Miklós az egyetemre látogatott Mint arról már bestia mus­tunk, tegnap délelőtt ülés: tartott a megyei pártbizott­ság, amelyen részt vett Övá­ri Miklós, az MSZMP KB titkára, aki a pártbizottsági ülést követően a délutáni órákban dr. Bodnár Ijerenc- nek; az MSZMP IÍB tagjá­nak, a megyei pártbizottság első titkárának éij$rt JMvasi Bélának, a ■. városi*Párnjkjftív ság első titkárának kimKté- ben a Nehépjjxrfc üfüszáki Egyetetnre látaBt<*t A ven­dégeket dr. Zátpbó János, az egyetem Vektora köszöntötte. i Az oktatókkal, valamint az egyetemi KlSZ-végrehajto- bizottság képviselőivel való -találkozón Övári Miklós tájé­koztatót adott az időszerű kül- és belpolitikai problé­mákról. Elsősorban aktuális leiadatainkról szólt, majd azekról a tennivalókról be­szélt, amelyek végrehajtásá­ra a PjTrt jÉMRlgresszusaha- 'iaiÄttekatnozott. A tájékoz­ta t^rKövetően a konferencia résztvevői kérdéseket tettek fel a munkaerőhelyzet és a munkaerő-vándorlás' alakulá­sáról, valamint tudománypo­litikánk jelenlegi helyzetéről. \ ‘’8*- Építsünk rá házakat?’ é ' / •5äj§k: ---•i-- *■ »* /*» jg ^«1 ^ H - *■ • -* ■­H.evel park-ügyben Az összekötő városrészről olvastam a következőket: .. Véleményünk szerint a tervezők igen sok olyan te­rületet kívánnak zöldövezet­té alakítani, amelyeken jó állagú házak, rendezett ut­cák vannak jelenleg. S eny- nyi szanálást nem engedhet meg magának a zöldterüle­tért egyetlen város sem, bár­mekkora szükség is van a parkokra...” — írja hozzánk címzett levelében Kovács Já­nos, a Győri kapu 97. szám alatt lakó olvasónk. Érdekes a levél folytatása is. „Kénytelen vagyok elgon­dolkozni: talajmintákat vet­tek a Glószban, elsőként a Győri kapu és a Rácz Ádám utca között megépült bérház­tömb közepén levő park-ját­szótér talajából. Ez arra en­ged következtetni, hogy va­lakinek, vagy valakiknek az agyában megszületett a korszakallzotó gondolat, ni- csak, itt is van egy szabad terület, építsünk rá bérháza­kat) Különös. A város egyik helyen képes lenne utcákat letarolni egy kis zöldért, máshol pedig — az ország parkokban legszegényebb nagyvárosában — képes ilyen kis területet is beépíteni, amelyet annak idején saját maguk alakítottak ki játszó­térré és parkká. Pedig ez a terület nemcsak a lakótömb nyolc bérházának gyermekeit gyűjti össze. Ide járnak ját­szani a Győri kapu közeli, új lakótömbjeiből is, mert sokan megfeledkeznek arról az elemi követelményről, hogy az új lakótelepek ter­vezésénél nemcsak üzlethá­lózatra van szükség; a gyer­mekekről sem lehet megfe­ledkezni. Közismert, hogy a Győri kapu a város legforgalma­sabb útvonala. Itt bonyoló­dik le a forgalom a gyárak és az új diósgyőri városköz­pont felé is. Arról nem is be­szélve, hogy a lillafüredi kis­vasút helyén rövidesen meg­épül az északi tehermentesí­tő út. Ezért kérdezem: két ilyen forgalmas út között ki vállalja majd a felelősséget az utcákra kiszorított gyer­mekeink esetleges balesetei­ért? Lesz-e ilyen szerv? Olvasónk közérdekű kér­désére igyekeztünk választ keresni. (Folytatás a 3. oldalon.) Ma délután ismét tárgyal a BT Daccában átveszi hivatalát a köztársaság új polgári kormánya Azután, hogy a Kelet-Pa- kisztánban levő pakisztáni hadsereg feltétel nélkül meg­adta magát, a Daccába bevo­nuló indiai csapatoknak, — a Biztonsági Tanács ismét összeült, és 12 órán át sok szünettel, eredmény nélkül tanácskozott. A hajnalban véget ért tanácskozást ma délután folytatják. Miután Kelet-Pateisztán megadta magát és Indira Gandhi elrendelte, hogy Kasmír térségében és a nyugat-pakisztáni határon ma délutánra egyoldalúan életbe lép a tűzszünet, Malik, a Szovjetunió ENSZ-fődeLe- gátusa visszavonta korábbi javaslatait. Ű.j javaslatot nyújtott be, amely üdvözli a kelet-pakisztáni tűzszünetet, és javasolta, hogy a kasmíri Béke és Saocializtmts Prágai közlemény December 14. és 16. között Prágában megtartották a kommunista- és munkáspár­tok képviselőinek soron le­vő tanácskozását, a Béke és tlizmus dáű • folyóirat '•'.évi jun A tanácskozás résztvevői pozitívan értékelték a folyó­irat hároméves munkáját és kiemelték hozzájárulását a nemzetközi kommunista mozgalom, valamint a világ- forradalmi fejlődés időszerű problémáinak kollektív, marxista—leninista elemzésé­hez, a testvérpártok közötti tapasztalatcseréhez. A ta­nácskozás meghatározta a fo­lyóirat további tevékenysé­gének programját. Fő fel­adat: a lap szorosan együtt­működve a testvérpártokkal, aktívan járuljon hozzá a marxista—leninista elmélet további fejlődéséhez, a kom­munista- és munkáspártok nemzetközi tanácskozása esz­méjének propagálásához, hogy elősegítse a világ kom­munista- és munkásmozgal­ma, az összes antiimperialis- ta erők egyesítését a békéért, demokráciáért, nemzeti fel- szabadulásért és szocializmu­sért folyó harc érdekében. Dzsemal Bijedics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke, aki Fock Jenőnek a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Ma­gyarországon, tegnap elutazott Budapestről. A jugoszláv kor- mányfö búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent Fock Jenő, a kormány elnöke. (MTI telefotó) térségben, valamint a nyu­gat-pakisztáni határon, In­dira Gandhi döntésének alapján, ugyancsak rendeljék el a tűzszünetet. Pakisztán kövesse India példáját. Bush amerikai ENSZ-dele- gátus ugyancsak javaslatot nyújtott be, amely azonnali tűzszünetet tartalmaz és a fegyeveres erők visszavoná­sait kéri minden megszállt te­rületiről. A BT tagjai az indiai és pakisztáni ENSZ-delegátu- sokkal jpa délutánig, az újabb ülés megkezdéséig kon­zultálnak az új javaslatok­ról. Daccában ma átveszi hiva­talát a független kelet-pa­kisztáni köztársaság új pol­gári kormánya. A Fehér Ház sajtófőnöke bejelentette, hogy az USA haditengerészeti erői mindaddig a bengáli öbölben maradnak, amíg nem válik világossá, hogy valóban vé­get ért-e az indiai—pakisz­táni háború. A szóvivő azt is közölte: Nixon továbbra is az indiai csapatok teljes kivo­nását szorgalmazza Kelet- Pakisztániból. ______ feltétel nélküli fegyverletétel dokumentumn­alftut^yábrázolja. Balról a Kelet-Pakisztávban har-. coló indiai csapatok parancsnoka, J. S. Aurora tábornok és A. A. K. Niazi pakisztáni'’''tábornok, a Kelet-Pakisztán- ban harcoló pakisztáni csapatok parancsnoka (jobbról) a dok*tment*tmok aláírása pillanatában. (MTI telefotó) Sztfmzteri eszem-í&mhii Sok vendéget vár a vendéglátó A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat másfél ezer dolgo­zója már javában készül, hogy minden készen álljon a szilveszteri eszem-iszomra. Megkezdődött a helyfoglalás, de az eddigi tapasztalatok szerint csak a két ünnep kö­zött várható a nagyközönség tömeges jelentkezése. Az elő­készületek nagyságára jellem­ző, hogy a vállalat 50 szil­veszteri malacot szerzett be, amelyek közül 20 a tombola­sorsolás szerencsés nyertesei­nek jut. Harminc malac pi­rosra sülve, citrommal a szá­jában „köszönti” majd az új esztendőt. Tizenötezer torta­lap készül, az összes mákos és diós bejgli súlya megha­ladja az 5 ezer kilogrammot. Hatvanezer üveg Pepsi és* Coca Cola van raktáron, s az ínyencek kívánságait is ki tudják majd elégíteni az itallapon szereplő 70-féle borból. Pezsgőből viszont — bár szilveszterre több mint 10 ezer darabos készlettel rendelkezik majd a vállalat — úgy tűnik, nőn minden­kinek jut. A Miskolci Szakácsok Klubjának legjobbjai speciá­lis borsodi ételeket készíte­nek az esztendő utolsó nap­ján. Csak ízelítőül néhány reprezentáns az ajánlatok közül: legénysült tapolcai módra, tokaji betyárbatyu, borsodi fánkocskák csokolá­déd mlettel. hámori májszele- tek. Talán kevesen tudják. e.s éppen ezért hívjuk fel ismé­telten a figyelmet, hogy a vállalat vendéglátóhelyein, az osztályba sorolástól függően. 10—20 százalékos kedvez­ményt kapnak azok, akik nsm a helyszínen fogyaszt- ja.\ el az ételt, hanem el­viszik. Jó tudni azt is, hogy a vendéglátó szakácsai hi­degtálak elkészítését vállal­ják. amennyiben a megreiv. delő előző nap benyújtja ké­rését és természetesen egy tálat. Eső nem lesz Várható időjárás Miskolc térségében szombat délig: Felhőátvonulasok, eső nél­kül. Megélénkülő szél. A köd átmenetileg feloszlik. A hő­mérséklet hajnalban —2, dél­ben 5 fok körül alakul. Lottó­számok a hatodik oldalon 9 9 99 EJFELTOL REGGELIG MA ALÁÍRJÁK Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK államtitkára írja alá a két német ál­lam közötti szerződést a tranzitforgalomról. Kohrt, az NDK államtit­kára hétfőn írja alá az NSZK és a nyugat-ber­lini szenátus közötti megállapodásokat. CSAK DÉLBEN LEHET LESZÁLLN1 Párizs Orly repülőte­rén csak ma délben fo- i gadják az érkező gépe­ket, mert a sűrű köd miatt tegnap óta nem le­hetett leszállni. LESZERELÉSI VILÁGÉRTEKEZLET Az ENSZ közgyűlése megkezdte a Szovjetunió javasolta leszerelési vi­lágértekezlet előkészíté­sét. Felszólította a tag­államokat: közöljék, mit akarnak megvitatni ezen, , továbbá mikor és hol ül­jön össze az értekezlet. ÚJABB SALT-ÜLÉS Bécsben ma ismét ösz- szeül a szóvjet és az amerikai küldöttség az amerikai nagykövetsé­gen, hogy folytassa a SALT-tárgyalásokat. BARZEL BESZÁMOL A Szovjetunióból, Ko­szigin miniszterelnökkel és Gromiko külügymi­niszterrel folytatott tár­gyalásairól hazatérve, Barzel, a CDU CSU el­nöke az ellenzék parla­menti frakciójának ülé­sén ma számol be meg­beszéléseiről. ROBBANT A BOMBA Időzített bomba rob­bant Genfben, Jordánia európai ENSZ-missziójá- nak épületében. Ez alig 24 órával azután történt. hogy Jordánia londoni nagykövetét revolver­lövéssel könnyebben megsebesítették. ÖSSZEÜLNEK AZ ARAB KÜLÜGY­MINISZTEREK Az Arab Liga főtitkár­helyettese bejelentette: december 27-re Kairó­ban összehívták az arab külügyminiszterek ta­nácskozásai. Az arab csúcsértekezletet és a közel-keleti válság kér­déseit vitatják meg. A PARLAMENT JÓVÁHAGYTA A dán parlament 141 szavazattal 32 ellenében, két tartózkodás mellett, jóváhagyta Dánia belé­pését a Közös Piacba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom